Fej-fej mellett áll a Citroen és a Ford az első nap után, nagy az adok-kapok Meeke és Ogier között.

A Korzika Rali nem egy nézőcsalogató verseny, az első nap csupán négy gyorsasági szerepelt a programban: délelőtt kettő, majd ugyanazok újra délután is, ráadásul szervizpark nélkül. Szombaton is ugyanez a menetrend jellemzi majd a versenyt egy szervizelési lehetőség többlettel.

Ennek ellenére nem autóztak keveset pénteken, hisz mindkét gyors 30 km-es volt (az egyik 31, a másik 29).
Reggel a Citroen és Kris Meeke autózott a leggyorsabban. A brit pilóta mindkét szakaszt nyerte az első körben, Ogier csak a harmadik alkalommal tudott válaszolni a Forddal, de akkor is alig egy másodperccel tudta csak megelőzni citroenes ellenfelét, aki ezt követően a negyedik gyorsaságit is megnyerte.

p-20170407-02432_news.jpg

Több, mint 120 km autózás után Meeke és Ogier között alig 10 másodperc a különbség. A harmadik helyen a mind a négy szakaszon harmadik időt autózó Neuville áll a Hundai i20 WRC-vel.

A 4-5-6. helyekért is nagy a csata: Breen, Sordo és Latvala 10 másodpercen belül állnak egymáshoz képest, az élen állóktól azonban már több, mint 50 másodperc a lemaradásuk.

p-20170407-02548_news.jpg

Korán hibázott a Toyota másik finn pilótája, Juho Hänninen. Már az első szakaszon odacsapta egy kőhídhoz Yaris WRC-jét. A fordos Ott Tanak valamivel tovább jutott: az észt versenyző a harmadik gyorson esett le az útról Fiesta WRC-jével.

Fotók: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

A WRC2 mezőnyében visszatérő Andreas Mikkelsen ezúttal is ellentmondást nem tűrően autózik. Skodájával négyből négy gyorsot megnyerve, 20 másodperccel vezeti a kategóriáját márkatársa Sarazzin és a Forddal versenyző Suninen előtt.

Szombaton újfent négy szakasz és 130-nál is több gyorsasági kilométer vár a mezőnyre.

Címkék: video wrc seb ogier mediabox meeke korzika rali

A bejegyzés trackback címe:

http://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr4212409509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (17) citroen (52) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (91) ford fiesta (22) fotópályázat (20) gr.b (25) herczig norbi (17) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (10) i20 (11) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (53) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (35) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (66) mediabox (33) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (16) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (17) onboard (22) ORB (16) orb (171) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (10) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (64) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (125) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (19) video (418) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (272) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz