A Szilveszter Rallye-n sikerült leülnünk egy rövid beszélgetésre a RallyeSport Bizottság újdonsült vezetőjével. Pénzes Zsolt mesélt a tervekről, arról, hogy mit hozhat 2013 a rali számára idehaza. ORB, Rallye2, RTE és sprintek, katt a továbbra!

rsb.jpg

RD: Ismerjük a szakágvezető-választás számszerű eredményét (41,3,3,2) és elmondható, hogy óriási fölénnyel nyertél, ehhez gratulálunk, de mit jelent ez számodra?

Pénzes Zsolt: Köszönöm szépen! Ez a negyvenegy valójában még több volt, csak aznap, amikor lezárult a szavazás a Magyar Posta még nem ért oda a szövetségbe és három-négy szavazat még úton volt. Próbálom a helyén értékelni ezt a dolgot, köszönjük a versenyzőknek és a csapatoknak a bizalmát. Talán mindenki eljutott oda, hogy most már valahová lépni kell, hogy elmozduljunk az egy évtizede tartó holtpontról. Visszaélni nyilván nem szeretnénk vele, próbálunk ennek tudatában dolgozni. 

734128_193664137439220_3805018_n.jpg

RD: Eddig úgy tűnt, hogy itthon nincs helyük a kétezres WRC-knek, jövőre viszont ismét lehet valaki magyar bajnok ilyen autóval.

PZs: Igen, így van, hiszen született egy döntés pár évvel ezelőtt, hogy az FIA szabályait követve ne lehessen magyar bajnok, aki WRC autóval versenyzik. Én úgy gondolom, illetve a mi csapatunk úgy gondolja, hogy ez nem volt egy jó döntés vagy egy szerencsés döntés. Akkor voltak olyan hangok, hogy azért kell kitiltani a WRC-ket, mert akkor majd harminc embernek lesz esélye a bajnoki címre, de amíg világ a világ ez a pénzről is szól és nem lett harminc embernek esélye a bajnokságra. Ugyanúgy két-három ember között dől el a bajnokság, tudomásul kell venni, hogy az autósporthoz pénz is kell. Azt gondolom, hogy szükség van arra, hogy visszajöhessenek a WRC-k, eddig is mehettek ugye, de nem lehetett velük versenyt illetve bajnokságot nyerni, de mi úgy gondoljuk, hogy vissza kell őket hozni és majd meglátjuk, hogy ki él ezzel a lehetőséggel és ki nem. Nem csak a WRC-k, hanem az A/8-as autók is nyerhetnek, de a homológ lapjukon feltüntetett specifikációnak meg kell, hogy feleljenek.

RDA hazai versenyzők nem fogadták egyhangú örömmel a hírt, de a szurkolók bizakodnak.

PZs: Nyilván vannak olyan hazai versenyzők, akik féltik a pozíciójukat és talán nehezen fogadták, de nagyon sok hazai versenyző írt, pozitívan értékelik ezt a lépést. Egy-két versenyzői vélemény volt, hogy nem tartják ezt helyes iránynak, de erre azt tudom mondani, hogy megválasztottak engem, ez pedig ennek a koncepciónak a része, ismerik az emberek, hiszen a választás előtt leadtam egy programot, amiben ez szerepelt, mi úgy gondoljuk, hogy ez is kell ahhoz, hogy elmozduljon a hazai rali erről a holtpontról.

600117_399938670064575_1019450799_n.jpgMég, hogy a kutyát sem érdekli a jelenlegi magyar rali?

 

RD: Vannak-e konkrét visszajelzések, hazai versenyzőktől, hogy ők ilyen technikával indulnak csatába 2013-ban?

PZs: Jelen pillanatban ilyenről nem tudok, annyira friss ez a bejelentés. Nagyon erős marketingbe fog kezdeni az RSB a környező országokban, hiszen nyílt lesz a magyar bajnokság, ami nagyon fontos dolog, hiszen bárki bajnok lehet, akár a környező országokból. Elsősorban a cseh és szlovák vonalon gondolkozunk, de Ausztriában, Szlovéniában és Olaszországban is, mert ez a hat-nyolcszáz kilométer nem okozhat gondot abban, hogy idejöjjön egy versenyző.

RDA magyar bajnokságok történetének első „nyílt” szezonjára készülünk. Szerinted lesz-e olyan külföldi pilóta, akit komolyan érdekelhet a magyar bajnoki cím?

PZs: Ezt most még nem tudom megmondani, de mindent el fogunk követni, hogy eljusson a környező országok versenyzőihez ez a hír, de ehhez az is kell, hogy itthon a szabályok be legyenek tartva, tartatva, ezen a téren ugyanis elég rossz híre van az ORB-nek külföldön. Nagyon sok probléma származott ebből az elmúlt években és azt gondolom, hogy ha látják majd ezen a téren a változásokat, akkor sokkal nagyobb bizalmuk lesz a magyar bajnokság iránt.

1488_409154809159508_1301843216_n.jpgKis Béres esetleges magyarországi indulásának biztosan nem kevés szurkoló örülne (kép innen)

RDÁltalánosságban elmondható, hogy a magyar sport egyik leggyengébb pontja a sportdiplomácia, te ezen is javítani szeretnél. Hogyan?

PZs: Úgy próbáltam összeállítani az RSB-t, hogy a különböző tagoknak különböző feladatai legyenek. A sportdiplomáciát az egyik RSB-tag barátom, ifj. Antalffy György fogja ellátni a jövőben. Feladata az, hogy a környező országok rali-bizottságaival tartsa a kapcsolatot és alakítson ki folyamatos párbeszédet velük. Törekszünk arra, hogy a környező országok szövetségeivel kialakítsunk egy „cserediák” rendszert, ami egy junior-programnak lenne a része. Nagy vonalakban ez úgy nézhetne ki, hogy néhány 25 év alatti hazai versenyző lehetőséget kapna a szomszédos országok versenyein való részvételre nevezési díj fizetése nélkül és természetesen mi is fogadnánk ilyen módon külföldi versenyzőket.

3383_493939367301152_1271854354_n.jpgNem feltétlenül kell ahhoz WRC, hogy a szurkolók szeressenek...

RD: Szerinted és/vagy a rendezők szerint szükség van-e arra, hogy növekedjen a nézőszám az ORB futamain, reméltek-e a WRC-k visszaengedésétől nézőszám emelkedést?

PZs: Mindenképpen szükség van arra, hogy növekedjen a nézőszám, hiszen a rali az egyik legnépszerűbb sport ma Magyarországon. Szükségünk van a nézőkre. Nyilván a nézőket ki kell tudni szolgálni és ehhez egy olyan mezőnyt kell biztosítani, amiért lesz kedve a nézőnek elindulni és két napot eltölteni az adott verseny helyszínén. Ebbe az irányba megyünk és próbáljuk az indulói létszámot emelni. Akár úgy is, hogy legyenek új versenyzők az ORB-ben vagy akár úgy, hogy különböző amatőr bajnokságok mezőnye is ott lehessen egy ORB futamon, hogy ha valaki eljön, akkor mindenféle mezőnyt lásson és tartalmasan tölthesse a verseny mindkét napját.

3487_190500087755625_1920876228_n.jpgEzek sem mai képek... (Kacsándifotó képei)

RD: Hogyan képzeled el az ORB nevezői létszámának  minőségi pilótákkal való feltöltését? Olvastuk a 2014-es licencek megszerzésének feltételeit, de nem látjuk biztosítottnak, hogy a Rally2 és a Túra arra érdemes és jogosult pilótái élnek majd az előrelépés lehetőségével, már csak az anyagi okok miatt is.

PZs: Ösztönözni kell azokat a pilótákat, akik évek óta mennek amatőr sorozatokban, mindegy, hogy ez a Túra vagy bármelyik sprintbajnokság, akik nem kívántak feljebb lépni, mert olyan rossz megítélése volt az ORB-nek, hogy erre plusz pénzt, plusz időt és fáradságot nem kívántak áldozni. Ha egy egészséges verseny tud kialakulni a különböző osztályok között, akkor motiválva lesznek az emberek és maguktól döntenek úgy, hogy egy bizonyos idő után tovább lépnek és esetleg az ORB futamokon is meg fognak jelenni, de ehhez nagyon sok minden kell. Nyilván a biztonsági előírásokból nem lehet engedni, de azt is tudomásul kell venni, hogy egy amatőr sorozatból érkező pilóta részéről komoly befektetést igényel. Keressük a lehetőségeket, hogy hogyan tudunk segíteni, ha valaki szeretne első osztályban menni és ezen múlik, akkor ez lehetővé váljon. A forgalmazókkal próbáljuk felvenni a kapcsolatot és kidolgozni egy olyan üzleti modellt – nevezzük így -, ami megkönnyítené a dolgukat és nem az első verseny előtt kellene egy nagy beruházást végrehajtaniuk, hanem akár futamonként haladna előre és az általa használt felszerelést az év végén egy maradványösszegért megvásárolhatná. Ennek még az elején vagyunk, de van egy ilyen szándék, látom a problémát. Most ha valaki egy amatőr sorozatból szeretne elindulni mondjuk az Eger Rallye-n első osztályban és mondjuk a kocsija megfelel az előírásoknak, akkor is ezeknek a homológ felszereléseknek a beszerzése egy nagyon komoly összeg. A szezon elején ezt úgy kifizetni, hogy még utána maradjon pénz versenyezni, ez nagyon keveseknek adatik meg.

309124_272347592793665_1190796780_n.jpgDemjén Martint sem láthattuk idén ORB futamon menni... pedig a nézők egyik nagy kedvence Ő is!

RDA Rali Túra Egyletben hosszú ideje vagy tisztségviselő, ezt a tisztségedet megtartod az MNASZ szakágvezetőjeként is?

PZs: Én a médiával kapcsolatos dolgokkal foglalkoztam és ez nyilván át fog alakulni, mert a kettőt nem lehet egyszerre csinálni, így az ottani munkámat át fogja venni valaki, mert én az RSB vezetésére fogok koncentrálni. Ez egy új helyzet, hiszen nem titok, hogy Mészáros Ivánnal több, mint tíz éve vagyok munkakapcsolatban és baráti kapcsolatban. Új helyzet, hogy ő az egyik felet én meg a másikat fogom képviselni, de nagy szükség van a közös munkára és az együttműködésre, hogy a rali előre jusson. Bízom abban, hogy sokat fog javulni a Túra és az ORB kapcsolata. Volt időszak, amikor jobb volt a kapcsolat és volt, amikor rosszabb volt, az elmúlt időszakra pedig egy semleges viszony volt a jellemző. Kell, hogy jól együtt tudjunk működni, hiszen akkor tudunk jó rendezvényeket csinálni, ha megtaláljuk a közös hangot és a verseny végén mindenki mosolyogva távozik.

RDA Túrában megszokott péntek-szombat-vasárnapi versenyrendezést preferálod. Ezek szerint az első osztály kevesebb pályán, többször megy majd egy-egy versenyen?

PZs: Itt arról van szó, hogy bevett szokás volt az első osztályban az elmúlt húsz évben, hogy verseny előtt már egy héttel menni kellett pályát bejárni. Erre ma már nincs ideje a versenyzőknek. Ne az döntse el, hogy ki indul első osztályban, hogy hány hét szabadságra tud menni, ezért abba az irányba kell menni, hogy pénteken van a pályabejárás, öt-hat-hét pályát egy nap alatt, két-három áthaladással kényelmesen be lehet járni, hisz a hazai versenyeken nincsenek olyan óriási távolságok. Szombaton pedig tud kezdődni a verseny.

RDMeg lesz határozva az engedélyezett áthaladások száma a pályabejárás során?

PZs: Igen. A probléma az, hogy ismerjük a tiltott tréningezőket, hogy kik azok akik hajnali négy órakor még kimennek és megnézik a pályát és ez ellen nagyon keményen fel fogunk lépni. Aki ezeket az előírásokat megszegi és a tudomásunkra jut, számítson arra, hogy nem fog rajthoz állni. Pontosabbat még nem tudok mondani erről, mert dolgozunk a gyakorlati részén. Azt biztosan nem fogadjuk majd el indokként, hogy az elmúlt években ez máshogy volt. Nagyon nehéz ezt ellenőrizni, főleg a közutas részeket, de valamilyen irányba el kell mozdulnunk. Mindig lesznek olyanok, akik megpróbálják kikerülni ezeket a szabályokat, de fel kell lépni ez ellen, mert nem egyenlőek az esélyek, ha valaki hetekig tréningezik vagy lepróbálja a versenyautójával az összes kanyart. A jövőben megpróbálunk fellépni ez ellen.

RD: Elmondtad, hogy az ORB és Rally2 mindig, vagy majdnem mindig ugyanazon a versenyen mérkőzik majd, de lesz-e vagy lesznek-e olyan versenyek, amikor a Túra is csatlakozik hozzájuk?

PZs: Keressük az együttműködési lehetőséget a Túrával, de sok konkrétumot még nem tudok mondani, hiszen zajlanak a tárgyalások. Egy és három közé tehető a közös futamok száma, ahol együtt tudunk működni a Túrával, hiszen nekik szombaton kell biztosítani a pályabejárás lehetőségét és vasárnap versenyeznek, ezért úgy kell kiválasztani a közös versenyeket, hogy ez ne ütközzön az ORB szombati versenynapjával. A közös futamokon mindenképp szeretnénk átjárást biztosítani a Rally2 és a Túra versenyzőinek a másik bajnokságába is valamint tervezzük, hogy a Rally2-ben Lada és BMW kupákat is indítunk hengerűrtartalom szerinti besorolással.

669.jpg

RDMindenképpen beszélnünk kell a sprint-bajnokságokról is. Kezdjük az északi régióval, hiszen ott a legbizonytalanabb a helyzet. Lesz-e jövőre BAZ Rallysprint Bajnokság és rendezhet-e bármilyen versenyt Üveges Gábor?

PZs: Lesz ralisprint sorozat az északi régióban. Ott eddig két rendezőhöz köthető versenyek zajlottak, ez a jövőben biztosan nem így fog működni. Tavaly harmincnégy regisztrált amatőr futam volt az országban, ehhez jönnek még a Túra és az ORB futamai. Szerintem ötvenkét hétvégére több mint negyven futam egy picit erős, ezeket le szeretnénk faragni. Három régiót tervezünk: a nyugati, a déli és az északi. Az északi régióban hat futamot szeretnénk, abban kell döntést hoznunk, hogy ez a hat futam teljesen különálló lenne az ORB-től és a Túrától vagy bizonyos ORB és Túra futamokhoz kapcsolódnának és egy-két új futam különállóan meg lenne rendezve. Itt rengeteg visszaélés volt, azt gondolom, ha felnőtt emberek ülnek ezekben az autókban, akkor végig kell gondolniuk, hogy ez így a továbbiakban nem mehet. Ezt remélem megértették, ez volt a célja annak, amikor elmentem Miskolcra, azt nem tudjuk engedni, hogy mindenkinek az utcájában legyen autóverseny. Tudomásul kell venni, hogy itt vannak ingatlan tulajdonosok, üdülő tulajdonosok és nem az a cél, hogy esetleg ne szeressék a ralisportot, hanem élhetővé kell tenni. Az északi régióban lesz hat futam, hogy ki rendezi, az még egy nyitott kérdés. Biztos, hogy lesz versenyzési lehetőségük, száz-százötven kilométeres körben kell mozogniuk a helyszínek tekintetében.

Zabar 067.jpgBAZ Sprint vs. MNASZ avagy se veled - se nélküled...

RDÜveges Gábor pedig kap egy bizonyítási lehetőséget…

PZs: Az ezzel kapcsolatos döntés január elejére várható az RSB részéről, így ezzel kapcsolatban nem szeretnék továbbiakat mondani.

564678_517562184942888_315539788_n.jpg

RDA többi régió sprintbajnokságairól milyen konkrétumokat tudsz elmondani?

PZs: A nyugati régió Bognár Gábor nevéhez köthető. Vele beszéltünk, de még ott is szükség van pontosításra. A déli régióban Balatonyi Árpi és a Marco Racing rendezésében kapnák a futamokat. Tervben van, hogy az októberi tatabányai Túra futamon lenne egy - nevezzük Bajnokok Tornájának, de a neve még nincs eldöntve - döntő, ahová eljönnének a különböző kategóriák helyezettjei és összemérhetnék a tudásukat.

076.jpg

RDVan-e valami, amit nem kérdeztem meg, de fontosnak tartanál elmondani?

PZs: A sprintbajnokságoknál nagyon sok probléma van a biztosítással. Ezek rendszám nélküli autók, most próbáljuk ezt a problémát kezelni, megtalálni azt a biztosítót, aki ezt a kötelező biztosítást meg tudná oldani a következő szezonra. Egyet mindenkinek látni kell, hogy biztosítás nélkül és nem megfelelő biztonsági berendezésekkel nem folytatódhat ez a dolog. Nem kérünk lehetetlent, az RTE minimális biztonsági előírásait kérnénk a különböző sprintbajnokságokban, ami egy bukócsőről, két ülésről, két négypontos övről meg egy kézi tűzoltókészülékről szól. Ezeknek olyannak kell lenniük, amelyek megfelelnek a minimális előírásoknak, tehát lejárt homológnak vagy „E” betűsnek kell lenniük, a bukócsőnél pedig nagyon fontos, hogy szabványnak kell lennie. Azt gondolom, hogy ezek a minimális előírások, aki szeretne ralizni, annak be kell ezt látnia. A régiós sprintbajnokságokra vonatkozó technikai előírások január közepéig elkészülnek és azokat nyilvánosságra is hozzuk, hogy mindenki annak megfelelően tudja felkészíteni az autóját.

RD: Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk!

Címkék: orb sprint mnasz pénzes zsolt rsb ralitúra rally2

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr234992767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Saratoga V6 2013.01.05. 20:56:48

Vagy én vagyok optimista vagy tényleg van esély egy normális ORB 1-re 2013-ban. Egész jól kezdődik az év :)

matarantotthusá 2013.01.05. 22:03:58

sztem a wrc-k visszaengedése nem feltétlenül jó döntés, teljes bajnoki szezonra túl költséges lenne manapság wrc-t bérelni, meg R4-es tud már kb. annyit mint egy 2 literes wrc.
lada kupa, bmw kupa jó döntés, de minden országban futnak márkakupák sztem itt se ártana egy rally2-ben v. túrában, egyenlő feltételekkel, kis költségvetéssel.
Nyílt bajnokságnak sok értelme nincsen, magyar földön nyerjen magyar versenyző, persze egy kisbéres kivétel!

Bougheau Tschichka 2013.01.06. 01:22:37

Kellenek a WRC-k!

Az embereket nem érdekli az Evo 'márka kupa'. Tök mindegy, hogy mi, N vagy R4. Elég volt. Ne legyen 34 Micu, mert ez öli meg az OB-t

Ha rajtam múlna lenne GT vagy RWD kiírás is. Mindjárt lenne nézőszám

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2013.01.06. 01:24:28

@matarantotthusá: Persze, persze :D
"magyar földön nyerjen magyar versenyző," tedd még hozzá, hogy magyar autóval :P
lol

Traktoros Z 2013.01.06. 07:52:06

Én eszmeiségében egyetértettem a WRC kitiltásával anno: olcsóbb kategória több esélyes, de aztán az olcsóbb nem feltétlenül lett olcsóbb annyival, hogy több párosnak legyen esélye ütőképes autót idehozni (WRC kontra S2000), aki meg fakezü volt WRC-vel az Mitsubishivel is az maradt. Ehhez jött még a gazdasági mélyrepülés...
Szerintem ami mindenképpen hiányzik: médiamegjelenés (itthon masszív F1 talpnyalás folyik a TV-ben), márkakupák és a nemzeti homologizációs gépek (pl: Maxi Rally Cars)

cukkorborsó 2013.01.06. 10:55:55

Az utolsó kérdésed nagyon tetszett, ilyet még profi riportertől sem hallottam. Feltette a koronát a cikkre!

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2013.01.07. 08:26:04

Amióta nincsenek WRC-k, elvből nem voltam futamon. Pedig öt percnyire az egyik ORB pálya.

Szkotti 2013.01.07. 10:13:05

@Bougheau Tschichka: Így van. +amit a RallyLegendnél már boncolgattam: legyen egy S (vagy akármi) csoport, ahol a biztonsági előírások betartásával, minimális technikai megkötéssel mehessenek a szögelt vasak, mint pl. a Wirtmann-féle MkI Cossie.

vancello · http://vancello.hu 2013.01.07. 11:16:24

A totalcaros cím természetesen dőreség.
@Szkotti: Historicban ott a Replica kategória, ami azt jelenti, hogy külsőre korabeli megjelenésű, technikailag viszont modern autókat lehet építeni.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.01.07. 11:18:13

@vancello: szerintem nem annyira dőreség, de ez ízlés dolga.
13 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz