Jövő hét végén végre Mikulás Rallye. Idén is várjuk a veszprémi versenyt, ahol - és erre a magyar bajnokságban már évek óta nem volt példa - három WRC és két S2000-es is lesz a mezőnyben. Emellett persze "szokás szerin" 21 Ladának, 8 BMW-nek, Volvóknak, Páhi Csabi Hacsirokujának, és 28 Mitsubishi Evónak is örülhetünk. Az eddig beérkezett nevezések szerint ott lesz a magyar mezőny krémje. Ebben nincs is semmi különös, már ha eltekintünk attól, hogy ilyen népes és erős mezőny gyakorlatilag éppen a tavalyi Mikuláson jött össze.

6.JPG

A Rallye Dream Blog idén nem indul, de már hetek óta azon törtük a fejünket, hogyan tehetnénk az idei versenyt mi is emlékezetessé. Egy éve a hazai bajnoki futamokon fotópályázatot szerveztünk, amelyen a fotósokat a Rallye Évkönyv zsűrije értékelte, és a legtöbb szavazatot kapott képek készítői között ajándékokat sorsoltunk ki. Ahogyan a Mikulás Rallye sem olyan, mint az Országos Rali Bajnokság, úgy a fotópályázat sem lehet ugyanolyan, mint eddig.

3.JPG

A "Miku"-n sokszor felcserélődnek a szerepek, így például Zsiros Gabi a füzetét egy Octavia WRC kormányára cseréli, szerelők és amatőrök küzdenek profikkal. Ezúttal ezért nem a fotósokról szól majd a pályázat, hanem képeik tárgyairól, illetve alanyairól. A Mikulás Rallye-fotópályázatunkon ugyanis a képen szereplő versenyzők nyerhetnek. Az csak ráadás, hogy ezzel a fotósok is segíthetnek a kedvenceiknek. A versenyzőknek csak két dologgal kell foglalkozni: közlekedjenek úgy, hogy a lehető leglátványosabb fényképet készíthessék róluk, és közben látsszon jól az autón valami ralidrímes. A fotósok fényképezzenek, és töltsék fel a képeket a facebookos fotópályázat-alkalmazásunkba. A nézők és szurkolók dolga viszont a legfontosabb: szavazzanak!

Maurizio_Barzaghi.jpg

Tavaly ennyire volt drímes az autónk, idén mi nem indulunk

Nyerd vissza kedvenceidnek a Mikulás Rallye nevezési díját!

Ezúttal játékunk egy speciális szabály szerint zajlik majd: A legtöbb szavazatot elérő páros, akinek az autóján a Rallye Dream Blog neve, vagy annak logója jól láthatóan szerepel, a Mikulás Rallye szervezőinek karácsonyi ajándékaként ingyenesen indulhat a 2013-as Mikulás Rallye-n. Az ajándék pénzre nem váltható, nem ruházható át, a versenyen résztvevő személyek kizárólag együttesen használhatják fel! (A Rallye Dream Blog logói és feliratai letölthetőek innen, emellett korlátozott számban biztosítunk matricákat a verseny előtt.)

A teljes játékszabályzat a fotópályázat-alkalmazásunkban olvasható.

Címkék: fotópályázat mikulás mikulas rallye mikulás rallye rallye évkönyv rallye dream

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr904940561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.12.01. 13:45:39

Ha jól hallottam akár még több WRC is lehet, mint három :)
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz