Ha valaki nem követi szinte napi rendszerességgel a rali-világbajnokság eseményeit, annak a fenti mondat több része is szemet szúrhatott. Évek óta nagy port kavartak a taktikázások, cél előtti lassítások és társaik, így az idei évtől alaposan megváltoztatták a rajtoltatási rendszert. 

A murvás (és jelen esetben havas, jeges) versenyek előtt, a hivatalos tesztet követően időmérő futamot teljesítenek a prioritással rendelkező indulók. Ma zajlott először így a program, reggel 8 és 10 óra között kétszer mehettek végig a gyorson versenyzők, majd fél 11-től (ugyanazon a 4 kilométeres szakaszon) immár élesben száguldoztak.

Így a shakedown idői jóformán senkit sem érdekelnek, hiszen a kvalifikációs futam a lényeg, a tét pedig nem kicsi, a győztes választhat magának először rajtpozíciót. Aztán szépen sorban - időeredményeik alapján - a többiek is.

A délelőtt leggyorsabbika, s egyben az időmérő szakasz győztese Jari Matti Latvala lett, bő fél másodperccel megelőzve tavalyi csapattársát, Mikko Hirvonent. A harmadik (csupán 5 ezredmásodpercnyi hátránnyal a második helytől) Ott Tanak lett. A további sorrend: Novikov, Petter Solberg és Sebastien Loeb.

Délutánra döntöttek a pilóták, s mindenki kiválasztotta a neki legjobban tetsző rajtpozíciót. Latvala nyitotta a sort, leggyorsabbként a 17. helyet választotta. Rögtön mögötte Hirvonen és Loeb (18. és 19.) rajtol majd, míg a többiek jóval előrébb: Sordo 11, Sandell 13, Petter Solberg 15.

A kvalifikációs szakaszt leglassabban teljesítőknek pedig maradt a korán kelés és rajtolás. S ezzel a raliban is igaznak bizonyulhatott a mondás: utolsókból lesznek az elsők.

Tehát péntek reggel a következő lesz az első három sorrendje: Paulo Nobre, Thierry Neuville és Peter van Merksteijn. Utóbbi kifejezetten örült előkelő rajtpozíciójának, hiszen mindig is szeretett volna vezetni egy versenyt, s lám most hirtelen a mezőny elejében találhatta magát. Összességében nem is olyan vészes ez a kezdés, hiszen egy "gyári Mini" indul elsőnek.

A délelőtti bemelegítés és időmérő után, este már az első gyorsasági várt az indulókra. Igaz, csak egy alig kétkilométeres, nézőcsalogató szuperspeciál, amelyet a verseny központjában, Karlstadtban rendeztek meg. Mindenesetre az eredmény már beleszámított a verseny végeredményébe, így nem lehetett túlságosan félvállról venni ezt a kihívást sem. Főleg nem annak tudatában nem, hogy két évvel ezelőtt Petter Solberg megforgott, és mindamellett, hogy nem kevés időt hagyott bent, otthagyta autó elejét is.

A szinkronpályás szakaszon ezúttal nem csak a stopper, de egymás ellen is küzdhettek a párosok. A legizgalmasabb küzdelem Solberg és Loeb között zajlott, más-más stílusú autózásukkal végül teljesen egyszerre értek célba. A gyorsot egyébként a "privát Minivel" versenyző Dani Sordo nyerte, mögötte Ostberg (+3 tized mp.) és az egyébként kifejezetten ultrabrutál módon közlekedő Tanak (+6 tized) értek célba. 

Az igazi verseny és megmérettetés csak pénteken kezdődik, ahol - többek között - kiderül, kinek, mennyire jött be a rajtpozíció-választása. A pénteki nap folyamán egyébként norvég pályákon is vendégeskedik majd a verseny, a napot pedig újra a karlstadti lóversenypályán zárják majd.

A posztban szereplő képeket innen szereztük: http://www.best-of-rallylive.com/en/photos/

PHOTO : AGENCE S PRESSE / ANDRE LAVADINHO

Címkék: video fiesta wrc latvala petter solberg swedish rally dani sordo seb loeb mini wrc ds3 wrc ott tanak

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr904085776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Czobi1023 2012.02.10. 12:44:08

nem tudja valaki, hogy melyik tv ad összefoglalót? nézem a tvműsort, és se a digi-n, se eurosporton, se sportklubon és a sporttv-n sem látom sehol!

bono92 2012.02.10. 14:55:06

Talán azért nem látod sehol, mert nem közvetítik! :D a digi, meg a sport 1,2 meg a sportklub soha nem közvetítette a vb-t, és nem is fogja.

pooty 2012.02.10. 15:13:51

@Czobi1023: Ugyan a 2012-es montit közvetítette az europsort, és mintha arról lett volna szó, hogy az egész évadot adják, tényleg nincs benne a TV műsorukban. Az már csak érdekesség, hogy a WRC.com a digi tv-t jelöli meg magyarországi közvetítő csatornának...
www.wrc.com/fanzone/wrc-tv-guide/

Czobi1023 2012.02.10. 20:32:02

@bono92: tavaly a digi közvetítette az egészet, és most, hogy végre van digiplus-om is már nem adják - király!
@pooty: de már a monte-ból is mintha csak az első napról lett volna összefoglaló, de a harmadikról és úgy az egészről már nem volt.
sajnálom, hogy ennyire nem érdekli az embereket a rally :(

eszgbr 2012.02.10. 20:48:26

a Digi elég korrektül közvetített, élőben adták a Powerstage-et és az összefoglalókat is többször ismételték

gabesz7004 2012.02.10. 22:13:25

@Czobi1023: Az embereket érdekli, a tv csatornákat nem érdekli! :(

Alfonz83 2012.02.11. 15:43:20

Üdv Mindenkinek!
Bezzeg az albán harmadosztályu fociból naprakész a sok köcsög TV csatorna!

pooty 2012.02.11. 20:21:19

@Czobi1023: adták a többi napot is, csak, ha jól emlékszem, a snooker vagy darts miatt csúszott az eredeti adásidő...
Én az eurosportplayeren néztem vissza a napi összefoglalókat :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.02.12. 00:14:50

Hiába, no, kiváló szikroszkópnak is a szöges gumi... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.02.12. 00:29:43

Na, ti szűkölősök, kerestem nektek tv-adást a neten, lássátok, kivel van dolgotok... :D

El kell látogatni ide:

svtplay.se/v/2703371/motor__svenska_rallyt

a következő időpontokban:
12.25-12.40
16.00-16.10
22.45-23.45

Mindezt 12.-én vasárnap.

Jó tévézést.Én majd letöltöm torrentről... :P
11 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz