A Mecsek-rali végén mondta ki, itt a vége, befejezi. Bútor Róbert az életéből eddig több időt töltött ralival, mint nélküle – húsz éve koptatja a gyorsasági szakaszokat –, úgyhogy nyilván nehéz döntést hozott meg. De nem hirtelen felindulásból. Régebben érlelődött benne a gondolat, s ezúttal nem hessegette el, hanem hagyta kifejlődni.

TBR1_1.jpg

„Már tavaly éreztem, hogy valami megváltozott. Az volt bennem – ami az idén csak tovább erősödött –, hogy már nem ér nekem annyit a ralizás, hogy ennyi mindent félretegyek miatta és ennyi energiát fordítsak a háttér megvalósítására. Már ezt a szezont is csak azért csináltam végig, mert összejött az S2000-es autó, és az importőri támogatás adott egy végső, nagy löketet. Úgyhogy összegyűjtöttem az energiáimat, és megpróbáltam összerakni ezt az évet is. Sikerült is, de talán ez még nagyobb áldozatot követelt, mint az eddigiek. A harmadik verseny után már tudtam, hogy elég volt, de véglegesen csak a Mecsek-rali utolsó napján döntöttem el” – árulta el Bútor Róbert, aki nem csupán a rajongókat, de a szervizeseit, sőt, a családját is meglepte a döntésével.


bútor.png

„Sokszor mondtam, és egyszer sem viccből, hogy néha már féltem, nem esett jól a száguldás a fák között. Persze, a legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha lassítunk egy kicsit, de én nem szeretek sokadik lenni. Mindig is azért versenyeztem, mert nyerni akartam, csakúgy, mint a csapatom. És nyertünk is – rengeteget…” – emlékezett a pilóta.

Az igazsághoz tartozik, hogy talán még a fentiek sem szolgáltattak volna elég okot a végső búcsúra, ha az utóbbi néhány évben nem változik meg a hangulat és a versenyzők egymás közti viszonya, méghozzá Bútor számára elfogadhatatlan módon. És nem az beszél belőle, hogy nem tudott abszolút bajnok lenni, az ő fő győzelme ugyanis az élete, a családja, és a munkája, amelyben teljes mértékben kiteljesedett.

1000489_670376826323658_2095590606_n.jpg

„A ralit én mindig hobbiként kezeltem. Az, hogy megpróbáltam profi módon csinálni, nem jelenti azt, hogy nem maradt meg hobbi szinten. Ha őszinte akarok lenni, sosem gondoltam, hogy eddig jutok: kategória-bajnoki címekig, profi háttérig, nemzetközi sikerekig, világbajnoki részvételig… Hogy futamot nyerek, és az élmezőnyben fogok küzdeni. Az abszolút bajnoki címhez azonban mindez nem volt elég: sem anyagilag, sem elvakultság tekintetében, és talán tehetségben sem. Én nem tudok két hétig egyfolytában tréningezni, nem tudom semmibe venni a szabályokat és még sorolhatnám. Egyszerűen alkalmatlan vagyok rá. Ma egy abszolút magyar bajnoki címhez rafináltabbnak kell lenni, mint én vagyok. De egyáltalán nem vagyok csalódott. Egyszerűen csak úgy érzem: ennyi volt, eddig tudtam jó szájízzel versenyezni.”

S hogy mire büszke az eredményeken kívül? Hogy mindig addig nyújtózkodott, amíg a takarója ért: csak annyit lépett előre, amennyit engedett az élet. Senkinek sem maradt adósa – tisztán érkezett és tisztán is távozik.

 „Nagyon köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon segített az elmúlt húsz évben, valamint a szurkolóimnak a rengeteg bíztatást, ami mindig nagyon jól esett!” – mondta még az utóbbi évek egyik meghatározó raliversenyzője.

Aligha vitatja bárki, hogy hiányozni fog a ralipályákról.

548326_641487389212602_1735313108_n.jpg

BÚTOR RÓBERT

Született: 1975. március 30., Budapest

Csillagjegye: Kos

Foglalkozása: ingatlan-befektető, fejlesztő

Családi állapota: nős, felesége Judit, lányai: Dóri, Anna, Blanka

Magassága: 183 cm

Súlya: 76 kg

Első autóversenye: 1992, Mezőtúr

Első raliversenye: 1994, Esztergom-rali

Legjobb eredményei:

20x kategóriabajnok (1994 – másodosztály: abszolút, N-csoport és N2, 1997 – A5, 1999 – F2000 és A7, 2001 – F2000 és A6, 2002 – A-csoport, F2000 és A6, 2003 – F2000 és A6, 2004 – Super1600 és A6, 2006 – A-csoport és Super1600, 2007 – Super1600, 2010 – A-csoport és Super1600)

abszolút harmadik (2011), abszolút ötödik (2012), abszolút negyedik (2013)

2002-Az Év autóversenyzője

Külföldi eredményei:

2006-Wales Rallye VB JWRC 6.

2007-Valais Rallye IRC S1600 2.

2008-Barum Rallye IRC S1600 3., Valais Rallye IRC  S1600 1.

Címkék: orb bútor robi rallye évkönyv

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr555675330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vancello · http://vancello.hu 2013.12.05. 01:08:37

Robit 2001. Fehérvár ralin ismerhettem meg személyesen, amikor kiestek és leültek közénk. Amellett, hogy nagyszerű versenyző, még jó fej csóka is, sajnálom, hogy befejezi, de teljes mértékben megértem.
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (17) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz