A magyar raliéletben sokan ismerjük Garamvölgyi Zoltán és Füredi Andrást, akik újabb nagy dobással készülnek a 2011-es szezon végére. Beiglizabálás helyett nyújtanak kétszer kétnapos programot a ralibarátoknak. Az ismert Szilveszter Rallye négynapossá bővül, és nemzetközivé teszik. A csapat pedig egy újabb taggal, Kulcsár Gabriellával bővült.

„Nagyon érdekelt az új projekt, ami Diósförgepatonyban készült tavaly, a Slovakia Ring. Szinte a semmiből építettetek egy versenypályát és egy versenyközpontot. Tekintettel arra, hogy a régiónk ralis múlttal rendelkezik – évekkel ezelőtt itt zajlott a Csallóköz Rallye – ezért érzem szervezőként nagy kihívásnak, hogy ezt a hagyományt tovább vigyük, sőt, a verseny minőségében azt felül is múljuk! Mindebben sokat segített a Slovakia Ring vezetőségének a nyitott és pozitív hozzáállása.” – mondta Gabi, a csapat legújabb és egyben helyi tagja is.

Mit is kínál a verseny a versenyzőknek és a nézőknek?

„Mindenképpen minőségi versenyeket! Az elmúlt 10 évben több mint 180 versenyzőnek adott otthont a Hungaroring, és az évről évre visszatérő pilóták biztosítanak minket arról, hogy jó, szerethető versenyt kínálunk nekik. Büszkék vagyunk rá, hogy 6. éve a Hungaroring ad otthont az év végét záró rali-karneválnak. Hiszünk benne, hogy ezt a sikert a szlovák-magyar közös rendezvénnyel tovább tudjuk vinni, és ezzel a Szilveszter Rally nevét tovább öregbíteni. Alapelvünk, hogy bár bővítünk a kínálatunkon, a minőség kárára ez ne menjen! December 27. Szlovákiában, a Dunaszerdahely mellett lévő Slovakia Ringen kezdődik a szilveszteri akció, ahol az adminisztratív és technikai formalitások után több mint 60 kilométer gyorsasági szakaszt kínálunk a résztvevőknek. Természetesen a versenynap után eredményt hirdetünk, majd elindulunk a Budapest melletti Hungaroring pályára, ahol hasonló terveink vannak. Köszönhetően a fejlesztésnek, komfortosabb, izgalmasabb verseny kínálunk résztvevőknek, nézőknek egyaránt. Szeretnénk nagy figyelmet fordítani a versenyzők és közönség kiszolgálására.” – mondta Garamvölgyi Zoltán.

 

Miben van a fő vonzóereje a négynapos versenynek?

„Elsősorban az új pályákban. A magyar mezőny számára még ismeretlen a szlovák pálya, a Slovakia Ring, és ugyanez fordítva, a szlovák mezőny számára a magyar pálya, a Hungaroring. Mindezek mellett azon versenyzőknek, akik mindkét fordulón részt vesznek, értékes nyereményeket kínálunk, és nem feledkezünk meg a nézőkről sem. A kilátogatók között szintén nyereményeket sorsolunk ki. A nyertesek úgynevezett Race Taxizásban részesülhetnek, kipróbálhatják a navigátorülést éles, versenyfeltételek között. Szeretnénk a versenyzést a rallye szeretetét minél szélesebb körben terjeszteni."

Bővebben itt

Címkék: szilveszter

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr733414407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz