SOK MINDEN KIDERÜLT A HÉTVÉGI MISKOLC-RALIN: PÉLDÁUL AZ, HOGY TURÁN FRIGYES ÉS ZSIROS GÁBOR NEM TÚLZOTT, AMIKOR A BAJNOKI CÍMET TŰZTE KI CÉLUL, HISZEN AZ IDÉNYNYITÓ OB-FUTAMON SZINTE VÉGIG OTT VOLTAK AZ ÉLMEZŐNYBEN, ÉS SZAKASZGYŐZELEM IS FŰZŐDIK A NEVÜKHÖZ.

1546363_10152766309923289_602863483_n.jpg

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a páros remekül tud együtt működni szervizcsapatával, a Tagai Racing Technology-val, hiszen a pilótának bármi kérése volt, azonnal reagáltak és változtattak a beállításon, megoldották a legkisebb problémát is.
Kiderült az is, hogy valószínűleg tizedekre menő, kiélezett küzdelmet hoz majd az idei egész versenyszezon – ami száz százalékos koncentrációt kíván, hiszen hat-hét páros is bejelentkezett a bajnoki elsőségért.

A Peugeot 207 S2000-essel autózó Turán Frigyes és Zsiros Gábor az éllovastól 8.7 másodperccel lemaradva, a negyedik pozícióban vágott neki az utolsó előtti szakasznak. Turán Friciék a kánói gyorsasági elején ugrattak egy nagyobbat, az út megdobta az autó hátulját, és a páros becsúszott az árokba.

10001475_10152767610948289_990081366_n.jpg

„Az ugratással még nem is lett volna semmi gond, de még az árokba csúszással sem, hiszen a szurkolóknak köszönhetően tíz másodperc múlva újra az úton voltunk, csakhogy a difivédő háromszöggé hajlott, és a Peugeot hátulját tíz centivel megemelte“ – ecsetelte a gondokat Frici. „Tíz percbe telt, hogy levegyük, s bár utána tovább tudtunk menni, sőt, az utolsó szakaszon a power stage-en harmadikként értünk célba, úgyhogy pontokat is szereztünk, a verseny összességében nem úgy alakult, ahogyan terveztük. Vannak azonban pozitív jelek és alapvetően optimisták vagyunk.”

Az idénynyitó mindig arra is szolgál, hogy a versenyzőpáros visszarázódjon egy kicsit a ritmusba, s ez sikerült is. Még akkor is, ha volt egy pillanat (azon a bizonyos ugratón), ami nem volt bekalkulálva, s ami miatt elveszett az esély a jó összetettbeli eredményre. De amikor öt-hat páros vív ádáz csatát a győzelemért, ez benne van a pakliban.

10168104_10152767610783289_47124967_n.jpg

„Egész hétvégén nagyon gyorsan mentünk, a Peugeot és a Hankook gumi tökéletesen működött, azt az egy ugrást leszámítva minden rendben volt“ – értékelt a navigátor, Zsiros Gábor. „Mi is visszarázódtunk a versenyzésbe, s nekem pluszban is szolgált egy tanulsággal a verseny: hogy ennyi tapasztalat, ennyi év után is duplán kell ellenőrizni mindent, mert a szombati második szakaszon kettőt lapoztam, ami miatt három-négy másodpercet veszítettünk, hiszen időbe telt, mire visszataláltam a ritmusba. Levontuk a tanulságokat, és újult erővel készülünk a következő versenyre, amelyen már az R5-ös Peugeot 208-assal állunk rajthoz. Már alig várjuk, hogy teszteljük az új autót, s azt is, hogy versenyezhessünk vele!”

20. VREDESTEIN MISKOLC-RALI, AZ OB 1. FUTAMA
Abszolút végeredmény: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Maximmun Racing, Ford Fiesta R5) 1:14:36.7, 2. Spitzmüller, Laczkó (Pro Race Sport, Mitsubishi Lancer Evo9) 43.8 másodperc hátrány, 3. Hadik, Kertész (Hadik Rallye Team, Subaru Impreza WRX) 1:08.0 perc h., …28. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Turán Motorsport, Peugeot 207 S2000) 11:53.3 p h.

Köszönjük a Támogatóinknak!

Címkék: peugeot orb trt turán frici zsiros gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr1005886686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (12) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz