A Ciprus Rali második napján már vérbeli ralipályák (2*4 szakasz) várták a mezőnyt, hatalmas útszéli szakadékokkal, defektveszélyes kanyarokkal és sok helyen jól kihordott és csúszós aszfalttal.  

Ranga Petiéknek sikerült tartaniuk a pénteki remek formájukat és a nap elején 12. - 13. időket autóztak, az abszolútban pedig pár másodperc lemaradással stabilan tartották 12. helyüket. Sajnos az első kör utolsó szakaszának elején azonban hengerfejes lett az autó és megfőtt a ciprusi melegben. A rendezők segítségének köszönhetően sikerült még a második kör előtt visszaérniük a szervizbe, ahol - némi helyi segítséggel, de erről majd később egy másik posztban - újra versenyképes állapotba hozták a kocsit. Így vasárnap visszaállhatnak a versenybe!

Vizin Lászlóék egész nap az abszolút 16. hely környékén autóztak, melyen sikeresen be is fejezték a szombatot. Bessenyey-ék jóformán mondhatni csupán magukkal versenyeztek, hiszen a 7. szakaszra már öt és fél perces előnyt szereztek ciprusi ellenfelükkel szemben. Ott viszont megborították a Hondát. Szerencséjükre nem sérült komolyabban az autó (elég lehetett mondjuk törött szélvédővel végigautózni még 2 gyorsot), így "mindössze" két és fél percet vesztettek addig összegyűjtött előnyükből.

 

 

10606456_1485371715052116_3553173681339820179_n.jpg

10660188_1485371951718759_5047649154318728384_n.jpg

A versenyt a szombati nap végén az a Kajetanowicz vezeti, aki a 4. szakaszon még másfél perces hátránnyal az összetett 7. helyen állt.

 

 

Ez a tény is elég jól szemlélteti milyen túlélőverseny is ez a Ciprus Rali.
Állítólag vasárnap még ennél is nehezebb és keményebb pályák jönnek!

 

Címkék: ranga peti ciprus rali ranga p Kajetanowicz vizin lászló ERC bessenyei zoltán Kajto topp cars

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr126715891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (17) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz