Turán Frigyes és Zsiros Gábor elsőként mutathatta meg a magyar közönség számára a Tagai Racing Technology vadonatúj és már a rali világbajnokságot is megjárt Peugeot 208 T16 típusú versenyautóját. 

A Fehérvár Rali első napját murván, míg a másodikat aszfalton rendezték meg. Az ilyen - féle "vegyes talajú" versenyre hazánkban már évek óta nem volt példa, ahogy ez a futam is már 7. éve nem szerepelt a naptárban. 

 Friciék mindkét napot és az abszolút értékelést is az ötödik helyen zárták, de közel sem voltak csalódottak az eredmény miatt: "Az eredmény így sem rossz, bár nyilván szerettünk volna már az első versenyünkön dobogóra állni, ugyanakkor látni kell, hogy ehhez az autóhoz még nincs hosszabb áttételű váltónk – az még csak ezután érkezik meg a gyárból –, a 175 km/óra körüli végsebesség pedig már murván sem volt túl sok, aszfalton meg pláne” – nyilatkozta a Turán Motorsport pilótája.

Navigátora, Zsiros Gábor is egyetértett vele, ugyanakkor hozzátette: a tanulóversenyen sokat, nagyon sokat haladtak előre. „Ezzel az autóval alapvetően másként kell közlekedni, mint a Super2000-essel, de sokat fejlődtünk, és sokat haladtunk a futómű beállításaival is. Murván a kisebb hibák ellenére hamar felvettük a tempót és aszfalton sem volt gond. Az már most látszik, hogy a Peugeot nagyon gyors autó lesz, csak kell még egy kis idő, hogy egymásra hangolódjunk.”

Legközelebb a július közepén megrendezésre kerülő Veszprém Ralin láthatjuk Turánékat és a 208 T16-ot.

Címkék: r5 aszfalt murva peugeot 208 Turán Frici Zsiros Gabi TRT fehérvár rali t16

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr426325951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (17) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz