Eger Rallye 2018 - Élőben

Új összeállítással vág neki a Turán Motorsport a 2018-as Országos Rallybajnokságnak. Turán Frigyes – még mindig fiatal kora ellenére – már nem számít a rallysport feltörekvő generációjához, és úgy gondolta, hogy hasonló tapasztalattal rendelkező, hasonló habitusú navigátorra van szüksége ahhoz, hogy a bajnoki címért egyesített erejükkel harcba induljanak.

27913301_10157235584053289_3761745119368510034_o.jpgFotó: Rallye Évkönyv

Az előző évben egy bajnoki, és egy meghívásos versenyen már belekóstolhatott a Ford Fiesta R5 jobb oldali ülésébe, illetve Turán Frigyes vezetési stílusába Bagaméri Laci, aki 2018-ban a teljes szezonban Frici társa lesz a versenyautóban. Laci rutinos, nagy tapasztalattal rendelkező, többszörös Magyar Bajnok navigátor, aki Fricivel nem csak a futamok, hanem az egész bajnokság tekintetében győzelemre képes csapatot alkot.

25074937_10157016341813289_4307801174449238491_o.jpg

„2017-ben is mentünk együtt két alkalommal, és ez után született meg a döntés, hogy Bagaméri Lacival együtt vágunk neki a 2018-as Országos Rallybajnokságnak.” – kezdte a megújult csapat bemutatását Frici. „Az már a tavalyi két versenyeken is kiderült, hogy jól tudunk együttműködni, így az idei évben is erre számítok. Laci tapasztalt, rutinos navigátor, így sok mindenben hozzá tud járulni a sikerhez!” – folytatta Frici.

24883681_10157016341988289_295028307399575937_o.jpg

„Nagyon örülök, hogy 2018-ban immár a Turán Motorsport teljes jogú tagjaként újra az eredményért versenyezhetek!” – mondta Bagaméri Laci. „Három év kihagyás után egy top-csapat révén visszakerülni a rallysportba, és ott is a jelenlegi legmagasabb színvonalat képviselő technikával versenyezni, hatalmas megtiszteltetés számomra! Sikerült egy elég komoly programot összeállítanunk a 2018-as évre, mely a Magyar Rallybajnokságot helyezi a középpontba. A feltételek adottak, mindenki felkészült, és már alig várjuk az egri rajtot. A magyar mezőny nagyon erős, sok az R5-ös autó, amiket nagyon gyors párosok irányítanak. Mi a nagyobb tapasztalattal rendelkező párosok közé tartozunk, és hisszük, hogy ennek meglesz az eredménye. Egyértelműen futamgyőzelmeket, év végén pedig a lehető legjobb helyezést várjuk magunktól, és a csapattól!” – részletezte Bagaméri Laci a Turán Motorsport idei terveit.

17992082_10203306183973320_4478252175194723692_n.jpg

Amellett, hogy az abszolút bajnoki címért szállnak versenybe Turán Friciék, sok egyéb érdekességgel is készülünk a 2018-as rally szezonra. A Rallye Rádió adásában élőben fognak bejelentkezni a versenyautóból, eleinte csak hangban, de a csapat is nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a szezon folyamán ez már élő kép és élő hang formájában is megvalósuljon.

Friciék idei dekor-tervezete: 

A bejegyzés trackback címe:

http://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr7013753510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (18) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (178) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (21) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz