Ötből öt

B. Capelluti | 2011.08.09.

Mikor volt annyira kiegyenlített a magyar bajnokság, hogy minden futamon más páros nyert? És mikor volt olyan, hogy minden esélyesnek legalább egy "nullás" versenye volt? És mikor vártuk legutóbb úgy az utolsó futamot, hogy nemhogy nem volt eldőlve még minden, hanem az első három között négy pont, az első négy között is csak kilenc pont különbség volt? Sőt matematikailag még a hatodik is odaérhet. Az Arad Rally után ugyanis ez a helyzet állt elő.

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

Kezdjük az elején, vagy egy kicsit még korábban. Az ideiglenes versenynaptárban két külföldi bajnoki futam is szerepelt. A Waldviertel (régen Semperit) Rally sajnos kiesett, de megmaradt nekünk az Arad Rally.

Hogy bonyolultabb legyen a kép, érdemes felidézni, hogy a magyar autósport-elit egy része szabályos sikítófrászt kapott a külföldi versenyek gondolatától. A Waldviertel-lel a legnagyobb probléma az volt, hogy az osztrák szabályok szerinti legrövidebb gyorsasági össztáv is hosszabb volt, mint az ORB-ben megengedett leghosszabb. Miután az osztrák futam kiesett, több páros elkezdett hisztizni, hogy "miért kell Romániába menni versenyezni", merthogy itthon is baromi jó pályák vannak. A pletykák szerint ebben néhány mitsubishis élpáros vitte a prímet. A lényeg, hogy az Arad Rally bennmaradt a versenynaptárban.

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv 

Hogy ne kezdődjön minden jól, kiderült, hogy ASI megdőlt a pályabejárási szabályok megsértésével. Romániában a pályák megóvása érdekében mindössze három áthaladás engedélyezett minden gyorsasági szakaszon. Megjegyzem, hogy ez még 50%-kal  több, mint ami a VB-n engedélyezett. ASI-ról korábban is hallani lehetett, hogy szereti roppant alaposan feldolgozni a pályákat. Nálunk viszonylag ritka, ha "tréning-kártyát" adnak, vagy más módon ellenőrzik, hogy a versenyző betartotta-e az engedélyezett áthaladásokat. Nos a román ralibajnokság ebben is eltér a miénktől, és komolyan vették ezt. Képzelem, mit szólt a ténybíró, amikor látta, hogy ASI-ék egyszer csak egy másik páros rajtszámával jelentek meg a gyorsaságinál. A lényeg az, hogy a szabálysértésért büntetés jár. A magyar szabályok szerint ez lehet pénzbüntetés, időbüntetés, vagy akár a rajtengedély megvonása. A román szabályok rigorózusabbak: ott ugrik a rajtengedély, és egy kis 2500 eurós számlát is kap a versenyző. Megjegyzem, hogy állítólag náluk ilyenre még nem került sor. Köszi, hogy sikerült a magyar ralisport jó hírét kelteni...

Update

 

 

Akkor közkívánatra: mi is történt azon a pályabejáráson? A 102-es (ASI-Pikó) páros a Gy5-ön a ténybíróknak a 136-os rajtszámot diktálta be kétszer. Az autó szélvédőmatricája - szabálytalanul - nem tartalmazott rajtszámot. Amikor a 136-os páros megérkezett, akkor közölték velük a sportbírók, hogy már kettőt mentek, de sem az aláírásuk, sem pedig az autójuk nem egyezett meg. Az erről készült rendezői jelentés alább olvasható:

 

 

Nos, a büntetés nálunk sem maradt el: ASI kapott egy egyperces időbüntetést. Oké, hogy egy perc rohadt sok idő, de gondoljunk arra, hogy az 5. gyorson 15 másodperccel osztotta a mezőnyt. Na annyit az egy perc megfelelőségéről. A páros egyébként sem érdemében, sem indokolásában nem fellebbezett a döntéssel szemben.

A magyar mezőny szabályismeretéről és szabálykövetéséről megvan a véleményem. A szabályok következetes alkalmazásáról is. Érik abból is egy poszt. 

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

A pénteki szuperspeciált megnyerte Bútor Robi. Ennek két okból is nagyon örültem: a tényt, hogy ott volt már önmagában remek hírként fogadtuk, a szakaszgyőzelmet pedig ajándékként. Előbújt Robi gokartos múltja, és remekelt a gokartpályán. 

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

A szombati versenynap nem volt olyan izgalmas, mint ahogyan azt a szezon eddigi versenyein megszoktuk. Váltakozó sikerek mellett Janika állt az élre, viszont hullottak az ellenfelek. A hatodik gyorson esett ki ASI, Kazár és Herczig is, aki odaverte az autót és kiütötte a bal hátsó futóművet. Innentől csak egy kérdés volt: lesz-e új futamgyőztes? A hatodik gyorsaságinak volt még egy extrája: az ifjonc Demjén Martin nyerte. Ez volt élete első abszolút szakaszgyőzelme, amihez - kicsit irigykedve, de - szívből gratulálunk.  

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

A kérdés a hetediken el is dőlt. Bútor Robiék komoly műszaki gondokkal küzdöttek, hátsókerekessé vált a Peugeot, és csak a csoda segíthetett volna a futamgyőzelemben. Sőt, talán már az sem. Sajnos egyre hátrébb kerültek, és csak a célba érkezésükért szurkolhattunk nekik. 

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

A verseny innentől kezdve Janika és Spici háziversenyévé vált. Fogyott Janika előnye, de végig kitartott. Az utolsó, 22 kilométeres gyorsaságin pedig Spiciék elbukták a biztos második helyüket, de - és idén már ez is komoly előrelépés - legalább célba értek. 

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

A második helyre végül Hadikék értek be a Subaruval. Ezzel komoly fegyvertényt hajtottak végre, mert öt forduló után ők is 34 pontosak, mint Bútor Robiék.  

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

Rendszeres olvasóink oldalát furdalhatja a kíváncsiság, hogy miért nem írtam a szokásos Ollé-Krózser párbajról. Mert ez alkalommal kivételesen nem volt adok-kapok. Ollé Sasa gyakorlatilag végig vezette a kategóriát, és két gyorsasági szakaszon engedte csak át az elsőséget Krózser Menyáéknak. Ezzel Ollé 3:2-re szépített, és először verte meg murván a citroenes fiúkat. 

 Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

A nap abszolút vesztese címet Elek Pistiék nyerték meg: több defekttel küzdöttek egész nap, és mindezt azzal koronázták meg, hogy az utolsó gyorsasági utáni tankolózóna után megállt az autó. Mindezt akkor, amikor az etap után csak a céldobogóra kellett volna felhajtaniuk. Ez még annál is dühítőbb, mint amikor az utolsó gyorsaságin megáll az autó. (Hogy az mennyire fáj, megmutaták Sainzék, amikor a sisakot a csukott ajtón kersztül tették be a csomagtartóba...)

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

A verseny hivatalos végeredménye:

Poz. pilóta/navigátor autó/csapat eredmény büntetés kül. legjobbtól kül. előzőtől
1 . ifj. Tóth János - Tagai Róbert Peugeot 207 S2000  1h16'46"6 **:**:**    
2 . Hadik András - Juhász István Subaru Impreza  1h17'47"8 **:**:** 01'01"2 01'01"2
3 . Spitzmüller Csaba - Szőke Tamás Mitsubishi Lancer Evo X R4  1h17'53"1 0:00:10 01'06"5 05"3
4 . Kakuszi Zsolt - Kakuszi Csaba Ford Fiesta S2000  1h18'31"0 **:**:** 01'44"4 37"9
5 . Botka Dávid - Szenner Zsolt Mitsubishi Lancer EVO 9  1h19'36"1 **:**:** 02'49"5 01'05"1
6 . Bútor Róbert - Bacigal Igor Peugeot 207 S2000  1h20'45"4 **:**:** 03'58"8 01'09"3
7 . Osváth Péter - Farnadi Ágnes Mitsubishi Lancer Evo IX  1h23'10"1 **:**:** 06'23"5 02'24"7
8 . Ollé Sasa - Budai Annamária Suzuki Swift S1600  1h24'58"9 **:**:** 08'12"3 43"5
9 . Krózser Menyhért - Lovay Miklós Citroen DS3 R3  1h25'49"5 **:**:** 09'02"9 50"6
10 . Bessenyey Zoltán - Papp György Citroen C2R2 Max  1h27'43"4 **:**:** 10'56"8 01'53"9
11 . Kovács Antal - Istovics Gergő Honda Civic 1h34'03"9 **:**:** 17'17"3 06'20"5
12 . Schuck János - Herczig Róbert Ford Fiesta ST  1h34'56"6 **:**:** 18'10"0 52"7
13 . Bakó László - László Istvám Citroen C2R2 Max  1h34'31"9 0:01:10 18'55"3 45"3
14 . Hibján József - Szurovcsák István Ford Fiesta ST  1h42'08"0 **:**:** 25'21"4 07'11"4

Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

Ami a rendezést illeti: nem volt egy perc csúszás a nap folyamán, holott a mezőny emberesen fogyott. Sajnos annyi néző sem volt, mint amennyi otthon megszokott. (Ennek is volt előnye: a sajtósok külön médiaparkoló nélkül is könnyen elértek mindenhová. Bár ahogy hallottam, volt hogy ők is meglepődtek azon, hogy a cél és a stop közé sikerült az autójukat letámasztani, mert a gyorsasági rajtja előtt egy órával még nem volt kiszalagozva.)  A hangulatra senki sem panaszkodott, és igen látványos versenyt láthattak akik elutaztak szomszédolni.  

 

 

 

 Fotó: Szabó-Jilek Ádám / Rallye 2011 Évkönyv

 

A bajnokság állása öt futam után, egy futammal a vége előtt:

  Név Csapat Autó I. II. III. IV. V. VI. Össz-pontszám
1 ifj. Tóth János - Tagai Róbert Peugeot - Total Hungary RT Peugeot 207 S2000 0 10 12 12 20   54
2 Kazár Miklós - Percze Nándor Maximmun Racing Team Mitsubishi Lancer Evo IX 12 6 20 15 0   53
3 "ASI" - Pikó Zsuzsa Martevo Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX 15 20 15 0 0   50
4 Herczig Norbert - Benics Kálmán Herczig Autósport Skoda Fabia S2000 10 15 0 20 0   45
5 Bútor Róbert - Bacigal Igor M3 Autó Kft. Peugeot 207 S2000 20 0 8 0 6   34
6 Hadik András - Juhász István Hadik Autósport Egyesület Subaru Impreza 8 8 2 1 15   34
7 Kakuszi Zsolt - Kakuszi Csaba Maxx Rally Team Ford Fiesta S2000 6 12 3 0 10   31
8 Elek István - Ferencz Ramón 2F Rally SE Mitsubishi Lancer Evo IX 3 4 10 6 0   23
9 Botka Dávid - Szenner Zsolt 2010 Dunlop Rallye Team Mitsubishi Lancer Evo IX 4 Kiz. T.kiz.* 10 8   22
10 Pethő István - Rubóczky Attila X-Lavina Pap Motorsport Mitsubishi Lancer Evo IX 0 1 6 8 0   15
11 Spitzmüller Csaba - Szőke Tamás Spici Motorsport Kft. Mitsubishi Lancer Evo X 0 0 0 0 12   12
12 Matics Mihály - Viczena Gábor Fogi Com Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX 2 3 4 3 -   12
13 Osváth Péter - Farnadi Ágnes Alfa Go-Tami 2011 Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX 0 2 1 0 4   7
14 Hideg Krisztián - Kecskeméti Balázs Dr Juice SE Mitsubishi Lancer Evo X 0 0 0 4 -   4
15 Ollé Sándor - Budai Annamária Aquis-Suzutreff Sport Kft. Suzuki Swift S1600 0 0 0 0 3   3
16 Trencsényi József - Verba Gábor Extrém Sport Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX 1 0 0 2 0   3
17 Krózser Menyhért - Lovay Miklós M3 Autó Kft. - Citroen-MHH Citroen DS3 R3 0 0 0 0 2   2
18 Bessenyei Zoltán - Papp György M3 Autó Kft. Citroen C2 R2 MAX 0 0 0 0 1    
                     
  *fellebbezés alatt                  

 

Update

Ha tetszett a poszt, szavazz ránk a Goldenblogon:

Címkék: orb janika bútor robi krózser menya ollé sasa arad rally

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr803131683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.08.09. 12:08:44

Mi volt itt a csalás?
Csalásnak én azt nevezném, ha például 200 kilóval könnyebb autóval nyert volna valaki..

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 12:17:06

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: A posztban nem szerepel a csalás szó. De ha már rákérdeztél: ha valaki nem tartja be a szabályokat, az lehet, hogy csak téved. Ha valaki azért nem tartja be, hogy jogtalan előnyt szerezzen a többiekkel szemben, az csal. Nincsenek kicsit és nagyon fontos szabályok, csak szabályok vannak, amiket mindenkinek be kell tartania. Egyébként mennyire volt sportszerű magatartás más rajtszámával is bepróbálkozni?

megint 2011.08.09. 12:29:54

B.Capelluti, nézz ki a főoldalra, "Csalás Aradon".

Szacsi 2011.08.09. 12:33:53

Fúj!!! Annyira rosszmájúak vagytok! Már bánom is hogy szavaztam erre a blogra! Most már Ti is kezditek Asi lejáratását? Nem elég, hogy mindig mindenki megtalálja, folyton csak támadják, pedig talpig becsületes tehetséges versenyző csak sokaknak fáj ez és ezért támadják. Erre Ti is! Még hogy csalás! Nagyon izgult biztos és ott a rengeteg tennivaló a sok dekor az autóra azután valahogy véletlen beleakadt a keze a másik rajtszámba és véletlen azt tette fel. És már rögtön kígyót meg békát kell kiabálni szegény embere?! Mert a lejáratás, azon jr az eszetek!

;)

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.08.09. 12:38:54

@B. Capelluti: A cikkben nincs, de a totalcar főoldalon ott virít, hogy csalós magyar bukott le.
Ahhoz nincs közötök? Akkor gratulálok a szerkesztőnek..

Egyébként nagyon örülök, hogy Bútort ott látom!
Nem is néztem a nevezési listákat előtte, nagyon meglepett.. Kitől kapta a kocsit?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 12:40:23

@megint: oké, de nevezhetjük akárhogy, itt ténylegesen ez történt. Én érzem magam szarul, hogy egy magyar élversenyző nemhogy tartja be a szabályokat, de megpróbálja átverni a ténybírókat is.
Vagy Te minek nevezed, ha a 102-es versenyzőként a 136-os rajtszámát diktálod be kétszer, majd kétszer 102-őt, és egyszer csak befut a 136-os, és közlik vele, hogy hé jóbarát, te már kétszer jártál itt, csak egy másik kocsival. De mindjárt kiegészítem a posztot a részletekkel.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 12:52:23

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: @Szacsi: @megint: írtam egy kis update-et. Szerintem mindenki döntse el ki-ki maga, hogy ez csalás-e.

Szacsi 2011.08.09. 12:56:43

@B. Capelluti: nem má'te magyarázkodj! Ez csalás! Lehet mások inerciarendszerébe ez belefér, hogy "bepróbáljuk, ha bejön akkor élelmesek vagyunk ha megdőlünk hát bocsi nem olyan nagy bűn". Viszont ez egy sport szabályokkal amikhez tartani kell magát mindenkinek ha nem tartja be - és kizárható a véletlen, figyelmetlenség stb. - az csalás. És engedtessék meg a csalót csalónak hívni még ha azt egyébként nem egy tehetségtelen, neves versenyző is.
De mindegy is, ez egy sport ahol alapból sportszerűnek kéne lenni....
(...jó tudom naív vagyok)

Szacsi 2011.08.09. 12:58:11

@B. Capelluti:
Relax!
A hsz. egy smile-val zárul. Ezzel is próbáltam jelezni az iróniát!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 12:58:11

@Szacsi: vagy csak mi, meg remélem jó sokan így szeretjük ezt a sportot. :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 13:00:30

@Szacsi: láttam, vettem elsőre is, csak gondoltam, hogy a háttér Téged is érdekel.

Szacsi 2011.08.09. 13:10:45

"A magyar mezőny szabályismeretéről és szabálykövetéséről megvan a véleményem. A szabályok következetes alkalmazásáról is. Érik abból is egy poszt. "

HAJRÁ!!!!!!!

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.08.09. 13:16:13

Asi úgy járt, mint Al Capone, akit csak az adócsalásért kaptak el. A többiért nem.

barumka 2011.08.09. 13:16:53

Vannak itt ettől az edzéskártyás sztoritól érdekesebb dolgok is. Pl a hirtelen előbukkanó szikla, és társai a nevezett páros előtt hirtelenül, ami miatt ketten is kiestek. A pályán kell megverni őket másodpercben nézve.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 13:20:31

@barumka: erről mesélj bővebben légyszíves! Mindenki érdekel.
A pályán kell megverni másodpercben, ez igaz. De csak tiszta versenyben!

Szacsi 2011.08.09. 13:20:34

@barumka: Persze csak ezek nehezen bizonyíthatók. De itt elég egyértelmű a helyzet.

deak.atti 2011.08.09. 13:31:13

@barumka:

Szia!

Azzal már próbálkoztak sok éve is ... (Kiss/Büki/Subaru Impreza). Az a nagy baj, hogy ezek szerint létezik olyan személy (szándékosan nem embert írok, mert versenyzőhalál is lehet a következménye egy ilyen át nem gondolt ökörségnek) aki próbál így kívülről beleavatkozni a verseny végeredményébe. Ha igaz! Várjuk meg, hogy bebizonyosodjon az, amit írtál. Osztom a véleményedet, hogy a versenynek a pályán kell eldőlnie, a stopper döntse el a végeredményt, ne a pálya szélén állók.

DA

barumka 2011.08.09. 13:33:57

pl volt pár páros, akiről szól a cikk nem volt közöttük, akik voltak jóval a hivatalos tréning idő előtt , tréningezni.Nekem elmagyaráták az endrénél közzétett "hivatalos dokumentumokban" a hibákat is, ami arra utal, hogy vannak benne hibák bőven.Tanulmányozni kell őket lehet rájöttök. De a sziklás megoldás akkor is gerinctelen volt. Azonkívül nagyon kevesen játszanak tisztán..... persze ha valakit megsértek evvel, akkor sorry... Akinek nem inge, ne vegye magára. Maradjunk annyiban, a lehető leg jobb helyre került az első hely Aradon...Szerencsére. Vagy elfelejtitek a fordos csapat benzin problémáját? Vagy a matt feket csapat stiklijeit? Vagy hogy ki tréningezett anno a szlovák gyorsokon helyi emberekkel a verseny előtt 1 hónappal?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 13:39:51

@barumka: nem. nem felejtjük el. A sziklás, gerendás, szélvédőre spriccelt olajos megoldások tizenpár éve sem tetszettek. De mint mondtam, készül egy poszt a szabályismeret, szabálykövetés és következetesség témakörben. Szerintem a tiszta verseny a verseny.

barumka 2011.08.09. 13:41:03

@B. Capelluti: Igazad van. A tiszta versenytől nincs jobb. sajnos kicsit elcsépeltnek hangzik, a "győzzön a jobbik" felkiáltás a versenyeken.
Ja! Nem a pártra gondoltam :-)

Szacsi 2011.08.09. 13:44:35

@barumka: Nincsenek illúzióim a magyar rallyeról (sem versenyzőkről sem a háttérről) és alapból sem hiszem hogy az élet vagy a rallye csupán csak fekete vagy fehér lenne. De hagyjuk ezt a maszatolást hogy mert más is csinálja akkor nem bűn.
Akkor ő miért nem úgy csinálta?

Itt pofátlanul bevállalt valamit gondolom azt hitte el simán tudja intézni csak valószínűleg itt nem a szokott arcok voltak és hát "skandallum", de most nem adta ki.
De nehogy már feloldozzuk, hogy nem baj öcsém. Ennyi erővel meg felesleges az egész körítés. Kerítsenek le pár országúti szakaszt azután rúgják halálra a gépet, nem kellenek szabályok ha meg valaki így is gyorsabb akkor hívják félre egy árokba és verjék meg.
LoL :)

barumka 2011.08.09. 13:50:56

Kinek ez, kinek az. Azt nem értem, és velem együtt sok ezer ember sem, hogy ha az az egy ember, annyira hibás mindenben, és ez annyira de annyira bántja a többi fehéren versenyző pilóta szemét, akkor miért nem közösítik ki? Miért hívják a kocsikat beállítani, tesztelni, tanácsokat adni. Bakker. Ha valakiről tudom azt h unfrankó módon ver meg a gyorson, akkor minimum az, hogy felelősségre vonom, illetve vonatom. vagy mégis az én elméletem a nyerő??

Szacsi 2011.08.09. 14:14:37

@barumka: Mondom mégegszer nincsenek illuzióim és leírtam hogy nem fekete fehér a helyzet.
De akkor legyen neked igazad. De akkor hol a határ? Másik turboszűkítő még belefér? Vagy ha kicsit többet faragunk a kocsi súlyából az elmegy? Vagy tudom is én? Elméleted mentén akkor emberünk illetve a kisebb-nagyobb mértékben okoskodók még hősök is hogy önmérsékletet tanusítanak és csak kicsit okoskodnak nem nagyon. Ne már! Akkor mivégre a szabályok? Lazítsunk? persze lehet ezt szinte szabályok lehet ezt így is játszani csak az már nem rallye nem sport hanem sztírtracsing meg F&F majmolás.

És ebben az a különösen dühítő hogy az ember akit védesz iszonyat pofátlanul próbálkozott be konkrétan telibeszart mindent. És az ilyen "szabályok fölött álló vagyok" mentalitást mindenhol utálom nem csak a rallyban.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.08.09. 14:15:06

@Szkotti: magas lóról visszakérdezés, az nem válasz.
kérem a következőt :)

Szacsi 2011.08.09. 14:17:21

Na még egyszer értelmesen: ...persze lehet ezt szinte szabályok nélkül is játszani csak az már nem rallye, nem sport...

datacom 2011.08.09. 14:31:34

Előre bocsájtom, nem akarok senkit védeni, és senkit vádolni, de nagyon-nagyon kevesen játszanak tisztességesen itthon. Régen is ez volt. A "régen" szó alatt a 70-80-as éveket értem. Lehetne itt dobálózni a nevekkel, de aki régóta követi a honi rallyt, az tudja miről beszélek. Nevek nélkül: eladnak egy mitsut, az aki eladta, feljelenti a soron következő versenyen, hogy "A"-s dugattyút használ; vagy a mitsus alvázszám; váltók-difik... Sorolhatnám, de minek.

Szacsi 2011.08.09. 14:33:37

@datacom: Ez is elég szomorú. De nem hiszek abban hogy mások stiklijei csökkentik az én stiklijeim súlyát.

datacom 2011.08.09. 14:34:02

Janinak meg egy nagy Gratulálok! Profi módon osztotta be az időt, gyorsról-gyorsra. Csak azért, hogy ne csak az unfrankóról szóljanak a kommentek.

datacom 2011.08.09. 14:37:24

@Szacsi: ez tökéletesen igaz. vagyis, ami itthon rallysportnak hívnak, az csak rajje. A legkevésbé sem sport. Marad az RTE. Ott mindegy, nincs nagy értéke a "nagyok" szemében. Csak a miénkben, és az épp elég. Nekünk.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.08.09. 14:45:35

Romániában nem szokás a szalagozás, de 4en voltak Magyarországról, akik felszalagozták a pályákat csütörtökön és pénteken, mert néhány helyről egy nap alatt eltűnt...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.08.09. 14:46:53

@datacom: Janika nagyon nagyot ment! Főleg az utolsó gyorson...

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.08.09. 15:15:43

Az egyik magyar csapat szerelője mesélte nekem, hogy Asiék és Kazárék nem kiestek, hanem inkább bent maradtak a gyorson, mert a technikai ellenőr várta őket a gyorsasági céljában. Állítólag! A verseny előtt, a nevezett páros megkérdezett néhány versenyzőt, hogy ki az aki tutira nem jön versenyre és befizették a nevezésüket, majd az ő rajtszámukkal tréningeztek. Igen ám, de a megkérdezett páros meggondolta magát és mégis elmentek a versenyre. Itt lett a bukta. Ettől függetlenül szerintem az Asi nagyon jó pilóta csak kár, hogy állandóan a csalás szaga terjeng körülötte.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.08.09. 15:18:28

@Asszeretnémondani: Asinak összetört a kocsija, GY5ről még kijött, de GY6 rajtjába már nem állt be..

Mr. Jerkow 2011.08.09. 15:27:34

Már megin az asenbráner! Ejjnye ejjnye! Micsoda bajnok! Amilyen az ország, sajnos olyan a bajnoka is. Egy nagy büdös nagy csaló ez az ember. És már hanyadszor!!! De komolyan, hogy képes egy csalás utáni győzelmet vigyorogva ünnepelni? Még jó, hogy most nem volt mit. Nem véletlen nem járok már versenyekre idehaza. Inkább egy finn vb 1x egy évben, mint 6 ob. Ott legalább életre-halálra mennek tehetséges sportemberek, nem adócsaló vállalkozók nagy szemüvegben, nagy arccal, nagy autóban, nagy féktávval, öblögetve- sinautózva. Mélységes tisztelet a kevés kivételnek.

Hajrá János!

upsidedown 2011.08.09. 15:28:55

A fotók alá inkább a versenyzők nevét kéne kiírni, a forrást meg simán rá a képre, úgy lesz kopirájt:-)))Már nem követem napi szinten a honi rallyt de úgy látom, hogy nem sok minden változott: Janika győz Asi meg csal...

Cooper911 2011.08.09. 18:59:06

Iszonyatbrutáljók a fényképek!

GiXXXer 2011.08.09. 23:29:38

@Mr. Jerkow: Asira sok mindent mondhatsz, csak azt nem, hogy nagy arc! Normális, intelligens ember, s maradjunk annyiban, hogy róla több csalás derült ki, mint néhány vetélytársáról, de nem feltétlenül csal többet! :) Vagy csak az a csaló, akiről ki is derül, mert sok minden okosságról "hallani", amik valahogy eltussolódtak. Meg pár igen durva csalásról, sportszerűtlenségről is tudhatunk... Valamint ha vakinek magasrangú, befolyásos kapcsolatai vannak, és soha nem ellenőrzik az autóját, arról hogy derülne ki, ha csalna? :)

Asi túlontúl élelmes volt, de rácseszett. Pedig jól kitalálta, nem? Ha lett volna pénze egy ismerős, de nem induló versenyzőpáros nevezési díját befizetni, akkor ez ki se derült volna - vajon voltak ilyenek? :D Nem tudjuk! :P

Sana vargagixxxer videó most nem készült, de én valahol örülök ennek az eredménynek: OLYAN QRVAJÓ MECSEK RALLY-NK LESZ, MINT MÉG SOHA! Hihetetlen kiélezett küldelem, a másfeles szorzó miatt méginkább eltörpülő különbségek az éllovasok között, ráadásul itt az alkalom, hogy az IRC-s menőkkel is megmérkőzzünk közösen! Ne feledjük, a román mezőnyt hazai pályájukon kicsit leiskoláztuk - még így is, hogy a bajnokság 3 éllovasa is kiesett. A szlovákoknál sincs ilyen felhozatal egy fiatalembert kivéve, akit ugye Béres Józsefnek hívnak! Asi még 32 mm-es szűkítővel is felvette a harcot a s2000-esekkel szemben a VB-n tavalyelőtt, R4 még sehol ugye, Turán is kóstolgatja a nagymenőket, pedig itthon sosem tudott felérni a csúcsra! Én remélem, hogy a Mecsek rallye-n újabb tanúbizonyságot fog kapni, hogy a magyar nép nagyon ügyes!!!

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.08.10. 07:14:31

@GiXXXer: ne felejtsd el, hogy a saját udvarában mindenki gyorsan fut..
abszolút összevestéshez olyan pályákon kéne menni, ami mind a külföldieknek, mind a magyaroknak 100% ismeretlen.

GiXXXer 2011.08.10. 11:52:57

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: Aradon asszem a románok voltak hazai pályán, Turán sem itthon VB-zget, meg Asi sem itthon indult a Katalán rally-n... :)

Alfonz83 2011.08.10. 12:37:21

Üdv Mindenkinek!
Húsz évig voltam sportbíró és gyorsasági vezető bíróként kellő tapasztalatom van rallye témában. A legfontosabb szabálynak azt tartottam, hogy senkit nem szabad hátrányos helyzetbe hozni a többi versenyzővel szemben. Ez azt jelenti, hogy ha valakinek megengedik a szabályok megszegését, azzal az összes többi versenyzőt hozzák hátrányos helyzetbe! Szabályt szegni véletlenül nem lehet, minimum vizsga nélkül el sem lehet kezdeni a versenyzést. Ráadásul itt szó sem lehet véletlenről, tehát ez igenis csalás, akár tetszik valakinek, akár nem! Hogy a versenyen melyik szövetség szabályait alkalmazták, nem tudom, én szerintem a rendező országét kéne( ez ugye kizárást ír elő ).A magyar szövetség(ill. a nagytudású Felügyelő Testület ) egy percéről meg csak annyit, hogy az ilyesmikért hagytam abba a bíráskodást! HAJRÁ ASI, CSAK ÍGY TOVÁBB! Büszke lehet rád a magyar rallye sport!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.10. 13:18:05

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: @GiXXXer: csak nehogy úgy járjunk, hogy idejön Mikkelsen, Hanninen, Kopeczky. meg a peugeotos armada, és jól elcsodálkozunk. Csak az jut eszembe, amikor Armin Schwarz az Octavia EVOII-vel elment Semperitre, aztán kilométerenként úgy adott egyet (ill, többet), hogy ráért integetni a nézőknek. Pedig mindenki az ő skalpjára hajtott, és Rosenberger ebben a nagy sietségben törte rommá a Cordoba WRC-t.

GiXXXer 2011.08.10. 20:34:33

@B. Capelluti: Ha jól emlékszem, az osztrák mezőnyben még Rongitsék is tudtak nyerni... :) Tehát egy vb menő simán iskolázhat... :P

Én bízom abban, hogy valamely honfitársunk befér a top5-be a Mecseken! Lehet, kicsit elfogult vagyok, meg magyar a szívem, de szerintem tehetség szempontjából simán ott vannak a magyarjaink, maximum a rutin, a rengeteg teszt hiánya lehet hátrányos a szempontjukból. Én rettentően szurkolok minden honfitársamnak, még annak is, akit egyébként utálok! :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.10. 20:38:30

@GiXXXer: Szurkolni én is mindegyik "mifúnknak" szurkolok. Csak a túlzott elbizakodottságtól óvtam. (Egyébként a Semperit, ill. kezdeti Wald4tel nívósabb volt. Ott Rongitséknak nem sok esélyük lett volna.)

GiXXXer 2011.08.10. 21:03:37

@B. Capelluti: ha mindenféle sportokban tudtunk már fricskát adni a világnak, akkor miért pont ebben ne tudnánk? Van jópár rallysunk, akik tehetségben bármely nagymenővel felvehetnék a versenyt, csak a hátterük nincs akkora...

Én még tisztán emlékszem arra a gyorsra, ahol Asi a sima N-es autójával verte a WRC-ket a VB-n! És ugye itthon még őt is el tudják verni a nem kevésbé tehetséges pilóták!
48 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz