A "Kismecsek"

T-Maci | 2011.07.20.

Már a tavalyi Mecsek Rallyen eldöntöttem, hogy ha idén is lesz verseny, akkor ott leszek. Akkor még nem lehetett tudni, hogy idén kétszer is rendeznek Pécs környékén nemzetközi raliversenyt: júliusban a 44. Mecsek Rallye, ami a Historic Európa bajnokság 5. futama, szeptemberben a 45. Mecsek Rallye, ami az Intercontinental Rallye Challange 8. futama. Az IRC-ről majd később, maradjunk most a Historic eb-nél
 

 

Az eb-t július 14-16 között rendezték. 14-én csütörtökön gépátvétel, és a prológ várt a rallye2 és a historic mezőnyére. 15-én három gyorsaságit kellett kétszer teljesíteni (rallye2-nek csak egyszer): Bakonyát, Camping Pécset, Alsómocsoládot, szombaton pedig kétszer Árpádtetőt és Nyárásvölgyet.

 

 

Szívem szerint ott lettem volna mind a három nap, de sajnos csak péntekre sikerült lejutni. Két tervem volt: 1. a bakonyai körgyorsot néztük volna meg a rallye2-t és a historic mezőnyét kétszer, hazafelé menet pedig megnéztük volna még a historicot Alsómocsoládon a második körben. 2. Bakonyán megnézzük a historic eb első gyorsasági szakaszát és Alsómocsoládon a historicot kétszer, a rallye2-t egyszer.

A Historic EB mezőnyének versenyzői összekötője Jean-François "Jeff" Fauchille volt. Hogy ki ő? A kérdés is csak azért vetődik fel, mert a navigátorokra csak kevesen emlékeznek. Guy Fréquelin-nek és Bruno Sabynak is navigált, többször nyert VB futamot. Őket ugye mindenki ismeri. Köztük az 1986-os Korzika Ralit is, az utolsó olyan VB futamot, amelyen Gr. B-s szörnyek indulhattak. Idézzük fel egy pillanatra ezt a futamot:

 

 

Természetesen pénteken reggel nem sikerült időben elindulnunk és balszerencsénkre a bakonyai zárás nagyon messze volt a rajttól, ezért éppen, hogy csak el odaértünk egy jónak tűnő helyre. Sajnos nem annyira látványos a hely, ezért átváltottunk a második tervre. Az első gyorson azonnal magával ragadott az a csodálatos hangzás, amivel ezek az öreg autók bezengik az erdő. Meg kell említeni még a nagyon látványosan és gyorsan közlekedő Janota, Wirtmann, Felián.

Az első 26 kilométeres gyorsasági eredményei alapján elég komoly csatára számíthattunk az élmezőnyben: 1. Rossi 15:23,4 2. Brazzoli +3.4 3. Janota +9.4. Arra is számítani lehetett, hogy hármójuk közül fog kikerülni a győztes.

 

Lement a gyors, elindultunk Alsómocsoládra. Sajnos az autó nagyon messze volt és kifogtuk a péntek délelőtti csúcsforgalmat, ezért csak a historic mezőny végét láthattuk a kisvaszari elágban. Azok viszont nagyon megtetszettek és egyből tudtuk, hogy jól döntöttünk, hogy átjöttünk.

Historicos mezőny állása az első kör után: 1. Rossi - Beltrame 28:34,7 2. Brazzoli - Trutalli +7,7 3. Janota - Dresler +20,8 4 Kövesdán - Jójárt + 51,4 5. Wirtmann - Schneer +1:09,1

 

 

Kis várakozás után jött a rallye2. Balatonyi Árpi mindjárt megmutatta, hogy hogyan is kell elfordulni egy olyan elágban, ahol több néző várja a mezőnyt. Kis Rangát nagyon vártuk, hogy mire lesz képes az R4es evoval, de sajnos valami műszaki hiba miatt nem ért oda. Az elsőkerekes autók nem alkottak maradandót, de az F csoport kárpótolt mindenért. Akiket kiemelnék: Medvecz Peti, Takszis, Emődi Balázs – már a kanyar bejáratánál keresztbe vágta a Ladát és drifteseket megszégyenítve rajzolta le a kanyart…

A rallye2 állása az első nap után: 1. Medvecz Péter - Laukó Zoltán 28:28,8, 2. Adonyi Márton - Hazai Imre +33,8, 3. Varga Norbert - Jobbik Dániel +1:02,7 4. Órai Balázs - Jancza Tamás +1:04,4 5. Porkoláb Gergő - Bardóczy Ádám + 1:19,9

 

Végül következett a historic mezőnye. A Porschék félelmetesen gyorsultak sokan keresztbe, ahogyan kell. Az volt csak a rossz, hogy kevesen voltak, mondjuk akkor is ezt mondanám, ha 150-en indultak volna, mert egész nap el tudtam volna nézni ezeket a csodálatos versenyautókat. Az biztos, hogy ha lesz megint historic eb, akkor én ott leszek és mindenkit arra buzdítók, hogy jöjjön el, mert megéri!!!

A második kör végére Rossi tovább növelte előnyét Brazzoli és Janota előtt. Kövesdánék Alsómocsoládon, Wirtmannék Bakonyán csúsztak vissza, így a 4. helyre Marenzanáék az 5-re Felián Ákosék jöttek fel.

A futamot Pierangelo Rossi - Luca Beltrame (Porsche 911 SC) páros nyerte, megelőzve az Enrico Brazzoli - Simone Trutalli (Porsche 911 SC) és a Miroslav Janota - Pavel Dresler (Opel Kadett C GT/E 16V) párosokat. A magyarok közül Felián Ákos és Papp Tamás (Ford Escort MK1 RS2000) volt a leggyorsabb Wirtmannék s a Ladás Varga Rolandék előtt. 

Lepold Sportvideo kisfilmje a 44. Mecsek Rallyeról

Rallye2-ben Medveczék voltak a leggyorsabbak, mögöttük Adonyiék és Óraiék futottak be. Órai Balázs ezzel megszerezte a Rallye2 A-N csoport bajnoki címét! Gratulálunk Nekik!

Címkék: video tervek mecsek historic mecsek rallye felesleges információ

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr883076815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2011.07.20. 12:52:44

Ott voltam szombaton, Historic hangok tényleg hátborzongatók, kár, hogy nem jöttek olyan sokan, néztem volna még néhány autót....

Szkotti 2011.07.20. 15:44:36

Bár nem voltam ott, de a Historic autók mindig is a szívem csücskei:
Nagyrészt jó helyen hajtanak
Nagyrészt karburátorosok (abból is legalább 2 minden gépházban), eszméletlen gázreakcióval, gázfröccsökkel
Gyönyörűek
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása