A Bakony északkeleti lábánál fekvő kis faluban felpezsdül az élet: két héten belül két ralisprintet is rendeznek Komárom-Esztergom megye legkisebb településén. Tökéletesen nem egyezik meg a két pálya, de a nagyobbik része ugyanazon az aszfaltcsíkon zajlik.

 

A ralisprintek rali jellegű versenyek. Általában egy zárt pályán zajlik, ezért rendszám nélküli autóval is lehet indulni. A megfelelő biztonsági felszerelésekkel, minimális követelmények teljesítésével bárki indulhat ezeken a versenyeken.

Szeptember 17-én lesz a korábbi verseny, ami Csatka és Aka között zajlik. A verseny az Ezerjó Kupa 6. futama. A futamon 40 gyorsasági kilométert kell teljesíteni a résztvevőknek (3x az egyik, 2x a másik irányba). Az előnevezési díj 20 ezer, a helyszíni nevezés 25 ezer forint. Versenykiírás és nevezési lap a hivatalos honlapon.

 

A másik versenyt szeptember 24-25 között zajlik Aka és Ácsteszér között. A Tamási Motorsport Egyesület 2011. évi bajnokságának 7. futama és beleszámít az MNASZ által kiírt Amatőr Rally Kupába. Ezen a versenyen 42 gyorsasági kilométer vár az indulókra. Az előnevezési díj 22 ezer, a helyszíni nevezés 27 ezer forint.További információk a hivatalos honlapon.

Az Ezerjó Kupa nagy múlttal rendelkező bajnokság, idén már 15. évét futja. Ez a futam kiváló tesztlehetőség az Esztergom környékén megrendezésre kerülő RTE futamra. A Tamási Motorsport Egyesület sem mai rendező, az akai lesz a 90. TME verseny. Az MNASZ regisztrációnak köszönhetőn a pálya biztosítását vizsgázott sportbírók végzik, a versenyzők biztonságára pedig FIA licences Élet- és Technikai Mentő Szolgálat vigyáz.

Nagy kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet? A versenyzők nehéz helyzetben vannak, főleg azok, akik mind a két bajnokságban érdekeltek. A rendezőknek sem jó, mert mind a ketten kevesebb indulóra számíthatnak. A nézők mind a két versenyen jól érezhetik magukat, de ennek a sok amatőr sorozatnak köszönhetően a rali elvesztette ünnepi jellegét. Emlékszem még, amikor nem volt szinte minden hétvégén ralisprint, akkor úgy vártuk az ORB futamait, mint a Messiást. Ünnep volt minden futam és képesek voltunk akár több száz kilométert utazni egy Salgó vagy egy Miskolc rallyért.

Véleményem szerint nagyon gyorsan rendet kéne tenni az amatőr versenyek világában is. Nem jó ez a kialakult helyzet. Nem széthúzni, hanem össze kellene fogni, de úgy látszik ezt az anyagi érdekek nem engedik!

 

Ugye, nem felejtettétek el fotópályázatunkat. Válaszd ki a három legjobbat, töltsd fel, és nyerj! Részletek a facebook oldalunkon.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr233222883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.09.17. 21:47:22

Na hallod... a lényegről meg nem is írtál... :(

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.17. 22:53:36

@edeleny beres: nem programajánlónak szánta. Problémafelvetésnek.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.09.17. 22:59:50

Épp ezaz.. a legnagyobb probléma a hozzáállás és az egymáshoz - állás.

Nem kívántam belevetni magam, de akaratom ellenére is észrevettem, hogy milyen lejáratókampány megy a két rendező között.

Ez az ami még a két verseny/két hétvége/egy pályánál is sokkal jobban árt a rallynak!

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.18. 20:28:16

@edeleny beres: Nem akartam a lejárató kampányról írni, mert nem tudtam volna objektív maradni. Nem akartam, hogy valamelyik sorozat is úgy érezze támadás éri az RD-n keresztül!

etelefoto 2011.09.20. 09:53:08

Aki néha néha ott van akármelyik sorozat versenyein úgy is képben van ezzel a történettel, aki nem azt meg szerintem nem is érdekli. Fura helyzet, de szerintem ez nem fog változni, csak ha valaki feladja... :(

etelefoto 2011.09.20. 10:11:01

Érdemes beleolvasni a versenyek fórumaiba... :/
7 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (17) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz