Remekelnek a magyarok az ERC-ben

Immár 15 éve, hogy utoljára magyar raliversenyző állhatott dobogón, de akkoriban egészen más rendszer szerint működött az EB. 2003-ban Janika Budapest Rali győzelme egyben EB futamgyőzelemnek is számított, de azóta közelében sem voltunk hasonló sikernek. Idén azonban – hosszú évek munkájának gyümölcseként és a MOL támogatásával – végre kiléphetett a nemzetközi porondra a négyszeres magyar bajnok Herczig Norbert. Legnagyobb örömünkre (és őszintén szólva némi meglepetésünkre is), bár saját állítása szerint is csak tanuló évét tapossa, nem kellett sokat várnunk az első dobogóra sem!

34307686_1919445978079039_1520816957094363136_o.jpg

Az évet az Azori-szigeteken kezdte a csapat, ahol magabiztos autózással rögtön pontszerző helyen értek célba egy kifejezetten erős mezőnyben. A murvás azori kalandot az aszfaltos kanári verseny követte, ahol szinte végig pontszerző helyeken autózva egy verseny végi defekt miatt kellett lemondaniuk a pontszerzésről. A harmadik futam a világ egyik leghíresebb és leghírhedtebb ralija, a görögországi Akropolisz volt. Itt óriási meglepetésként szakaszgyőzelemmel nyitott Herczig Norbert és idei új navigátora, Ferencz Ramón. Ezt követően folyamatosan TOP8-as időket autóztak és még egy további szakaszgyőzelmet is szereztek. A gumigyilkos és fokozottan defekt-veszélyes versenyen Herczig kifejezetten jól osztotta be mind az abroncsait, mind pedig az autóját és a szombati nap végére az abszolút második helyen találta magát a magyar páros. Ezt a remek eredményt sikerült megtartaniuk a célig, sőt, még hátrányukat is felére csökkentették a futam győztesével, Bruno Magalhaes-sel szemben.

34278692_1919446251412345_8947201662582259712_o.jpg

S, hogy nem csak egyszeri fellángolásról vagy esetleg „mázliról” lenne szó, a múlt hétvégi Ciprus Ralin is megmutatták a molos fiúk, hogy ott a helyünk az Európabajnokságon. A ciprusi versenyt ugyanis – a végén némi szerencsével – újra dobogón fejezték be! Csupán egyetlen defektet szereztek azon a versenyen, ahol volt olyan versenytársuk, aki két szakasz alatt hármat is(!) összeszedett belőle. Az első napot ugyan még az abszolút ötödik helyen zárták, de a másnapi jóval jobb rajpozíció és az ugyancsak okos gumitaktika eredménye a verseny végi harmadik hely lett.

Görögország óta az összetett ponttáblázaton is harmadikok Herczigék, ezt az eredményt pedig a ciprusi bronz is megerősítette. Nagyon szép teljesítmény ez az ERC-ben első évüket teljesítő magyar versenyzőktől. Amellett, hogy a mezőny egyik legjobb csapatától kapják az autót, a MOL is nagy szerepet tölthet be sikereikben. Idén év közben ugyanis egy kifejezetten az R5-ös kategóriára fejlesztett versenybenzint is a piacra dobtak, melyhez a Skoda gyár is hozzátette a magáét, egy külön versenymotor-programot készítettek a benzin mellé. Erről az új benzinről egyébként korábban a TOTALCAR-on már olvashattatok bővebben is.

Nem csak Herczigék teljesítményére lehetünk azonban büszkék az EB-n. A tavalyi kategóriabajnok ifjabb Érdi Tibor is hozza a „tőle elvárható” eredményeket, azaz az idei kategóriagyőzelmeket is szépen bezsebeli. Az ERC2 mezőnye nem sokat változott a tavalyi évhez képest, az értékelés azonban igen. Miután csak a 4 legjobb eredményt veszik figyelembe az év végén, így gyakorlatilag két győzelmükkel (Gran Canaira és Acropolis Rally) már félúton járnak a kategória-bajnoki címük megvédéséhez vezető úton.

34340929_2074751672798332_2107094363958935552_n.jpg

Cipruson az ERC3 mezőnyében is szurkolhattunk honfitársainknak, Bereczki Norbert és Géczy Tamás életében először indult EB futamon a kategóriatársaiktól jóval gyengébb autóval, egy Suzuki Swifttel. Technikai hátrányukat lelkesedésükkel pótolva számukra is egy dobogós helyezéssel zárult a verseny, harmadik helyen zárták a Ciprus Ralit.

Az ERC állandó magyar résztvevői még Botka Dávidék is, akik már évek óta erősítik az Európabajnokság mezőnyét. A sorozat idei negyedik versenyén, a Ciprus Ralin ők is megszerezték első pontjaikat 2018-ban.

35524062_1937851609571809_7545940772349018112_o.jpg

Jó hír a hazai raliszurkolóknak, hogy az eddigi EB sikerek után legközelebb július második hétvégéjén, Veszprémben láthatjuk majd a MOL Racing Team párosát: Herczig Norbertet és Ferencz Ramónt. 

Az ERC az római aszfaltos versennyel folytatódik, július 20 és 22. között.

Szólj hozzá! hozzászólás

Utólag is bocsi a címben olvasható szóviccért, de az idei Szardínia Rali minden képzeletet felülmúlt!

ap-1vx3ghk8h2111_news.jpg

A tegnapi forma1-es montreali futamhoz képest (mely annyira unalmas volt, hogy még leinteni is hamarabb akarták) igazi megváltás volt a hétvégi Szardínia Rali, melynek utolsó gyorsasági szakaszait szó szerint lélegzetünket visszafojtva követhettük. Nem szeretnék túlzásokba esni, de amit tegnap lenyomott a két élmenő Sebastien Ogier és Thierry Neuville, arra nehezen találni szavakat.

Mielőtt az elmúlt évek legizgalmasabb összecsapásáról írnék, pár szóban vegyük át a versenyen történteket. 
Az első két nap kifejezetten szokatlan, esős időjárás jellemezte a versenyt: pénteken konkrétan sárdagasztás és a Wales Ralihoz hasonló körülmények vártak a mezőnyre. Eleinte - kedvező rajtpozíciójának is köszönhetően - Andreas Mikkelsen vette magához a vezetést, de később sajnos váltóhiba miatt kiállni kényszerült. Meg kell hagyni még ezt a kiállást is izgalmassá tette, ugyanis tolatás közben annyira közel került egy szalmabálához, hogy végül sikerült azt meggyújtania is kipufogójával. Szerencsére azonban ebből nem lett komolyabb gond és ezúttal nem égett porig az i20 WRC.

Mikkelsen kiesése után a pénteki délutáni gyorsokon remekül autózó Sebastien Ogier került az élre. Zsinórban négy szakaszt nyert, mögötte pedig mind a négy alkalommal Thierry Neuville hozta a második helyeket. A nap végére alig 20 másodperc különbsségel zártak. A harmadik és negyedik pozíciókért is óriási küzdelem zajlott a Toyota két versenyzője: Latvala és Lappi között. Kettejüket mindössze alig több, mint 4 másodperc választotta el! Sajnos szombat este Latvala autója megállt az utolsó gyors utáni összekötő szakaszon és már nem ért be vele a nap végi szervizparkba, így ezt követően Lappi magabiztosan hozta a harmadik helyet egészen a célig.

Szombaton tovább folytatódott a küzdelem Ogier és Neuville között, fej-fej mellett haladva húzták be a szakaszgyőzelmeket. A francia fordos kétszer, a Hyundai belga versenyzője pedig háromszor nyert gyorsot. Ami viszont a legkeményebb: 275 kilométernyi sárdagasztás, száguldás és óriási ugratásokat követően csupán 3,9 másodperc különbséggel állt az ekkor még első Ogier és második Neuville.

Fotók: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

A verseny befejező napjára, vasárnapra 2X2 gyorsasági maradt: egy 14 és egy 7 kilométeres szakasz hivatott eldönteni az abszolút győztes személyét. Utóbbi gyorsasági egyébként - szerintem - a világ egyik legszebb szakasza: az utolsó kilométereken a tengerparton kacskaringózik a mezőny, sokszor szinte homokos talajon leereszkedve nem kis hegyekről. Ha valamelyikőtök egyszer úgy dönt kilátogat egy világbajnoki futamra, ezt semmiképp ne hagyja ki!

4 szakasz, 42 kilométer és alig 4 másodperc. HIhetetlen izgalmak elé néztünk és amit kaptunk, az még a vártnál is brutálabb volt! Az első gyorsot behúzta Neuville, de mindössze nyolc tizedmásodperccel volt gyorsabb Ogiernél (akinek így 3.1 mp előnye maradt), aztán a másodikat is Neuville nyerte - és bár ez a szakasz volt a rövidebb, de itt már közel két másodpercet sikerült faragnia hátrányából. Így összetettben még mindig Ogier vezetett 1.3 másodperccel!

Az utolsó két szakasz az előző kettővel megegyező gyorsasági volt. És ahogy kezdődött, úgy folytatódott is: újabb Neuville győzelem, előnye azonban csupán fél másodperc volt, összetettben ez még mindig hét tized(!) előnyt jelentett Ogiernek.


Fotók: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

Hogy mennyire kiélezett csatát láthattunk kettejük között azt az az egészen amatőr hiba mutatja talán a legjobban, amit Ogier navigátora, Julian Ingrassia vétett egy szakasszal a vége előtt. A gyorsasági céljában ugyanis ott felejtették a menetlevelüket, melyeken az időeredményeket és érkezési időket rögzítik. Ha az utánuk következő Tanak/Järveoja páros nem vitte volna utánuk, ez a hiba a verseny végét jelentette volna számukra. Így azonban egy aprócska 10.000 eurós büntetéssel megúszták a mutatványt. Az indoklás a külső segítségnyújtás volt, de figyelembevéve, hogy nem tettek szert ezáltal előnyre, megtarthatták pontjaikat - azzal a feltétellel, hogy idén már nem hibáznak többen, abban az esetben ugyanis utólag bukják el azokat.

Hogy mennyire lehetett hatásssal ez az eset a francia párosra, azt sosem tudjuk meg, azonban az utolsó gyors eredményeit saját szemünkkel követhettük a WRC+ szolgáltatás közvetítésén. A fordított rajtsorrend miatt előbb Neuville, majd utána Ogier érkezett. Folyamatosan csupán tizedek voltak közöttük, de a szakasz végére Neuville megfordította addigi nyolc tizedes összetettbeli hátrányát és végül 7 tizeddel megnyerte a Szardínia Ralit és egyébként az utolsó gyorsot is, melyért bezsebelhette a +5 pontot is.


Fotók: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

HIhetetlenül izgalmas, tizedekre menő csatát láthattunk a hétvégén, vasárnap pedig szájtátva nézhettük a nagyok harcát. Sajnos a Toyota technikai hibái miatt most csak ketten voltak igazán esélyesek a végső győzelemre, de azért rendesen megküzdöttek a srácok.

Összetettben Neuville vezeti a vébét Ogier előtt. Előnye egészen megnyugtató lehet, de a hat hetes nyári szünetet követően még a bajnokság közel fele hátravan. Reméljük hasonlóan izgalmas csatákat láthatunk a folytatásban is.

A Szardínia Rali végeredménye:
1. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul – Hyundai i20 Coupe WRC 3:29.18.7
2. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia – Ford Fiesta WRC +0.7
3. Esapekka Lappi/Janne Ferm – Toyota Yaris WRC +1:56.3
4. Hayden Paddon/Seb Marshall – Hyundai i20 Coupe WRC +2:55.2
5. Mads Östberg/Torstein Eriksen – Citroen C3 WRC +3:10.9

Szólj hozzá! hozzászólás

ISEUM Rallye 2018 - Sorcsere

Egy hónapos „pihenő” után Szombathelyen és környékén folytatódik az Országos Rallye Bajnokság az évad első murvás versenyével, az ISEUM Rallye-val. A Turán Motorsport versenyzői, Turán Frici és Bagaméri Laci változatlan elszántsággal és célokkal, de egy kisebb változtatással állnak rajthoz ezen a versenyen.

A Turán Motorsport Ford Fiesta R5-ös versenyautójával nem csak Turán Friciék versenyeznek a 2018-as szezonban, hanem egy szlovák versenyző, Igor Drotár is használja. A két páros versenynaptára időnként „fedi egymást”, és ilyen május utolsó hétvégéje is. Mivel Frici és Laci a megszokott versenyautója, és a csapat többi tagja Csehországban lesz, ezért másik autót kellett keresnie Friciéknek.

 turan_motorsport_1.jpeg

„Régóta jó kapcsolatban vagyunk Lovász Paliékkal, többször is segítettem neki az autó beállításaiban, és ő ajánlotta fel, hogy menjünk az ő Hyundai i20 R5-ösével az ISEUM Rallye-n. Ezt az ajánlatot támogatóinkkal is egyeztetve elfogadtuk, így mondhatom – jégkorongos hasonlattal élve –, „sort cseréltünk”, és egy számunkra új modellel vágunk neki az év első murvás versenyének.” – világított rá Frici a nevezési listában is olvasható „furcsaság” hátterére.

„Az üléspróbán már túl vagyunk, de még egy métert sem mentem az autóval, így a verseny előtti teszteken kell majd magamra állítani az új technikát. Nemrég megérkezett az új motor az i20-ashoz, így egy teljes erőben levő, számunkra új versenyautót próbálhatunk ki. A csere nem változtat semmi máson, azaz ugyanúgy a lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk Szombathelyen is, mint mindenhol máshol.” – tette hozzá Frici.

turan_motorsport_3.jpeg

 „Nem lesz ismeretlen számomra a murvás talaj egy R5-ös autóval, hiszen már a 2017-es Mikulás Rallye-n kipróbálhattam az érzést, de az új autó miatt mégis sok az ismeretlen.” – kezdte Bagaméri Laci. „Egy navigátornak is „be kell laknia” az autót, meg kell szoknia, hogyan ül benne, hogyan lát ki, mit lát egyáltalán, és erre a verseny előtti teszteken lesz majd lehetőségem. Személy szerint én nagyon kedvelem a Szombathely környéki murvás pályákat, mert nagyon jó minőségűek, a tempó is nagy, igazán élvezetesen lehet rajtuk autózni. Sokszor versenyeztem már itt, különböző pilótákkal és autókkal, de mindegyikhez kellemes emlékek fűznek.” – tette hozzá a navigátor.

turan_motorsport_2.jpeg

„Igyekszünk teljes mértékben kihasználni a pályabejárási lehetőségeket, hiszen rajtunk kívül még 15 páros indul R5-ös autóval, és az első 6-7 páros nagyon gyors, mindenki a győzelemre tör, és esélye is van rá. Úgy gondolom, hogy az autóváltás miatt nem kerülünk hátrányba, de mindent meg kell tennünk a felkészülés során is a jó eredmény eléréséhez.” – folytatta Frici.

„Mivel a Ford Fiesta R5 Csehországban versenyen lesz, ezért a Turán Motorsport csapata is vele tart, így a megszokott szerelőink nélkül veszünk részt az ISEUM Rallye. Nagyon fognak hiányozni a srácok, de Lovász Paliék csapata is nagyon felkészült, így semmiben nem szenvedünk majd hiányt, ebben biztos vagyok!” – mondta zárszóként Bagaméri Laci.

Forrás: Just Creative 

Szólj hozzá! hozzászólás

Több házikészítésű lego-raliautót láttam már az interneten, de az idén januárban meglátott Ford Fiesta WRC más volt. Dobozzal és gyári számmal is rendelkezett és némi kutakodás után összeállt a kép: végre egy „igazi” raliautót dob piacra a LEGO!

banner3b.jpg

A Speed Champions sorozatban elég király darabokat találhatunk, de a mi szívünkhöz egyértelműen Ott Tanak tavalyi Fiestája áll a legközelebb. Hosszú heteket kellett várnunk, míg az első veletek is megosztott képtől eljutottunk a modell polcokra kerüléséig, de nem töltöttük haszontalanul ezt az időszakot sem. Sikerült felvennünk a kapcsolatot a Kockashoppal, akik nagy örömünkre határozottan pozitívan álltak megkeresésünkhöz.

Az egyeztetések eredménye pedig minden várakozásunkat felülmúlta! Rendelkezésünkre bocsájtanak ugyanis 10, azaz tíz darab LEGO Ford Fiesta WRC kisautót, melyet természetesen hű követőink és kedvelőink, azaz köztetek tervezünk kisorsolni. Persze ennyire azért nem lesz könnyű dolgotok, hiszen a kis WRC-ket különböző tippjátékok nyertesei között fogjuk szétosztani, de ezekről ennél konkrétabban majd aktuális Facebook posztjainkban olvashattok.

verseny_1.jpg

A tippjátékok mellett egy nagy építőversennyel is készülünk nektek. Ezúttal nem csupán autókat kell építsetek, hanem komplett jelenetek építésére buzdítunk titeket. A három legjobb alkotást a Kockashop segítségével fogjuk kiválasztani, melyek közül a győztes kijelölése a ti feladatotok lesz.

Az építőverseny részleteit itt találjátok: www.kockashop.hu/rallye

A Ford Fiesta WRC LEGO modellt pedig most közel 20% kedvezménnyel tudjátok megvásárolni a Kockashoptól az alábbi linken: https://kockashop.hu/rallye-fiesta

Építésre és tippelésre fel, kövessetek minket Facebookon és keressétek tippjátékos posztjainkat a kis LEGO WRC-kért �

Szólj hozzá! hozzászólás

Eger Rallye 2018 - Élőben

Új összeállítással vág neki a Turán Motorsport a 2018-as Országos Rallybajnokságnak. Turán Frigyes – még mindig fiatal kora ellenére – már nem számít a rallysport feltörekvő generációjához, és úgy gondolta, hogy hasonló tapasztalattal rendelkező, hasonló habitusú navigátorra van szüksége ahhoz, hogy a bajnoki címért egyesített erejükkel harcba induljanak.

27913301_10157235584053289_3761745119368510034_o.jpgFotó: Rallye Évkönyv

Az előző évben egy bajnoki, és egy meghívásos versenyen már belekóstolhatott a Ford Fiesta R5 jobb oldali ülésébe, illetve Turán Frigyes vezetési stílusába Bagaméri Laci, aki 2018-ban a teljes szezonban Frici társa lesz a versenyautóban. Laci rutinos, nagy tapasztalattal rendelkező, többszörös Magyar Bajnok navigátor, aki Fricivel nem csak a futamok, hanem az egész bajnokság tekintetében győzelemre képes csapatot alkot.

25074937_10157016341813289_4307801174449238491_o.jpg

„2017-ben is mentünk együtt két alkalommal, és ez után született meg a döntés, hogy Bagaméri Lacival együtt vágunk neki a 2018-as Országos Rallybajnokságnak.” – kezdte a megújult csapat bemutatását Frici. „Az már a tavalyi két versenyeken is kiderült, hogy jól tudunk együttműködni, így az idei évben is erre számítok. Laci tapasztalt, rutinos navigátor, így sok mindenben hozzá tud járulni a sikerhez!” – folytatta Frici.

24883681_10157016341988289_295028307399575937_o.jpg

„Nagyon örülök, hogy 2018-ban immár a Turán Motorsport teljes jogú tagjaként újra az eredményért versenyezhetek!” – mondta Bagaméri Laci. „Három év kihagyás után egy top-csapat révén visszakerülni a rallysportba, és ott is a jelenlegi legmagasabb színvonalat képviselő technikával versenyezni, hatalmas megtiszteltetés számomra! Sikerült egy elég komoly programot összeállítanunk a 2018-as évre, mely a Magyar Rallybajnokságot helyezi a középpontba. A feltételek adottak, mindenki felkészült, és már alig várjuk az egri rajtot. A magyar mezőny nagyon erős, sok az R5-ös autó, amiket nagyon gyors párosok irányítanak. Mi a nagyobb tapasztalattal rendelkező párosok közé tartozunk, és hisszük, hogy ennek meglesz az eredménye. Egyértelműen futamgyőzelmeket, év végén pedig a lehető legjobb helyezést várjuk magunktól, és a csapattól!” – részletezte Bagaméri Laci a Turán Motorsport idei terveit.

17992082_10203306183973320_4478252175194723692_n.jpg

Amellett, hogy az abszolút bajnoki címért szállnak versenybe Turán Friciék, sok egyéb érdekességgel is készülünk a 2018-as rally szezonra. A Rallye Rádió adásában élőben fognak bejelentkezni a versenyautóból, eleinte csak hangban, de a csapat is nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a szezon folyamán ez már élő kép és élő hang formájában is megvalósuljon.

Friciék idei dekor-tervezete: 

Szólj hozzá! hozzászólás

Ha csak egy ralis videót néznél meg a tavalyi évről, ez legyen az!

A szokásosnál egy héttel hamarabb, március 23 és 25 között veszi kezdetét a magyar Országos Rally Bajnokság. A szezon első futama idén az az Eger Rali lesz, mely tavaly az elmaradt Budapest Ralit pótolva zárta a szezont. 

kep.png

Természetesen ott leszünk mi is a szezonnyitón: képekben és videókon is beszámolunk majd az egri eseményekről. De addig tekintsünk vissza egy rövid videó erejéig, milyen is volt a magyar ralibajnokság 2017-ben:

 Reméljük a BROduction stábja idén is velünk tart az ORB futamokra, nagyon nagy szükség van az ilyen profi és látványos anyagokra! 

Ha neketek is legalább annyira tetszett a fenti videó, mint nekünk, lessétek meg tavalyi egri rövidfilmüket is:

Szólj hozzá! hozzászólás

A Rali EB megint szép lesz? 

A magyar bajnok Herczig Norbert mellett több nemzet legjobbja is ott lesz az idei Azori-szigeteki szezonnyitón.

28424416_1817786614911643_3839212209484617725_o.jpg

Nem tagadom az elmúlt években most várom leginkább az ERC szezonkezdetet. Bár a többszörös Európabajnok, nagy kedvenceim egyike, Kajto nevét nem találom a nevezési listán - a legutolsó hírek szerint idén már egyébként sem eddigi navigátorával versenyzik majd - R5-ös autókból és komoly ralipilótákból most sem lesz azért hiány.

A várva várt nevezéseket meglátva "fellapoztam" a nagy cseh ralienciklopédiát, az EWRC-gyűjteményét és a szokásosnál alaposabban is utána néztem pár névnek, mégis pontosan kik lehetnek magyar indulóink legnagyobb ellenfelei. Egyet már a kutatás előtt is biztosan megállapíthattam: nincsenek kevesen! Ha jól számoltam, 36 pilóta indul R5-ös autóval! Persze sokan közülük a portugál bajnokságban való érdekeltségük miatt, de ez a verseny lehetséges végkimenetelét tekintve nem lényeges. Ha csak nem abból a szempontból, hogy sokan nem kis tapasztalattal rendelkezhetnek az Azori pályákról.

27788164_944734005685848_1221455783770976153_o.jpg

Nagy találgatásokat ne várjatok, inkább csak tényszerű felsorolásba kezdenék. Azért azzal még biztosan nem hibázok, ha ennek ellenére az egyik legnagyobb favoritnak azt a Lukjanukot nevezem, aki már-már kubicai magasságokban képes a raliautók megsemmisítésére. Az orosz versenyzővel többször is foglalkoztunk itt a blogon is, évek óta az EB résztvevője és Kajto legnagyobb ellenfele. Ami az eredményeit illeti: orosz és észt bajnok (2014), többszörös ERC futamgyőztes (5), 2016-ban pedig összetett EB második.

2017-rally-islas-canarias-72-magalhaes.jpg

Szintén nagy esélyese az Azori futamnak a tavalyi győztes, háromszoros portugál bajnok (2007/8/9) Bruno Magalhaes (Skoda Fabia R5). Mindamellett, hogy ő a tavalyi verseny nyertese (és ezen kívül még kétszer nyert itt), összetettben is egy igencsak előkelő második hellyel büszkélkedhet 2017-ből. A portugál neve sokaknak onnan is ismerősen csenghet, hogy 2011-ben ő is tiszteletét tette a Mecsek Rali IRC versenyén, ahol kilencedikként zárt. Magyar pilóták közül mindössze csak ASI-nak és Bútor Robinak sikerült megelőznie a portugál pilótát.

Magalhaes mellett egy másik portugál bajnok is Skoda Fabia R5-tel indul az EB szezonnyitóján: Bernardo Sousa 2010-ben nyerte meg hazája ralibajnokságát. Azóta komoly nemzetközi tapasztalra tett szert PWRC/SWRC és WRC2-es versenyeken való részvételének köszönhetően. 

28423203_1491535264278196_5180122185173450810_o.jpg

Herczig Norbihoz hasonlóan szintén a Baumschlager Rallye&Racing színeiben indul a német ralibajnokság elmúlt két évének fiatal bajnoka, a 25 éves Fabian Kreim is. Az ifjú német versenyző óriási skodás tapasztalattal rendelkezik: csak 2016-ban világszerte 18 futamon indult az R5-ös Fabiával. A német bajnokság megnyerése mellett második lett az Ázsia–óceániai ralibajnokságban is (APRC). 

Némi meglepetésünkre ott van az indulók között 2016 osztrák ralibajnoka, Hermann Neubauer is, aki tavaly a szezon utolsó gyorsaságiján bukta el a 2017-es győzelmet. Neubauer az elmúlt évek Fiesta WRC-vel való versenyzése után pattan be a Ford R5-ösébe és vág neki az Európabajnokság első két futamának. Bár nagy nemzetközi tapasztalattal nem rendelkezik, 2013ban már részt vett egyszer az Azori versenyen (Swift S1600-al.)

A viszonylag kevés Peugeot-tal induló között is találni favoritokat. Marijan Griebel 2016 és 2017 junior Európabajnoka, emelett tavaly az abszolút második helyen ért célba az Azori-szigeteken.

play.png

2015 lengyelek bajnoka, a fiatalnak már nem mondható Lukasz Habaj idén is részt vesz az ERC versenyein. Eddigi versenyei között 15 EB indulást találhatunk, így bőven rendelkezik már nemzetközi tapasztalattal. 

Na és akkor jöjjenek a fiatalok. A felsorolás további részében már csak 90 után született versenyzőkről esik szó!

28424091_1601739959939165_6533168785360820012_o.jpg

Fredrik Ahlin nem kevés rali vébés tapasztalattal rendelkezik. Miután tavaly mindössze egy ponttal maradt le a brit bajnoki címről, idén az ERC mezőnyét erősíti a 26 éves svéd pilóta. 
Egyik szenélyes kedvencem a lengyel Hubert Ptaszek, akit többször is láthattam TRT-s kocsival versenyezni. Több évnyi WRC2-es versenyzést követően idén úgy fest ő is az ERC bajnokságát választja majd.

26167748_1755073117900784_435539302460795200_n.jpg(Frissítés: Hubert Ptaszek idén is a TRT autóját és hátterét használja majd!) 


Ugyancsak több EB futamon láthatjuk majd a szlovákok nagy tehetségét, Martin Kocit, aki több WRC3-as szezonnal a háta mögött vág neki a bajnokságnak. Tavaly a szlovák bajnokság második helyezését érte el, de neve mellett több junior világbajnoki dobogós helyezést is találunk.

28168411_1703458579711022_8337710519107328222_n.jpg

A felsorolás végén jöjjön az ERC R5-ös mezőnyének talán két legfiatalabbika:
elsőként az elmúlt két év ERC3 bajnokát, az eddig Opellel versenyző Chris Ingram-ot kell megemlítsem, aki idén először ül R5-be. Az ifjú brit tehetség tavaly nagyon komoly autózást bemutatva az abszolút 11. helyen ért célba az azori-ralin. 
Még tőle is jóval fiatalabb, mindössze 20 éves a francia Pierre-Louis Loubet, aki ifjú kora ellenére kifejezetten tapasztaltnak mondható a nemzetközi ralitapasztalatot illetően. 2015-ben WRC3, az elmúlt két évben pedig WRC2-es versenyeken indult, ahol több szakaszgyőzelmet is sikerült elérnie. A katalán ralin ráadásul még dobogóra is állhatott kategóriájában.

R5-ös indulók, márkák szerint csoportosítva:
Skoda - Bruno Magalhaes, Albert von Thurn  und Taxis, Fabian Kreim, Chris Ingram, Martin Koci, Paulo Nobre, Hubert Ptaszek, Fredrik Ahlin, Rhys Yates, Botka Dávid, Herczig Norbert, Aloisio Monteiro, Orhan Avcioglu, Ricardo Teodósio, Diogo Salvi, Antonio Dias

Ford - Alexey Lukyanuk, Lukasz Habaj, Ricardo Moura, Frank Tore Larsen, Tamara Molinaro, Luis Miguel Rego, Tomasz Kasoerczyk, Hermann Neubauer, Jaroslaw Koltun, Joaquim Alves, Daniel Alonso Villaron, Nuno Cardoso

Hyundai - Carlos Vieira, Pierre-Louis Loubet, Manuel Castro

Peugeot - Marijan Griebel, Laurent Pellier, Giacomo Costenaro

Citroen - José Pedro Fontes, Bernardo Sousa

Ha idáig sikerült eljutnod a kissé talán szárazra sikerült kutatómunkám-eredményeként elkészült posztomban, láthatod, hogy kifejezetten komoly mezőny vár az ERC 2018-as szezonjának magyar indulóira, akik közül ketten - ha magyar nem is - de korábbi ERC2 bajnokok! 

Két hét múlva indul a szezon, itthon és kint is egyaránt. Ha egyszerre két helyen nem is lehetünk (sajnos), azért mindkét versenyt kiemelt figyelemmel követjük majd :)

Szólj hozzá! hozzászólás

Évek óta nem látott hómennyiség, ütközés, óriási ugratások és komoly meglepetések jellemezték a rali világbajnokság egyetlen igazi havas futamát.

27971646_1700391073352655_1013050867648892888_n.jpg

Az már a verseny előtt is borítékolható volt, hogy a Monte Carlo Rali győztese, Sebastien Ogier nem fog a favoritok közé tartozni a svéd rali végső győzelméért folytatott harcban. A világbajnoki tabellát vezető versenyzőként ugyanis neki kellett takarítania a sokszor friss hóval borított pályákat.
Na de arra - szerintem - senki nem mert volna fogadni, hogy a végén az abszolút 10-be sem fog beférni az ötszörös világbajnok. Na jó, ehhez azért némi sumákság is kellett, de erről majd később.

 ap-1usqbu7qn2111_news.jpg
Fotók - a mémeket leszámítva - Red Bull Content Pool/Jaanus Ree Photography

Ogierhez hasonlóan Tanak is hasonló körülmények között versenyezhetett a hétvégén, és bár ő a franciával szemben még szakaszokat is nyert, egy buta hiba - még ha nem is feltétlenül az övé - teljesen tönkrevágta az észt pilóta versenyét. A Citroennel egész évben induló Meeke-t próbálta megelőzni az idei évtől Toyotával versenyző Tanak, de előzés helyett a C3 bal hátulját sikerült megtorpedóznia, ami az út széli hófalba röpítette a Yaris WRC-t. Ezzel a mozzanattal minden esélye elszállt a toyotás párosnak, kiszabadításuk ugyanis több, mint két percet vett igénybe.

A legjobb toyotás az utolsó gyorsaságin hibázó Paddont megelőző Esapekka Lappi lett, aki az abszolút negyedik helyen ért célba. Óriási kontraszt ez a tavalyi év után, amikor is itt szerezte a visszatérő csapat első győzelmét a most két perces hátránnyal célbaérő Latvala.
A fordos még csalódottabbak lehetnek, hisz legjobbjuk a mindössze abszolút nyolcadik Suninen lett és alaposan lemaradtak a konstruktőri versenyben is.

ap-1ut1gsvj52111_hires_jpeg_24bit_rgb_news.jpg

Na de micsoda öröm volt a dobogón! Thierry Neuville az első nap elején vette magához az összetett vezetést, melyet onnantól már senki sem tudott elvenni tőle. A Hyundai belga pilótája tavaly közel egy perces előny birtokában bukott és esett ki, de idén tanult korábbi hibájából és biztos előnyével már nem kockáztatott, még az utolsó szakaszon megszerezhető plusz pontok kedvéért sem.

ap-1ut9w3cyd2111_news.jpg
Legalább ennyire boldog volt a célban az élete legjobb helyezését ezzel az abszolút második hellyel elérő Craig Breen is, akit az utolsó szakasz végén édesanyja várt a beíróban. Különösképp is fontos siker ez számára, hiszen nem egész évben ülhet a C3 WRC volánja mögött.
Harmadikként egy újabb Hyudai versenyző, Andreas Mikkelsen zárt, szoros küzdelemben, mindössze nyolc és fél másodperccel lemaradva Breen mögött.

ap-1ut9w4xz52111_news.jpg

A negyedik-ötödik helyen az utolsó szakasz utolsó kilométerein történt helycsere, Paddon ugyanis hibázott egyet és így lehetett negyedik Lappi.

ap-1usb721792111_news.jpg

Meg kell még említsük az idén és életében most először C3WRC-vel versenyző Mads Ostberget, aki folyamatosan remek teljesítményt nyújta lett hatodik. Egyelőre nincs hír a folytatásról, de ezt a futamot látva nem kizárt, hogy találkozunk még vele az idei futamokon.

 27983284_1700297950028634_6856577932552324195_o.jpg

Na de térjünk vissza a többszörös világbajnok Ogierre, aki újfent bebizonyította, hogyan is zsebelhette be az elmúltévekben a világ legjobbjának járó trófeát. A sors fintora, hogy az első napi teljesítményének köszönhetően a második nap is ő takarított - és persze erről panaszkodott is végig egész hétvégén, de a verseny végén egy komolyat húzott és mindent egy lapra tett fel.

ap-1ukuxs2712111_news.jpg
Az utolsó pontszerző helyen, azaz a 10. pozícióban állt egy gyorssal a vége előtt, de rajtpozíciója miatt szinte esélye sem volt a legjobb ötbe kerülni az utolsó mért gyorsaságin, ahol akár öt plusz pont is szerezhető a szakaszgyőzelemért. Ekkor jött a csapattaktika, mely ezúttal 25 perc késést jelentett a remélt jóval jobb rajtpozícióért cserébe. Ezzel biztosan elvesztette a már "meglévő" egy potocskáját,
de minden esélye megvolt annak ötszörsének a megszerzésére is. Így mikor a verseny dobogósai már a serlegükkel tartottak az utolsó gyűjtő felé, Ogier csak akkor rajtolt és az élő közvetítésből kimaradva ért be a powerstage második helyén és zsebelte be az ezért járó plusz négy pontot. Bár messze még a vége, év végén sokat jelenthet még ez a húzás. S hogy mindez mennyire szabályos? Azt döntse el mindenki maga... hisz a büntetését megkapta érte,de persze jutalom nélkül sem maradt.

27971813_1702330609825368_6790235611556845384_n.jpg

A havas svéd versenyt március elején a szezon első murvás ralira, a Mexikó rali követi. Ott a jelenlegi összetett állás miatt Neuville lesz a takarító, de ami még ennél is izgalmasabb, hogy azon a versenyen visszatér a kilencszeres világbajnok Sebastien Loeb is. Izgi lesz, az már biztos :)

Szólj hozzá! hozzászólás

Folytatódik műhelylátogató-sorozatunk, ezúttal a magyar mezőny egyetlen Z4-es BMW-jének tulajdonosát, Lángi Attilát látogattuk meg.

Remélhetőleg a fenti videónkból is átjön majd mennyire jól éreztükmagunkat Attilláéknál. Bár kétségtelenül nem a szíve csücske az igencsak ritka Z4-es, azért megbecsült helye van a csapatnál a bajor versenyautónak. 

Legnagyobb meglepetésünkre, a "mit szeretnétek?" kérdésre adott "rúgjunk le vagy két gumit" válaszunk is nyitott fülekre talált és első szóra elindultunk megmozgatni a garázsban álló szörnyeteget.  Mutatjuk mi született a spontán csapatásból: 

 

1 komment hozzászólás

Régi-új sorozatunkban az ország legérdekesebb műhelyeit igyekszünk felkutatni az uborkaszezon ideje alatt. 

Első körben egy nógrád megyei kis község eldugott hátsó kerti garázsát látogattuk meg, ahol a korábbi Skoda Europe Cup győztes, többszörös pályaautó bajnok Tim Gábor műhelyét csodálhattuk meg.

timmuhely.png

Gábor és családja nagy szeretettel várt minket és örömmel mutatták meg nekünk a család szemének fényét, a hátsó udvari kis helyiségben épült és azóta folyamatosan fejlesztett Nissant, mely pár évvel ezelőtt még utcai autójukként rótta a kilométereket. Eleinte "edzőautónak" készült, végül ízig-vérig raliautó lett belőle, mellyel tavaly megnyerték a Magyar Országos Rali Bajnokság északi csoportját, míg a nagy országos összetettben a dobogó harmadik fokára állhattak fel vele.

De nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön műhelylátogatásos sorozatunk első része Tim Gáborral, mely rövid nem lett ugyan, de szerintünk annál tartalmasabb. Jöjjetetek hát velünk a Tim-garázsba!

Szólj hozzá! hozzászólás

Hiába a hó, jég, száraz és vizes aszfalt kombináció, Ogier eddig megközelíthetetlen az idei Montén (is).

Csütörtök este, azaz az első szakasz óta áll az összetett első helyén a Sebastien Ogier/Julien Ingrassia páros. Pedig az első este két szakaszán kívül mindössze egyetlen szakaszt nyertek, abszolútban mégis bő fél perc előnnyel vezetik a versenyt. Ahogy a szakaszgyzelmek számából is látszik (3 a 14-ből), közelsem hibamentesen autózik a francia világbajnok, de ahogy általában mindig, a szerencse most sem pártolt el Ogier mellől. 

ap-1ukavutn12111_news.jpg

Itt például egy egészen abszurd, már-már amatőr hibát vétett. Nagy szerencséjére azonban rövid idő alatt kimentették a pálya szélén álló szurkolók:

Ogier mögött magabiztosan autózik az összetett második helyen élete első toyotás versenyén az észt Ott Tanak. A Yaris WRC-t irányító pilóta négy szakaszt is megnyert és egyszer sem autózott hatodik időnél rosszabbat. Kettejük között péntek este volt a legkisebb a különbség, akkor mindössze 15 másodperc választotta el a két pilótát. Szombat reggel azonban a hétvége leghavasabb szakaszával folytatódott a küzdelem, ahol Ogier 30km-en egy percet adott Tanaknak. Innen sikerült fél percre csökkentenie lemaradását a nap végére a toyotás versenyzőnek.

A szombati havas nyitószakaszon esett ki az addigi harmadik Dani Sordo. Szombat reggel előtt így a három különböző márka: Ford - Toyota - Hyundai sorrendben állt az abszolút sorrend. Innentől azonban jóformán csak a Toyoták üldözték az élen álló Fordot (Ogiert.)

 A szombati nap egyik legérdekesebb mozzanata egy balos derékszögű kanyar volt, ahol a TOP10-ből négyen is hibáztak. Az elágazáshoz nagy tempóval érkező versenyautók felúsztak a vízen, és képtelenek voltak az úton maradni. Szerencséjükre egy havas mezőn találták magukat a mutatvány után, ahonnan akadály nélkül juthattak vissza a kijelölt szakaszra:

  A harmadik-negyedik helyen további két Toyota: Latvala és Lappi váltogatták egymást. A nap végére köztük is jelentős különbség alakult ki, köszönhetően az ifú Lappi defektjének, melyet a szakasz teljesítése közben kellett orvosolnia.  

Sordo kiesését követően a csütörtök este hibázó Thierry Neuville-é a legjobb Hyundai eredmény. Bár az összetettben nagy hátránya miatt csak a hetedik helyen áll, Ogierhez hasonlóan ő is három szakaszgyőzelemmel rendelkezik. A citroenesek sem szerepelnek sokkal jobban: Kris Meeke az abszolút ötödik helyen zárta a szombatot.

ap-1ukaus2ed2111_news.jpgFotók: Red Bull Content Pool

Bár a fél perces előny nem mondható kicsinek, a Montén akár egy szakasz alatt is változhatnak a körülmények, így izgalmasnak ígérkezik még a vasárnapi végjáték, ahol további négy szakasz várja a mezőnyt. Ebből kétszer a futam leghíresebb pontját, a Turini-hágón is érintik. 

Ha a lényeg vasárnap délutánra sem változik, Ogier zsinórban ötödik Monte győzelmét szerezheti meg.

Szólj hozzá! hozzászólás

Ahogy az már hosszú évek óta bevett szokás, idén is január végén, Monte-Carloban vette kezdetét a rali világbajnokság. A szerdai bemelegítő tesztet követően csütörtökön Monacoból rajtolt a mezőny, majd két késő esti szakasszal kezdhették meg a vasárnapig délutánig tartó száguldást. 

ap-1ujr5egzn2111_news.jpg

ap-1ujr9bzhd2111_news.jpg

A csütörtök esti szakaszokon (melyeket csak egy-egy alkalommal teljesített a mezőny) főként száraz aszfalt várta az indulókat, de az első gyorsasági közepénél trükkös jeges és havas kanyarkombinációk nehezítették meg a versenyzők életét.

A tavalyi összetett második helyének köszönhetően most is másodikként induló Thierry Neuville járt a legrosszabbul ezen a különösen is nehéz részen, ahol lecsúszott az útról és a szurkolók segítségére szorult. A Hyundai ugyanis önerőből nem tudott visszatérni az útra és bár nem véthetett nagy hibát a belga versenyző, a nem tervezett mutatvány így is több, mint négy percébe került. 

ap-1ujr4wpt92111_news.jpgFotók: Janus Ree/Red Bull Content Pool

2017 fordos világbajnoka, Sebastien Ogier sem úszta meg hiba nélkül a nyitónap szakaszait. Ugyanezen a részen csúszott meg, majd forgott be végül Fiesta WRC-jével, de még így is ő nyerte az év első (és utána azt azt követő második) szakaszát is. 

Az élmezőnyből szinte mindenki vétett kisebb-nagyobb hibákat: Latvala kétszer is megforgott, Evans pedig már az első gyorson összeszedett egy defektett 10km-el a rajt után. 

Az első két szakaszt követően Ogier (Ford) vezet, Mikkelsen, Sordo (mindketten Hyundai) Tanak és Latvala (Toyota) előtt. Pénteken kétszer három szakasz és esős idő várja a versenyzőket.

1. Ogier / Ingrassia Ford Fiesta WRC '17  38: 09,8
2. Mikkelsen / Jæger Hyundai i20 Coupe WRC 0: 17,03
3. Sordo / Del Barrio Hyundai i20 Coupe WRC 0: 25,06
4. Lappi / Ferm Toyota Yaris WRC 0: 37,4
5. Tänak / Järveoja Toyota Yaris WRC 0: 42,4
6. Breen / Martin Citroën C3 WRC 0: 52,3
7. Latvala / Anttila Toyota Yaris WRC 0: 55,4
8. Bouffier / Degout Ford Fiesta WRC '17  1: 51,0
9. Meeke / Nagle Citroën C3 WRC +2: 12.7
10. Camilli / Veillas Ford Fiesta R5 +2: 42,2

2 komment hozzászólás

A pihenőnapot követően a kétnapos maratoni-szakaszhoz érkezett a Dakar mezőnye.

A "maratoni-szakasz" lényege, hogy a szombati és vasárnapi etapok között minimális szervizelési lehetőségük van az autósoknak (a motorosoknak meg még tőlük is kevesebb.) A hetedik versenynapon több, mint 400 km-nyi szakasz várt a mezőnyre, míg vasárnap ez a táv már az 500km-t is megközelíti majd.

6f02e.png

A la pazi pihenőt követően Uyuniba vezetett az út, mely az esős időjárás miatt kifejezetten nehéz kihívásnak indult. A napot az összetettben is vezető Peterhansel kezdte a legjobban, és több, mint 180 km-en át ő autózott a leggyorsabban. Egy óriási pocsolyában azonban elpártolt tőle a szerencse: épp egy beragadt motorost próbált meg kikerülni, de egy nagyobb kődarab jelentős mértékű kárt okozott hátsó felfüggesztésében. A tizenháromszoros Dakar győztes így arra kényszerült, hogy bevárja a már korábban 29 órányi büntetést begyűjtő és most már csak pont az ilyen esetekre "tartalékautóval" versenyző csapattársát, Desprest. 

A várakozás és a szerelés egy és háromnegyed órát vett igénybe, mely hátránnyal még mindig "csak" az abszolút értékelés harmadik helyére esett vissza a francia Dakar-legenda.  Összetettbeli lemaradása így egy óra húsz perc.

9f844.jpgFotó: Andre Lavadinho/ @World (dakar.com)

A vezetést így az eddigi második, a Peugeot álomcsapatának legidősebb tagja, Carlos Sainz vehette át, aki nem csak az abszolútban, de a napi eredmények listáján is az első helyen ért célba. Előnye bő egy óra a legjobb toyotás Nasser Al-Attiyahhoz képest. 

A gyári Toyota versenyzői a TOP5 maradék két helyét foglalják el: de Villiers a negyedik (szombaton a második leggyorsabb volt), ten Brinke pedig az ötödik. Őket az abszolútban a korábban motorral versenyző lengyel minis Jakub Przygonski és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Forddal induló cseh ralipilóta, Martin Prokop követi a hatodik és hetedik helyen. 

Fotók: Eric Vargiolu/DPPI (Dakar.com)

A TOP10-ben még egy Peugeot, Al-Qassimi és két további Toyota található.

Vasárnap folytatódik a maratoni szakasz: 500km-nyi gyorsasági Uyuniból a sós sivatagon át Tupizáig, néhol egészen komoly, 4800 méteres tengerszint feletti magasságban. 

A 7. szakasz eredménye: 

01. Carlos Sainz/Lucas Cruz, Peugeot, 4:49.26 óra
02. Giniel de Villiers/ Dirk von Zitzewitz, Toyota, + 12.05 perc
03. Nasser Al-Attiyah/Matthieu Baumel, Toyota, + 14.19
04. Jakub Przygonski/Tom Colsoul, Mini All4, + 20.58
05. Martin Prokop/Jan Tomanek, Ford, + 23.57
06. Lucio Alvarez/Robert Howie, Toyota, + 28.49
07. Bernard ten Brinke/MichelPerin, Toyota, + 31.33
08. Khalid Al-Qassimi/Xavier Panseri, Peugeot, + 39.30
09. Boris Garafulic/, Filipe Palmeiro, Mini All4, + 54.42
10. Peter van Merksteijn/Maciej Marton, Toyota, +57.21

Összetett állás szombat után:

01. Carlos Sainz/Lucas Cruz, Peugeot, + 21:41.38 óra
02. Nasser Al-Attiyah/Matthieu Baumel, Toyota, + 1:11.29 
03. Stéphane Peterhansel/Jean-Paul Cottret, Peugeot, + 1:20.46
04. Giniel de Villiers/ Dirk von Zitzewitz, Toyota, +1:20.54
05. Bernard ten Brinke/MichelPerin, Toyota, + 1:25.04
06. Jakub Przygonski/Tom Colsoul, Mini All4, + 2:19.02
07. Martin Prokop/Jan Tomanek, Ford, + 2:22.39
08. Khalid Al-Qassimi/Xavier Panseri, Peugeot, + 2:41.26
09. Peter van Merksteijn/Maciej Marton, Toyota, +4.23.35
10. Lucio Alvarez/Robert Howie, Toyota, + 5:14.16

Szólj hozzá! hozzászólás

Négy napnyi perui dűnék között autózás, majd a havas hegycsúcsok közé Bolíviába érkezés után  pihenőnapjához érkezett a 2018-as Dakar mezőnye. Összesen 335 jármű vágott neki a 40. jubileumi Dakarnak, de az ötödik napon már 60-al kevesebben tudtak elrajtolni, a pihenőnapig pedig még ennél is kevesebben jutottak el.


Sajnos a kiesők között találjuk az egyetlen magyar autós egységet, a Szalay-Bunkoczi párost is. Bár csak a negyedik napig jutottak, azalatt is több technikai probléma súlytotta őket. Önindítóból például három nap alatt hármat folyasztott el Opeljük. A negyedik nap versenytávját nem tudták befejezni, ezt követően pedig már időbüntetéssel sem folytathatták a versenyt.

Az ötödik nap egy újabb nagy szállt ki a versenyből: a kilencszeres ralivilágbajnok, a negyedik szakasz győztese Sebastien Loeb is a verseny feladására kényszerült. Loeb egy versenytársát próbálta meg kikerülni. Mindössze alig 30 kilométer/órás sebességnél esett egy gödörbe, ahonnan önerőből se előre-se hátra nem tudott tovább haladni.

26814411_1664152173643212_2084922812261948761_n.jpg
Ha mindez nem lett volna elég, Daniel Elena is megsérült a jobb egyben. Az ugyancsak többszörös ralibajnok navigátor farcsontja sértült, mely sérüléssel nem tudta tovább folytatni a Dakart a francia páros.

p-20180112-00042_news.jpg

A negyedik napi etapot így a Peugeot eddig legmagabiztosabban teljesítő versenyzője, Peterhansel nyerte. Ez az első és eddigi egyetlen szakaszgyőzelme a tizenháromszoros Dakar-győztesnek, de ezzel is közel fél órás előnnyel vezeti a versenyt összetettben.

Mögött másodikként csapattársa, az ötödik napi szakaszgyőztes Carlos Sainz áll. 

p-20180112-00030_news.jpg

A két Peugeot mögött zsinórban három Toyota következik: a gyári csaaptban először induló Ten Brinke a harmadik, a több defeketet is összeszedő, többször elakadó de szakaszt is nyerő Al-Attiyah a negyedik, De Villiers pedig az ötödik pozícióból várja a folytatást. 

p-20180111-00689_news.jpg

A folytatásban még több, mint 4000km-t teljesíteni a verseny végéig, szombaton 425km-nyi szakasz vár a mezőnyre. A célig azonban több pihenőnap már nem lesz, zsinórban nyolc napot kell autóznia a versenyben maradottaknak.

p-20180112-01534_news.jpg

Összetett állás a pihenőnap után:

01. Stéphane Peterhansel/Jean-Paul Cottret, Peugeot, 16:25.02 óra
02. Carlos Sainz/Lucas Cruz, Peugeot, + 27.10 perc
03. Bernard ten Brinke/MichelPerin, Toyota, + 1:21.41
04. Nasser Al-Attiyah/Matthieu Baumel, Toyota, + 1.24.20
05. Giniel de Villiers/ Dirk von Zitzewitz, Toyota, + 1:35.59
06. Jakub Przygonski/Tom Colsoul, Mini All4, + 2:25.16
07. Martin Prokop/Jan Tomanek, Ford, + 2:25.52
08. Khalid Al-Qassimi/Xavier Panseri, Peugeot, + 2:29.06
09. Eugenio Amos/Sébastian Délaunay, SMG-Buggy, + 2:30.58
10. Patrick Sireyol/François-Xavier Beguin, Cummins-Buggy, + 3:25.35

2 komment hozzászólás

A keddi napon bár tengerpart mellett is autózhattak a Dakar-résztvevők, a dűnéket ezúttal sem úszta meg a mezőny.

0fd07.png

Az idei verseny eddig kifejezetten méltó a hagyományokhoz, és igazi jubileumi viadal szemtanúi lehetünk. Kedden reggel egy régi szokást felelevenítve újra tömegrajtot rendeztek, amire legutóbb 2010-ben volt példa. Ez az autóknál konkrétan négyes rajtot jelentett, ennyien startoltak egyszerre, egymás mellől a tengerparton kijelölt rajtpozícióból. Bár nyilvánvalóan a versenyzők is tudják, hogy nem sok minden múlik azon a pár kilométeren, amin együtt autóznak, mégiscsak van egyfajta különlegessége ezeknek a ritka alkalmaknak, arról nem is beszélve, milyen jól nézhetett ki élőben ez az esemény:

Fotók: Red Bull Content Pool

A 330 km-es szakaszból 17-et a tenger melletti részeken kellett teljesítsenek az indulók, majd az előző két naphoz hasonlóan újfent a dűnék felé vették az irányt, mellyel megintcsak alaposan meggyűlt a bajuk.

Az eddig remekül autózó el-Attiját több probléma is hátráltatta a verseny 4. napján. Két defektet is szerzett (és miután "csak" két pótkereket tudnak magukkal vinni, így ezt követően még körültekintőbben kellett folytatnia a napot), és két alkalommal el is akadt. Összességében csak a keddi napon majd' egy óra hátrányt gyűjtött be. Ezzel sajnos jelentősen csökkentek esélyei a végső győzelemre, de persze egy Dakaron sok minden megtörténhet, arról nem is beszélve, hogy még mindig csak a verseny alig harmadánál járunk.

Bár összességében kifejezetten jól áll az idén búcsúzó Peugeot csapata, a kiesési hullám őket sem kerülhette el. Cyril Despres ugyanis odaütötte bal hátsó futóművét és nem tudta önerőből folytatni a versenyt. Ezt leszámítva maradéktalanul elégedett lehet a francia csapat, kedden ugyanis az első három helyen értek be versenyzőik. Idei első, összességében 10. szakaszgyőzelmét ünnepelhette a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastien Loeb. Figyelembe véve, hogy ez még mindig csak a harmadik Dakar-részvétele, ez kifejezetten komoly értékkel bír. És ne feledjük, hogy az első napokon tapasztalt dűnék hamarosan elfogynak, és jönnek a jóval "ralisabb" szakaszok, ahol az eddiginél is több esélye lehet Loebnek is. Keddi győzelmével az abszolút második helyre ugrott, Peterhansel mögötti hátrányának nagy részét az első napi fékhibájánál gyűjtötte be a francia pilóta.

 dakarallas.png
Az összetett állása a 4. napot követően

Szalay Balázsék sajnos a negyedik napi távot nem tudták teljes egészében teljesíteni, miután autójukban három nap alatt háromszor is önindítót cseréltek. Utolsó egységként indulva esélyük sem volt biztonságos körülmények között befejezni a távot, így műúton tértek vissza a táborba. Egyelőre már/még nem szerepelnek így a hivatalos eredmények között, de a verseny igazgatóságának döntését követően ez remélhetőleg változhat még, és büntetéssel ugyan, de folytathajták majd a Dakart. 

 

Szólj hozzá! hozzászólás

Hétfőn folytatódott az eddigi adok-kapok a Toyota és a Ford között, és bár a hétfői szakaszt Al-Attiyah nyerte, összetettben csak a dobogó legalsó fokán áll.

p-20180109-00025_news.jpgFotó: Red Bull Content Pool


Úgy fest nem túloztak a jubileumi 40. Dakar szervezői, mikor azt állították az elmúlt évek legnehezebb terepe vár az idei indulókra. Még csak a 3. napnál jár a két hetes verseny, több topp pilóta búcsúzott már a mezőnyből.

Nem volt ez másképp hétfőn sem, előbb Nani Roma bukott nagyot, majd Mikko Hirvonen esélyei lettek oda egy technikai hibát követően.


A hétfői versenynap egyik legszívfájdítóbb pillanata egy lángra kapott versenyautó volt, melyet a versenyzők szerencsére időben el tudtak hagyni. A sivatagi forróságban kigyulladt Mitsubishin azonban már nem tudtak segíteni.

Az élen a szokásosnál nagyobb különbségekkel állnak a párosok, ez a nehéz terepnek és az idei új térképszabálynak is nagyban köszönhető. A hétfői távot Nasser Al-Attiyah teljesítette a legrövidebb idő alatt,
őt zsinórban a négy Peugeot: Peterhansel, Sainz, Despres és Loeb sorrendben követték. Attiyah több, mint négy percet adott a mezőnynek, összetettben azonban a tegnapi "takarítás" miatt még mindig közel
8 perc a hátránya a hétfőn élre törő Peterhansel mögött.

Hogy mennyire a Peugeot és a Toyota küzdelméről szól az idei Dakar jól mutatja, hogy az első nyolcban mindössze egyetlen Mini áll, Terranova hátránya már bő fél óra. 

Szalayék számára is drámaian alakult a Dakar harmadik napja, a szakasz első részét még hiba nélkül teljesítették, az újrarajtolást követően azonban technikai hibák hátráltatták az egyetlen magyar autós csapatot. Miután lefulladt az Opel, órákat vesztegeltek a sivatagban. De a folytatás sem sokkal jobban alakult számukra, hét kilométerrel a cél előtt ugyanis felborult az opeles páros. Mindezek ellenére a magyar fiúk még mindig versenyben vannak, és ma reggel már neki is vágtak az újabb 300km-es szakasznak!

 

A 3. nap eredménye:

1. Nasser Al-Attiyah/Matthieu Baumel, Toyota, 3:09.08 
2. Stéphane Peterhansel/Jean-Paul Cottret, Peugeot, + 4.05 perc
3. Carlos Sainz/Lucas Cruz, Peugeot, + 6.07
4. Cyril Despres/David Castera, Peugeot, + 7.43
5. Sébastien Loeb/Daniel Elena, Peugeot, + 8.34
6. Giniel de Villiers/ Dirk von Zitzewitz, Toyota, + 10.11
7. Bernard ten Brinke/MichelPerin, Toyota, + 18.07
8. Martin Prokop/Jan Tomanek, Ford, + 18.56

Összetett állás:

1. Stéphane Peterhansel/Jean-Paul Cottret, Peugeot, 6:34.58 
2. Cyril Despres/David Castera, Peugeot, + 3.11 perc
3. Nasser Al-Attiyah/Matthieu Baumel, Toyota, + 7.43
4. Sébastien Loeb/Daniel Elena, Peugeot, + 10.11
5. Giniel de Villiers/ Dirk von Zitzewitz, Toyota, +11.23
6. Carlos Sainz/Lucas Cruz, Peugeot, + 14.47
7. Bernard ten Brinke/MichelPerin, Toyota, + 31.18
8. Orlando Terranova/Bernardo Graue, Mini All4, + 35.19

Szólj hozzá! hozzászólás

 A szombati bemelegítést követően vasárnapnap már egy ízig-vérig "dakaros" szakasz várt a mezőnyre: homok és homokdűnék több, mint 250km-en keresztül.

Fotók: Red Bull Content Pool


Az első nap toyotás sikereiért másnap komoly árat fizettek a japán márka versenyzői, hiszen ezúttal - kivételesen - nem a motorosok kezdték a napot, hanem az autósok rajtoltak elsőnek. Nem kis hátrányt jelentett ez az elsőként rajtoló Nassernek, aki közel 15 percet lemaradásba került a szakasz győzteséhez képest.

p-20180108-00100_news.jpg
A bemelegítő szakasz kifejezetten rosszul sikerül a Peugeot pilótáinak, de vasárnapra változott a helyzet és rögtön egy hármas győzelmet produkáltak: Despres, Peterhansel és Loeb sorrendben értek célba a 267 km-es szakasz végén. Sokáig úgy tűnt egyébként de Villiers nyeri a szakaszt Toyotájával, de eddig tisztázatlan okokból módosították eredményét és csak a negyedik legjobb időeredmény került a neve mellé.


A mezőny már a második napon alaposan fogyásnak indult. A legfurcsább balesetet Yazeed Al-Rajhi és Boris Garafulic okozták, akik egyszerűen összeütköztek a sivatagban. Mindkét kocsi olyan mértékben sérült, hogy meg kellett várják a szervizkamionukat.

Fotók: ASO/@World/A.Lavadinho

A szombati gyorsot még negyedik leggyorsabbként kezdő amerikai Dakar-újonc remeklése sem tartott soká, Bryce Menzies ugyanis méreteset bukott Mini bugy-jával és a verseny feladására kényszerült.

Szalayék összetett 41. helye kifejezetten jól cseng, pláne annak tudatában, hogy vasárnap rengeteg problémával és több elakadással is meggyűlt a bajuk. Ha mindez nem lett volna elég, még egy defekt is hátráltatta őket, de mindezt meghallgatjátok, ha IDE kattintotok.

Sajnos a motorosaink közül sincs már mindenki versenyben, Laller ugyanis már a második napon feladta az idei Dakart, az ő mezőnyökről a Totalbike-on találhattok összefoglalót.

 

Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (18) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (178) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (21) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz