Eredetileg torkos csütörtöki raliadagnak indult a poszt, de miután kissé megcsúszott, így javában a böjti időszakra jutott. Viszont ezen kisfilmeknek hála, raliból a nagyböjtben sem kell hiányt szenvednünk! 

Akik ismernek, jól tudják, hogy a kedvenc versenyeim közé tartoznak a Borsod-Abaúj Zemplén megyei ralisprintek, s manapság ezzel egyre többen vagyunk így (ki-ki lakóhelyéhez a legközelebb eső sorozattal.)

 Hogy ez miért van így, azzal most inkább ne is foglalkozzunk, inkább torkoskodjuk egy kicsit mi is, ralis módra! :)

 

A borsodi ralisprinteken már a kezdetek óta jelen vannak Módi Petiék, akik RallyRaceVideó néven készítenek összefoglaló lemezeket, minden egyes futam után.
Az Ő beleegyezésével most Veletek is megoszthatunk egy párat, a tavalyi év leglátványosabb pillanataiból készített videók közül!A 7 fordulóból most 5 verseny 'best ofját' osztjuk meg veletek, a többit hamarosan megtaláljátok facebook-oldalunkon!

Reméljük ezekkel a videókkal meghozzuk a kedveteket a március sprintekhez! 

 

 

A videókért még egyszer köszönet a Rallye Race Videó stábjának és Módi Péternek!
Ne feledjétek, már "csak" két hét és végre -számunkra is - beindul a 2012-es ralis év is! :)

Címkék: videó rali lada mitsubishi subaru baz wrc sprint sáta kány szemere módi hernádvécse bükkszent

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr724183715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KispalGabi 2012.02.25. 19:55:15

Jó poszt lett Gábor! ;)

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.25. 19:59:23

Kovezzetek meg a kerdesert.
Miert van ilyen sok kocka Lada a mezonyben?

jani_a_hegyről 2012.02.25. 20:26:45

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Mert fasza es elnyuhetetlen, vagy legalabbis kevesebbe faj, mintha egy evo-t kene eletben tartani...

Jólmegmondomén 2012.02.25. 20:35:27

Miért van olyan érzésem, hogy:

1,akinek összkerekes csoda van a s*gge alatt az azt hiszi magáról hogy ő egyből tud vezetni, aztán mégse
2, aki ladával tolja, az egyből drift bajnok is és állandó jelleggel nyomná a kereszteket, már ha össze jönne
3, a frontos autók meg egytől-egyig wannabe lada szindrómában szenvednek

Ennek eredményeképpen, a videóban lévő autók 99%-a eltakar mint a szemét.
Persze ha ez a videók célja és csak ezt gyűjtötte csokorba, akkor ok, csak alig van 1-2 képsor, ahol normálisan kiadja.
Mondjuk legalább a közönség jól szórakozik és tudják tologatni az autókat.

Trolloknak: nem vagyok pro rally driver és nem is karom megmutatni a világnak, de még soha nem láttam ilyen szintű szerencsétlenkedést egy rallyn sem.

malkolmcole 2012.02.25. 21:29:16

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Tudod, mert ez Borsod és mi vagyunk a piszok az ország körme alatt... :-D

odessa32 2012.02.25. 21:30:10

@Jólmegmondomén: Neked még lejött a lényeg. :D

malkolmcole 2012.02.25. 21:31:12

@Jólmegmondomén: Nekik legalább van egy ladájuk...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.02.25. 21:34:40

bénák.
akik emiatt odautaznak, még bénábbak.

R0fike 2012.02.25. 21:43:31

@Jólmegmondomén: egyetértek.

Ennyi sokbalkezes, sokballábas "versenyzőt" eddig seholsem láttam.

Bevallom, azért nagyon jól szórakoztam, gondolom, ez a videók célja.

A piros ladás srác, ügyes, egy zöld 3-as P-s rendszámmal bátor. A többi szórakoztató volt nagyon. ( Ja volt még egy VFTS-szerű is , aki még viheti valamire )

Marrs101 2012.02.25. 22:01:09

Értem én, hogy Borsod, meg jaszkari, meg nekem még ilyen sincs, de én is azért szeretem nézni a rallit, mert a többség tudja, hogy mit csinál... Kell a látvány meg a só, de ezek itt ész nélkül beletolják a kocsit mindenbe. Persze nem a sofőröket szapulom, ezt is meg kell tanulni valahol! Kicsivel több sikeres próbálkozás is mehetne a videókba. Ez így csak esés-kelés.

Caldera75 2012.02.25. 22:34:56

Szegény verdák kapták rendesen az ívet :) Majdnem mind megtalálta az árkot-bokrot :)

samot 2012.02.25. 23:35:51

A rallyzàs elött inkàbb vezetni kéne megtanulni!Biztos nem lenne hàtràny!
A fizaka törvényeit meg még a profik is tiszteletben tartjàk!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.26. 00:06:40

Lelkesek az annyi szent.
Egy aszfaltozott kanyar ami fel van hordva kaviccsal, homokkal mindenkit meg tud trefalni.

tivA 2012.02.26. 00:29:40

Azt hittem en leszek a nap trollja, de ezek szerint nem csak nekem nem tetszett..
En sem vagyok profi pilota de nem elmeny nezni ahogy mindenki elcseszi ugyanazt a kanyart. szerintem voltak ott szebb pillanatok is...

breki11 2012.02.26. 07:15:17

Köszi !!!
Ez király. :)

akalla 2012.02.26. 08:35:31

Ez a bajnokság egy kalap sz..r lehet, ha csak ezek a pilóták alkotják. Ennyi elcseszett kanyar bevételt én még nem láttam. Az "ész nélkül, full gázon beengedem a kanyarba, aztán majd lesz valami" technikához nem kell nagy tudomány.
Nem vagyok profi sofőr, de ezeknél még mi is jobban és jobbat hójáróztunk anno 10-15 évvel ezelőtt a Bükkben, a miskolci Búza téri (akkori) Aral kúttól indulva...
A sok bénázástól eltekintve vicces volt így kora reggel végig nézni.

KispalGabi 2012.02.26. 08:53:10

Szerintem meg először gyertek el egy versenyre és utána dumáljatok! ;)
@FILTOL: És te vagy a legbénább, mert még megse mozdítod a seggedet, hogy megnézz egy versenyt! ;)

adyz 2012.02.26. 11:33:11

az a baj, hogy ezek a videók nem tükrözik a bajnokságot, jóformán csak az esésekkel vannak tele.
ha felemelnétek a hátsótokat és megnéznétek egy ilyen versenyt élőbe, teljesen más lenne a véleményetek...

de nem is koptatom feleslegesen a billentyűimet, nézzétek a teljesen unalmas ORB-t, meg a WRC-t és társait!

plusz ha itt mindenki annyira "jól tud vezetni", akkor gyerünk, meg lehet mutatni, nevezz be előfutónak és meglátjuk, hogy mentek...

Nprobe 2012.02.26. 13:12:20

Én csak azt nem értem, hogy egy (bármilyen) autós videóhoz miért kell aláfestő zenét rakni?

gabi21013 2012.02.26. 22:24:16

A videó valóban nem tükrözi a bajnokságot, nagyon jó versenyek szoktak lenni! El kell jönni és meg kell nézni a versenyeket és nem az eséseket bemutató videók alapján kell véleményt mondani a srácok felett.

rend78 2012.02.27. 08:23:45

Nem tudom ki a bátrabb, aki a pálya szélén áll, vagy aki beül a JOBB1-be?
Ha csak egy picivel vennék komolyabban a srácok, még akár születhetne egy-két jó eredmény is...

mennyi?husz! 2012.02.27. 11:26:38

Nem akarok kotozkodni de az 5. videot neztem meg es a best of cimet nem igazan ertem mert vmi nagyon amator modon vezeto, szar itintert hasznalok gyulekezete inkabb az egesz.

eichler 2012.02.27. 13:11:50

"de nem is koptatom feleslegesen a billentyűimet, nézzétek a teljesen unalmas ORB-t, meg a WRC-t és társait!"

ez mekkora...

Szkotti 2012.02.27. 15:54:59

@samot: Van egy olyan mondás, miszerint keskeny erdei úton gyorsan menni, csak keskeny erdei úton lehet...
Magyrul te mit szeretnél jobban: a srácok próbálkozásait egy válogatott videóban nézegetni, vagy amikor szemben csúszik veled lapjával, mint pár helyen a videóban is?
Továbbmegyek: "A rallyzàs elött inkàbb vezetni kéne megtanulni" Aztán akkor szerinted hol lehet megtanulni vezetni, ha nem egy amatőr versenyen?
Richard Burns Rally? Az ám a gyakorlat, mikor a forszfídbekket gyűröd a monitor előtt, nem ám igazi vassal küzdeni a vizes aszfalton...

Fotelfizikusok.

Szkotti 2012.02.27. 15:57:09

@Szkotti:
Bocs, a mondás helyesen:
Keskeny erdei úton gyorsan menni, csak keskeny erdei úton lehet megtanulni.
27 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz