Régi-új sorozatunkban az ország legérdekesebb műhelyeit igyekszünk felkutatni az uborkaszezon ideje alatt. 

Első körben egy nógrád megyei kis község eldugott hátsó kerti garázsát látogattuk meg, ahol a korábbi Skoda Europe Cup győztes, többszörös pályaautó bajnok Tim Gábor műhelyét csodálhattuk meg.

timmuhely.png

Gábor és családja nagy szeretettel várt minket és örömmel mutatták meg nekünk a család szemének fényét, a hátsó udvari kis helyiségben épült és azóta folyamatosan fejlesztett Nissant, mely pár évvel ezelőtt még utcai autójukként rótta a kilométereket. Eleinte "edzőautónak" készült, végül ízig-vérig raliautó lett belőle, mellyel tavaly megnyerték a Magyar Országos Rali Bajnokság északi csoportját, míg a nagy országos összetettben a dobogó harmadik fokára állhattak fel vele.

De nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön műhelylátogatásos sorozatunk első része Tim Gáborral, mely rövid nem lett ugyan, de szerintünk annál tartalmasabb. Jöjjetetek hát velünk a Tim-garázsba!

A bejegyzés trackback címe:

http://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr6513647610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (18) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (178) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (21) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz