Rendszeres olvasóink tudják, hogy pécsiként korábban Ranga, majd Kissferi fanok lettünk öcsémmel. Ezért is örültünk meg nagyon, amikor egy lelkes kezdeményezéssel találkoztunk a facebookon. Az emlékoldal gazdája négy hónappal ezelőtt felvetette, hogy miért nincs Ranga László emlékverseny Magyarországon? Nos, úgy tűnik lesz. A rallybrothers ráérzett és úgy tűnik megszervezi.

A Ranga név újra (vagy még mindig) szépen cseng a hazai ralipályákon, erről pedig az jutott eszünkbe, hogy még nem volt "apák és fiúk" sorozatunk. Méltóbb nyitányt a sorozatnak nem tudok elképzelni sem, mint a Mecsek urait.

 

Mit is lehet az örökös magyar bajnok Ranga Laciról elmondani, amit nem tudtok, vagy éppen nem tudtok jobban, mint mi, és még a rallysport.hu sem írta meg három részes életrajzában? (I., II., és III. rész.) Vagy még nem mondta el ő maga?

Csak, ami személyes:
- hogy egy hegyiversenyen láttam először menni, és mivel pécsi volt, első látásra is csak imádni lehetett;
- hogy a szomszédunkban laktak a rokonaik (neki és Büki Ernőnek), ezért micsoda büszkeség volt a konyhaablakból időnként a Lancia-t megpillantani (meg "összenyálazni", mégha nem is az éles autó volt);
- hogy mekkora pofánk volt pusztán amiatt, mert ugyanabba a középiskolába jártunk, ahová ő (Meg még egy rakás híres ember, de engem a Bauhaus, meg Breuer finoman szólva nem hatott meg. A "Rangalaci", na az már valami volt. Mára annyi változott, hogy Ranga után másodikként meg szoktam említeni Breuer Marcellt is.)
- hogy ez a dedikált plakátja szüleimnél mostanáig kint volt a falon;

- hogy mennyire szurkoltunk, hogy megverje ("megverjük!") Janit;
- hogy elsírtam magam, amikor - és ekkor még távolról sem volt köztudomású - megtudtam, hogy súlyos beteg;
- hogy nem csak nekem hiányzik a magyar ralisportból.

Az életrajzok viszont nem nagyon foglalkoznak a két trónörökössel, Lacikával és Petivel. Amikor rali2-ben kupás Suzukival láttam "Kisrangát" menni, valahogy hiányérzetem volt. Ment, ment, de semmi extra. Aztán Mecseken a nagyok előtt előfutott megmókolt motorú autójával (Ha jól emlékszem Szasza kicsit átalakította az ötajtós magyar Suzuki motorját, teaszűrővel fedett tüték meredtek az égbe, stb. - Sajnos nem találok róla képet, pedig nem volt egyszerű.) Az már bejött, bár akkor ezt azzal magyaráztam, hogy úgy szuszogott (vagy még jobban), mint egy VFTS. De a libabőrözés sem maradt el, csak egy évet kellet várni, amikor egy Felicia kit-carral olyant ment, hogy behubesza! Azóta egy titkos favoritom.

Egyszercsak mit vett észre a figyelmes olvasó? Hát még egy Ranga feltűnt a műsorfüzetekben. Peti elkezdetett navigálni. Jó család! Amikor pedig megláttam, hogy a balegyben is próbálkozik, őszintén elkezdtem neki is szurkolni.

Ranga Brothers - best of 2010 by LepoldSportVideo

Jól kenik a srácok. Igaz a mondás az almákról és a fáról!

Címkék: apák és fiúk ranga laci ranga lacika ranga peti

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr782857820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ommm 2011.05.10. 10:37:39

Tavaly beszélgettünk erről az emlékverseny-dologról a Balatonyi Árpival. Úgy látszik, sikerült végre. Ranga Laci a császár, mindörökké.

Workman 2011.05.10. 12:19:31

Ugyanez a dedikált plakát volt a szobám falán, most pedig itt a melóhelyen van kirakva.
És igen iszonyatosan hiányzik a raliból...
Mindörökké Ranga...

Brigi \"B. A.\" főnöke 2011.05.10. 12:32:19

"Csak, ami személyes:
- hogy a szomszédunkban laktak a rokonaik (neki és Büki Ernőnek), ezért micsoda büszkeség volt a konyhaablakból időnként a Lancia-t megpillantani (meg "összenyálazni", mégha nem is az éles autó volt);"

T. Z. utca? :) Kicsi ez a város...

Szkotti 2011.05.10. 12:36:07

A teaszűrős motortérről van képem, majd előkotrom. A Suzuki későbbi tulajának szereltünk pályánk kezdetén. És ha nem láttad a kocsit, csak a hangját hallottad, tényleg nagyon úgy kiabált, mint egy "kakasos" Lada :o)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.05.10. 12:37:54

@Brigi \"B. A.\" főnöke: Nem, Port János, átnevezés után Kisréti utca volt.

Brigi \"B. A.\" főnöke 2011.05.10. 12:43:44

@B. Capelluti: LOL, a Kis-Rétiben is laktam kb. 1 évig, de ott nem rémlik, hogy láttam volna ezeket az autókat. A Tildyben viszont szinte minden este ott állt a felmatricázott szervizautó. Meg néha jött másik is. :)

gnme 2011.05.10. 15:41:36

Balázs Öcsi-t a versenybe! Villogással! :-)

balazsocsi forava'

GiXXXer 2011.05.10. 17:30:28

De hol van most ifj. Laci? Se Egerben se Miskolcon nem indult...(???)
Ellenben Peti vezeti a rallysprint bajnokságot...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.05.10. 20:18:39

Nemcsak a pécsiek Ranga rallyongók. Nekem egy ádándi rallycross verseny óta igazi kedvencem. Soha nem fogom elfelejteni a közvetlenségét! Az akkor kapott sapkát kincsként őrzöm...

T.A.G. 2011.05.10. 21:11:47

van otthon egy MOL-os impreza matchboxom.
Mostmár tudom, kié volt...

Super aGyuri 2011.05.10. 21:47:02

Ranga volt a kedvencem! Hihetetlen zseni volt!
Ha van túlvilág - bár lenne -, nagy Burnsszel, McRae-vel versenyez most biztos. Nagyon hiányzik nekünk, idelent... :(

Super aGyuri 2011.05.10. 21:48:55

Azt akartam írni, hogy nagy csatákat vív Burnsszel. De a nagy Burns is stimmel. Ő is nagy kedvenc volt...

turulpina 2011.05.10. 23:20:51

Az "e" mit keres a "rally" szó mögött egyébként?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.05.10. 23:41:34

@T.A.G.: Vagy Kiss Ferié
@turulpina: Hagyományos írásmód szerint Rallye (francia eredetű), az agoloknál ebből lett rally, a hivatalos magyar helyesírási szabályok szerint pedig rali. Egyébként az MNASZ is rallye formában használja.

pipi1 2011.05.11. 00:48:07

Nekem még a Lancia-ás időkből van egy dedikált poszterem amit Laci és Ernő is dedikált!
Jó rá nézni, de rossz belegondolni, hogy már csak fél páros!

einmann 2011.05.11. 06:22:45

Ranga forever!!!
Hiányzik!

Azonban a 2 gyerek nagyon messze esett a fájától...

kovacs.szabolcs81 2011.05.13. 18:05:44

@einmann: Nos ebben nem lennék annyira biztos főleg a Péter esetében. De akkor más idők voltak amikor a Ranga László legendává vált. Szerintem a gyerekeket nem az apa eredményeihez kellene mérni.

urv 2013.06.16. 21:23:21

@einmann: Nem igazán, ha megnézed Laci mint ment a Feliciával, minden kétséged elszáll, az elején, amikor Szuzukival(N) ment, akkor is nagyon jó volt, persze olyan autóval nagyot talán csak Ariel alkotott, de ha azt nézed, hogy tanulta a versenyzést. Sőt ha azt nézed az eredmények az Apjának se jöttek azonnal. Szerintem nem nehéz a 2 pályafutás közé párhuzamot vonni. Ráadásul közvetlen is, szóval emberként is hasonló. Szerintem ahhoz, hogy kimagaslót nyújtson egy jó autó mellé egy jó navigátor is kell. Ha megnézed, amikor Ernővel ment, mindig nagyon jó eredménye volt, nem tudom, hogy akikkel megy milyenek, de szerintem a navigátor nagyon sokat számít, többet, mint gondolnánk, elég ha csak Benik bajnoki éveit és navigátorait nézzük.

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2013.06.16. 22:47:32

Emlékszem, a 90-es évek közepén, amikor 5-6-7 évesen kezdtem rákattanni a ralira. Unokanagybátyám mindig Janika-fan volt, én viszont mindig Ranga "Matyi" Lacinak szurkoltam. Remélem az égi gyorsaságikon is ugyanolyan örömmel és elszántsággal hajt végig, mint ahogy az életben is tette. Nyugodjék békében. Egy IGAZI legenda és példakép.

cukkkorka 2013.06.17. 05:44:42

én Janikának szurkoltam meg Griffone-Celicanak de Ranga Laci nekem is hiányzik. Nagyszerű ellenfeleket kell megverni, hogy valaki nagy bajnok legyen!

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2013.06.17. 12:10:36

"rangabüki" - így fogalommá váltak, együtt.
Nekem az örök favorit marad, ahogy a Lancia Integrale is
22 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (18) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (29) video (421) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz