Ugyan van még egy nap a hónapból, azt hiszem nem sokat tévedek azzal, ha már most kijelentem: ez bizony a hónap legeslegbelsőfelvétele. Pár sor és kép után ti is megnézhetitek és eldönthetitek igazam volt-e vagy sem :)

10547868_328164697342785_1733490436485229334_o.jpgA legutóbbi ERC futam eredményét tekintve nem túlzás ez a duma

10480578_340518066107448_6004848772101427799_o.jpg

A 33 éves orosz fiatalember, Alekszej Lukjanuk 2005-ben Opel Astrával kezdte a ralizást. 2009-ig mindössze évi 2-3 futamon indult, melyek többségét technikai hiba miatt nem tudta befejezni. Az első kiugró eredményre a 2010-es szentpétervári raliig kellett várni, ahol - még mindig Opel Astrával - az abszolút harmadik(!) helyen zárt. Kategóriáját 77km-nyi ralizás után több, mint három perccel nyerte, abszolútban pedig rengeteg összkerekes autót: Mitsubishiket és Subarukat utasított maga mögé. 


Nem mindig adta ki az Opellel sem. 

2011-ben amelyik versenyen célba ért, ott mindenhol simán nyerte kategóriáját (2000N), Szentpéterváron pedig újra abszolút harmadikként zárt. 

2011 augusztusában ült be először Mitsubishibe, egy Evo VII-el versenyezve az 5. helyen zárta a Saaremaa Ralit Észtországban. Előtte csak 2 WRC (az egyik Ott Tanakkal a volánja mögött) és két fiatalabb (Evo X és EVO IX) Mitsubishi végzett.


Ez sem kutya belsőfelvétel! - még az opeles időkből egy űridő.

A 2012-es év felemásra sikeredett az orosz párosnak. EVO VII-es Mitsubishivel kezdtek, ami nem igazán vált be nekik és az év közepén EVO IX-re majd végül EVO X-re váltottak. Az Estonia Rally-n N-es kilencessel az abszolút 7., kategóriájuk második helyén zártak (a versenyt egyébként Mads Östberg nyerte Fiesta WRC-vel Thierry Neuville előtt). 

Lukjanjuk.jpg


Év végére összejött egy futamgyőzelem is, azon a Saaremaa Ralin, melynek történetében előtte egyetlen orosz párosnak sem sikerült győznie. 

2013-ban már az ASRT színeiben indultak egy N-es EVO X-el. A Liepaja Ventspils ERC-futamon az utolsó gyorson műszaki hiba miatt búcsúzott az abszolút negyedik helyről, viszont a lett értékelést - ahogy a következő bajnokit is - ők nyerték. 
A Rally Estonia-n harmadikok lettek (az élen egy 08-as Ford Focus WRC végzett, a második helyről pedig mindössze 2,4 másodperccel maradtak le - Karl Kruuda lett a 2. egy R5-ös Fiestával).

tan_tap_6480.jpg
Ebben az évben indultak a finn vébéfutamon is, ahol az abszolút 16. hellyel simán nyerték az N-csoportot. 
2013 krónikájához tartozik még egy totálkár is, kis hibából nagy kárt sikerült összehozniuk, de a balesetet a versenyautót leszámítva szerencsére mindketten sértetlenül megúszták.

lukyanuk.pngAki gyorsan hajt - nagyot eshet és van, hogy valóban esik is...

Az idei évre végre minden összeállt, maradt a jól bevált N4-es EVO X és Alekszej Arnautov a jobb egyben. Orosz és észt futamot is nyertek, mígnem a legutóbbi Estonia Rally ERC futamon - sokak meglepetésére - négy szakaszgyőzelmet is bezsebelve az abszolút második helyen zártak. Olyan pilótákat megelőzve, mint a nagy német reménység Sepp Wiegand, a finn Lappi vagy a helyi-menő Karl Kruuda.

10574327_741498019241970_3424249138981795100_n.jpg

A sok - talán sokatok számára felesleges - duma után következzék hát az a bizonyos belsőfelvétel. Nézzétek és véleményezzétek! 

10523147_541239006002693_1120622931189946944_n.jpg

Lukjanuk profilja az EWRC-result portálon. Jegyezzétek meg a nevét, szerintem fogunk mi még tőle belsőt posztolni :)

Ha van egy kis időtök mindenképp tekintsetek rá Alekszej Youtube-csatornájára is, ilyen és ehhez hasonló válogatások várnak rátok:
(ezt a versenyt is ő nyerte egyébként). 

Címkék: orosz crazy on board Alexey ERC Lukyanuk ASRT

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr156551793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2014.07.31. 08:39:35

:-o

nem hiszem hogy meg tudná ismételni...

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2014.07.31. 08:44:12

@Ad Dio: nézz körül a jutyúbos videói között, a stílusa a többi videón sem változik :)

Tapsi75 2014.07.31. 13:34:43

Sokkal jobban megy neki az osszkerekessel... Az Opel sem rossz, de nem egyedi... Itt az elején, ahogy gyors váltott kanyarokat átfuzi, illetve a közepén ahogy derékszögu jobbosba beesik fektavon, az nagyon szép!!!

GrandPa 2014.07.31. 22:33:14

Asszem az útszéli susnyás mekkarcolta a fényezését...
Nos - én így videón keresztül is berittyentettem. Mint egy videójáték - és mégsem...

okta 2015.01.31. 09:20:07

Ez egy nagy kamu! Egy rendes orosz fedélzeti kamerás videóban van minimum egy bunyó vagy bevodkázott gyalogos...itt egyet sem láttam! :-)
Amúgy rendesen tolja neki!

Szkotti 2015.02.12. 22:06:04

1:12-nél sokadik telin az az ellenkormány se gyenge...
6 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (18) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (27) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (12) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz