Úgy négy-öt éves lehettem, amikor édesapám - hívjuk Capelluti Gran Turismonak - egy őszi napon egy évvel idősebb bátyámmal elvitt minket versenyautókat nézni. Így utóbb visszagondolva a Mecsek Rallye minimál nem is lehetett volna minimálabb: ezer izgalmasabb helyet tudok bármely mecseki gyors mellett - felnőtteknek, de meghatározóbb élményt kevesebb nyújthat, mint az a terület, ahol álló versenyautókat lehet nézni, és igazi versenyző bácsikkal lehet beszélni. (Ezt ma szervizparknak hívjuk.) 

(A Szuhanyik-Ranga páros)

Innentől kezdve pár éven keresztül oldalra borítva szerelt Zsigulik és Ladák, Skodák, Trabantok, na meg néhány Polonez volt nyálcsorgatásunk tárgya. (Ha pedig ott volt a rothmanses kék-fehér R5, akkor este elaludni sem tudtunk.)

 

Nem emlékszem pontosan, melyik évben volt, de a sok homályos emlék között egy biztos: egy - talán drapp - kocka Lada mellett álltunk édesapámmal, aki egy magas, szakállas, mosolygós bácsival beszélgetett. Ittuk a szagokat (ó, mára már betiltott üzemanyag-adalékok!), amikor Nyitray Béla - a fia is autóversenyzésre adta fejét - Fekete Kálmán navigátora megkérdezte, hogy tetszik-e az autóverseny. Csak szégyenlősen bólogattam. Azt hiszem, hogy - és ezt édesapám csak nem is sejthette - a sorsom ott pecsételődött meg. Engem ettől kezdve egyre jobban érdekelt, hogy a "füzetes bácsik" mit csinálnak.

Persze egy pécsi srácnak könnyű: hegyi EB futam, és Mecsek Rallye évente két teljes hétvége már akkor is csak az autóversenyzésről szólt. Idővel már öcsénk is jött velünk, majd nem csak a szervizparkba vitt el bennünket édesapánk, hanem a pálya mellé is. (Mielőtt heves szánakozást éreznétek Gran Turismo iránt: a szervizlátogatások után hazavitt bennünket, majd ment igazi - éjszakai! - versenyt nézni. Mi inkább irigyeltük!) Pár év múlva változott a felállás, és mi kezdtük őt versenyre vinni. Felejthetetlen volt látni Rangát, az örök kedvencet, de a 99-es Mecsekre - ahol Kiss Feri második abszolút bajnoki címét nyerte - is mindig emlékezni fogok.

Ám egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többet jár az eszem azon: baromi jó ezt nézni, szívesen nyelem a port, gyalogolok órákon át egy jó kanyarért, de csak ki kellene valahogy próbálni, mégis milyen lehet ezt csinálni?

2000-ben Ászáron még Kiss Ferit bíztattuk.(Foto: Capelluti Gran Turismo)

Neked mi az első rallye-emléked?

Címkék: pécs kezdet miblog bíztatás kiss feri fekete kálmán mecsek rallye komálós

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr1002555199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.06. 13:39:55

1991 Lutra Rally, Tényő-Ravazt :)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.06. 13:55:17

Kiss Feriről a kép nem Hántán készült?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.06. 14:30:00

@brumi86: nem melékszem pontosan, hogy Ászár, vagy Ácsteszér-Hánta.

Leadfoot 2011.02.06. 19:17:27

Kísértetiesen hasonlóan kezdődött nálam is, csak tán egy picivel később. Valamikor a 80-as évek végén, talán 86-ban vagy 87-ben vitt ki fater először.

Meg a hegyi versenyekre is (a helyszín természetesen esetemben is Pécs).

Aztán talán 91-ben a célnál Rangáék osztogattak képeket magukról a marlboro-s Lancián. Kértem egyet, alá is írattam, a mai napig az egyik legféltettebb ereklyém.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.06. 19:25:04

@Leadfoot: Hogy felvágjak: a Ranga-Büki páros rokonai laktak az utcánkban és időnként a Marlboro-s Lajcsika (a show-car) ott parkolt a konyhaablakunk előtt. És soha nem értettem, hogy a rokonságban a lányok (az egyikük osztálytársam is volt) nem rajonganak a raliért. Egyébként Széchenyis voltam, Ranga Laci is ott végzett, ezért volt, hogy sulinapon megjelent valamilyen színes autóval.

GrF 2011.02.06. 19:36:59

asszem '70, vagy '71, persze mi más, mint Mecsek Rallye.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.06. 19:50:07

Tegye fel a kezét, aki nem pécsi (vagy nem akar az lenni)? (Jó, tudom, hogy Brumi nem pécsi, rajta kívül?) Senki? Köszönöm! ;)

Grafikuszoli 2011.02.06. 21:01:43

2000, Miskolc Rallye.
Egyébként hajdú-bihari vagyok, szóval felénk maximum az MTZ-k füstje csaphatott meg bennünket, versenyautóké nem nagyon... 1998-ban kötötték a kábeltévét a faluba, én meg friss jogsisként egyből rákattantam az Eurosport-os Rali VB közvetítésekre. Majd Miskolcra kerültem egyetemre, így 2000-ben már buszoztunk is a cimborákkal Bükszentlászlóra. Janikának akkor volt új a Peugeut WRC, Turi a Corollával ment, Szabó Gergő a Golffal, nem unatkoztunk...

Időközben öcsém is átvette ezt a bogaramat, 2010-ben pedig már együtt ültünk egy Suzukiban túrában. :)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.06. 22:12:54

@Leadfoot: Rangától én egy baseball sapkát kaptam az egyik ádándi rallycross versenyen. Sajnos az aláírás már nem látszik, de ez az egyik legnagyobb kincsem!

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.02.07. 10:16:56

Jelen!
Én nem vagyok, nem is voltam és kövezzetek meg NEM is SZERETNÉK pécsi lenni!

Köszönöm szépen, de én igen jól érzem itt magam ahol vagyok, Miskolc/Salgó/Zemplén - Nyírség, Ózd mi kell még?
És akkor a kedvenc BAZ megyei Rallysprintemet még nem is említettem!

Szendrő, Edelény, Ózd, rally túrák!

Nagymamám apai ágon Hidvégardóban él - ott megy el Bódvalenke-Viszló szakasz, anyai ágon Abodon él nagymamám dédimmel - Edelény-Abod-Galvács-Szendrő szakasz, én Esztergomban vagyok kollégista, és a Pilisben tanulok. Kell még valami? :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.07. 10:38:03

@severiano4ever: az sem baj, sőt! De látom, hogy a Mecsek Neked is meghatározó élmény volt.
(Csak azért vetettem fel a pécsiség-kérdász, mert sorban szinte csak pécsiek írtak.)

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.02.07. 10:41:28

Nincs is ezzel semmi baj, érthető volt a felvetés, de én szeretném azt a bizonyos kivételt erősíteni, ami ugye erősíti a szabályt :)

Adam31 2011.02.07. 10:43:06

Nekem az első élményem kb. 10 évesen volt (amire emlékszem, bár hamarabb is jártam versenyeken). Egy Parád környéki hegyi verseny volt, Opel Astrákra és egy Forma-1-es autókat idéző versenyautóra emlékszem. Egész nap zuhogott az eső, egyszer csak megállt a verseny. Kb. 3 órát lestünk az esőben, mikor a pályabírók szóltak, hogy lehet hazafáradni. Baleset történt, három néző meghalt, lefújták az egészet. Aztán 2003-ban voltam először Eger-Rally-n. Na azóta is ott vagyok minden évben(már csak két hónap!! :DD) Abban az évben három autó szállt el előttünk, az egyik Szabó Gergő volt az Octavia WRC-vel, három lány kórházba is került. Egy Toyota is benézett hozzánk, meg egy Lada beszaladt a szőlőtőkék közé:D A Zemplén-rallyn jártam még párszor. Ez évben pedig szeretnék eljutni a Mecsek-rallyra, nagyon kiváncsi vagyok a pályákra meg persze az IRC-eskre is! :DD

Szkotti 2011.02.07. 15:56:56

Amiről tudom, hogy ott voltam, az a '86-os Budapest Rali (EB-futam volt), de ha jól rémlik, előtte már párszor voltunk faterral cseszneki ralikrosszon, meg Pécelen autókrosszon. Jah, én sem vagyok pécsi...

Szkotti 2011.02.07. 16:03:30

@Szkotti: lemaradt: diósjenői gyorson voltunk, előtte meg valahol a Pilisben.
Abban az évben a Salgóra is elindultunk, de egy műszaki hiba (felforrt hűtővíz) megállított Pest után, így nem értünk oda...:o)

solid01 2011.02.07. 21:31:40

én is jelentkezem, akkor.
Bátyám és haverjai járogattak ralira és hegyiversenyekre. Évekig nem vittek el mert kicsi vagyok. Aztán egyszer anyuék rábeszélésére elvittek engem is, talán 91-92. A tradicionális évadnyitó Mogürt Salgó ralira(Kisterenye). Utána minden évben mentem. Az első arcok pedig természetesen, A RANGA LACI, A JANIKA, A FERJÁNCZ, A HORNER, A FARAGÓ, A HUBERTH, stb, csupa nagybetűvel. Jani még a bukólámpás MAci-Lacis Celicával nyomta. Nem a gömbölyűvel (ARALos)hanem az eggyel korábbival. Pár év múlva ültem is benne 1 kiállításon. Ja meg Cigány elől úgy kellett elugrani, akkora tömeg volt, mindenki látni akarta. De sajnos ott voltam amikor a ...Ladával átborult a szalagkorláton és ráborult a szőke lányra, ő sajnos nem ment haza:(
És ott voltam mikor egy kadettnek kiszakadt a kereke és berepült a nézők közé és leütött egy embert, nem tudom meghalt -e.
naez elég negatív lett. De egyébként Borsodból, Pécsen még nem voltam, majd idén az IRC, már meg van a szállás.

noldy 2011.02.09. 12:18:22

88-as Mogürt-Salgó...
Azt hiszem Parádsasvár-Szuha. Utána minden évben folyamatosan:)
23 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (18) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz