Rendszeres olvasóinkkal tét nélkül szoktunk ki, mikor, hol mivel-t játszani. Ma egy sárban tocsogó Toyota Celica képét dobtunk fel. Jött is a facebook oldalunkra egy megfejtés, hogy a kép az Markku Alén 1993-as Safari Rali előtti tesztjén készült. Le akartam csekkolni, és belenéztem a verseny összefoglalójába. Hamar feltűnt a ralivébék történetének egyik legfurcsább autója. 

A Subaru 1993-ban még mindig csak kereste a fonalat a ralisportban, lelkes, de VB futamot nem nyert alakulatként küzdöttek a Legacyval - a túlélésért. Ilyen helyzetben legalábbis nehezen érthető az a döntés, hogy a vébé legkeményebb versenyére egy miniatóval neveztek. 

Subarunak Subaru, összkerekesnek összkerekes. De kinek jut eszébe egy 660 köbcentis (az 1,7-es turbószorzóval is csak 1122 köbcentisnek számított) 3295 mm hosszú, 1395 mm széles, 1385 mm magas dobókockával egy autógyilkos versenyre nevezni? (Az összehasonlítás kedvéért a Legacy 4510x1705x1420 méretekkel óriás volt a VIVIO-hoz képest)

Az őrületet egyébként nem a Subaru Technica International önálló ötlete volt: 1992-ben a Párizs-Pekingen elindult egy privát versenyző egy VIVIO-val. A sikeren felbuzdulva rögtön három versenyzővel, köztük a Kenyában először rajthoz álló fiatal skóttal, Colin McRae-vel.  

Az biztos, hogy sajátos racionalitás van abban a csapatban, amelyik egy 85 lóerős autóval áll ki 300 lovas Toyoták, Mitsubishik, Audik, Nissan Pulsar GTI-R és nagy Subaruk ellen.  

Sajnos a három gyári VIVIO közül csak egy helyi menő, Patrick Njiru ért célba, Colin a 15. időellenőrzőnél - a fenti képekből is látható - a felfüggesztés hibája miatt állt ki, a japán Masashi Ishida auatója pedig a 44. időellenőrzőnél a hengerfejes lett. (Célba ért egy privát VIVIO is, a mexikói Francisco Villasenorral a nyergében. (Ugyan nem HD és csak japán szöveggel készült a subarusokra koncentráló összefoglaló, de meg kell nézni.)

Egészen rákívántam egyre. Japánban még a kétezres években is indultak VIVIO-kkal nem csak a nemeztei bajnokságban, hanem a vébéfutamon is.

Ha megnézzük az alábbi reklám-videót, láthatjuk, hogy ezt az autót játékra találták ki,

Címkék: video subaru wrc colin mcrae safari rally stohl racing

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr294669779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

srank 2012.07.21. 21:00:05

azért jó látni hogy amit a világ csodának tart downsizing, hátsókerékkormányzás, egyterű tolóajtókkal stb. azt a japánok már 20-30 évvel ezelőtt tudták csak nekünk nem kellett mert ...

Liquid_Night 2012.07.21. 23:42:55

@srank: ...mert akkor a fosszilis energiakészletek szűkülésére még adtak 20-30 évet. Meg mindenki kiröhögte a mindenhol mindent fotózó japánokat, meg azthitte a Nyugat, hogy a trón örök, meg egyébként se kéne még most se, csak a kényszer nagy úr!:)

red87 2012.07.22. 01:38:52

Nagyon penge kis jószág :) Akinek tetszik, az keressen Suzuki Cappucino-t, mert az még hátul is hajt, meg kabrió is :) És kb ugyanígy néz ki, csak alacsonyabb :)

red87 2012.07.22. 01:50:44

@red87: Most fogom fel a kulcsszót, hogy összkerekes. Még nagyobb méretű 'KELL' :D

w a s d 2012.07.22. 09:59:21

@srank: Kicsi feltöltős motor Európában is volt, ha nem is ennyire kicsi (pl. Uno, Y10, Polo). Tolóajtó autón, meg a kis egyterűféleség is volt, max. a kettőt a japánok rakták össze először. Az összkerékkormányzás meg valahogy azóta sem terjedt el hihetetlen mértékben, na meg ott is inkább csak a személyautóban való alkalmazásban elsők a japánok.

V54 2012.07.22. 10:32:31

@srank: nem hátsókerék kormányzású -öszkerékmeghajtás kapcsolható tehát 4WD-s

prokee · http://prokee.blog.hu 2012.07.22. 10:43:25

Az megvan, hogy a VIVIO római számokkal (helytelenül persze) a 660-ra utal?

2-More 2012.07.22. 13:22:05

@red87: Suzukiból is volt olyan, az Alto Works RS-R, 660ccm, összkerék.

@w a s d: A kulcsszó a Kei, Kei-Car, K-car vagy csak simán keijidosha, annyit jelent hogy kicsi autó. Japánban az adómentes, illetve csökkentett adóterhű autókategória, 98ig a max hossz 3,2 méter, max szélesség 1,4, max ccm 660, és max teljesitmény 65 ló. Nameg kb a 30as évektők nyomatják, azaz picit előbb mint az euban a Smartot, ami mellesleg Smart-K néven a valaha produkált legszarabb eladási mutatók büszke birtokosa japánban. Kb minden gyártónak volt ilyen szekere, aztán ahogy arra is adót vetettek ki, lassan értelmét vesztette. Volt pár elvetemült változat, amiből a gyártó a kategóriamegkötés ellenér kihozta a maximumot, ez volt a 3 törperoadster, a Honda Beat, a Daihatsu Cuopen kicsit későn, és a Suzuki Cappuccino. Ebből az utóbbi volt a legsikeresebb, mert a honda szivómotoros volt, ami ilyen kis motornál nagyon debil karakterisztikát ad, a Daihatsu meg elsőkerekes. A 'chino viszont hátul kotor, elől-hátul tárcsafék, elől kettős keresztlengőkar, hátul kereszlengőkar+multilink, meg a motorban egy kis okosság: a kei előirás nem irta elő pontosan ugyanis, hol kell mérni a 65 lovat, úgyhogy a suzukiék keréken mérték. Az főtengón majd nyolcvan ló, úgy, hogy az ECU lefújatja a turbót 0,8 bar fölött és/vagy 130 km/h fölött elvben, gyakorlatban gyári méretű gumival azért felengedi 145ig. Majdnem befostam mikor először csinálta, mert nem olyan mint a fordulatszámtiltás hogy nyomod azt rededede betilt, hanem konkrétan lelőtte a turbó a nyomás a lefúvószelepen át.

Amugy, márkakupákban, meg formaautókban most is megy japánban ilyen őrület, a Suzuki F6A és K6A motorjai a kategória legjobban összerakott darabjai voltak, rakják motoros szántól kezdve csónakig mindenbe, mert a régi F6A tök kommersz, bármelyik F-es váltóra felmegy, azaz marutitól a samurai-ig mindenbe berakható, és a gyári csigával meg egy N1 ECUval olyan 100 ló kihúztható belőle jóval dinamikusabban, mint egy 2x ekkora köbcentis, legalább 1,5x olyan nehéz, de amugy szintén sláger G13B motorból. Nagyobb csigával, injektorokkal, satöbbivel meg a roppgyári mechanika 130-150 lóig biztonságosan elmegy.

Szerintem amugy a legnagyobb baromsága volt a Suzukinak, hogy ezeket a vasakat nem hozta az EUba, van/volt nekik vagy 8 féle, tömpe orrú mint a smart, elvetemült sirányszárnyas, ford RS200 koppintás Cara, törpe furgon, dzsip, meg a Cappo, ami akkora mint egy 2/3 MX5. Egyedül a britek kaptak belőle, új ára meg volt akkoriban kb 2 millának megfelelő font, 94 táján, akkor itthon ilyen 1,5be mentek az 1.0 GA kalaptartó nélküliek is. Szerintem vitték volna mint a cukrot, bezzeg most lepkehálóval nem lehet olyat találni aminek ne rohadt volna ki a padlója, mint kb minden 80as-90es japán konstrukciónak, ha nem vigyáznak rá.

red87 2012.07.22. 14:51:47

@2-More: Jaja, tudom, bár való igaz, hogy ez nem ugrott be, csak így, hogy említed :)

w a s d 2012.07.22. 17:02:27

@2-More: Ez mind rendben van, csak @srank: kommentje eléggé erősen jaPPán- mániásnak tűnt, olyan fajtának, amit a legidegesítőbb jaPPánautó- fanok szoktak elkövetni.

pedaz 2012.07.22. 17:02:34

Tisztára 121-es Mazda, csak ferdehátúban.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.07.22. 18:25:07

@prokee: ezt tudottnak vettem, persze helytelenül.

Mc Master 2012.07.22. 19:10:51

@prokee: A coder megszólalt! :D

Tumor: "...nem olyan mint a fordulatszámtiltás hogy nyomod azt rededede betilt, hanem konkrétan lelőtte a turbó a nyomás a lefúvószelepen át." - ROFL!!!! Rededede...és letilt! Ez jó!

Mc Master 2012.07.22. 19:12:21

bocs @2-More akart lenni az a Tumor. Tényleg, ezzel a névell kezdhetnék valamit a pop-szakmában, nem?
"Tumor Tomi"

Mc Master 2012.07.22. 19:13:50

És a link színe csak "hover"-ban jön elő, amúgy egyezik a háttéréval! (Itt a comment-fieldnél)

2-More 2012.07.22. 20:18:00

@w a s d: Idegesitőnek lehet idegesitő, de attól még igaza van, persze, alapvetően én se vagyok egy kifejezett japánautóbuzi, ha pl a délafrikaik gyártanának ilyen fasza gépeket, azokat komálnám. De az tény, hogy amit a japók műveltek a 80as, 90es években autótéren, az nem semmi, és kb az összes gyártójuk most abból a hirnévből él és adja el a szart, amit akkoriban összeszedett. Megelőzték az átlag európai autógyártást úgy 20 évvel, ez lehet hogy sokaknak nem tetszik, de akkor is igy van.

@Moka_Miki: Kezdhetnék, ha tamás lennék, de nem vagyok, meg ha lenne hallássom, ahogy nincs, vagy ha legalább geci hires lennék attól, hogy hetente hizok-fogyok 20 kilót, lebénul az erősebbik karom, vagy elhagyom a telómat sarka kata púzós képeivel, de sajnos egyik eset se áll fenn, lepukkant 30as számitógépbuzikkal meg tele a padlás.

caby (törölt) 2012.07.22. 20:27:58

@2-More: De az tény, hogy amit a japók műveltek a 80as, 90es években autótéren, az nem semmi, és kb az összes gyártójuk most abból a hirnévből él és adja el a szart, amit akkoriban összeszedett.
Ez gondolom amolyan költői túlzás akar lenni mármint a szar?!Éppen most élik reneszánszukat nem 1-komoly, korszak alkotó fejlesztésekkel.Soroljam vagy egyetértünk.A szar kifejezés nagyon erős szó ide,mondok olyan SZART ami tényleg az.A japán autók jelenlegi összesége sem az.

2-More 2012.07.22. 20:47:37

@caby: Végülis ja, nem szar, hogy minden évben akad 1-2 visszahivás, rejtettből meg nem is gondolnád, mennyi kendács van utólag a márkaszervizekben. Régen amit megoldott a sárga tömör anyagból, vagy túlméretezte hogy birja, az most az utolsó milliméterig ki van számolva, nemegy új hondán, toyotán, de még a suzukikon is olyan alkatrészeket kell cserélni 3-4 éves korában, amiről a korábbi modellekben azt se tudta a tulaj, hogy egyáltalán létezik. Aztán ott van náluk is a folyamatos valaghizlalás, az egyre ostobább futóművek, a leromló váltókulisszák, megmég, megmég, megmég?

És nem, nem költői túlzás. Csak én nem baszom magam hanyatt hogy fú apám kijött az új hibridcsoda, vagy a 500 lovas skyline, vagy akármi. Egyszerüen náluk is eljött az, hogy nem tudják tartani a lépést a koreaikkal, meg azzal hogy az európai gyártók kiszervezik a gyártásukat mindenféle ördögvalaga országokba mert úgy óssóbb, meg fossák ki az új modelleket orrba-szájba és aki nem 2 éves autóval jár az nem is ember. És ez biza a minőség rovására megy. Nemcsak autóban, mindenben, nézd meg hol tart most a Panasonic vagy a Sony, és hol volt pár éve. Rájöttek hogy ha egy autó 20 évig nem hullik szét, az nekik nem jó. Miközben itt európában csujjognak hogy fúúú egyenplatform,modularitás, meg satöbbi, a sárgák már ezen túl vannak, és pont azt csinálják, hogy nemhogymá' az újabb gyártmány bármilye jó legyen a régibe, változtassunk pont annyit, hogy szétszopja magát a user ha alkatrészt akar a 15-20 éves romjához, mért nem vesz újat?

Korszakalkotó az a fejlesztés, hogy ki tudja számolni a jobbágy pontosan, hogy annak a terméknek mi lesz az életciklusa, mert pont addigra fog kifingani, és kerül annyiba hogy véletlenül se akard javittatni, azaz pont annyi idő alatt lesz nullás, ami pont egybeesik a következő generáció bemutatásával.

w a s d 2012.07.22. 21:15:22

@2-More: Azért kíváncsi lennék, mitől is lenne igaza (mint írtam, amiket felsorolt, nem volt egyik sem hihetetlen újdonság, max. már más által is alkalmazott, meglévő dolgok egybegyúrása), meg mi az, amiben 20 évvel megelőzték az európai gyártókat?

2-More 2012.07.23. 08:26:14

@w a s d: Csak pár példa, igy gyorsban ami eszembe jut: mikor itt az EUban csoda, hogy az új A4 már a súlycsökkentés jegyében full alu blokkal készül, eszembe jut, hogy amikor bemutatkoztak a G szériás motorok a Suzukinál, 86ban, onnantól mindegyik alublokkos. Amikor hallom sóhajtozni a TCn pl a Bendét, hogy igy a KE Jetronic, meg úgy, illetve hallom a VWseket a K Jetronicra panaszkodni, szintén a G13B jut eszembe suzukiéktól, szintén 86ban, hengerenkénti Denso elektronikus befecskendezők, fűtőszálas légtömegmérő, satöbbi. A legleköpöttebb japán gyártónál, amelyik méla csöndben évekig tartotta a legkönnyebb motor-váltó rekordot, Futóműben, amikor az Euban csoda volt, ha nem laprugós volt a kocsi, meg merev hidas a hátsó futó, a sárgák már a bevásárlókocsit is minimum Mcphersonnal gyártották, és nem volt ritka az olcsóbb szériákban sem a kettős keresztlengőkar. És még sorolhatnánk. Mindez, megint mondom, széria kocsikban, nem a csúcsokban, ilyet, hogy mi volt egy 3000GT-ben, vagy 300ZX-ben, esetleg egy Cosmoban, már meg se emlitek.

w a s d 2012.07.23. 10:09:08

@2-More:
A blokk már a farmotoros Škodákban is alu volt (igaz, arra "nem jöttek rá" sokáig, hogy hengerfejet is lehetne aluból csinálni).
Bosch L- jetronicot azért használtak a japánok is...
Első futómű kettős keresztlengőkarral az szintén volt már a farosokban is, mintha a Ladában is az lenne, meg a 60- as, 70- es évek amerikai autóiban. MacPherson elöl plusz csatolt hosszlengőkar, ami ma kerül a legtöbb kisautóba, az a 70- es években, annak végefelé, a 80- as években meg főleg, már eléggé elterjedt. Pár autóban hátul ferdelengőkar, vagy valamiféle multilink (w201) volt. A legkisebbekben, mint a Panda, esetleg van tényleg laprugó merevtengellyel (ahogy pl. az Altoban is). Az Alfa pl. nem tudom miért, szintén merevtengelyt tett a 33- as alá még.
(Ahol a Škodát hozom fel példának, ott nem annak technikai fejlettségét akarom magyarázni, mert az egyéb okokból hülyeség lenne:D, hanem az adott megoldásról próbálom elmondani, hogy nem biztos annak hatalmas fejlettségi szintje, hiszen már a Csehszlovákok is azt használták, már a 70- es években is.)

Szkotti 2012.07.23. 10:16:01

@2-More: Mennyire így van, a legutolsó kenyérpirítóra is érvényes az írásod lényege...
Sajnos.

Szkotti 2012.07.23. 10:26:02

@w a s d: Nana!
"nem annak technikai fejlettségét akarom magyarázni, mert az egyéb okokból hülyeség lenne"
Ezzel azért vigyázz, hiszen a '68-as bemutatkozású présöntvény alublokk azért eléggé új technológia volt.
Hozzáteszem, az elődmodellekben is alublokk volt (Spartak, Octavia) csak az még a hagyományos eljárással készült. Megjelenésekor a farmotor is elfogadott, korszerűnek számító építésmód volt (v.ö. Renault Dauphine, NSU, stb.), MB-nél automata szívató, S100-nál tárcsafék, stb.
Sajnos a szocialista országok autógyártásában nem az dominált, hogy mit tudnak kitalálni a mérnökök, lásd Wartburg, Skoda prototípusok.

2-More 2012.07.23. 10:31:20

@w a s d: Mondjuk a szocialista blokkból pont talán a csehek nyomták a legkomolyabb gépeket.

Én mindössze annyit akartam mondani, hogy ami itthon európában esetleg pár gyártónak eszébe jutott, tök mindegy hogy nyugati vagy keleti, azt ezek a szarházi rizspusztitók szériában nyomatták még olcsókategóriában is. Ami pl a mercinek nem nagyon volt ugyebár. Mig mondjuk az általad hozott panda az kb egy elsőgenerációs alto szinvonala se, ami kb az utsó laprugós kompakt volt, mert 83tól már az is tekercsrugós, meg a swift mk1 is. És a hátsó futója is ezeknek volt merev, mert az mk3as swift már elől-hátul független kerékfelfüggesztéses.

Nem mondom, persze, azért a mocskoskodás ment ott is, mert pl a Nissan belpiacra nyomatta már az S13as Sylviákba meg a korabeli többibe is is a full alu kocka SR20as motorokat, addig az EUt szépen megszórta ugyanakkor már elavult vasblokkos CA18akkal, amik hát khmm....szóval van velük baj.

2-More 2012.07.23. 10:45:09

@Szkotti: Na igen, de a világ azért annyira nagyot nem változott. Régen is az ment, hogy fúú mert a skoda meg a lada a versenypályán. Ja. 5 gangos szárazféltengós, sperres váltó, mennyi is lehetett akkor, ha most raklapról adják ki tudja jó e állaotban 200 rongyért? Meg hozzá a motorsportos magnéziumfelnit? Vagy az AutoVAZ versenylada, amiben ott röhögtek a titán tengelycsonkok, kanyarstabik?
Akkor ugyannyira elérhetetlen volt egy Bridgestone vagy egy PEG felni, mint most egy Volk vagy Hayashi. És most is az van, hogy telelőtte a gatyáját a nép, hogy a dülledt szemű vizhordó törpe mekkorát tarolt a C4el, aminek épp annyi köze van az utcai modellhez, mint 25 éve a colos káposztazabáló Quattrojának az akkori utcai ódikhoz. És az árak aránya se változott.

Szkotti 2012.07.23. 13:01:33

@2-More: Én széria motyókról írtam, a versenycuccok nyilvánvalóan akkor sem, most sem hasonlíthatók össze a szériával.

caby (törölt) 2012.07.23. 13:43:39

@2-More: Ami igaz az igaz,de a lényegen nem változtat mert a mama főztje a mama főztje és ugyebár az a legjobb.Attól az még az marad aminek gyártották.A mi műhelyünkbe éves szinten százalékos arányban 10% a japán vas.Pedig mi Subaru Imprezát is újítottunk már fel teljesen.Tovább megyek új autót Japánból csak olajcserézni hoznak és az aktuális csere alkatrészek,nem részletezem te is tudod mi az.Rengeteg az opel,hyundai,kia,vw, stb...hogy csak egy párat említsek.De a Japán új autó tulajok mondjuk legyen 5 éves az új autó mert akkora már szét kellene esnie ahogy te említed, ők alig vannak pedig jönnének ha kellene mert a márkaszervízektől olcsóbbak vagyunk és amit megjavítunk az jó.Azt gondolom a Japán vasak még mindíg jók és azok is maradnak a fejlesztéseik pedig korszakalkotóak. Nem akarlak meggyőzni arról mi miért jó vagy jobb pusztán jobb mint más autó.Jönnek vélemények sokszor az autó purinánságairól főként a japán minimalista belső terekről.Igen és akinek tetszik vagy éppen nem csak az számít a műszerfal mennyire dizájnolt hanem a technika is kell az megveszi,tudja mire számíthat.Volt itt 1 cikk nemrég a Ford motorjával kapcsolatban.Annak a motorja oljazási rendszere stb...hogyan volt megtervezve?Hát ahogyan olvastuk csapnivaló szar.Pedig milyen szép a műszerfala...Mindenki vegyen olyan autót amilyet a szíve kíván és a tárcája megenged aztán költsünk rá annyit amennyit kell és a végösszeg árulkodik majd évek multán...Bár utószóként megemlítem mi /kivételek vannak/ magyarok nem szervizelünk tisztességesen autót csak hajtunk.Aztán átkerül másik tulajhoz és utána derül ki,hogy mivel nem ismertük az autó előléletét ezért tuti,hogy a gyártó csakis szart gyárthatott.Még a legrosszabb autógyártó autója is kellő karbantartással,ha boldogságot nem is de megfelelő futásteljesítményt okozhat.Szóval nem minden fehér és fekete.

2-More 2012.07.23. 14:16:13

@Szkotti: Pont azért mondtam, hogy voltak a szoci blokkban is nagy okosságok, ami esetleg lejutottak a tervezőasztalról a versenypályára, vagy legalább prototipusba, de a legtöbbje még ezt se érte meg. Itt van a vicc az egészben, hogy régen japán vasaknál nem ez ment, hanem egy csomó kutyaközönséges szériaautóban is megjelentek ugyanazok a cuccok, amik a nagyokban, vagy urambocsá a versenyen szaladó szekérben, és nem az volt hogy a kettőnek köze nem volt egymáshoz.

@caby: Nekem a puritán beltérrel sose volt bajom, sőt. Valamint, régebben is jórészt japán vasakat hajtottam, céges autókat is, meg sajátnak is azt vettem. Nem ott van a probléma, és lehet hogy én fogalmaztam pontatlanul, mert az hogy a mostani szar, az saját magához, illetve régi önmagához képest szar. Persze, régen is voltak megoldások ami tisztán csak a szopásnak volt, gondolok itt a mitsuk meg a mazdák állitható magasságú, légrugós futóművére, de azért őszintén, régen hol volt olyan hogy a toyota méla kussban cserélgeti gariba a motorokat, mert azok zabálják az olajat? Mert az, hogy ez skoda motorokkal megesik, nem is ritkán, az se kóser, nade ami a VW selejtládájából épül, attól mit vár az ember eleve. Egy új swift motortartó bakja ne szakadozzon már szanaszét 70 ezer kilóméteres korában. A Fordot már ide se veszem, mert az amit európában művelnek, minden, csak nem autógyártás. És mégis, nézd meg, milyen jól ellaviroznak/tak régen is meg most is pl a rallysikereken, régen is vitték a sierrát meg az escortot mert nézd meg mit megy a cosworth öcccsém, nagy kár hogy kb semmi köze nem volt egy sima változathoz, és itt nem a versenytechnikát értem, egy kutyaközönséges utcai cossie-ból is kb az emblémát tudtad átoperálni a fapadra. Ugyanez a lemez megy most a fiestákkal meg a focusokkal. Egység Jóska meg veszi mint a bolond, mert egyértelmű hogy a reklámban se a családi alapmodellt fogják mutogatni pónilovakban mért teljesitménnyel, hanem a fürdőkádszárnyas miújság áll majd a háttérben miközben egy közepesen retardnak kinéző sisakbélés elnyökögi hogy miért frankó ez neked.

w a s d 2012.07.23. 15:34:53

@2-More: Az lehet, hogy több átlagos autóban is összetettebb, finomabb technikai megoldásokat választottak a japánok, de ha azt nézzük, akkor a legtöbb ilyet képesek voltak az európai gyártók is megtervezni, legyártani, csak megtartották pár kiemelt modell számára, a többit meg összerakták egyszerűbb szerkezetekből.

Ha abban esetleg sikerül egyetérteni, hogy a technika csúcsa kb. egy szinten volt, csak az egyik fél (a japánok) szélesebb körben használta az autók tervezésekor ezt a műszaki szintet, akkor részemről OK.

Az persze egy megint más kérdés, hogy jobb autó lesz- e feltétlenül, illetve milyen szempontból jobb esetleg pl. egy minden sarkán 2- s keresztlengőkaros, alublokkos, 1,4- es, 90 LE- s Civic, mint pl. egy MacPherson, csatolt hosszlengőkar, 1,8 literes vas blokk, 90 LE összeállítású német autó.
32 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz