Söprögetők

B. Capelluti | 2011.04.29.

Nem hiszem el, már a rali is olyan mint az F-1. Megint megy a sírás, hogy takarítani kell a pályát. (Barca szurkolóként ugyanígy kiakadtam, amikor a Blaugrana azért rinyált, hogy magas a fű a Bernabeuban...)

Ismert ugye az "úttakarítás" jelensége, vagyis amikor - laza talajú versenyeken - az első néhány versenyzőt hátrány érheti amiatt, hogy az útfelület, illetve a nyomvonal a rajta lévő kavicsoktól, kisebb kövektől, vagy portól csúszósabb, mint az őket követők esetében, akik elől az elől menők megtisztították a pályát.

Na erről nem találtam videót, csak arról, hogy a fiúk nyöszögnek időnként miatta...

Újra felröppent a pletyka, hogy a VB futamokon visszatérhetnek a 2008 előtti rajtolási sorrendhez. Akkor a második és harmadik napon az első 15 páros fordított sorrendben rajtolt. Jelenleg az első napi rajtsorrendet a VB aktuális állása, a második és harmadik napi rajtsorrendet pedig az előző nap végi eredmények állapítják meg.

Itt azért a jegyzőkönyv kedvéért megjegyzeném: ez sem zárta ki a taktikai próbálkozásokat. Volt olyan, hogy a Stop előjelző előtt félreálltak, vagy éppen indokolatlanul lassítottak le. Sajnos erről sem találtam használható videót.

A csapatok taktikakája egyszerű: a nap végi utolsó gyorsasági szakaszokon próbálnak úgy menni, hogy másnap hátrébb indulhassanak. (Ha egy tizeddel maradnak le valaki mögött, az másnap komoly másodperceket hozhat.)

 

Az FIA - abban bízva, hogy az ilyen taktikáknak gátat szabhat - ezért azt fontolgatja, hogy visszatérjenek a 2008 előtti rendszerhez. Petter Solberg persze előállt egy saját - forradalmi újdonságnak nem igazán nevezhető - ötlettel, ami az első 15 páros sorrendjét határozná meg. Szerinte az előző nap legjobb tizenötje között ki kellene sorsolni a rajtsorrendet. Sokan emlékezhetünk még arra, amikor 2001-ben Ausztráliában Colin McRae elkésett a sorsolásról, ezért neki kellett elöl mennie. (Petter becsületére legyen mondva, hogy ő igazából a nap végi taktikázás ellen kelt ki.)

Az isteni Colin így sietett 2001-ben Ausztráliában

Felvetődött egyébként, hogy a szabálymódosításra már a szardíniai futam előtt sor kerülhet. Mesterem az egyetemen azt tanította: "Uraim, a játékszabályok menet közbeni megváltoztatása jobb helyeken nem szokás, de máshol sem ildomos." Esetleg, ha lennének olyan jók, és végre a csapatutasítások kérdését rendeznék...

Uraim, indítsák be motorjaikat, nyomják a gázt, és ne rinyáljanak mint a formaegyes csajok! Pár évtizedig működött, hogy életre-halálra, ing-gatya rohadt, és magasról tettek a söprögetésre. Szerintem a 70-es és 80-as évek ikonjai csak a fejüket ingatják. Ha ők nem is, én biztosan.

Jut eszembe: ma és holnap Miskolc rali. Prológ a salakon, és egy nap alatt mindent lenyomnak. Holnap igyekszünk percről-percre nyomni.

Címkék: video szabályok wrc colin mcrae petter solberg

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr752864826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (18) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (29) video (421) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz