Három héten keresztül futott a Mecsek Rallye fotópályázatunk. Özönlöttek a képek, és a szavazatok egyaránt. Százharminckét pályázó háromszázhárom képet töltött fel, amelyre összesen hatezer-ötszázkilencvenhatan szavaztak.

A zsűri helyzetének megkönnyítése érdekében csak a tíz, legtöbb szavazatot kapott kép értékelésére kértük őket. E tíz kép készítői egy-egy totalcar.hu ajándékcsomagot kapnak.

Először lássuk a mindeddig titkolt összetételű zsűrit! Úgy állítottuk össze, hogy raliszerető fotósok mellett fotózó raliversenyzők is helyet kapjanak benne. 

BenicsKálmán2.JPG

Benics Kálmán - Herczig Norbert navigátora és hobbifotográfus
 

TagaiRobi.jpg

Tagai Róbert - Ifj.Tóth János navigátora és hobbifotográfus
 

HilberPeter1.jpg

Hilbert Péter - AutóMotor fotográfus
 

KacsandiNorbi.JPG

Kacsándi Norbert - Rallye Évkönyv fotográfus
 

szja_resize.JPG

Szabó-Jilek ÁdámRallye Évkönyv fotográfus, a fotópályázat zsűrijének elnöke.

Néhány szó a zsűrizésről: A TOP10 képet összekeverve, betűjellel küldtük meg a zsűrinek, és a zsűritagok nem ismerték meg egymás értékelését, mindaddig, amíg a sajátjukat meg nem küldték. 

BK: Nem volt könnyű, mert tényleg több jó kép volt. Előbb ötre, azután 3 "dobogósra" szűkítettem. A szempontok, amik alapján (probálva tudat alatt) értekeltem, azok voltak, hogy mennyire éles a tema, milyen a kép színmélysege, színgazdagsága, és hogy mennyit és mennyire ad vissza azokból az érzésekből, amiket az esemény résztvevőjeként élsz át -  akár nézőként, akár az autókból.

SZJÁ: Amikor először beszéltünk a pályázatról, azt gondoltam misem egyszerűbb, mint 17 év rali fotózás után egy élvezetes, látványos versenyről készült képek közül kiválasztani a tutit. Tévedtem…

Az elején még néztem a frissen érkező képeket a neten, aztán úgy döntöttem, hogy azért, hogy ne tudjam ki készítettem a képeket inkább nem leskedek tovább. Amikor megkaptam az első tíz képet kicsit csalódott voltam. Néhány képről nem tudtam mit keres a legjobbak között, de hát a netes szavazás már csak ilyen. Szerencsére volt köztük azért ígéretes is.

Előre leszögezem, a fotó értékelés egy igen szubjektív dolog. Nem lehet mindenkinek az ízlését kiszolgálni, lehetetlen olyan fotót készíteni, ami mindenkinek tetszik. A mi szakmánk ezért nehéz igazán, ami az egyiknek tetszik az a másiknak nem, és ez így van rendjén. Én a szőkét szeretem és te?

Több százezer rali képet láttam már életemben és azaz igazság, hogy egyre kevesebb olyan képpel találkozok ami megfog. Ma már csak pénz kérdése, hogy ki, milyen felszereléssel dolgozik. Sajnos egyre többen gondolják azt, hogy a technika beszerzése már elég a tuti képekhez, pedig se szemük, se tudatos technikai tudásuk nincs meg a fotografáláshoz. Nyomja a gombot, mint süket a csengőt és bízik abban, hogy 1000 képből, csak lesz egy jó. Nézegetem a fényképek adatait és kiderül, hogy napfényes időben 500 ASA-s érzékenységgel 2000-es zársebességgel 8-as blendével fotózik az illető egy átlagos képet. Persze a kerekek állnak, a kép szemcsés mint a tejbegríz és minden éles az elejétől a végéig. MINEK? Szerintem Ő sincs tisztában a technikával, csak megvette a tutit…

Lássuk az én szempontjaimat. Szeretem, ha történik valami a képen, szeretem ha színes, szeretem ha mozog a képen az autó és természetesen legyen technikailag is hibátlan. Szerintem ma már mindenki le tud fényképezni egy álló autót, olyat is aminek csak a kerekei állnak, tehát ezekről nincs mit beszélni, ilyet 2000 előtt, még nagy szám volt csinálni, de ma már egy jobb mobillal is megoldható. Színes és fekete-fehér? Nem vagyok Photoshop párti. Csinálj tuti képet és max a felesleges részeket vágd le.

1.JPG

Rigó Dávid: Vad oroszlán


2.jpg

Asbóth Tamás: Mindig az ideális íven

SZJÁ: Az én győztesem. Szeretem a ferde képeket, jó az előtérben az aszfalt ás az a kis por, amit felcsap a kocsi… Szóval nekem tetszik, megvettem.

TR: Nem a szokványos ralis kép, a szemszög miatt sem, meg hátulról van fotózva. nagyon jól visszaadja a gyorsasági hangulatát... Nálam ez az első.

KN: Az én harmadik helyezettem. A fotó jól visszaadja a Pécs környéki erdei utak nehézségeit és a kezdődő ősz színeit. A fotót kiemeli, hogy egészen alacsonyról, közel az út szintjéről lett készítve, ezzel még jobban kiemeli az autót.

BK: Ennek a képnek adom az ezüstöt. Ennek a képnek a színeit természetesebbnek találtam és nagyon tetszett. Nagyon sokat visszaad a látvány keltette élmenyből. Az a komplexitása, ahogy azt is megmutatja, hogy az auto környezetében milyen változások történnek, mikor ilyen tempóval elfordul az ember előtt.
 

3.jpg

Groholy Máté: Fabia

HP: Nálam ez a kép az első. A lassító az egyik leghálátlanabb fotózási helyszín. Megtalálta azt a pontot ahonnan jól látszik a lassító ki és bejárata valamint a háttér is jó a nézőkkel és a beszűrődő napsütéssel. Én egy picit lejjebbről készítettem volna hogy legyen benne kicsit több aszfalt.

TR: jó a kompozíció, a lassító pedig jellemző a versenyre. A dobogó legalsó fokát ennek a képnek adom.

Sümegi Petra: Honda Civic Type R R3

5.jpg
Lóki Nikolett: Rajt előtt

6.JPG

Bognár János: Előre a bajnoki címért 

7.jpg

Csölle Dániel: Befekszik, mint a cica az ágyba

SZJÁ: A második helyezett. Jó a kép formája, bár a könyvben nehezebben tudnám használni, dinamikus, jól tükrözi a sebességet, talán kicsit sötét, de azért szeretem.
 
TR: tetszik a képkivágás, az elmosódott háttér jól érzékelteti a sebességet. Második helyre teszem.
 
BK: Ez a kép valahogy - valószínüleg azáltal, hogy oldalról mutatja az autót - mégis több dinamikát sugall számomra. és bár tényleg úgy látom, hogy a színei már-már természetellenesebbek, mint a hátulról fotózott Fabia, mégis annyira szépek, hogy ha még kicsit "giccsesnek" is érezném, jól esne nézegetni. Sokat voltunk a Mecsekben az évnek és a napnak ezen időszakaban, és tudjuk, hogy néha tenyleg igy néz ki. Néha már-már
szürrealis.
 

8.JPG

Ferenczi Zsolt: Veszélyes helyzet volt :)


9.jpg

Szentendrei Szabolcs: Nem is oly rég...

HP: Nem rossz az hogy egy autó ennyire elválik a háttértől, de szerintem sokkal jobb lett volna színesben hagyni. Ha maradna színesben és kicsit lejjebb és jobbra mozdítanánk a képet, akkor hibátlan kép lenne. Úgy gondolom ez a rali fotózás nem az a műfaj ahol kell keverni a színeset a fekete-fehérrel. Ezért nálam ez a kép a második.
 

KN: Elsőre is nagyon figyelemfelkeltő hatása van a fekete- fehér és színes kép
kombinációjának. Számomra a fotót mégis a szurkolók teszik teljessé. Ezt a képet tartom a legjobbnak.

BK: Ez a kép nálam is dobogós. Végül a válogatásból kivettem, mert bár nagyon tetszik, de azáltal, hogy a hátter színei le vannak véve, már nem éreztem egy ligának a többivel,
úgy gondoltam, hogy az olyan eszközöket használ, amit a többi nem, és így dopping-vétseg miatt "diszkvalifikáltam".

10.jpg

Cseh Norbert: Hajrá magyarok!

HP: Nagy dilemmába voltam ezzel a képpel. Szeretem a ha nem csak az autó van a képen hanem élet is körülötte. Kicsit sok nagylátó szögű objektívvel készült képet látok mostanában, de többségen csak az autó van rajta, ez már untat. Mint említettem van körülötte élet az segít a dolgon. Tulajdonképpen a képpel semmi baj, de sok mindenre oda kellene figyelni. Bal oldalon az a papír darab nagyon zavaró. Igaz jópofa hogy gyerek felnőtt szurkol magyar zászlóval de inkább áldozzuk be a kép bal odalát azzal a csúnya rozsdás korláttal.Kicsit szűkebb képkivágás és csak egy ember meg a nagy zászló szerintem ütős kép lenne. Így csak harmadiknak választottam.

KN: Nagyon szeretem a nagylátószöges fotókat. Egy különleges nézőpontból tudja
bemutatni a témát és a színeket.. Ebben az esetben is szép színek jelennek
meg. A fotósnak sikerült megragadni a mecseki IRC verseny hangulatát. Második helyezettem ez a kép.

SZJÁ: A harmadik helyezettem. Elvileg jó lenne, akár nyerhetett is volna, de mégsem. Kicsit slendrián a kép. Jó az elképzelés, a kivitelezés sem rossz, de a végén a képkivágás módosítása rettentően hiányzik, sajnálom, legközelebb…

A TOP10 után megnéztem az összes pályázó képét. Rettentő sok jó kép kimaradt. Készítettem egy válogatást és remélem legközelebb ilyen szintű képek is beférnek a TOP10-be! Tessék többet szavazni a minőségi képekre!

Mielőtt a zsűri döntését kihirdetnénk, van még egy adósságunk. Amikor Stig Blomqvist itt járt, akkor dedikáltattunk vele pár fényképet, amit a játékon szavazók között sorsoltunk ki. Előbb jöjjön ennek eredménye:

 sorsolas.png

A mázlistáknak gratulálunk!

Most pedig jöjjön a fotópályázat végeredménye:

A harmadik helyen holtversenyben

Szentendrei Szabolcs: Nem is oly rég... valamint

Cseh Norbert: Hajrá magyarok!

című alkotása végzett

Másodk helyezést ért el

Csölle Dániel: Befekszik, mint a cica az ágyba

című képe.

És a nyertes: 

Asbóth Tamás: Mindig az ideális íven

A győzteseknek gratulálunk, jövőre - kicsit átalakítva - folytatjuk!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr23307973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.10.18. 12:46:57

Király! :)
Jöhet a falamra (na nem a facebookosra) a Stiges kép :D

Gratulálok az első három - azaz négynek, szép munka! Jó volt olvasni a zsűri értékelését, hát még egy saját képről milyen jó lett volna...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.18. 12:56:29

@edeleny beres: A feltétlenül a TOP10-be való nehány képet láttad?

SomeSeed 2011.10.18. 12:58:34

Döbbenet. Én nem vagyok profi, így a technikai kivitelezéshez (szűrők, objektívek, stb) nem értek, de a "mindig az ideális íven" című győztes kép ér a szememben valamit, a többi unalmas, nincs téma, nincs élet. Ha ezek lettek a legjobbak, milyen lehet a többi?

A cikk végén fehér háttéren a fehér betűk nem igazán látszanak...

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2011.10.18. 13:07:25

Persze, hogy láttam :)

Ja igen, ebben igaza van SomeSeednek: a végén javítsátok a nyertesek nevét!!!
Egyébként a milyen lehet a többi kérdésedre egyszerű a válasz: nézd meg a saját szemeddel!
www.facebook.com/RallyeDream?sk=app_211463515579599

etelefoto 2011.10.18. 13:13:17

Gratulálok a nyerteseknek!
A fotózás túl szubjektív dolog, de azt gondolom ettől a zsűritől szívesen veszi az ember a kritikát, hát még az elismerést. jó volt olvasni a korrekt indoklásokat.

SomeSeed 2011.10.18. 13:13:23

@edeleny beres: Nem vagyok a Facebookon és nem is leszek. Azért köszönöm a linket. :)

SomeSeed 2011.10.18. 13:15:03

@etelefoto: A korrekt indoklásokkal azért nem értek annyira egyet. Laikusként.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.18. 13:19:36

@SomeSeed: 303 képben voltak olyanok, amiknek a top 10-ben lett volna a helye. Ennyi képből valahogya előszűrni kell, ráadásul poszterminőségű fájlokból ez tetemes mennyiség lenne.

@edeleny beres: majd este javítunk :)

@etelefoto: szeretnénk, ha jövőre minden verseny után működne a zsűri. Keressük a megfelelő megoldást, hogy pl. Ádám által hiányolt képekkel azonos minőségüek ne essenek ki.

SomeSeed 2011.10.18. 13:32:53

@B. Capelluti: Nem nagytudású szakmai zsűri kellene, hanem összefogdosni átlag laikus rally drukkereket. Mert a fotósok normálisabbja (tehát többsége) nem a többi fotósnak lő képeket, hanem a közönségnek. Zsűrizzen hát a közönségből összeszedett zsűri. Vagy legyen vegyes: Laikus is és profi is, akkor érvényesülhet a "szakma" is, ha az mindenképpen szempont akar lenni. Szerintem nem kéne, hogy szempont legyen.

G. Capelluti 2011.10.18. 13:41:46

@SomeSeed: Két dolog. A fotós nem csak a közönségnek, hanem magának is lövi a képet. Ha nem tetszik neki szívfájdalom nélkül dobja a kukába, nem mérlegeli, hogy a laikusnak tetszene-e.
A másik, hogy Benics Kálmi és Tagai Robi zsűritagsága mi, ha nem a laikus? Mert nem a profi, az biztos. Még szeretnek fotózni, akkor sem. Ők a RALLYT (mindent, amit ez a szó takar) keresték a képekben.

G. Capelluti 2011.10.18. 13:46:30

@etelefoto: Teljes mértékben egyet értek veled. Az ORB 2012-es rajtjára meglesz a jó módszer, hogy a ténylegesen jó képek a zsűri által értékelhetőek halmazában legyenek. Hisz ez így kicsit szimpátia szavazás lett, amibe sok pályázat belefut. Mi csak elsőre. ;-)
Igen, elsőre. Úgy gondoljuk, hogy van miért életben tartani egy jó pályázatot, legalább az ORB futamokra vonatkozóan.

G. Capelluti 2011.10.18. 13:47:06

@edeleny beres: Ha most nézed, már jó lesz.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.18. 14:05:31

@SomeSeed: Ez lett volna közönségszavazás, és ezért voltak a raliszerető fotósok mellett fotószerető ralisok is.

Peetee 2011.10.18. 14:21:34

Utólag belátom, pályáznom kellett volna.

Elsőre mikor megnéztem a kiírást azt gondoltam: na ez annak fekszik majd, akinek van a fészbúkon 13.500 ismerőse, aztán egy közepesen szar képpel meg 13.499 szavazattal boldog lesz valami macskajancsi...

Félig így lett, úgyhogy legközelebb biztosan pályázom, amennyiben a szervezők is változtatnak a "válogatás" menetén.
Én mondjuk aztmondanám most ,hogy 5-10 kép legyen közönségszavazat alapján- 5-10 kép pedig a zsűri alapján beválogatva a döntőbe. Akkor lesz fészbúk-béláknak is sikere, meg azoknak is, akik időt-energiát nem kímélve foglalkoznak a fotózással és legfőképp a helyes / izgalmas képszerkesztésre.

SomeSeed 2011.10.18. 16:19:15

@B. Capelluti: Ez nem válasz arra, hogy a top10-ben mindössze egy értékelhető fotó van a top10-ben...

pic-ard 2011.10.18. 16:26:39

@SomeSeed: van aki nem szólt a haveroknak, hogy jöjjenek szavazni, így oda sem érhetett.

SomeSeed 2011.10.18. 16:57:55

@pic-ard: Jah, így frankón van értelme... :)

etelefoto 2011.10.18. 19:38:36

Én azt gondolom a ha mindenki elolvasta pályázat részleteit, akkor azt is tudja hogy a zsűri csak a legtöbb szavazatot kapott 10 képet értékelte. Ez a sztori így lett kitalálva, de én sem gondoltam hogy egy ember naponta szavazhat, és sokan ezzel élnek is. Ennek értelmét én sem értem, de már mindegy is. Szóval azok kerültek be a TOP10-be, akik éltek ezzel a dologgal. Meg kell nézni az összes képet, és valóban sok klassz kép maradt messze lemaradva az élmezőnytől.
Gondolom ezt a legközelebb átgondolják az illetékesek, de legalább próbálnak lehetőséget adni mindenkinek, és ezt értékelni kell.
A zsűri meg azt gondolom úgy értékel ahogy akar. Mindenki azért került be ebbe a dologba, mert egyéniség és van saját véleménye, és nem kevés tapasztalata. Ők más szemmel nézik a képeket, mert vagy Fotósok, vagy láttak már jó Fotót. Tegyünk már különbséget a fényképek és a fotók között! Remélem érthető a mire is gondolok...

szabikon 2011.10.18. 20:33:13

Mint a boldog harmadik helyezett :D... egy zsűritag véleményével kapcsolatban írok. igazából a "dopping" dologgal kapcsolatban annyit szeretnék elmondani, hogy egyik kép sem tiszta fotó (kontraszt, szín stb..) minden képen van állítva és az én "dopping"-om sem tartott sokkal tovább.
A fekete-fehér kontraszttal igazából azt szerettem volna kifejezni, ami manapság probléma!!! Nem arról szól a rally, hogy versenyt nézünk izgulunk az eredményeken, hanem arról, hogy mennyire tudunk berúgni és elb...ni egy versenyt stb.. ezért is az a kép címe, hogy "nem is oly rég".
És tényleg javítani kell jövőre a válogatáson :)
Köszi mindenkinek!
ui:e-mailt-t mikor kapunk, hogy mit is nyertünk? :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.18. 20:58:35

@szabikon: hamarosan! (Csak kell még egy ajándék, mert hárommal készültünk. :))

SomeSeed 2011.10.19. 10:06:33

@B. Capelluti: Ne haragudj, de aki félmilliós kvázi fotopuska mögül vigyorog (mint Benics Kálmi), azt én nem nevezném laikusnak...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.10.19. 10:15:26

@SomeSeed:
a) Nem a fotósszett teszi a fotográfust. (ld. SzJÁ szöveges értékelését.)
b) egyébként pedig nem az övé, a kezébe adták. (Van egy ilyen fotósorozatunk, azt hiszem ki kell tenni. Van akin látszik, hogy tudja, hogyan kell fogni, másokon meg, az, hogy nem.)
23 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz

süti beállítások módosítása