Avagy végre murván folytatódik az utóbbi évek eddigi legizgalmasabb ralibajnoksága.

Néha magam sem tudom miért, de erőteljes hurráoptimizmus fog el, ha a jelenlegi Országos Rally Bajnokságra gondolok. Közel két hónappal ezelőtt, a miskolci szezonkezdetkor "most vagy soha" címmel írtam meg év eleji beharangozó cikkemet. Úgy gondoltam akkor, hogy most aztán tényleg jó év elé nézünk és ez az érzésem eddig beigazolódni is látszik. 

18193968_1424879067570525_1727774606253034556_n.jpg

Miskolcon mondhatni meglepetéssel indult az év, hiszen a verseny első gyorsaságiját az R5-ös autóval idén először induló Vincze Ferenc nyerte. A futam végére persze "helyreállt a világ rendje" és az elmúlt két év bajnoka viszonylag simán nyert. De már akkor is látszott, hogy ez az év aztán közel sem lesz olyan egyhangú, mint a tavalyi. Turán Frigyes alig 20 másodperc lemaradással debütált újra itthon, mögötte pedig mindössze 2 másodperccel maradtak le Vince Feriék.

18193066_1426339780757787_235978387654971654_o.jpg

Ózdon fordult a kocka: Hadik Andrásnak sikerült legyőznie Herczig Norbit, míg a dobogó legalsó fokára a másik ifjú titán, Velenczei Ádám állhatott a Hyundai i20 R5-tel. Bár taktikusnak mondható autózásával máris 10 ponttal húzott el Herczig a többiektől, mögötte azonban óriási a harc: a két fordost Hadik Andrást és Turán Fricit mindössze 2 pont választja el egymástól. Valóban nyílt sisakos a küzdelem, többen is esélyesek a futamgyőzelmekre és kifejezetten izgalmas küzdelmekre számíthatunk a soron következő murvás ISEUM Szombathely Ralin is.

Bár év elején sokan úgy vélekedtek hamar elfogy majd a 16 autósra duzzadt R5-ös gárda - és bár volt is már rá példa, hogy teljesíthetetlennek tűnt a vállalás - Szombathelyen még mindig 15 top kategóriás kocsit láthatunk. Nagy sajnálatomra nem találtam Fogasy Gergely nevét a nevezések között, pedig úgy az összes jelenleg elérhető márka képviseltethette volna magát a bajnokság harmadik futamán. Panaszra azonban így sem lehet okunk, hiszen hazalátogat az EB-n elég hánytatott sorsú és rengeteg technikai problémával küszködő Botka Dávid és Citroenje is. 

És akkor még nem is említettem a visszatérő bajnokot, Kiss Ferencet! Jó ideje hallani lehetett már a visszatéréséről szóló pletykákat, de őszintén szólva nem sok pénzzel mertem volna rá fogadni, hogy valóban sikerül is számára a visszatérés. Most mégis itt van és rögtön az egyik legjobb technikával száll versenybe. Az osztrák Beppo Harrach Fiestáját bérli és Patkó Gergővel a jobbján térnek vissza az ORB mezőnyébe. 12 év(!) kihagyás után... nem semmi! Bár nem lehetnek túlzott elvárásaink Fefe visszatérésével kapcsolatban, úgy hiszem mindenképp jót tesz a mezőnynek és a szurkolóknak is az ő visszatérése, melyet hozzám hasonlóan biztosan rengeteg ralirajongó nagyon vár már (talán újra előkerülnek a korábbi, neki készített molinók is.)

18519457_1440366486021783_4519528026504621905_n.jpg

unnamed_2_2.jpg

A csütörtök délutáni hivatalos tesztet (Káld) követően este Szelestén közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. Pénteken pedig talán az idei ISEUM Rali legnagyobb durranásával, a kvalifikációs szakasszal folytatódik a program. A söptei "rally katlanban" feszülnek egymásnak az élmezőny pilótái és elért eredményeik szerint választhatnak majd maguknak másnapi rajtsorrendet. Kifejezetten jó és alapvetően igazságos döntésnek gondolom, arról nem is beszélve, hogy így többször is láthatjuk majd a top autókkal versenyzőket a pénteki nyári kánikulában.

unnamed_3_2.jpg

Szombaton az ORB mellett délután már a Ralikettő mezőnye is versenybe száll, napközben pedig a terepralisok követik majd az első osztályt. Kifejezetten változatos program várja tehát a kilátogató szurkolókat. Vasárnap a terepesek már nem, a Ralikettő azonban továbbra is az ORB-vel tart.

18517920_10156240183553289_1813795125546505104_o.jpg

A versenyt egy több, mint 25 kilométeres powerstage szakasz zárja, ami szintén elég szokatlan a magyar versenyeken, arról nem is beszélve, hogy ezen dőlnek majd el a pluszpontok is, amit az ezen a gyorsaságin leggyorsabban autózó párosok kaphatnak meg.

Azt hiszem egy remek hétvége elébe nézünk. Míg péntekre nyári hőséget (közel 30 fok), szombatra és vasárnapra már jóval "ralibarátabb" 20-22 fokot jósolnak az előrejelzések. Belépő sehová sem kell, a pályák könnyedén megközelíthetőek, mindenkit szeretettel vár az ISEUM Szombathely Rali és természetesen mi, raliálmodozók is. Találkozzunk Szombathelyen és környékén!  

A bejegyzés trackback címe:

http://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr3512512201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

  • eszkütyü: Hát igen, a mi Pistink. Már 15 évesen, fék nélküli 1.2-es Ladával lerázta a yardokat. A sok műmáje... (2017.05.12. 22:55) Kis pénz, nagy rali
  • Szkotti: Haha, az első percekben, mintha elnézést kérne, hogy megnyerték a versenyt! :o) Még az első (piros... (2017.05.11. 13:43) Kis pénz, nagy rali
  • wrxtr: Respekt! (2017.05.10. 19:43) Kis pénz, nagy rali
  • Utolsó 20

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (17) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (23) fotópályázat (20) gr.b (25) herczig norbi (17) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (11) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (54) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (35) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (35) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (16) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (173) ORB (16) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (10) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (125) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (19) video (420) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (274) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz