Ezen a hétvégén nem csak zrc és B. Capelluti álma látszik beteljesülni, ugyanis az én álmaim közül is megvalósulhatott egy: WRC-ben ülhettem! Ja, és ráadásul menet közben! Na, azért ne szaladjunk ennyire előre!  A történet a hét elején (egészen pontosan hétfőn)…

Címkék: mikulás octavia wrc hajmáskér turán frici zsiros gábor

11 komment hozzászólás

Három gyorsaságin rendezik az idei Mikulás Rallye-t: Szentkirályszabadja, Gyártelep, Vigántpetend (a szakaszok annyiban térnek el a tavalyitól, hogy a Gyártelep az ellenkező irányban lesz megrendezve). Szerencsére nem kell korán kelnie a kilátogatóknak, hiszen az első éles,…

Címkék: mikulás miblog mikulas rallye

19 komment hozzászólás

Mindenkit az érdekel, hogy idén is fehér lesz-e a 15. Mikulás Rallye. Mit mondjak, nézőként jobbat el sem tudok képzelni. Nézegetjük az időjárás-előrejelző oldalakat, de valahogy csak nem leszünk okosabbak. Van gumink, kétféle is. Ez azt jelenti, hogy simán elgumizhatjuk…

Címkék: mikulás miblog mikulas rallye

· 2 trackback

13 komment hozzászólás

Néhány, ólomlábakon vánszorgó nappal az idei Mikulás Rally rajtja előtt lassan kijelenthető, hogy kis csapatunk a lehetőségekhez mérten felkészülten vág neki a versenynek. Úgy tűnik, hogy összeraktuk a dolgot és most már csak kanyarogni kell majd egyet a veszprémi salakon (és…

Címkék: mikulás miblog mikulas rallye

· 2 trackback

3 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása