Stig ma 65 éves. Igen, az egyetlen, eredeti és igazi Stig. Stig Blomqvist eredményeinek felsorolására nem is vállalkozhatunk, mert még a RallyBase sem tudja teljeskörűen megtenni, bár az ott olvashatók is igen komoly benyomást gyakorlnak.

Nehéz olyan videót találni, amit nem ismertek, ezért első sorban két Magyarországhoz köthető sztorival köszöntjük. Ezekről az eseményről keresnénk videót, vagy képet, ha létezik. Az egyik, amikor a 90-es évek elején (azt hiszem 93-ban) egy Mecsek Rallye teszten beült a kis papucscipőjében kis Koko Nissan GTI-R-jébe (pontosabban amivel Koko versenyzett), és ment egy rohadtat. A magukat szemtanúnak vallók szerint a számára full idegen pályán nagyjából abszolútközelit ment, majd pillanatok alatt megfejtést adott a jó beállításokhoz.

Stig ezzel ment a 92-es RAC Rallye-n, Koko pécsi autója J2 NME volt (David Llewellin, Stig csapattársa ment vele), ugyanezzel a dizájnnal, szóval a sztori még igaz is lehet

Könnyű volt neki, mert így közlekedett ezzel a vassal:

Miért lehet, hogy pályafutásának erre a szakaszára szinte senki sem emlékszik?

A másik, amikor egy fordos rendezvény miatt ugyancsak közel húsz évvel ezelőtt a Hungaroringen virgonckodott.

Három videóval is készültünk: az elsőben látszik, hogy öregember nem vénember. A másikban pedig az is, hogy valószínűleg fizikai fájdalmat okozott az egyenesen menés ennek a jóravaló svéd világbajnoknak.

A totalcaros Papp Tibi volt egyszer-kétszer Race of Champions-ön. Ő mesélte, hogy Wembley-ben Stig Blomqvist vezette az ur-Quattrót. Másnap meg is írta valamelyik nagy angol napilap, hogy a Top Gear sztárja vezette a vasat. Hiába adtak jó pár klasszis pilótát a ralivilágnak, ott sincs nagyon beágyazva a sportunk, mert a kiváló szerkesztőség is odaküldött egy gyakornokot. 

És a napokban a Thüringia Ralin a 0-ás autót sem terelgette csúnyán, bár mintha itt már sokat menne íven. Sajnos a nullások idejét sehol nem hozzák nyilvánosságra (nem is versenyeznek), így nem tudjuk, mennyire volt gyors az öregember.

 

Stig, Isten éltessen, vagy ahogy felétek mondják: grattis på födelsedagen!

Címkék: video születésnap hőskor stig blomqvist gr.b

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr782673500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stig 2011.07.29. 14:25:25

The BEST for me.

Köszi a post-ért!!!

Szívesen megnézném élőben...

korzo 2011.07.29. 14:40:00

Azért azt a több mint 10 év saab-ozást így kihagyni ;)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.29. 14:48:15

@korzo: Jövőre is lesz születésnapja, akkor majd extra saabozás lesz a születésnapi köszöntőben!

simigeri 2011.07.29. 15:20:37

WOW!
Királyság. GTI-R nagyon-nagyon.
Az első két video (főleg az első :-) )nagyon tetszik.
S a J2 NME jelenlegi állapota:
systemixc.hu/geri/pulsar/Photo%20162.jpg

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.29. 15:42:46

@simigeri: Gyanús vagy Te nekem! Mesélj csak, honnan vagy GTi-R-ből ennyire képben? Hol készült a kép három félretett ex-gyári Nissanról? És leginkább mikor?

Az ember akkor kap elő egy ilyn képet a fiókból, ha valamilyenn nagyon komoly kötődése van a típushoz. Szóval, mesélj!

haujan 2011.07.29. 15:54:07

Úgy bizony, a Saab sarkalatos! Akkoriban lett "Mr. Leftfood".

simigeri 2011.07.29. 15:56:42

Kötődés az van.
A J2 NME meg eladó, potom 70 000€ az ára, asszem motor nélkül.
A képeket egy francia srác készitette, amikor megvette ettől az öregtől a saját, nem NME rally GTI-R-jét.
Elmondása alapján a képen látható autók csak a jéghegy csúcsa.
"Yes...imagine when i was there!!
More than that, he had 5 more japanese Gtir behind is house, and a GT40 in the garage!
He had a huge parts stock in a garage, especially enkei wheels (75) and a genuine nismo parts!!!:D"

simigeri 2011.07.29. 16:00:28

Majdnem jól emlékeztem:
"I Will try to give all the info i can give you, even more the Email address of Alex, the owner of J2NME, i know it was for sale at about 40k pounds...
"

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.07.29. 16:01:39

@simigeri: jó lenne egyszer egy ilyen helyre beszabadulni tapogatni, széjtátani.

bardocz 2011.07.29. 23:33:11

Utolsó videón az Audiban valami butított motor van? Nem hallani a turbo csicsergését.
10 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása