A mai poszttal bajban vagyok, mert, ha bármilyen illusztrációt beleteszek, százak követelnék a fejemet. (Lenne, akik megérdemelnék, de őket sem hozom ilyen helyzetben, mert sportszerűtlen lenne!)

Időről időre megesik, hogy a rali nevű társasjáték valamelyik szereplője hibázik, és szándékosan, vagy gondatlanságból megszegi a szabályokat. Ne gondoljuk, hogy ezt bárki büntetlenül megteheti.

A büntetések egy része automatikusan jár. Ilyen, ha nem érünk időben az időellenőrző állomásra, vagy éppen korábban érkezünk az ideális időnknél. Ezekben az esetekben időbüntetést kapunk. Minden megkezdett percért 10 másodpercet, ha késünk, és 1 percet ha korai érkezésünk van. VB-n a pályabejárás szabályainak megsértéséért ugyancsak automatikusan jár a pénzbüntetés. Ugyancsak automatikus a közlekedési szabályok megsértése miatt kapható büntetés: először 1 perc, majd 3 perc, végül pedig kizárás a tarifa.

Vannak olyan büntetések, amelyek egyfelől automatikusan járnak, másfelől a felügyelők még meg is fejelhetik. Így pl. a hibás (jellemzően korai) rajt esetén először 10 másodperc, másodszor 1 perc, harmadszor pedig 3 perc az automatikus büntetés. (Ez "jár", nem lehet belőle alkudni!) További esetekben pedig a Felügyelők döntése határozza meg a büntetést. Ezekben az esetekben azonban az időbüntetés ténye nem zárja ki, hogy a Felügyelők által magasabb büntetést szabjanak ki, ha azt szükségesnek ítélik.

Előfordulnak olyan büntetések, ahol a versenyigazgató feladata már-már technikai, és mindössze kimondja a büntetés tényét, amelyet szigorúan határoz meg az alapkiírás. Így ha egy versenyen összesen 30 percnél többet késünk, akkor azért kizárás jár, csakúgy, mint ha kihagyunk egy időellenőrző állomást, vagy éppen rossz irányból, esetleg többször hajtunk be ugyanoda. Fontos, hogy ezekben az esetekben a versenyigazgató nem mérlegel, nincs más lehetősége, mint ezt a döntést meghozni.

És vannak olyan szabálytalanságok, ahol a felügyelőknek igen komoly mérlegelési jogkörük van, és pénz-, vagy időbüntetést szabhatnak ki, de akár ki is zárhatják a párost versenyből. (Arról nem beszélve, hogy elrendelhetik, hogy - szabályismereti hiányosságai miatt - az érintett páros ismét szabályismereti vizsgát tegyen!) Ezek az esetek szoktak általában vihart keverni mifelénk. Miért zárták ki a szegény kedvencet, vagy miért nem zárták ki a patás ördögöt? Célszerű itt is tiszta vizet önteni a pohárba: a felügyelők ilyen döntése sem lehet önkényes, ugyanakkor számos körülményt - szabályszegés súlya, volt-e hasonló, vagy más szabályszegése korábban a versenyzőnek, milyen büntetéssel érhető el, hogy a rossz példa ne legyen ragadós, illetve miként lehet elvenni a jószág kedvét attól, hogy újfent tilosba bitangoljon - illene mérlegelniük.

Sajnos az elmúlt években megesett, hogy a közönség (gyakran az ellenfelek is) értetlenkedve álltak egy-egy büntetés előtt. Sokan vannak versenyzők, és szurkolók egyaránt, akiknek egy tiltott szerviz még belefér. Kapnak új gumit, kölcsön emelőt, összejönnek a csapattal az etapútvonalon, vagy valaki könyékig turkál a paripa szívében. Én úgy gondolom, hogy egy tiltott szerviz esetén nem is szabad "túlgondolkodni" a történetet, hanem egyszerűen ki kell zárni érte versenyzőt. Ugyanígy kizárással mérném a sportszerűtlenséget. Tudom, hogy a rali már rég nem az úriemberek sportja, de sportként tűrhetetlen a sportszerűtlenség a pályákon és a pályák mellett egyaránt. 

A versenyigazgató és a felügyelők is a sportbírói jegyzőkönyvek alapján döntenek. Előfordult olyan, hogy egy büntetés azért maradt el, mert nem volt egyértelmű a jegyzőkönyv és a sportbíró nem tudott elmenni az FT ülésre.

Érdekes módon nincs kialakult tarifája annak, ha egy versenybalesetnek roppant sajnálatos módon nézői sérültje is van, azonban a balesetben résztvevő jármű nem áll meg, vagy éppen miután szembesült a sérültekkel, továbbhajt. Ezt a magatartást több szempontból sem tudom elfogadni. Ezt Kassai András és Faluvégi Péter úgy magyarázta a szabályismereti vizsgán, hogy a komálós annyira segíteni akar, hogy fél karral és lábbal is tolni fogja az autót, és csak utána esik össze. Ezt úgy kell megelőzni, hogy megállunk, meggyőződünk arról, hogy nincs sérült, ha viszont van, akkor kiállunk, rendőrt hívunk, és megvárjuk, amíg nem enged el minket a helyszínről. Ezt hasonlóan mesélték 2002-ben és idén is, nem gondolom, hogy közben más lett volna az elvárás. Ennek fényében pedig meggyőződésem, hogy a helyszínről eltávozó versenyzőnek is jogos a kizárás.

A felügyelők által kiszabott büntetéssel kapcsolatban én még néhány szempontot jegyeznék meg: a döntés legyen mindig megalapozott, az indokolása legyen meggyőző, az érvelés pedig valós.

Ja, és lenne jelöltem arra, hogy kit kellene ismételt szabályismereti vizsgára utalni, mert nyilatkozataiból, és magatartásából kitűnik, hogy komoly kihívásokkal küzd a szabályok ismerete, illetve betartása között.

Címkék: szabályok orb

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr892896969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NhZsolt 2011.05.12. 12:57:19

A téma nagyon érdekes, és sok vélemény érkezhet, pro és kontra. Írok párat, ezek nem mai esetek...
- Régen történt, egy gyorsasági rajtjánál álltunk, és megállították a rajtoltatást pár percre egy baleset miatt. Majd újra indult minden, és a következő IE-n az előttünk induló mögé beálltunk percre, majd az állomáson mondták, hogy ez korai lenne, de ha a navigátor nem adja le a menetlevelet, akkor nem írják be. Megköszöntük, hülye dolog lett volna emiatt a figyelmetlenségünk miatt nagyon sok büntetést kapnunk...
- Egy gyorsaságin két defektünk volt, így amikor kiértünk az autóval, feltettünk rá két utcai kereket, ami éppen akadt. Akkoriban még nem volt kerékjelölés. A következő IE előtt szélességet mértek, és a két utcai gumi pár mm-rel szélesebb volt, mint a megengedett méret, így kizártak bennünket, elfogadtuk, mert jogos volt.
- A szabálykönyvben vannak leírva olyan szabályok, amiket kevesen figyeltek, viszont néha szerencsésen lehetett használni azokat a saját érdekünkben. Ilyen volt a kötelező matricák esete, ahol meg volt határozva, mikor kell közölni a szöveget, helyét, és ha ezek közül valami nem teljesült, nem volt kötelező felragasztani a kapott feliratokat. Többször éltem a lehetőséggel, hogy bizonyos témájú feliratot nem kellett a szabálykönyv szerint feltenni, illetve ha a méret nem stimmelt (a rendezők előszeretettel nagyobbat adtak a szabályosnál) vagy későn közölték, akkor az autómon nem vettem el a támogatóim hatását más matricákkal. Itt is volt egy érdekes történet, késve érkezett meg a végrehajtási utasítás, így nem kellett a matricát feltenni az autóra, ezt a főrendezővel meg is beszéltük. Másnap reggel a PF-ben odajött, és megjegyezte, hogy az éjféli nevezési határidő helyett hajnali 3-kor küldtük el a nevezésünket, úgyhogy Ő szeretné látni a matricákat ezen a napon. Mosolyogtunk, és megállapítottuk, hogy 1-1. :-)
Sok esetben nem a büntetés, hanem a korrektség hoz jó hatást és eredményt!
- Egyszer egy páros felborult előttünk. Megálltunk, segítettünk az autót visszaborítani, hogy tudjanak versenyezni tovább. A célban szóltunk, időjóváírás nem történt, de Fair Play díjat kaptunk a díjkiosztón, jól esett, és tudom, a balesetnél ha a páros nem jelzi, hogy lehet menni tovább, akkor meg kell állni. Mert nem tudni, mekkora a baj.
- Vannak szabályok, amiket nem ugyanúgy kezel a felügyelőtestület egy élmezőny-beli autónál, és egy olyannál, aki hátul megy. Erről azt hiszem, sokan sokat tudnának mesélni, nem személyeskedek, így nem fogok konkrét példát írni rá, ahogy a poszt írója sem teszi. De ez az eltérő ítélkezés felveti a kérdést, hogy miért nem vonatkoznak a szabályok mindenkire egyformán?

És tudnám még folytatni, de szerintem sokaknak lesznek történetei...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.12. 13:29:02

@NhZsolt: én szívesen olvasnám a folytatást :)

GiXXXer 2011.05.12. 15:26:22

Csak nem egy fekete Evó-s versenyző szemerei kalandja vetette fel ezt a témát? Állítólag megállt, de az odasereglő médiás és egyéb bennfentes társaság zavarta őket tovább, mondván senkinek semmi baja. A rendező pedig, aki abban a kanyarban volt, már az aznapi első körben sem állt a helyzet magaslatán: már hallottam Bútort jönni, mikor még egy idős házaspár állt az úton(!!!), és nekem kellett elkezdeni ordibálni, hogy: pályaaa!!! Tehát nem tartom kizártnak, hogy a rendező keze is benne volt a dologban. Persze a helyzet a párosra nézve ugyanaz, mert se így, se úgy nem maradtak volna versenyben.

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2011.05.12. 16:45:06

A téma érdekes, bennem még számos kérdés merül fel:

A fix büntetésnél persze nem, sokkal inkább a balesetnél.

-Ha a cél előtt nem sokkal esik el egy autó (Pl. Tagai 2005 Kassa), akkor mi a jobb, megállni és segíteni, vagy a STOPban jelenteni (szerintem megállni, mert egy percen belül, számtalan életmentő dolgot lehet csinálni orvosi felszerelés nélkül is., de ez vitás)...
-Egy olyan eset után ahol néző sérült (tehát volt kaland), mennyire tud egy versenyző tisztán gondolkodni, gondol-e arra, hogy az adott rossz (hiszen ha oda eshet a az autó akkor az a hely rossz) helyen lehetett néző.
-Mely esetekben kell a versenyzőnek megállnia, számtalan eset van, hogy a versenyző nem lehet egészen biztos benne, hogy néző sérült-e, pl az alábbi 2 videó:
www.youtube.com/watch?v=cJ1cGwGLXTQ&feature=related
www.youtube.com/watch?v=_R7j09fVCxA

-Mikor győződik meg egy versenyző, hogy történt-e nézői baleset? (Autóból nem lát jajveszékelő embereket akkor OK?, esetleg ha egy néző azt mondja, hogy senki se sérült akkor OK?, vagy kiszáll, minden esetben és megnézi van-e sérült? Mi számít sérülésnek(elütés, vagy ha menekülés közben kificamodott a boka az is?)
- Ha egy rossz helyen álló néző miatt esik ki a versenyző az ő kárát/költségeit ki téríti meg?
- Ha fotóst üt el, aki aláírta, hogy övé a felelősség, akkor továbbmehet, vagy a kamikáze fotós miatt van vége a versenyének?

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2011.05.12. 16:48:07

És még 1: Lezárt gyorsasági szakaszon elképzelhető-e olyan nézői sérüléssel járó baleset, ahol a versenyző a hibás? ( Persze akkor ha az elsősegélyt megadja )

GiXXXer 2011.05.12. 17:31:07

@Urv: utóbbi hsz-od a mostani esetre is maximálisan igaz, mert ugye Botkáék sem a dombtetőre mentek fel elütni, pedig nézni elvileg csak onnan lehetett volna. Vagy tavaly (basszus, asszem az is pont Miskolcon volt) Mang Huba egy kanyar kijáratánál ülő(!!!) nézőt ütött el. Lesodródsz kicsit, ott egy töketlen néző, és vége is a versenyednek, ha már csak a kocsi szele miatt is ült seggre. A százezres nevezési díjat meg Vatikáni valutában fogja neked visszafizetni a felelőtlen néző. Bár az előző hsz-omat megerősítve, ilyen esetben az ott posztoló rendezőt kell seggbekukizni, ha nem képes kinyitni a száját, és elzavarni a nézőket a rossz helyről.
Egyébként a linkelt első videódban, Orfűnél, nemtom, szinte minden évben páran elnézik, de mindig van ott egy csomó néző. Tavalyelőtt esőben már 4-en vagy 5-en forogtak ott meg, ketten akarták kivinni a táblát, de a baromarcú nézők ott voltak, a közvetlenül mellettem álló rendező meg azt mondta: leszarja...

GiXXXer 2011.05.12. 17:36:49

@Urv: jah, és ha a versenyző meg is adja az elsősegélyt, akkor már tuti kikési az IE-t, és kizárják, vagy ha nem is, akkor is az ő versenye onnantól kezdve kalap kulát nem ér...

Tehát szerintem a nézői sérüléssel járó balesetek nagyrésze a rendezők, sportbírók flegmaságából fakad. Persze ez nem minden sportbíróra igaz, van másfajta is, aki egy domb tetején lévő betonbunkerből sem enged nézni, ha (akár csak környezeti sajátosság miatt is) ott van a szalag.
Pl. tavaly elzavartak egy lassító előtti féktáv kezdetétől, mer'az eezárt terület, idén a lassítótól 10 m-re az út szélén csápoltak a nézők! Nem ugyanaz a sportbíró volt beosztva, ennyi.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.12. 18:24:40

@GiXXXer: "Tehát szerintem a nézői sérüléssel járó balesetek nagyrésze a rendezők, sportbírók flegmaságából fakad."

Ezzel nagyon nem értek egyet. Van pár olyan rendező, aki nem érti a dolgát, és nem tud mit kezdeni a nézőkkel! A pályabírók többsége viszont érti a dolgát! Az ilyen balesetekért a nézők a hibásak, senki más!!!

@Urv: Véleményem szerint az első az emberek épsége, lehet az hülye, alkoholista, rossz helyen álló, fotós stb.

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2011.05.12. 18:29:38

@T-Maci: Írtam egy hosszabb hozzászólást, ami valamiért nem jelent meg, ott le is írtam, ha van sérült egyértelmű, hogy el kell látni, az emberi életnél nincs értékesebb.

GiXXXer 2011.05.12. 18:44:32

@T-Maci: pont most haverkodtam össze miskolcon egy sráccal, aki másodjára volt rally-n, és lövése sincs az ilyen iratlan szabályokról. Egy ilyen néző kijön, talál egy jó helyet, lehet nem is néz ki veszélyesnek, a rendező meg nem szól neki, és az ölébe esik egy autó.

Tudom, hogy a sportbírók, rendezők nagyrésze érti a dolgát, jóban is vagyok néhányukkal, de elég egy ilyen marharépa nem is gyorsonként, csak futamonként, és már meg is van a baj.
Az a probléma egyébként, hogy mindenféle töketlenek is lehetnek rendezők, és ellenőrizni őket szinte lehetetlen. Megkapják a napi hatezret, oszt szarnak az egészre. Mikuláson együtt forraltboroznak a nézőkkel, szilveszteren hideg volt, ezért ült a kocsijában egy kolléga, elvitték a gumit? Cimborám visszarakta, ő ott videózott. Egerben meg egy kis seggdugó volt rettentő kötözködős állapotban, akit nekem kellett kiosztanom, mert belehallatszott a videóba, hogy: "kilöklek a kocsi elé, legyen már látvány", meg "te tehetsz róla, hogy senki se borult még az árokba, k. anyád", ilyesmik. És ezt pont a sportbírónak mondta, akkor már vagy félórája (vagyis én annyi ideje voltam ott), különböző szavakkal. Pedig én sem vagyok egy Mike Tyson, meg bandám se volt, mégis nekem kellett leállítanom, még jó, hogy van humorérzékem, és némi irónia segítségével csendesebb lett. Ezek a friss emlékek, végülis az utolsó 4 futam, ahol voltam, és mindenütt találkoztam velejéig alkalmatlan sportbíróval, rendezővel.

www.youtube.com/watch?v=pXrBJT3JGMk - ez a videó jó példa a rendezők profi helytállására.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.12. 18:53:45

@GiXXXer: Igen, sajnos elég egy hülye és az egész csapat le van írva. Ha ilyen sportbírókkal találkozol, akkor a mellény vagy az igazolványszámát írd fel, és juttasd el emailban a Sportbírói Bizottságnak és soha többet nem állhat a pálya szélére...

Egyébként az a nagy baj, hogy a rendezők nem nagyon akarják kifizetni a sportbírói tiszteletdíjat, ezért sokan már el sem mennek...

GiXXXer 2011.05.12. 22:29:12

@T-Maci: én még nem is figyeltem, hogy van a mellényen szám... :)
Egyébként ez mindennel így van: ha egy fotóst elütnek, akkor a kamikáze médiások is együtt vannak emlegetve, szidva, miegymás. Így van ez a politikusokkal is, nem? :D Ha egy lop, akkor már lopnak! :D
Médiásokra visszatérve, köztük (köztünk) is vannak igazi marharépák, akikre egy Hajdú centrifugát is csak fenntartással mernék rábízni, nemhogy egy kamerát. Ugyanígy van a sportbíró/rendező csapattal is, mert többször nagyon jól eldumálgatok velük (én ilyen haverkodós vagyok), de aztán átmegyek máshova, ott meg egy igazi tulok vagy épp anyámasszony katonája felügyel. :)

NhZsolt 2011.05.15. 12:12:34

Fotósok, videósok... Volt már néhány baleset azokkal, akik azért vannak a pálya szélén, hogy megörökítsék az eseményeket. Esetenként olyan helyen ütötték el a videóst, fotóst, ahol én magam sem gondolnám, hogy autó oda eshet, de a fizikát és a szerencsét nem lehet kijátszani. Autóversenyen biztonságos hely nincsen. És ha azt elfogadják, hogy a mellény nem védi meg Őket, csak egy picit megkülönbözteti a többi pálya szélén álló embertől, akkor tudnia lehet, hogy vigyáznia is kell magára. Tudom, a szalagozás, a sablonos pályák és egyéb dolgok miatt nehéz mára már jó helyen megállni, ahol a felvétel kifejezetten jó lesz, de próbálkozni kell...
A nézők sok esetben hibásak a balesetnél, hiszen nem jó helyen állnak, de nagyon sok olyan baleset történt már versenypálya mellett, ahol a néző elméletileg biztonságos helyen állt, de egy leszakadó kerék, egy kipattanó kő, vagy egy elszabaduló autó miatt történt sérülés.
Ezért aztán a legfontosabb, hogy aki az út mellett áll, az ne a tömeg, kerítés vagy fa előtt álljon, soha se üljön, és figyeljen a közeledő autóra. Ezzel ha teljesen nem is, de nagy mértékben csökkenthető a baleset veszélye.
És a versenyző... Nos, Ő az, aki kisodródik, felborul, ha ez a gyorsasági szakaszon történik, és senki sem sérül meg, akkor csak anyagi kár és egy kis lelki törés az eredménye, vagyis Neki kell feldolgoznia. De ha néző, fotós, rendező, vagy bárki megsérül, vagy durvább eset történik, akkor bár jogilag nem hibás, hiszen versenyzik, a lehető leggyorsabban szeretné teljesíteni a szakasz távját, de magában nem biztos, hogy fel tudja dolgozni azt az eseményt, amit szándéka ellenére okoz. Így aztán próbáljon meg mindenki a lehető legbiztonságosabb helyen nézni a futamot, hogy ne Ő legyen az oka egy gyorsasági szakasz befejezésének, egy versenyző önmarcangolásának, és természetesen a családjának ne okozzon rossz perceket, napokat, heteket...
A verseny kellemes élményekről, látványról, emlékekről kell, hogy szóljon, nem a balesetekről!

NhZsolt 2011.05.15. 12:15:04

De a beszélgetés alapja a szabályok megszegése, illetve a büntetések témája volt, így erre is ki lehetne térni, ki hogyan látja ezt, a szabályok betarthatóak-e és ellenőrizhetőek-e, a büntetések vagy a tolerancia szerintetek milyen?

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.22. 22:21:42

hat, bocs a beleugatasert, nem jarok ki rallit nezni, de sok videot nezek es hat... neha erosen azt hiszem h a sport reszenek a legjobbat az tenne, ha egyszeruen kitiltanak a nezoket az utvonalak 2km-es korzetebol.
kocsi ele belepve kezet razza, majd az utolso tizedmasodpercben elugrik (ha sikerul), kanyar kulso iven ul/fekszik/all stb
tisztelem az emberi eletet, de nem ertek egyet azzal h ilyenek miatt megalljon aki epp versenyez...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.23. 00:28:30

@ejszarny: Szerintem tévedsz. Ralifan nélkül ugyanis nincs értelme az egésznek. Gyengébb autóval, rosszabb körülmények között lehet versenyezni, rajongók nélkül viszont teljesen értelmetlen. rallyedream.blog.hu/2011/02/01/a_ralifan

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.23. 00:57:20

@B. Capelluti: egyreszt nem mindegy milyen az a rallifan, ha akadalyoz, veszelyeztet, nekem az siman idiota kolonc.

mas sportokban szerzett tapasztalataim alapjan pedig: nekem igazabol tokmindegy h nezi e valaki vagy nem, eppugy hajtok, kuzdok.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása