Van egy sportmenedzselésben utazó barátom, akinek egyszer sok évvel ezelőtt elsírtam a bánatom, hogy jó sport a rali, csak mocskosul drága. Erre rávágta, hogy hülyeséget beszélek. Néztem rá bambán, és azon gondolkodtam, hogy élsportoló múlt ide, sok iskola oda, milyen fiatal, és már megőrült. 

Látta rajtam, hogy lefagytam, és visszakérdezett: milyen olcsóbb sportot ismersz? Elkezdtem sorolni ami eszembe jutott, az úszást, a futást, a bírkózást, de említettem még a teniszt és a csapatsportokat. Szavamba vágott és elkezdett kérdezgetni, hogy tudom-e mibe kerül egy uszoda fenntartása, mennyibe egy úszó étkezése, az edző fizetése, a ruhák (nem a hightech cáparuhákról volt szó), edzőterem az erőnléti edzéshez, gyúró, sportorvos és az egész infrastuktúra. Majd folytatta ugyanezt a focival, tenisszel stb. Közben írta a tételeket egy kockás jegyzettömbbe. Egy fél óra után pedig azt mondta: minden sport drága, csak vannak olyan sportágak, ahol a szükséges infrastruktúrát nem kizárólag a sportolók pénzéből finanszírozzák. És azt is hozzátette, hogy ORB, vagy R2 szinten azért még lehet dolgozni anélkül, hogy az eredményesség rovására menjen, vagyis amíg egy úszó edzésen van, egy autóversenyző pénzt kereshet. Emlékszem, hogy azzal zárta: kizárt, hogy egy abszolút magyar bajnoki cím többe kerülne, mint ugyanez bármelyik nagy csapatsportban, egy N/4 pedig összemérhető egy klasszis úszó, vagy profi atléta tényleges éves költségével.

Adja magát a kérdés, hogy ha van sportmenedzseri kontakt, akkor miért nem bízzuk magunkat egy profira, és hagyjuk rá utunk egyengetését. A válasz egyszerű: kérdésemre azt mondta, hogy egyszerűen nem tudnánk megfizetni.

Nos, ha ezt a provokatív felütést megemésztettük, akkor a sport olcsóságát nézzük konkrét számokkal:

A hírek szerint egy ORB futam nézőszáma (összesen, nem versenynaponként) 80-100.000 körül mozog, hét futamra számolva 630.000 nézőt saccolhatunk, de a pécsi IRC futam szerintem ezt a számot emberesen megdobja majd. Ez pedig simán versenyképes az NB1 nézőszámaival: a 2010/11-es szezon őszi-téli idényében 316.778 néző követte a helyszínen a meccseket. Ezt 16 csapat 15 forduló alatt 120 mérkőzésen hozta össze. Nehezen kalkulálható a egy NB1-es csapat költségvetése, de nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha csapatonként évi átlag 300 milliót számolunk, nem állok messze a valóságtól. (A DVTK 2008-as költségvetését tervezték 280 millióra) Ez kb. 4,8 Mrd évente. Ha hihetünk a híreknek, Videoton 1,5 Mrd, DVSC 850 mill, Győr 650 mill, Pápa 260 mill, Paks 300 mill, Zalaegerszeg 350 mill, Siófok 220 mill, Kecskemét 250 mill, Kaposvár 170 mill, Haladás 300 mill, Szolnok 180-200 mill, Fradi (elvben 800) 300 mill, MTK 240 mill, UTE 400 mill, Honvéd 350 mill, Vasas 250 mill. Nos ez 6,57 Mrd forint egy évre. Könnyű kiszámolni, hogy egy nézőre jutó költség 10.370 forint. (Sajnos ilyen pontos adatokat más, ún. "látvány-sportnál" nem találtam.)

 

Nem zártkapus meccs. Hasonlítsuk össze egy prológgal. Segítek:

 

 

Nem hiszem el, hogy az ORB tokkal vonóval 6,5 Mrd forintba kerülne. Sőt: vannak olyan labdarúgók, akik éves jövedelméből - enyhe túlzással - bajnokságot lehet nyerni. Azt kell mondjam, igaza volt a cimborának a rali nem dárga. Vagyis piszkosul drága, de nem drágább, mint más sportágak. (Úgy is mondhatnánk: nem a rali drága.) Saját zsebből menni viszont az.

Megjegyzem, hogy a ralisport hazai marketingje kritikán aluli: nem egy blogposztban kellene a számokkal küzdeni, hanem egyfajta központi marketingstratégiában ezeket leírni. Pontos nézőszámokat, a televíziós és internetes megjelenések számított értékét kellene lobogtatni.

A folytatásban arról lesz szó, hogy miből kellene versenyezni.

Szerinted mi az olcsó? 

Címkék: tervek költségek gondok vitaposzt

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr992649818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli0724 2011.02.10. 12:58:12

A sakk pl. tuti olcsó sport, de nem hiszem, hogy túl sokan néznék.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 13:08:32

@zoli0724: A sakk?

A legnagyobb nemzetközi sakkozók éves keresete elérheti a több százezer dollárt is. A legjobb magyar sakkozó, Lékó Péter felkészülését - a különböző versenyeken elnyert pénzdíjai mellett - egy német energetikai céggel kötött kétéves, összesen 500 ezer eurós (125 millió forintos) szponzorációs szerződése is segítette egy időben. Egyébként a magyar nagymesterek, akik a világranglistán a 200. körüli helyen vannak, 1000 eurót kereshetnek havonta, de nagyon sok munkával.

A felkészülés költségeit az utazás és a szállás mellett jelentősen növeli az állandó, 2-5 fős segítői gárda fizetése, továbbá az "edzőpartnerek" - a szekundán-sok - díjazása. Ez történhet havi fix öszszegben, sikerdíj formájában, vagy óradíjjal is. Egy európai szekundáns óradíja 30-80 euró (7500 - 20 ezer forint) között van, de az Egyesült Államokban akár a 200-300 dollárt (30 ezer - 46 ezer forint) is elérheti. Ezeket a költségeket a szponzori szerződéseken felül a pénzdíjakból kell fedezni.

Lékóról - leszámítva a több évvel ezelőtti támogatói szerződését - nem tudni, hogy jelenleg lenne szponzorszerződése. A sakkozó bevételeinek fő forrása a pénzdíjas versenyekért kapott honorárium, ezek zöme a nem élőpontos, félórás bemutató partikból, valamint a szimultán játékokból származik. A pénzdíjas versenyek szezonja tavasszal és őszszel van, évente mintegy 4-8 alkalom. Ezekre az eseményekre a támogató cégek adják a pénzt, és az interneten óriási érdeklődés kíséri a rangos játszmákat. Lékó idén Jerevánban 8 millió forintot nyert. Ezt alapul véve most szeptemberig 32 millió forintot kereshet.

www.haszon.hu/cimlap/872-mennyitkeresnekalegjobbak.html

zoli0724 2011.02.10. 13:12:10

@B. Capelluti: Ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire drága a sakk. De az biztos, hogy profi szinten nincs már igazi olcsó sport, bár a eurosport2-őn vannak ilyen idióta sportok, azok lehet, hogy olcsók, cs, kő-papír-olló, a nézettség miatt jó a fizetés, de a kiadások nem hiszem, hogy drágák.

G. Capelluti 2011.02.10. 13:14:25

"nem egy blogposztban kellene a számokkal küzdeni, hanem egyfajta központi marketingstratégiában ezeket leírni. Pontos nézőszámokat, a televíziós és internetes megjelenések számított értékét kellene lobogtatni."

Az MNASZ Média Bizottsága, többek között, nem erre van?

Szkotti 2011.02.10. 13:35:14

Arról, hogy mi olcsó, és mi nem, sokat lehetne vitázni, ebbe nem akarok belemenni. Mert ha az uszoda építési költségeit beszámoljuk, akkor bele kellene számolni a gyorsaságik aszfaltozását is...
Viszont, hogy egy sportmenedzsert ne tarthatna a páros, abban kételkednék. Szerintem nem "nem tudnád" kifizetni, hanem "nem akarnád" azt az összeget átutalni, mert úgy gondolnád, hogy "ennyiért majd én menedzselem magam". Nyilván nem azon a szinten fogjátok kezdeni, ahol egy kapcsolatokkal rendelkező menedzser díját megengedheti a büdzsé. De pl. JWRC-ben gyakori, hogy a páros útját, szerződéseit,szezonon kívüli megjelenéseit menedzser koordinálja. csakhát, egy JWRC évad költségvetése nem összevethető egy ORB "kisebb" kategóriás szezonéval.
Kezdő páros-kezdő manager, sikerdíjas fizetség. Szerintem.

NetRally.hu 2011.02.10. 13:42:00

@G. Capelluti: "Az MNASZ Média Bizottsága, többek között, nem erre van? " Elvileg. És itt kizárólag csak az elvi síkot emelném ki.

Szkotti 2011.02.10. 13:42:40

"Nem hiszem el, hogy az ORB tokkal vonóval 6,5 Mrd forintba kerülne."

Háát, ha az összes csapat, és az összes futam költségvetését összerakod, szerintem meglesz az...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 13:46:08

@Szkotti: egyfelől csak fenntartási költségekről volt szó, nem a komplet infrastruktúra kiépítéséről.
Tévedsz. Én szívesen megfizetnék bárkit, aki vállalja, hogy ténylegesen menedzseli az ügyet. Sajnos "a nem tudnánk megfizetni", az arra vonatkozott, hogy neki nem éri meg egy kisautós költségvetést összakalapolni, mert annak sikerdíja nem fedezné azt, amit más sportágakban, ill. más üzletben ugyanannyi idő alatt megkeres. Ha pedig kifizetnénk az idejét, akkor nem maradna túl sok pénz autózásra. (Sok éve ismerem az embert, így is rendszeresen segít, de nem menedzsel.) Soha egy percig nem haboznék fizetni azért, ha valaki azt az egész nyűgöt levenné a vállainkról.

Tehát, ha valakit érdekel, mai kezdéssel fel is vesszük menedzsernek. Szigorúan sikerdíjas alapon, persze.

GiXXXer 2011.02.10. 14:03:51

@Szkotti: Hát ha azt nézzük, hogy az IRC kerül 100 millióba, aminek a fele csak jogdíj, akkor nyugodtan állíthatom, hogy egy idény szervezése 300 millió körül kóstál. 6 milliárdból meg 60 db s2000-es autót lehet venni(!!!), és végigversenyeztetni egy idényen minden járulékos költséggel együtt (ennyiből még pár törés is belefér). Azt nem számolva, hogy az autók az évad végén is értéket képviselnek, tehát csak az amortizációt figyelembe véve a teljes magyar rallysport (orb-vel, r2-vel, rte-vel, rsb-vel, amatőrökkel) költésgei kerülnek egyáltalán köszönőviszonyba a fociéval. És ott szinte minden pénz a játékosok és vezetők fizetésére megy el! Bár jogos, fizessék is meg a focistákat, 40 évesen majd kell a pénz a kezelésekre! (állítólag minden kisebb agyrázkódás mérhető intelligenciaromlást okoz, talán azért olyan okosak a focisták... :P )

STi 2011.02.10. 14:18:43

Szerintem a rallyra sajnálja a pénzt sok cégvezető. Mit látnak a rallyból? Odamegy két paprikajancsi, beül a drága csitti-fitti autóba, gurulnak egyet és vigyorogva célbaérnek esetleg állatmódjára szarrátörik a technikát. Esetleg meg is halhatnak. Manapság minden gazdag embernek jó mulatság egy jót autózni egy jó autóval. Miért adja másnak a pénzt? Inkább autózik ő.

Bezzeg futni meg izzadni nem szeret a nagyja. A focistákat meg megtámogatja mert ha már ennyit szenvednek akkor megérdemlik meg különben is milyen jó a saját csapatod meccsén sörözni.

Kb ezt látom benne. Kíváncsi vagyok ti hogyan gondoljátok ezt. :)

Szkotti 2011.02.10. 14:22:26

@GiXXXer: Nem gondolnám, hogy egy S2000-res szezont kihozol 100gurigából, autóvétellel. Feltételezve azt, hogy rendesen kiautózod, nem etapprogramon gurulsz vele mindenhol.
A versenyek költségvetését nem ismerem, lehet hogy azt a részét valóban eltúloztam.

Szkotti 2011.02.10. 14:27:34

@B. Capelluti: Mint azt tudjuk, kishazánkban a közutak fenntartása is igen költséges (vö. benzin árának "útalap" tartalma ;o)

"neki nem éri meg": ja igen, így már más tészta, így érthető.

solid01 2011.02.10. 14:29:53

Én annak örülök a legjobban, hogy a sok futballhuligán nem jön át a fociból, vagy nem tömörül a versenyeken. Jól is néznénk ki ha a Asi fanok meg a Herczig szurkolók a szakaszokon ütnék egymást, ne adj isten még a sportbírókat is.
A futball pedig mindig is előnyt élvezett M.o.-n.
Na ott lehet lopni!

Ja a gombfoci drága sport?

Nem mindennel értek eggyet a barátoddal. Pl pár éve volt magyar női bobcsapat olimpián, edzésképpen kispolákot toltak, használt bobot vettek.
Mennyibe kerül mondjuk Janikáéknak egy verseny, és mennyibe mondjuk Bütösiéknek?
számoljunk kicsit, induló már nem sok van így nem 150-nel kell szorozni, talán 80-al.
6.5milliárd ááá közel sincs.

solid01 2011.02.10. 14:33:13

"Bezzeg futni meg izzadni nem szeret a nagyja. A focistákat meg megtámogatja mert ha már ennyit szenvednek akkor megérdemlik meg különben is milyen jó a saját csapatod meccsén sörözni."

Nesze neked Debrecen!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 14:51:11

@solid01: bocs, akkor a gombfoci kimaradt. Van abból magyar bajnokság?

emerico76 2011.02.10. 14:52:50

a gyorsasági még olcsóbb :)
igaz, ott nincsenek nézők sajna

rkpeti · http://www.uzemanyaglopas.hu 2011.02.10. 14:55:15

A tereprali is rali? Arról is lehet itt olvasni majd?

GiXXXer 2011.02.10. 15:01:16

@Szkotti:
200.000 ojró körül van egy s2000-es autó, a másik 150.000 csak elég arra a 7-800 versenykilométerre, amiből áll nálunk egy szezon. 1000 km alatt nem sok alkatrészt kell még cserélni.

Nevezéssel, gumikkal, üzemanyaggal, nádihegedűvel is kijön 4-5 misiből egy futam, akkor durván 30 millió cakkompakk. Még mindig maradt 14 milliód törni, zúzni, alkatrészt cserélni.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 15:10:52

@GiXXXer: Nem szeretnélek elkeseríteni, de azért 4-5 misiből nem fussa egy S2000-es ORB futam. (Gumi-benya nélkül 100 EUR felett van az áruk. + kiállás meg a többi. Egy S1600-as futam is többe fáj annál, amivel számoltál.) Ha az autó árát számolod költségre, akkor közelebb jársz a valósághoz, de ebben még nincs nevezés, recce stb.)
Egy N-es mitsu viszont bőven belefér ebbe a büdzsébe.

GiXXXer 2011.02.10. 15:22:51

@B. Capelluti:
5 millióból nem jössz ki úgy, hogy tiéd az autó? Mert alapból úgy számoltam...
De végülis nem lényeg, mert igazándiból az NB1-el összevetésként nagyon durván számolt példaként hoztam fel.

Szkotti 2011.02.10. 15:31:51

@GiXXXer: "1000 km alatt nem sok alkatrészt kell még cserélni"
Igen, ezt így gondolják sokan. Csak nem így van...
A váltó biztos, hogy leszaladja a kilométerét, a féket 2 verseny alatt lerúgja a fahrer, nem számoltunk kuplunggal, gömbfejekkel, a motorfelújítással (1000-1500km körüli a periódus!), a sok apró szirszarral, ami mondjuk egy Veszprém rali alatt elkopik, még normál használat mellett is. És akkor még egy apró kicsúszásod se volt, amivel mondjuk hazavágsz egy csonkállványt, olyan cirka 2-3000EUR értékben.
Ha lehet hinni a pletykáknak, egy olyan csapat, amelyik számolja az autó fogyását, 3 murvás futamra egy komplett autó áráért adja bérbe a technikát.

+Ha hozzáveszed, amit Capelluti az első posztok környékén számolt, hogy 2-3-4 miska csak az, hogy elutazol a versenyekre, meg a pályabejárásra...

Németh András 2011.02.10. 15:37:15

Olcsó sport?

Zsebhoki :)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.10. 16:41:35

Itthon nálunk van 5 darab sportcsatorna. Az 5-ből legalább egyen mindig foci van (de van olyan is, hogy mind az 5ön). Ehhez képest hány rallyval foglalkozó tvműsor van? Van a Grand Prix magazin, IRC közvetítés, Rallymánia(bár ez most már kezd elmaradni).
Állandó rallyval foglalkozó műsor még az Echo TV-n és az ATV-n van. Autós műsorokban és/vagy sporthírekben a DunaTV-n, a ViaSat3-n és az MTV-n lehet néha látni.
A legnézettebb TV társaságok egyszerűen nem foglalkoznak a rallyval (kivéve, ha folyik egy kis vér), ezzel szemben focimeccset főműsoridőben is láthatsz (pl BL közvetítés). Amíg ez nem változik, addig ne is várja senki, hogy megérje a rallysport....

GiXXXer 2011.02.10. 17:19:44

@Szkotti: az lehet, de mint említettem, igen nagy vonalakban számoltam, és csak az összevetés végett.
De ha azt nézzük, a tavalyi évad másfél murvás versenye, meg az öt aszfaltos, amelyekből gyorsok maradtak el, hát közel sincs 1000-1500 km. Egy s2000-nél meg a kuplung sincs annyira használva, azt a 6-700 km-t lehet szvsz egy kuplungszettel kalkulálni.

@brumi86: sajna a foci sokkal nézettebb. Amíg nem találunk ki mi is egy olyan autósportot, ahol csak balra kanyarodnak egy oválpályán, addig a nézettség nagyrészét adó IQ-fighterek nem fognak figyelni az autósportra. Nekik ez túl bonyolult, és a tv előtt zömében ők ülnek... :S

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.10. 17:24:59

@GiXXXer: Ott van egy prológ, rallycross, autocross, pályaverseny, drift látványos és jól közvetíthető (akár élőben is)! Mégsem ugrál érte senki...

Bezzeg a celebgyár műsorok folyamatosan mennek és döntik meg a nézettségi rekodot!

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.10. 17:26:45

@solid01:
" Jól is néznénk ki ha a Asi fanok meg a Herczig szurkolók a szakaszokon ütnék egymást, ne adj isten még a sportbírókat is. "

Tavaly Eger rallyn sajnos megtörtént, hogy sportbíróknak mentek neki nézők. Igaz nem a szurkolók, hanem a mindnekinél okosabb, enyhén alkoholos befolyásoltság alatt álló nézők...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 17:38:13

@brumi86: itt 30 év elrontott média-stratégiájáról beszélünk.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 17:39:39

@rkpeti: a tereprali nem rali, de ha lesz valamilyen ralis vonatkozású terepralis esemény, sanszos, hogy lesz róla néhány kóbor mondat.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.10. 17:42:23

@B. Capelluti: Ez oké, hogy 30 éve elrontották, de mikor fogják kijavítani???

GiXXXer 2011.02.10. 17:42:47

@brumi86: hát ez az! Ott nem csak balra kell kanyarodni, az már bonyolult! :) Szerinted a NASCAR miért olyan népszerű? Nulla IQ-val is felfogod, részegen is tudod követni, és ha be is alszol rajta egy félórára, k...ára nem maradsz le semmiről... :)

solid01 2011.02.10. 17:44:31

a Ralimánia is ment a SPort 1-2-őn amíg a Suzuki fizetett érte.
B. megvette a műsoridőt 3 mill-ért, felvett érte 6-ot.
Sztem a Suzuki már nem tejel, azért lehetett Endrénél látni néha kint.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.10. 17:49:56

@GiXXXer: Nagyon jól leírtad a NASCARt, de nagyon szomorú, hogy ez a helyzet...

Milyen szép is lenne, hogy verseny előtti héten, minden este korábbi évek összefoglalóját adnának le, verseny után pedig a versenyen készült felvételeket. Persze mindezt főműsoridőben. :)

solid01 2011.02.10. 17:53:07

Én nem csodálkozom semmin! Az RTL egyidőben adta a vb-közvetítést napi3-5percben aztán már azt sem és ezt éjfélkor, hajnal 1kor! Ki a kári marad fel csak azért :D vicc!

bardocz 2011.02.10. 18:05:40

@GiXXXer:
Fingod sincsen a Nascarról úgylátom, de azért fröcsögjél fölöslegesen.

bardocz 2011.02.10. 19:11:33

@severiano4ever:
Jégkoronggal érdekes lehetne az összehasonlítás, abban szintén jók vagyunk, ha lenne pénz, akkor rallyban is jók lehetnénk. Fociban meg, öö, izéééé:D

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 20:56:37

@bardocz: Összehasonlítanék én mindent mindennel, de ezekkel az adatokkal nem szoktak csak úgy hencegni...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 20:59:55

@severiano4ever: Nem a globális focival hasonlítottam össze a globális ralisportot, hanem a magyar focival, az ORB-t. A globális összehasonlítás más eredményre vezetne.

GiXXXer 2011.02.10. 21:00:24

@bardocz: kicsit kisarkítottam a NASCAR-t övező sztereotípiákat, és ha nem tűnt fel, tele is raktam szmájlival. Egyébként a szöveg egy részét Jeff Dunham-től idéztem, de több amcsi komikustól hallottam már, hogy fikázták a nascar nézőközönségét...
Ha megnézed, a forma1 is milyen népszerű maradt azokban az években is, amikor szinte kizárólag a boxban előztek... :S Egy moto2 futamon egy kör alatt több előzés volt, mint egy egész szezon f1 alatt, és mégis milliós nézőszám. Pedig a rajtot meg a leintést elég volt csak megnézni, mert egyébként nem történt semmi izgalmas.
Én próbáltam nascar közvetítést nézni, de mindig elaludtam. f1-et is 6-7 éve aludtam utoljára, nézni tizenéve nem "néztem". De ez kell a népnek. Ahol azt kell nézni, hogy ki milyen stílusban, vagy milyen szépen keresztben, vagy épp milyen rettenetes sebességgel száguld el a kamerától centikre, az feltételezi azt, hogy legyen rálátásod a dolgokra. De a tv nézők nagyrészének korlátolt műszaki, és sok esetben szellemi képességei behatárolják ezt, nekik elég azt látni, hogy a piros megy elöl, vagy a zöld. Ez elegendő input...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 22:05:58

@severiano4ever: Hát éppen ez az! A magyar foci nem népszerűbb a ralinál. Ha népszerűbb lenne, nem ilyen gyalázatos nézőszámok lennének. Jelenleg nincs olyan magyar bajnoki sorozat egyetlen sportágban sem, ami az ORB nézőszámait tudja hozni. (a vízilabda, kosárlabda, kézilabda meccsek átlagos nézőszáma a nehány BL-résztvevő csapat kiugró számai ellenére sem lesz sokkal magasabb.) a tévés meccsekre hivatkozás pedig ugyancsak focis történet... Azt hiszem a nézőszám kérdésre még visszatérünk.

bardocz 2011.02.10. 22:25:34

@GiXXXer: Az az egy szmájli telerakás?

Am ezzel egyet értek, amit írtál. A népnek a F1kell, ahol nem történik semmi az égvilágon. Gyors, csúcstechnika, és? Izgalmas? Nem. De nem baj, így is nézi sok millió ember. Sőt, itthon szerintem sok embernek nem is tűnik fel, ha a kommentátor faszságot beszél.

GiXXXer 2011.02.10. 22:38:51

@bardocz: kettő szmájli... :)

És az f1-nél a nascar kb. 26x unalmasabb, ha nincs baleset.

@B. Capelluti: csak nincs normális rally-közvetítés, foci meg igen. És 2 orb futam között lemegy egy csomó meccs, egyszerre több is. Ezek nézettségét összeadva más számok jönnek ám ki.
És akkor a tippmix és a totó is ott van, ami nagyrészt (és teljesen) fociból áll, ez plusz érdeklődést gerjeszt, megnézed az összefoglalókat, figyeled a meccseket, olvasol a fociról, hogy képben legyél, és nyerj. Sok ismerősöm tippmixezik, nézik is a meccseket, és sokat is pofáznak róla.
Rally? Le se szarják... Még a videóimon is fintorognak!
Tehát ha a nézettség még meg is egyezne, az érdeklődés a foci iránt akkor is a sokszorosa. Lehet, hogy egy hegyi kisvárosban, ahol évente több rally-t rendeznek, ott más az arány, de az ország nagyrészén a foci (sajna) nagyságrendekkel népszerűbb... :(

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.10. 22:54:45

@GiXXXer: Válasszuk ketté amit írtál: egy komplet NB1-es szezon 30 meccsel tudja azt a nézőszámot, amit az ORB. Ami viszont a tevéközvetítést és a fogadásokat illeti, már más a helyzet. (mondjuk a fogadással kapcsolatban szkeptikus vagyok, de a tévéközvetítés témája fájdalmasan el van szurva. Bőven lenne ezzel kapcsolatban mit tenni...)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.10. 23:05:30

@B. Capelluti: "Bőven lenne ezzel kapcsolatban mit tenni..."

Hajrá média bizottság :)

GiXXXer 2011.02.10. 23:53:43

@B. Capelluti: igen, ez így igaz. De ugye a foci nézettségének nagyrészét a tv-közvetítések adják, míg a rally-t leginkább élőben nézed, meg a neten. Egy marketingesnek a darab a lényeg, a médium már kevésbé. Az újságokból is folyik a foci minden nap, ki hová igazolt, kinek a feleségét dugta meg a segédedző stb. Orb? Pár sor, egy-két kép csak a győztesről. Veszprém rally után még én is benne voltam a blikkben, igaz háttal, Janika előtt, kár, hogy nem volt felírva a cégem logója! :)
Illetve nem tudom, hol van 80-100.000 néző egy orb futamon, Eger rally-n talán voltak annyian, de a többi futamon szerintem jóval kevesebben vannak. Bár a neten a videókat több tízezren nézik, ami szerintem inkább 4-5000 személy, akik sok mindent megnéznek. Ugyanezen gondolat alapján nem ér csak úgy felszorozni, mert ugye a pályák szélén is általában ugyanazok állnak...
Abba meg már ne menjünk bele, hogy a rendszeres nézők száma mennyi: a foci egyelőre nagyságrendekkel népszerűbb, a rally pedig épp hanyatlik. Tehát nem igazán látom értelmét a fenti számításoknak. Ha a tőlünk okosabb cégvezetőknek, menedzsereknek nem éri meg a rally-ba invesztálni, akkor lehet, hogy nekik van igazuk. Ha nagy volna elérési mutatója, akkor nagyobb volna a támogatói kedv.
Az internetes elérés meg nem ad kézzelfogható számokat, bár nem volna rossz kezdeményezés, ha egy webszerver szemlézné a videómegosztókat, és összesített nézettségi mutatókat produkálna. Kéne egy versenyzőket összefogó nonprofit szervezet, ami ezt megcsinálná! Megvan! Az MNASZ! :)
De versenyzői szempontból nem lenne rossz, ha tudna a támogatónak egy internetes nézettségi összesítőt prezentálni! Nem?

vancello · http://vancello.hu 2011.02.11. 02:01:38

@GiXXXer: Láttál már NASCAR versenyt? Igencsak érdekes és izgalmas a "csak körözgetés". Forma 1-nél ezerszer jobb.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.11. 08:00:48

@GiXXXer: Profi médiavásárló cégek lepődnek meg azon, hogy milyen kevés infójuk van a hazai technikai sportokról. Sem árakat, sem elérést, sem semmi mást nem ismernek. Egy R3 autós költségvetésen meglepődnek, és rávágják, hogy abból kijön egy netes kampány. Ha megmutatják nekik a képeket, pár megjelenést stb., akkor meg visszakérdeznek, hogy erről az egészről miért nincs sportág, vagy szakág szintű szövetségi anyag...
@severiano4ever: Az IRC nem jó példa, az egy sportcsatorna édesgyeremeke. Egyébként a hardcore ralifanok kivételével napi 30-60 perc untig elég lenne. Egyébként a téves jogdíjak és a nézettség között a világ ezen részén meglehetősen esetleges a kapcsolat.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.11. 09:08:56

@GiXXXer: @severiano4ever: Egyébként pedig nem arról volt ebben a posztban szó, hogy honnan és milyen forrásokat kellene bevonni, hanem, hogy a látvány-sportoknak nevezett sportágakhoz képest kevesebb pénzből lehet bajnokságot nyerni, és kevesebb pénzből fenntartani (nem pusztán működtetni) a versenyrendszert, mint amazoknál. Amiről Ti beszéltek sajnos a távoli jövőbe mutat: hogyan lehetne jövedelmezővé tenni a játékot.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.11. 09:51:20

Érdemes lenne összehasonlítani az MNASZ (egészen pontosan az RSB) és az MLSZ költségvetését is. Azt gondolom ez is az autósportok "olcsóságát" bizonyítaná!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.11. 09:53:08

@brumi86: nem jó irány, mert ott azért utánpótlás (és kvázi tömegsport) támogatás is...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.11. 09:59:28

@B. Capelluti: Tényleg. Ezt az oldalát el is felejtettem! Mondjuk rally esetén is jó lenne egy kis utánpótlás támogatás, de azt hiszem, hogy ez már nem ebbe a posztba tartozik...

solid01 2011.02.11. 13:01:19

Pár éve volt a pécsi orb futam prológjáról élő közvetítés talán a Duna Tv adta. Na az tetszett volna ha jó lett volna de elég gyengére sikerült.
Meglepődnék ( vagy lehet pont nem lepődnék meg) ha az idei IRC buliról nem lenne élő közvetítés magyar Tv csatornán, nem feltétlen retek klubra vagy csigakettesre gondolok.
Nagy dobásra számítok!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.02.11. 13:08:25

@solid01: remélem, hogy a jövőbelátás képessége beszél belőled!

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.02.11. 13:10:26

@solid01: Élő közvetítések
- 2002 Fehérvár rally, Duna TV: racing.hu/EventVideo.aspx?esiID=1000407029
- 2006 Mecsek rally Sport1: www.racing.hu/EventVideo.aspx?esiID=1000432322

w a s d 2011.02.14. 19:19:40

@severiano4ever:
"A helyzet az, hogy a foci - magyar vagy nemzetközi - mindig népszerűbb lesz mint a rali..."

Ha úgy vesszük, hogy van a foci meg a rally, mindkét esetben a hazai, nemzetközi, és más nemzetek sorozatait egybevéve, nem csoda, hogy a foci népszerűbb. Amíg ahhoz elég egy többé- kevésbé sík placc, egy labda (vagy valami hasonló rugdosható- guruló tárgy), meg 4 db kő/kólásflakon/melegítőfölső kapunak a játékosokon kívül, és az ember maga is átélheti a játékot (ráadásul egészen kiskorától kezdve), valamennyit láthat belőle, miért jó, a rally- élmény megközelítéséhez minimum kell egy autó + benzin bele...
57 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (17) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz