San_Remo_4.JPGA Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a hat IRC-pontot érő hetedik helyen ért célba a legendás San Remo-ralin, amelynek szűk szerpentinjein a helyiek tapasztalata döntő. Ehhez képest Friciék most először versenyeztek itt – nem véletlen, hogy még az olaszok is gratuláltak!

„Ez igazán melós volt...” – sóhajtott fel Frici a célban, és a körülötte állók mind egyetértettek vele, a navigátora, Gabi különösképpen. A páros két hosszú, fárasztó napon van túl, de megérte minden egyes megtett kilométer, hiszen remek eredménnyel, hetedik hellyel zárták a sanremói viadalt.

San_Remo_1.JPG

„Példátlanul nehéz pályákon autóztunk, aki nem versenyzett még errefelé, el sem tudja képzelni, mennyire. Fantasztikusan élveztük a hétvégét. Felemelőérzés volt, hogy amikor felbukkantunk egy-egy domb mögül, a közvetítő helikopter már várt ránk, és haladt velünk a szakaszon. Nagyon örülünk, hogy gyorsak voltunk és folyamatosan gyorsultunk – az eredménnyel pedig abszolút elégedettek vagyunk, nagyon ránk fért már ez a siker. Azon azért magam is meglepődtem, hogy az olaszok odajöttek gratulálni. Azt mondták: figyelembe véve, hogy nem ismertük a pályákat, kiemelkedőek az eredmények” – mondta Frici.

San_Remo_7.jpg

Az elismerő szavak súlyát alátámasztja, hogy volt olyan pillanata a versenynek, amikor a top tízben hét olasz páros volt (vagyis azok hódítottak, akik „jártak” már errefelé korábban is), s a legvégén is öten maradtak a legjobbak között.

San_Remo_6.JPG

„Az éjszakai szakasz volt a legnagyobb élmény, még a technikai probléma ellenére is. Olyan volt, hogy a végén legszívesebben még egyszer mentem volna. A negyvennégy kilométer végig tele nézőkkel, tábortüzekkel, s a hossza miatt iszonyatos koncentrációt igényelt. Azt beszéltük Gabival, bárcsak lennének otthon is ilyen gyorsaságik. S ha már Gabinál tartunk, mindenképp meg kell említenem, hogy ezen a versenyen nagyon kellett a jó navigátor, s Gabi tökéletesen oldotta meg a feladatát mindkét napon” – mondta Frici, aki azt is hozzátette, a szombati száguldást is nagyon élvezte, különösen az utolsó három gyorsaságit, amikor nem melegedett az autó. Mert az első kettőn bizony visszatértek az előző esti gondok (a 44 kilométeres szakasz utolsó hat kilométerén melegedett a víz, az olaj, azt sem tudták elérnek-e a szervizparkig). Ám a második szombati szakasz után a versenyzőknek sikerült légteleníteni a hűtőrendszert, s attól kezdve végre úgy tudtak autózni, ahogyan szerettek volna, és saját magukhoz képest sokat gyorsultak.

San_Remo_3.JPG

„Nagyon örültünk a hetedik helynek, a csapat is elégedett volt, nem beszélve a Hankook gumigyár mérnökeiről, akik jó néhány adatot megtudtak általunk az új fejlesztésű abroncsaikról” – mondta Frici.

„Örülök, hogy Friciékkel dolgozhattam. Borzasztóan nehéz verseny volt, de a végén remek eredmény született, amely azt mutatja, hogy van értelme a további közös munkáról beszélgetni. Gratulálok a fiúknak!” – nyilatkozta a  norvég világbajnok, Petter Solberg.

A versenyen Puskádi János (Skoda Fabia S2000) az abszolút 21. helyen végzett, Bujdos Miklós az abszolút 24., és a Production Cup-ban - Federico Gasperetti mögött - a második helyet szerezte meg. 

1. Giandomenico Basso, Ford Fiesta RRC 2:19:03.6
2. Jan Kopecky, Skoda Fabia S2000 + 35.7
3. Alessandro Perico, Peugeot 207 S2000 + 2:13.7
4. Stefano Albertini, Peugeot 207 S2000 + 3:08.3
5. Paolo Andreucci, Peugeot 207 S2000 + 3:55.5
6. Craig Breen, Peugeot 207 S2000 + 5:00.2
7. Turán Frigyes, Ford Fiesta S2000 + 6:50.8
8. Simone Campedelli, Citroen DS3 R3T + 7:20.5
9. Pierre Campana, Peugeot 207 S2000 + 8:07.0
10. Roberto Vescovi, Renault Clio R3 + 8:18.9

Címkék: irc fabia fiesta san remo s2000 bujdos turán frici zsiros gábor puskádi

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr374847411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mondeo_v6 2012.10.14. 21:12:45

Hatalmas dolog, elképesztő, gratulálok hozzá!

Zsolt.hatkilenc (törölt) 2012.10.15. 16:56:07

nagy dolog ez, jó ilyet olvasni. Amúgy régebben nem hosszabb volt ez a verseny?
3 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz