Emberek, aki még nem hallotta: hétvégén - az ORB és a szlovák bajnokságnak, a Historicnak, R2-nek és az RTE-nek is futama - Eger Rallye, és lesz ám itt bőven látnivaló!

Az ORB-ben nincsenek WRC-k, de a szlovák bajnokságban mehetnek: kis Béres Fabia WRC-vel, Melichárek Lancer WRC05-tel, a lengyel Grzyb C4 WRC-vel, Drotár pedig Impreza S12B WRC-vel nevezett. Jónak néz ki, Béres Józsika az egyik személyes kedvencem, és "neki aztán tényleg belóg egy gerenda".

Béres jr. itt éppen egy S2000-es Fabiával. A látvány garantált

C4 még nem ment itthon, a Subarut - az egri rajról hiányzó - Turi Tomi nagyon szépen terelte az utolsó hazai wrc-s évben, Spici pedig a Lancer WRC-vel okozott pár kellemes pillanatot. Ha másért nem, hát nosztalgiából érdemes őket is.

Jut eszembe, amint arról a net-racing.hu videóval is beszámolt, Drotar Domaházán tesztelte a Korda Racinges Imprezát:

Na, de nem is igazán ez érdekel, hanem az, hogy négy S2000-es autó is lesz a mezőnyben:

Ugyan nem vagyok Janika-fan (Ranga, majd Kiss Feri-fanként nehéz is lenne), de jelenleg ő a legsikeresebb aktív magyar raliversenyző. Hét abszolút magyar bajnoki címe és az a körülmény, hogy legrégebb óta ő megy S2000-es autóval szól mellette:

Magyar háttér, de benne a legfrissebb fejlesztések 

Herczig Norbi navigátort cserélt, de az autó marad a Fabia, importőri háttérrel.

Legutóbb így nézett ki a Skoda

A Kakuszi Brotherz tavaly újított egy Fiestát, amivel a Mecsek Rallyet meg is nyerték. (Nem ide vág, de miért nem frissül a honlapjuk? A legfrissebb képek 2008-ban készültek, még a VW Poloról.)

Tavaly a Mecseket behúzták

A legutóbbi posztunk után nehezen leplezhető elfogultsággal figyelem majd a negyedik S2000-es autó eredméyneit. Bútor Robi azért a - nem is annyira titkos - favoritom, mert nagyon vágja a szívó sornégy üvöltetését, aszfalton S1600-as C2-vel is ment abszolút időt, és mögötte áll az a nemzetközi versenytapasztalattal rendelkező francia csapat, akik hozzásegítették több csoport és géposztály bajnoki címhez. A PH-Sporttól Petter Solberg "levetett" Peugeot S2000-esét kapja, benne a legújabb fejlesztésekkel. Viszont új navigátorral vág neki az évnek.

Tavaly már belekóstolt a 207-be, de ez NEM az az autó!

Nem S2000-es autóval nevezett viszont Puskádi Jani, pedig mintha állna a garázsukban egy VW Polo S2000.

Természetesen ott lesz a Mitsubishis armada is: Asi a regnáló magyar bajnok, kisHideg mindig kemény, ő még mindig működésbe hozza a libabőr-faktort, Kazár Miki is oda-oda szúrkált. Az imprezás Hadik volt már magyar bajnok. Akitől viszont nagyot várok: Balogh Jani. Persze az ex VFTS-es manschaft - Pethő, Matics, Osváth, Rongits - sem elhanyagolható faktor. (A Mtisus brigád eleje és az S2000-es fiúk nagy vívásban lesznek, ing-gatya rohad majd, lesz ott csillagszóró.)

Ne feledkezzünk meg a mezőny végéről sem: onnan - a sok Mitsu és VFTS előtt - Béres apuka audis mutatványa biztosan megéri. vargagixxxer videójánál nem is lehetne jobb reklám:

Te ott leszel Egerben?

Címkék: video béres sr orb janika bútor robi eger rallye herczig norbi kakuszi bros béres jr

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr242782802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AndrewBoy 2011.03.30. 10:38:46

Spiciról se feledkezzünk meg :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.03.30. 10:42:13

@AndrewBoy: nem is feledkeztünk meg, de a nevezési listán autó nélkül szerepel, ezért péntekig "várólistás" nálam. :)

AndrewBoy 2011.03.30. 15:21:59

@brumi86: Hehe, a gépátvétel napjától lesz homológ :)

solid01 2011.03.31. 20:42:26

Kár hogy Grzyb nem C4-el jön!

puck puck 2011.04.01. 21:25:28

hu-hu-hú, Mi lesz itt.
7 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (18) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (29) video (421) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz