Vargagixxxer szöveges és mozgóképes beszámolója (tiszta motorhangokkal is!). Néhány helyen a parádés csata hagulatát az időeredmények változásával próbáltam érzékeltetni. 

Beköszöntött a nyár, és ezzel együtt elérkezett az idei év első murvás futama is.

A június 3-5-e között Bükfürdő központtal megrendezett megmérettetés szinte teljes hosszában laza burkolaton zajlott, s ez garantálta, hogy a nézők látványban gazdag versengésnek lehettek szem- és fültanúi. A változékony időjárás miatt a pályákon markáns eltérések voltak tapasztalhatók, ami feladta a leckét a versenyzőknek, igen fontos volt a megfelelő gumik választása. A 485 km össztávú versenyen 125 km-nyi gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie az ORB mezőnyének, de az utánpótlás-bajnokságok is képviseltették magukat, így szombaton a Rally2, vasárnap pedig a Rally-Túra mezőnyének is szurkolhattak a lelkes nézők. A lelkesedés nem alaptalan, hiszen ez utóbbi bajnokságok tartalmazzák arányaiban a legtöbb Ladát, melyek murvás útfelületen köztudottan kilinccsel előre szeretnek közlekedni.

A program már pénteken elkezdődött a prológgal, melynek financiális okokból nem lehettünk szemtanúi. Így számunkra szombat késő délelőtt vette kezdetét a futam, 11 órakor rajtoltak a versenyzők az első gyorsaságin, mely a káldi körgyors volt. A körgyorsasági nem egy A-ból B-be vezető szakasz, hanem egy, leginkább P betűhöz hasonlítható pálya, amin körbemennek, majd bizonyos számú kör után letérnek róla, és úgy száguldanak a célba. Így alkalmunk nyílt többször is látni kedvenceinket, mi jelen esetben a T-elágazásban foglaltuk el helyünket, ahol egyszer balra, majd legközelebb jobbra kellett fordulniuk. Egyáltalán nem panaszkodhattunk, a mezőny jó része észbontó tempóban kanyarodott balra, majd gyönyörűen keresztben érkezett a jobbosba, ami egy kicsit szűkebb ívű. Mint egy kézzel írt T betű, aminek kicsit előrebillen a kalapja... :)

Szerencsére a pálya nem volt száraz, így nem poroltak az orrunk alá, de a bátrabb fotósok, akik a bevezető úttal szemben álltak, bizony kaptak kavicsot jópárszor. Mellettük kiirtották a dzsindzsát egy új nézői pontot hozva létre, nagyon jó rálátással, de a kavicsok néha hozzájuk is elrepültek. Persze én is álltam ott egy darabig! :) A kavicsokkal együtt az igazi tökön-paszulyon keresztülvágást is megadta a kanyar, néhányan szó szerint árkon-bokron keresztül abszolválták az irányváltást. Sajnos az időeredményeket aktualitásában nem tudtam meg, mivel még telefonálni is alig lehetett az erdő közepén, ilyen úri huncutságok pedig, mint az internet??? :) A rally rádió is csak bizonyos helyeken volt fogható a telefonom rádiójával. Ha egy lépssel beálltam egy fa elé, hirtelen külföldiül kezdtek el beszélni.

Gy1 után: Asi, Janika (+0:01,1), Pethő (+0:03,2), Herczig, Kazár, Hideg, Rongits, Kakuszi, Bútor, Matics, Balogh, Spici, (+0:10,4) Lelkesedtünk, hogy mennyire szoros.

A Gy2-n viszont beindultak az S2000-es autók. Összetett állás: Asi, Herczig (+10,4), Jani (+12,4), Kakuszi (+15,3), Bútor (+17,0), Kazár (+18,9), Rongits (+19,5), Pethő (+19,6), Elek (+20,7), Hideg (+21,5), Balogh Jani (+22,6), Spici (+23,0). És már nem is tűnt annyira szorosnak...

Szoros volt viszont Krózser Menyáék és Ollé Sasáék között: +0:00,0! (a kategória-társak fél percen kívül, Pryma Zoli, és Sárosi jóval percen kívül) Majdnem ennyire volt sűrű a 3. kategória ( Kazár, Rongits, Pethő, és Elek 1,8 másodpercen belül).

Az első és másodosztály küzdelmei után nyakunkba vettük a világot, és átnyargaltuk Söptére, ahol este fél 6-kor indult a mezőny. Ez a gyorsasági délelőtt még sima A-ból B-be tartó szakasz volt, de a délutáni körben már egy átkötés révén kör jellegűvé vált, és a "Szombathelyi Rallye Katlan" névre hallgatott. Én kinéztem magamnak a legélesebb kanyart, jobb6-os visszafordító, rajta kicsi bal, kicsi jobb, és a nagy bukkan. Ez egy traktorgumi segítségével végig beláthatóvá vált, ami átlagos testmagasságomat növelve segített az ég felé szilajul törtető növény populáció elleni harcban. Csak a káldi gyorssal ellentétben itt az útfelület szó szerint porszáraz volt, amit a versenyautók nagy mennyiségben az ég felé juttattak, így nem sok látszott a távozásukból. A körgyors nagy előnye, hogy jól megfigyelhető, mennyire számít a pályatapasztalat. A második körükben szinte mindenki gyorsabb volt, látványosan rövidebb ideig tartott nekik eltenni a szűk jobbost. Harmadik kör nem volt, pedig megnézném, mennyit gyorsulnának, ha fejben is meglenne minden kanyar aktuális állapota. Persze akkor több lenne a feltartás, mert így is akadt bőven. Volt, aki a célig tökörészett vészvillogóval egy éppen sietősebb versenyző előtt, ami még legalább 600 m-re volt, de akadt, aki épp előttünk sokkalt be, és kétkerékre vágta autóját a pálya szélén, így az addig is bizonyára közel lévő versenyző megérkezett a nyakára.

Hoppácska: Spici még a Gy3-on ment közben egy abszolútot a Szombathelyi Rallye Katlanban.

Ellenben a verseny Fairplay díjasát is láthattuk: Borbás Szabi műszaki problémával volt kénytelen végigmenni a gyorson, és itt előttünk, korrektül félre állva engedte el az őt utolérő Budavári Zolit. Az táblázat csúcsán nagy meglepetésre ekkor már Kazár Mikit találtuk, őt követte Janika, és Asi. A másodosztályt a célkanyarban néztük meg, ahol a körgyors miatt először egy igen erős jobbost vesznek, majd a második kör végén áthaladnak a 15 m-re lévő célon. Jópáran igen látványosan érkeztek a kanyarba, persze nem kell mondanom, hogy a legtöbbjük egy Lada volánját tekergette. Szerencsére a beígért eső elkerült minket, pár csepp szemerkélt mindössze. A nap végén nagy meglepetésre Kazár Miki kaparintotta meg a vezető pozíciót Janika előtt, Asi a harmadik helyről várta a vasárnapi rajtot.

Eddigre az elejéből Herczigég Bögötén árokba csúztak, és kiestek.

Másnap a Szeleste - Acsád szakaszon is teljes volt a szárazság, egy csepp eső nem hullott, pedig minden néző örült volna egy kis futó zápornak. A pálya teljesen száraz volt, így az autók akkora port kavartak, hogy sokszor az út széléig sem láttunk. Nem csak a látványt kellett szem előtt tartani, mikor kiválasztottuk a helyet, hanem azt is, hogy merre száll majd a por. Én persze a kedves nézőkért a saját, és a műszaki eszközeim testi épségét kockára téve álltam először az első hosszú jobbos közepéhez, ahonnan jól belátni az érkező és a távozó autókat, de természetesen ez volt a porfelhők epicentruma is. Ez a szelestei gyorsasági nézői szempontból nagyon jó, mert egymáshoz közel van több igen szép kanyar is, és mindet erdőben, hűsítő fák árnyékában lehet szemmel tartani. Persze ezzel együtt jár a kullancsveszély is: aki kilátogatott, nézze körbe magát. Nekem sikerült gyűjtenem ilyen kis dögöt... :S

Gy7 után Kazár, Jani, Asi, Spici, Bútor, Elek, Balogh Jani, Kakuszi Bros., Pethő, Rongits volt a sorrend. (Az első három 10 másodpercen belül! Mi ez, ha nem csillagszóró?)

Ezen a szakaszon kétszer jött el az első osztály és kétszer a rally túra mezőnye. Míg előbbi társaságot őrjítő sebességük, addig utóbbiakat a sok-sok Lada miatt kedvelték nagyon a nézők, de persze néhány elsőkerékhajtású versenyző is produkált látványos megmozdulásokat. Az ORB első körét a fent említett hosszú jobbosban néztük meg, amit véleményem szerint kicsit elóvatoskodtak néhányan, de így se volt rossz választás. A rally túra első, és az első osztály második körét egy párszáz méterrel arrébb található kanyarkombinációban néztük meg, egy jó kis dupla jobbos után egy hosszabb balos. A túra mezőny sem tűnt túl spórolósnak, nyomták neki tisztességesen.

Gy8 után: Elek nyerte a gyorsot, Kazár Miki előnye csökkent Janikával szemben (már csak +5,5), Asi kicsit lemaradt (+12,5), Bútor Robi fél percen kívülre került.
A 9. gyorson sok minden borult: Asi nyerte, Janikának nem sikerült olyan jól, így a sorrend Kazár, Asi (+10,4), Jani (+11,2). A kérdés, Hová tűnt démonhill, akarom mondani mi történt Spicivel? (Széthullott a váltójuk)
Az 5. kategória is puskaporos volt: a Gy7-et Menya nyerte, Sasa előtt (összetettben +16,4), a Gy8-on még 0,6-del nőtt a különbség. Erre a kilencediken Sasa 13,2-őt adott Menyának, és így köztük már csak 3,8 a különbség
3 gyorsaságival a vége előtt a "nagyok", és maguknak tették szorossá.

Utánuk az ORB következett, és az eredménytáblázat alapján vártuk, hogy sietni fognak, mivel elég szoros volt a küzdelem, nem csak az élen, hátrébb is. S ez az igyekezet megfigyelhető is volt, igencsak jó tempót autóztak a versenyzők. Valahová siettek nagyon! Kazár Miki és Asi azért igyekeztek, hogy megfussák a szinte nüansznyi, 0,7 mp-es, azaz  nulla egész hét tizedmásodperces befutót, hiszen ennyi idő választotta el őket 125 km-nyi száguldás után. Janika hozta a papírformát, ő is tisztában volt vele, hogy az e napi szakaszok a nagyobb végsebességű N csoportos (incl. R4) autóknak kedveznek, nem az ő super2000-es Peugeot-jának. Nagyobb végsebességű??? 200-al veretni az erdei földúton? Az s2000-es autók sokszor leszabályzáson dadogtak, az evók meg csak nyúltak az elmebeteg sebességek felé... :) A dobogóról már leszorult a szakaszgyőzelmeket is elkönyvelhető Elek Pisti, ő a dobogó legfelső fokát első ízben meghódító Kazár Mikivel azonos típusú autóval, N-es Mitsubishi Lancerrel versenyzett. Asi autója is épp ilyen, csak az új R4-es szabályok szerint épülget, így elvileg gyorsabb, mint vetélytársaié. EÍek Pistit Bútor Robi követte a 207-es Peugeot-val, majd Pethő Tyutyu, Matics Misi és Botka Dávid képviselte a következő Mitsubishis armadát, majd Kakusziék következtek a második napon hátsó hajtás nélkül maradt s2000-es Fiestával. A top10-be még Hadik Andris száguldott be a Subaru Impezával.

Gy11: A sorrend változatlan, az első három továbbra is 10 másodpercen belül, bár Kazár előnye nőtt, Asié csökkent valamelyest.
A Gy12 után az élen a helyzet változatlan, csak a különbségek mások: Kazár, Asi (+0,7), Jani (+12,2).
Az 5. csoportban tovább dúl az Ollé-Krózser csata, megy az adok-kapok rendesen. Az utolsó gyorsról még nincs eredményük.

A díjkiosztóról lemaradtunk, mivel inkább a túra mezőnyét néztük meg még egyszer. Ezen a kis szervezési bakin kívül mindenképp elégedettek lehettek a nézők, mindössze egy jó fél órás csúszás volt, amiről nem a szervezők tehettek. A látvány lebilicselő volt, minden tiszteletem a versenyzőké! ;)

Én jövőre is ott leszek!

És végül vargagixxxer kiváló videója muzsikával:

Pure engine sound verzióban is, kizárólag hard core ralifaneknek:

Címkék: video orb bükfürdő vargagixxxer

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr872966825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.06.08. 21:29:02

Vargagixxxer! Nagyon jó videó! Nagyon profi munka! Köszi, hogy megosztottad velünk!!!

GiXXXer 2011.06.09. 09:10:44

@T-Maci: Köszi és szívesen! :)
3 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (18) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz