Az első napi bemelegítés után tegnap már komoly megmérettetés várt a 2017-es Dakar mezőnyére. 

15873181_1332983193427651_5469374879031686787_n.png

A napi össztáv 800km volt, ebből 500 km szelektív megtétele után következett a 275 kilométernyi száguldás. A ma napra kijelölt szakasz egyébként teljes mértékben újnak számított, korábban még egyszer sem ment erre a Dakar mezőnye. Bár a növényzet és az állatvilág is jóval gazdagabb, mint a afrikai futamon volt, a nagy hőség itt sem jelent kisebb kihívást az indulóknak. A verseny második napján is 35 fokos meleg nehezítette meg dolgukat.

15896270_1333546280038009_8678000819926458960_o.jpg

Az első napnyi alig 40 kilométer már elég komoly megpróbáltatásokkal állította szembe a mezőnyt, hatalmas tócsákon és mély nyomvályús részeken kellett átkelniük, melyben több autó és kamion is elakadt.

15800489_702590116563173_1191804256370393590_o.jpg
A második napi rajtsorrend az előző nap eredményei alapján került kialakításra, így a győztes Nászer el-Attija indulhatott az első helyről. Toyotáját egyik márkatársa, a korábban szintén ralis Conrad Rautenbach vontatta be a nyitószakaszt követő tűzeset után, de mint a szervizben kiderült, nem sérült meg a versenyautó. Ez a katari teljesítményén is megmutatkozott, hiszen a második napot a második helyen zárta, és így összetettben is ebben a pozícióban áll.

15822575_1332616770130960_1433262980648209201_n.jpg

A szakaszt - nem meglepő módon - a kilencszeres ralivilágbajnok, Sebastien Loeb nyerte. Egyedül ő és a Peugeot tudott 2 óra 7perces időnél jobbat autózni, átlagsebessége egészen brutális, közel 130 km/óra volt! A szakaszt követően úgy nyilatkozott jó tempóban és jó ritmusban tudott autózni, az utolsó 70 kilométert leszámítva, mikor az előtte haladó porában kellett haladnia, minden rendben volt. Közel másfél perces előnye is alátámasztja ezt.

A keddi szakasz egyébként inkább a hátsókerekes Peugeot 3008DKR-nak kedvezett, hiszen inkább ralis részek voltak kijelölve, mintsem dűnés, terepes, ahol valószínűleg nem a Peugeot lesz majd a favorit. 

p-20170103-00428_hires_jpeg_24bit_rgb.jpg

A hétfőn még második helyen bemutatkozó spanyol (szintén ralipilóta) Xavi Pons kedden már nem volt sikeres, megtörte ugyanis Ford Rangerét. 

El Matador, Carlos Sainz is jól érezte magát a keddi terepen, így Loeb és el-Attija mögött övé lett a harmadik hely, összetettben is ebben a pozícióban áll. Gyakorlatilag ralisok alkotják jelenleg a Dakar dobogóját, de persze nagyon messze még a vége. 

Második nap utáni összetett:
1- Sébastien Loeb ��
2- Nasser Al-Attiyah �� (+0'28")
3- Carlos Sainz �� (+1'58")

Szerdán 780 kilométeres össztáv, és még a keddinél is hosszabb, 364 kilométeres szelektív vár a versenyzőkre. A szakaszok egyre magasabban lesznek, így az eddig jól teljesítő benzines Toyota némi hátrányba kerülhet turbódízeles ellenfeleivel szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr8412095977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása