Rajtceremónia, 250 kilométer összekötő út, majd egy 13 kilométeres sprint Peru puha homokos dűnéin – ez várt a szombaton indult Dakar-rali mezőnyére az első napon.

Tavaly a verseny célja volt, idén pedig a rajtnak adott otthont Peru 7,6 millió lakosú fővárosa, Lima. A Csendes-óceán partján fekvő városban ezrek követték, ahogy a több száz jármű alkotta mezőny tagjai átgurulnak a rajtdobogón, majd elindulnak délnek, Pisco felé. Bár a nyitányra szánt rövidke, mindössze tizenhárom kilométer hosszú homokjárás a rendezők szándéka szerint csupán egy óvatos és kíméletes ráhangolás volt, akadtak így is páran, akiken kifogott ez a rövid táv.

Carlos_Sainz_640.jpgCarlos Sainz és buggy-ja

A szombati nap szakaszán a tájékozódásra még senkinek sem lehetett panasza, a vastag emberfal ugyanis folyosóként terelt mindenkit a cél felé. Tízezrek voltak kíváncsiak az egyelőre még a nagyvárosokhoz, valamint huszonegyedik századi körülményekhez közel zajló versenyre, és mentek ki a homoktengerbe megnézni a mezőnyt. 

Ahogy azt sejteni lehetett, az első napok puha homokos terepe, és az idén bevezetett szabálymódosítások valamelyest a pehelykönnyű buggy-knak kedveznek, de az talán mégis meglepetés, hogy az első szakasz első hat helyezettje közül öten ilyen járművel indultak. Egy tökéletes visszatérés, és egy elismerésre méltó bemutatkozás röviden így lehetne jellemezni Carlos Sainz, és a Demon Jefferies buggy sikerét. A nemrégiben alakult Qatar Red Bull csapatához csatlakozó rali-világbajnok, és Dakar-győztes spanyol egy toyotás argentin, Lucio Alvarezt előtt ért be nyolc másodperccel. Egy másik nagy visszatérő, az eredményes sízőből lett ígéretes tereprali-versenyző, Guerlain Chicherit lett a harmadik, míg a vele egy időt autózó Nászer el-Attija hozta be negyedik helyre a másik Demon Jefferies-t.

gordon hummer.jpgGordonék ásás közben

Sokak kedvence, Robby Gordon és az ő Hummerje volt a nap legnagyobb vesztese. A nyers amerikaisága, és óriásautója miatt népszerű Gordon egy kisebb dűnén ásta el magát, amiért tíz perc hátrányban, a 137. helyen zárta a napot. Mivel az első nap valami érthetetlen döntés miatt  háromszoros szorzóval bír, a tíz perc rögtön fél órás veszteséget jelent. Na meg előzhet majd eleget a folytatásban. Az idei Dakar egyébiránt egy izgalmas külön csatáról szól majd közte, és el-Attija között. A tavaly még egy csapatban autózó riválisok egy közel sem békés szakításon vannak túl, Gordon pedig nemrégiben lenéző szavakkal illette a katari által megálmodott buggy-kat, mondván, hogy azok „olyan rondák, hogy a ló is hátrafelé nyerít, ha meglátja." Az első összecsapás után el-Attija áll jobban, de messze még a vége.

A három magyar autós egység nagyobb gondok nélkül teljesítette a napot. Szalay Balázsék egy harminckilencedik hellyel avatták fel a Mokkát. „Rövid, de gyors szakasz volt, ám mielőtt mindenki ész nélkül száguldani kezdett volna, két-három trükkös letörés a homokban figyelmeztetett arra, hogy a Dakar nem az első szakaszon dől el, pláne nem ilyen rövid távon" mondta a tizenkettedik Dakarján szereplő Szalay. Sebestyénék a 117., míg Pócsikk 138. helyen kezdtek.

_zom7708_24818.jpgÚton a Szalay-Bunkoczi páros

A kamionok közt a címvédő Gerard de Rooy indított legjobban. Mögötte csapat-, és honfitársa, Hans Stacey végzett, harmadikként pedig Ales Loprais zárt a Tatraval. Az Opel Dakar Team triója, a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc és Szalai Norbert alkotta hármas kisebb izgalmak után, de a 32. helyen végzett kategóriájában. „A szakasz elején egy krátert nem vettünk észre, ami átrendezte egy kicsit a kamion elejét, de szerencsére nem történt nagy baj, ez egyáltalán nem befolyásolta a teljesítményünket” nyilatkozta a kamion vezetője, Darázsi.

A motoros és a quados mezőnyben dél-amerikai szakaszgyőzelem született. A kétkerekűek közt a gyorsaságát már többször igazoló chilei Francisco Lopez nyert, mindössze egy másodperccel Frans Verhoeven előtt, a quadoknál pedig egy perui, Ignacio Flores Seminario győzött.

34-b.jpgA címvédő Despres ötödikként kezdett

Vasárnap egy 242 kilométeres (összekötőkkel együtt 327 kilométer) hurokszakaszt teljesít a mezőny, mely Piscóból indul, és oda is ér vissza. Homokból most sem lesz kevés, és reméljük izgalomból is jut majd bőven. A versenyzők mozgását, illetve a részeredményeket itt tudod követni, folyamatosan frissülő hírfolyamot pedig itt (angol), és itt (magyar) találsz.

Az első nap eredménylistáját kategóriákra bontva elérheted ezen a linken.

A fotók forrása: dakar.com, dakar.hu

Címkék: Dakar Dakar-rali

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr365000930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a yamaha 2013.01.06. 16:11:04

Ha még az igazi hummi lenne,akkor lenne igazán nehéz..

Katana750 2013.01.06. 19:51:09

Megnyugodtam. A "dz" kiejtése "d". Jó lenne ha ezt tudnák a formula 1 közvetítői is, és vissza lehetne térni Abu dzabi-ból Abu dabi-ba.

Giryu 2013.01.06. 20:29:49

@Katana750: Dzabizni még az RTL KLUB-on kezdtek, nem tudom, a királyi TV miért vette ezt (is) át...

1kutya 2013.01.06. 20:33:19

a lényeg, hogy összetettben Szalaiék 30. helyen vannak...

Q-match 2013.01.06. 21:15:16

A Hummer nem Hummer, a Dakar nem Dakar..

K.teknőc · http://www.homlokzatihoszigeteles.hu/ 2013.01.07. 00:18:56

remélem, hogy szalay-ék 15.-ik helytől jobbat fognak elérni!

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.01.07. 04:02:04

ez a mai eredmeny kb annyir fog szamitani mint egy Mount Everest hegyimaszo versenyen hogy ki csekkolt be az odauton elobb a repteren.....

FF 2013.01.07. 07:04:10

Csak érteném, miért hívják még Dakarnak.
8 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz