Bombameglepetésként a fordos észt Ott Tänak vezet a rali világbajnokság lengyelországi futamán. A WRC2-ben finn skodások az élen, Turán Friciék a 16. helyről várják a folytatást.

Az elmúlt években a raliversenyeken is elszoktunk attól, hogy bárki nyerhet. Idén eddig visszatérni látszanak a hagyományok, és hat futamon már öten (Ogier, Latvala, Paddon, Meeke és Neuville) három gyártó (Volkswagen, Hyundai és Citroen) nyertek, és a szakaszgyőzteseket lassan össze sem lehet számolni. Nem szeretném elkiabálni, de a Rajd Polski első két napja alapján érik a meglepetés. 

A shakedown-on Ogier volt a leggyorsabb, de úgy tűnik, ezt a formáját a futamra nem tudta átmenteni. A csütörtöki super specialt Neuville nyerte, és a Hyundaioknak egészen jól ment a péntek is, Paddon háromszor ment abszolút időt. A bajnoki címvédő Ogier kisebb meglepetésre csak a 10. szakaszt nyerte, de a Volkswagenek amúgy sem mutattak lenyűgöző teljesítményt. Bombaformában van viszont Tanak, aki egy "futottak még" gumival (D-Mack) és nem a sikeresség zálogaként ismert Ford Fiesta WRC-vel kiegyensúlyozott teljesítménnyel első helyen zárta a pénteki napot. Mondhatni, hazai pályán versenyez, annyi észt szurkoló látogatott Lengyelországba. 

Tänak előnye 180 kilométer gyorsasági szakasz után mindössze 4,2 másodperc, nyolcan vannak percen belül hozzá képest, abszolút lőtávolban Mikkelsen (+4,2 Volkswagen), Haddon (+10,2 Hyundai), Ogier (+16,3 Volkswagen) és Neuville (+20,4 Hyundai). A citroenes Lefebvre és Breen 40 másodperc körüli hátránnyal leginkább egymással vívnak. A gyári fordosok (Camili és Ostberg) pedig 9-10. helyen várják a folytatást. Ebből még bármi lehet.

A WRC2 mezőnyében nagyon nagy és sűrű a mezőny: 26-an rajtoltak el, ráadásul a sorozat élmezőnye is teljes létszámban elrajtolt, és nem feledkezhetünk meg a helyi EB-menő Kajetanowiczról sem. A csütörtöki egyetlen szakaszt az észt Kruuda nyerte, majd úgy tűnt Pontus Tidemand állt az élre, és tartotta is hét szakaszon keresztül az előnyét. Majd a 10. szakaszon kiestek, és a terv szerint majd szuperralival folytatják szombaton.

A nap végi első hely a finn skodás Suninen ölébe hullt. Őt honfitársa Lappi, majd a WRC2 idei léistavezetője, Ewans követi, Kruuda az utolsó, aki fél percen belül van. Kajto sokáig a hatodik helyen autózott, de visszaesett és 15. helyen várja a folytatást. Turán Friciék végig a középmezőnyben autóztak, és a 16. helyen zárták a pénteki napot. 

20160630154812_img_0395-01.jpeg

„Ismét egy nehéz első versenynapon vagyunk túl, ami valójában szinte minden futamról és szakaszról elmondható a világbajnokságon. A Lengyel Ralin nagyon változatos  pályaszakaszokkal találkozunk, rengeteg az ugrató a murvás pályán, így még a Ford Fiesta R5 is kimerül a napok végére. Tegnap az első körben az itiner pontatlanságait kellett kijavítanunk, ami több kevesebb sikerrel meg is történt, bár még a második körre is maradt feladatunk, így a tempóra kevésbé tudtunk összpontosítani. Az út minősége az est végére, talán nem túlzok, hogy kibírhatatlan volt, ugyanis óriási kövek álltak ki a féktávon. Emiatt egy balos kereket meg is ütöttünk, bár ennek ellenére az autón csak a szalmabálák okoztak külsérelmi nyomokat: letéptek egy jobb első sárvédőt majd megharapták a bal elsőt is. Technikai probléma egyébként nem volt a pénteki nap alatt, egyedül a tapadással volt egy kis gond az első körben, így a másodikban már puhább keverékre cseréltünk. Az idők a nap végére javultak, de még van hova gyorsulnunk“ – mondta Zsiros Gabi

„Van még két nehéz napunk a versenyből, a mai hosszabb a tegnapinál, ugyan csak 6 szakasz, de több mint 124 kilométer vár ránk. Küzdünk, megyünk, versenyzünk, hogy minél jobb időket tudjunk elérni a Hankook gumikkal és a Fiestával. Jelenleg a 16. helyen állunk, de talán kis szerencsével és hibátlan munkával még előrébb végezhetünk. Rengeteg erőt ad a szurkolótábor, akik Lengyelországban is szép számmal jelen vannak. Frici feliratos zászlókat is láttunk, amiket nagyon köszönünk“ – teszi hozzá Frici

 

Címkék: video fiesta wrc médiabox seb ogier turán frici zsiros gábor polo r wrc Fiesta WRC

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr348861126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása