Hiába a hó, jég, száraz és vizes aszfalt kombináció, Ogier eddig megközelíthetetlen az idei Montén (is).

Csütörtök este, azaz az első szakasz óta áll az összetett első helyén a Sebastien Ogier/Julien Ingrassia páros. Pedig az első este két szakaszán kívül mindössze egyetlen szakaszt nyertek, abszolútban mégis bő fél perc előnnyel vezetik a versenyt. Ahogy a szakaszgyzelmek számából is látszik (3 a 14-ből), közelsem hibamentesen autózik a francia világbajnok, de ahogy általában mindig, a szerencse most sem pártolt el Ogier mellől. 

ap-1ukavutn12111_news.jpg

Itt például egy egészen abszurd, már-már amatőr hibát vétett. Nagy szerencséjére azonban rövid idő alatt kimentették a pálya szélén álló szurkolók:

Ogier mögött magabiztosan autózik az összetett második helyen élete első toyotás versenyén az észt Ott Tanak. A Yaris WRC-t irányító pilóta négy szakaszt is megnyert és egyszer sem autózott hatodik időnél rosszabbat. Kettejük között péntek este volt a legkisebb a különbség, akkor mindössze 15 másodperc választotta el a két pilótát. Szombat reggel azonban a hétvége leghavasabb szakaszával folytatódott a küzdelem, ahol Ogier 30km-en egy percet adott Tanaknak. Innen sikerült fél percre csökkentenie lemaradását a nap végére a toyotás versenyzőnek.

A szombati havas nyitószakaszon esett ki az addigi harmadik Dani Sordo. Szombat reggel előtt így a három különböző márka: Ford - Toyota - Hyundai sorrendben állt az abszolút sorrend. Innentől azonban jóformán csak a Toyoták üldözték az élen álló Fordot (Ogiert.)

 A szombati nap egyik legérdekesebb mozzanata egy balos derékszögű kanyar volt, ahol a TOP10-ből négyen is hibáztak. Az elágazáshoz nagy tempóval érkező versenyautók felúsztak a vízen, és képtelenek voltak az úton maradni. Szerencséjükre egy havas mezőn találták magukat a mutatvány után, ahonnan akadály nélkül juthattak vissza a kijelölt szakaszra:

  A harmadik-negyedik helyen további két Toyota: Latvala és Lappi váltogatták egymást. A nap végére köztük is jelentős különbség alakult ki, köszönhetően az ifú Lappi defektjének, melyet a szakasz teljesítése közben kellett orvosolnia.  

Sordo kiesését követően a csütörtök este hibázó Thierry Neuville-é a legjobb Hyundai eredmény. Bár az összetettben nagy hátránya miatt csak a hetedik helyen áll, Ogierhez hasonlóan ő is három szakaszgyőzelemmel rendelkezik. A citroenesek sem szerepelnek sokkal jobban: Kris Meeke az abszolút ötödik helyen zárta a szombatot.

ap-1ukaus2ed2111_news.jpgFotók: Red Bull Content Pool

Bár a fél perces előny nem mondható kicsinek, a Montén akár egy szakasz alatt is változhatnak a körülmények, így izgalmasnak ígérkezik még a vasárnapi végjáték, ahol további négy szakasz várja a mezőnyt. Ebből kétszer a futam leghíresebb pontját, a Turini-hágón is érintik. 

Ha a lényeg vasárnap délutánra sem változik, Ogier zsinórban ötödik Monte győzelmét szerezheti meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr4113609761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása