Turán Frigyes és Zsiros Gábor mától Olaszországban, a Szardínia Ralin folytatja a világbajnoki versenyzést a Ford Fiesta R5-tel. A páros már túl van az első pályabejáráson és bizakodva várja az éles „küzdelmet“. 

„Épp most mentünk végig az első két pályán, azt már látjuk, hogy a 15 kilométer hosszúságú szakasz meglehetősen nehéz, rendkívül nagy koncentrációt igényel. A Portugál Rally-hoz hasonlóan itt, Olaszországban is 19 gyorsaságit kell teljesítenünk, ami erőltetett menet, így maximálisan ott kell lennünk fejben minden pillanatban. Gabival arra törekszünk, - mivel a szakaszok most is ismeretlenek számunkra – hogy a pályabejárás alatt minél pontosabb itinert készítsünk, ezzel is megkönnyítve magunknak az éles versenyzést. A murvás talaj és a pálya adottságai miatt a Portugál Rally-hoz hasonló futamra számítunk, a Fiestát is hasonlóan állítottuk be és a Hankook gumik is ugyanazok. Természetesen ahogy haladunk a szakaszokon, finomítunk a beállításokon, szeretnénk a legtöbbet kihozni magunkból és az autóból, hogy a portugál sikerhez hasonlóan, szép vagy egy kicsit még szebb eredményt tudjunk elérni“ – mesél Turán Frigyes az első felkészülési nap tapasztalatairól.

A Szardínia Rally központja a hagyományokhoz hűen most is Alghero városa lesz, míg a csütörtöki két kilométeres super special házigazdája ezúttal az all’Ittiri Arena Show.  

„A csütörtöki nyitó szakasz nagyon izgalmasnak ígérkezik, biztos vagyok benne, hogy az olaszok különleges show-val várják a versenyzőket. Azonban a verseny már ekkor élesben zajlik, így összeszedetten kell autóznunk az első gyorstól kezdve. Teljesen újak számunkra ezek a szakaszok, talán 4-5 kilométer lehet ismerős a 2011-es évből. Arra törekszünk, hogy mindenre figyeljünk a pályabejárások alatt, hiszen a csütörtöki hivatalos teszt előtt csak most tudjuk rögzíteni a kanyarokat, tempókat, ami mindennek a kulcsa. Kanyargós, hosszú murvás szakaszok követik egymást, napi több száz kilométerrel, amit ebben a forróságban igazi kihívás teljesíteni, de mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében. Nagyon jól érezzük magunkat itt, a környezet gyönyörű, a csapat kiváló munkát végez, várjuk a szurkolókat is“ – teszi hozzá Zsiros Gabi mosolyogva.

Szardínia 2016.06.07

A Szardínia Rally-n összesen 92 páros áll rajthoz, a WRC2-es kategóriában Turán Frigyesék mellett 16 csapat indul. A négy napos versenyhétvégén 19 gyorsasági szakaszt és több mint 1200 kilométert kell teljesíteniük a párosoknak. A vasárnapi finálénak Alghero kikötője ad otthont.

Címkék: wrc ford fiesta zsiros gábor turán frigyes WRC2 Szardínia-rali turán motorsport

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr768792342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása