duen5.jpg

Véget ért a téli álom a Rallye Sprint Bajnokság részvevői számára és érkezett az első futam, melynek szokás szerint Orfű adott otthont az elmúlt hétvégén. Az előnevezési listából kiderült, nem lettünk kevesebben, mivel több mint 90 sprintes páros adta le nevezését és teszt jelleggel 26 ORB-s legénység érkezett a Pécsi-tó partjára. A nevezési lista elejéből sokan hiányoltuk a mohácsi és lánycsóki fenegyerekeket, ezúton üzenjük nekik, hogy mielőbb várjuk őket vissza a pályára. Nekünk maradt minden a régiben, ez bevált, ezt tudjuk finanszírozni, ezért is nem ülünk át erősebb autóba.

A versenyautónk (és a fél N kategória) felkészítését továbbra is a Guzi testvérek végezték, ismét ők alkották a szervizcsapatot is, kiegészülve Morber Atival, akinek az autóját, -Piroskát- az idei évben az N csoportot erősítő Györkő úr és párja küldte harcba. 5 párossal pont meg volt a kategória, így értékelhető lett az N1.

A szombati nap folyamán a bevállalósak az MNASZ gépkönyvezésen kezdtek. Szokásos mizéria a 15 éve hibátlanul működő, de mégsem homológ bukócsövekkel…gépkönyv méltányosságból (!!!) ez év végéig, utána nagy-flex, vagy csináljunk amit akarunk.

duen8.jpg

Jójójó, csak menjünk már Orfűre. Szerencsénkre páran bekeveredtünk a március 15-i huszáros felvonulás közepére, ahol természetesen a gyerekeket sokkal jobban érdekelték a színes versenyautók, mint a korhű daliák a lovaikkal együtt.

Végre leértünk Orfűre adminisztratív és technikai átvételre, kezdődhettek a szokásos traccspartik a kígyózó sorban. Mint mindig, mindenkinek jó kedve volt, mentek a röhögések, meg persze a szokásos vérszívások.

Az esti eligazítást Markó Tibi hamar lezavarta, megkaptuk a rajtszámot, majd laza 4 óra alvás után üdén, frissen menjünk versenyezni.

Irány az első gyorsasági. Gyomorideg meg van, csak menjünk már. Megpróbáltunk úgy autózni az első gyorsaságin, hogy nagyon ne aludjunk be és, hogy minél jobban magunkra találjunk. Nagyobb kaland nélkül sikerült célba érnünk, az időeredmény 4:17,5. Picit keménynek éreztem az első futóművet, viszont megérte a beruházás. Kiderült, hogy két-két egy alomból való futómű között is jelentős különbség van. Tetszik, tetszik, tetszik!!!!!!!!!! Idővel fogunk tudni gyorsulni, ha foglalkozunk többet majd a beállításokkal.

A következő két szakaszon is kaland nélkül mentünk, 1 másodpercen belül önmagunkhoz képest. A szervizben kiderült, hogy a bal hátsó gátlónk elengedte magát, de valahogy nem foglalkoztam vele, így megyünk, jó ez, élvezem és nem érdekel, amúgy sincs másik, majd a következő versenyre megcsináljuk. A 2. és a 3. helyen ment a csetepaté Györkő Józsi és Hollósi Ádi között, Alföldi Robi autózott a 4. helyen, a sort az első versenyét futó Koltai Tibor zárta. Mindenkinek jó kedve volt és végre sütött a nap is, ami az elmúlt évek orfűi futamaira nem mondható el.        

A 4. és 5. gyorsaságira fordult a pálya. Nekünk jobban tetszett ez az irány, jobban lobogós volt a Suzukival. Élményben azt adta amire vártunk, egyre többen szurkoltak  a pálya széléről a lobogó Suzukiknak, amit ezúton is köszönünk mindenkinek.

duen3.jpg

Jó hangulatú és problémamentes futamot zártunk, összesen 34,9 mp-cel nyertük a kategóriát a Györkő - Mészáros kettős előtt. Őket követte a Hollósi - Kriván kettős, akik egy lassító rombolás miatt 5 másodperces büntetést zsebeltek be. 4. helyen zárt az Alföldi – Török kettős, akik kezdik kiheverni az árpádtetői totálkárt és hála az égnek újra kezdenek magukra találni. 5. helyen ért célba az első versenyét teljesítő Koltai–Varga kettős, akik a futam végére itt-ott picit átszabták az autó elejét.

Köszönjük a Marco Racing Teamnek, hogy ismét megtettek mindent azért, hogy mindenki jól szórakozzon, volt rallylive, mint egy ORB futamon, minden gyors után interjú. Jól éreztük magunkat na!

Köszönjük Támogatóink és Csapatunk segítségét!

Szabó Zsolt – Polereczki Ramóna

Suzuki Swift N1

Képek: DuEn Rally Oldala

Címkék: suzuki sprint ralisprint szabo zsolt polereczki ramona

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr525876362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása