WRC-k, kerítésszaggatás, villanyoszlopdöntés, bajnokavatás. Életem első Kassa Ralijának élménybeszámolója.

Bár közelebb van, mint jó pár ORB – futam, valahogy eddig sosem sikerült eljutnom a szomszédok egyik legnívósabb futamára, a Kassa Ralira. Eddig! Most ugyanis úgy döntöttem, ha törik, ha szakad (akár az eső is), el kell jutnom. 

Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is közös szlovák-lengyel záró futamként, és a FIA Közép-Európa Kupa állomásának helyszíneként szolgált Kassa városa és a környékbeli gyorsasági szakaszok. A nevezési listán ennek megfelelően a fent említett nemzeteken kívül több más országból is találhattunk neveket: a szlovák és lengyel indulók mellett francia, cseh és természetesen magyar párosokat is találhattunk. Hazánk színeit képviselte a korábbi magyar bajnok és a szlovák versenypályákon már otthonosan versenyző Hadik András, a tavalyi Subaru WRC-t, Evo IX-es Mitsubishire cserélő Pethő (Tyutyu) István, és a Lada VFTS-t terelgető Németh László is.

Előfutóként pedig a magyar futamokon is „nullásként” tevékenykedő Bodolai László indult. Bár a listán más magyar párosok is szerepeltek, végül ezért a 4 egységért szoríthattunk. 

A mezőny elején, a FIA A prioritással rendelkező IRC-menő, Bryan Bouffier (Peugeot 207 S2000) indult, Őt követte a lengyel FIA B prioritásos Michal Solowow (Ford Fiesta S2000), majd a nemzeti prioritásosok:  ifjabb Béres József (Skoda Fabia S2000), Kajetan Kajetanowicz (Subaru Impreza TMR), Jaroslav Melicharek (Mitsubishi Lancer WRC 05’), Tomasz Kuchar (Mitsubishi Evo VI) és Hadik (Subaru Impreza N14).

A csütörtöki gépátvételt és ünnepélyes rajtceremóniát követően pénteken és szombaton zajlott az igazi küzdelem. Én pénteken hajnalban indultam életem első Kassa Ralijára. 
Az első nap 3 szakasz várt a mezőnyre, melyet 2-2 alkalommal kellett teljesíteniük. Nem voltunk telhetetlenek, így ingázás helyett úgy döntöttünk beérjük egy szakasszal is, ami a Mi esetünkben a szalánci (Slanec) pálya lett (Gy3 és Gy6). 

Rengeteg látványos lengyel verseny összefoglalót láttam már a neten, és a szlovák pilótákra sincs panasz, így bíztam benne, hogy látványos versenyt láthatunk majd. Elsőre a szakasz elejét szemeltük ki, ahol 200 méter egyenes (közepén elemel) végén egy szűk, murvás jobbosba fordultak – ami egy másik útra vitte a mezőnyt. Utólag kissé bánom, hogy a murvás rész kijáratához álltam először; de a jobb fotók készítésének érdekében döntöttem így. Azért jól lehetett hallani (és volt, aki után látni is), ki-milyen féktávot vett az elemelős rész után a maradék 50 méteren a murva előtt. 

Drotár Subarujával olyan füstfelhőt húzott maga után – mielőtt lefulladt - , hogy azt még az utána érkező is láthatta…  A féktáv elmérése után még majdnem a külső íven árválkodó villanyoszlopot is eltalálta, de még időben korrigálni tudott. Nem volt már viszont ekkora szerencséje a jó 10 autóval utána érkező lengyel Micsus párosnak, akik narancssárga Evo IX-esükkel alaposan benézve a kanyart, telibe verték azt a bizonyos villanyoszlopot, ami annak rendje, s módja szerint meg is tört, ahogy az autó eleje is. A kár felmérése után, a nézők segítségével biztonságba helyezték az autót, mely kilyukadt hűtője miatt nem tudta tovább folytatni a versenyt (másnap viszont a szuperrali szabálynak köszönhetően újra versenybe szállhatott). 

Bár ezt az ügyet elég hamar sikerült megoldani, pár autó múlva viszont – a szlovák versenyekre kifejezetten nem jellemezően – megállt a verseny. Előbb azt hittük, hogy a „helyi ÉMÁSZ – ra” várunk (bár az oszlop a felénél tört meg és nem veszélyeztette a verseny további menetét); de mint kiderült, az állás az előző gyors miatt keletkezett, ahol egy kidöntött fa zárta el az utat a mezőny elől. ’Röpke’ 40 perc után folytatódott a verseny! Ekkor már fentebb álltam és az elemelős fékutat is láthattam, ahol a kisebb kategóriás autók is kimondottan nagy tempóval és lendülettel érkeztek. Voltak, akik kissé jobban megijedtek a hupli okozta elemelkedéstől és a fékbe taposva hatalmas füsttel, vagy épp meg-megcsúszva érkeztek a murvás rész felé. A közös szlovák-lengyel első osztályt szorosan követte a szlovák második vonal is, összesen 100 autót láthattunk az első körben (a másodikban már csak az első osztály jött). 

Maradván a szalánci pályán, a napi utolsó gyorsra (Gy6) valamivel feljebb mentünk. Természetesen autóval, hiszen a szlovákoknál bevett szokás, hogy két szakasz között hosszabb-rövidebb időre megnyitják az utat a közúti forgalom számára! A pálya közepén olyan rossz minőségű, kavicsos, nyomvályús utat találtunk (melyet egyébként a két szakasz között markolóval az első körhöz hasonló minőségűre egyengettek), hogy úgy döntöttünk ezt inkább nem vállaljuk be és amúgy is találtunk már egy jónak ígérkező részt. Itt egy hosszabb egyenest egy derékszögű, levágós balos követett, majd 50 és hosszú nyújtott jobbossal tovább a ratyi felé. A környezet sem volt elhanyagolható, a faluból kiérkezve, régi TSZ- telephez hasonló épületek között vezetett az út. Ez a hely sem okozott csalódást, a keresztben érkező autók látványa jó pár pillanatra feledtette velünk az egyébként egyre csontig hatolóbb hideg levegőt. 

Sajnos itt már a vártnál kettővel kevesebb magyar érkezett, mint utólag kiderült, sajnos Német Laciéknak sikerült újra felborítani a VFTS-t, míg Bodolai váltóprobléma miatt maradt ki, de Őt másnap újra a mezőny előtt találtuk.
A szakasz vége után vártuk a záróautót, hogy haza indulhassunk, de nem történt semmi... aztán szépen lassacskán megjelentek a civil autók, így beálltunk mi is a sorba. A pályán haladva egyszer csak egy villogó mentőautót pillantottunk meg az út közepén, hordágy a kocsinak támasztva, mögötte rendőrautó, körülötte civilek. Közelebb érve megtaláltuk a záróautót is: az úttól jó 40 méterre összetörve! Az előző körben egy VFTS ugyanitt hibázott és érkezett tetővel az út mellé, de abban volt bukócső! Ellenben az i30-as Hyundai záróban nem valószínű. Bízunk benne, hogy nem történt súlyosabb személyi sérülés, de abban biztosak vagyunk, hogy egy záróautónak nem versenytempóban kellene haladnia... főleg nem cső nélkül. 
 

Az első nap után, némi meglepetést okozva a francia Bryan Bouffier egy másodperc híján egy perccel vezetett, a második Fiestás Solowow és a Peugeotos (Tagai Racing Team – féle autó) Grzyb előtt.  A legjobb N-es a 4. Kajetanowicz, ifjabb Béres József hátránya majd’ másfél perc… 

Szombaton már „csak” kétszer két szakasz várt a mezőnyre: a több mint 24 kilométeres Opina és a 13 km-es herlányi pálya. Mi a második pályát választottuk: a csapat egyik rész bement a faluba kikerülős parkolót és hasonlókat nézni (mint az utólag kiderült nem is jártak vele rosszul!), míg én Bálint barátommal inkább nekivágtam az erdőnek :)

Közben a napi első, 24 km-es pályán a feje tetejére állt minden! A szakasz elején egy levágásban, tövön, egy kő szó szerint kiszúrt elég sokakkal, köztük a versenyben tetemes előnnyel vezető Bouffierrel, a szlovák bajnoki címet már zsebében érző Grzybbel, Kajetanowicz-el és az addig kifejezetten előkelő helyen álló Hadikkal is. Rajtuk kívül még egy tucat versenyzőnek okozott defektet és nem kevés bosszúságot az a bizonyos kő! De nem csak vesztesei voltak a fél maratoni hosszúságú szakasznak, hiszen ifjabb Béres az előző napi feledhető 5. helyéről egy szakasz alatt a másodikra lépett fel! Bár ekkor még mindig majd’ 20 másodperc hátránya volt Solowow-al szemben.

A fák között egy jó kis visszafordítóra leltünk, amibe egy hosszú egyenest követő bal3-ból érkeztek az autók. A visszafordító után pedig némi csiki - csukit láthattunk, még mielőtt egy jobb3-ban eltűntek volna előttünk a gépek. Változó intenzitással, de egész nap esett az eső, így elég csúszós volt a pálya. Volt jó pár tetszetős és gyors kanyarvétel előttünk, a legnagyobbat viszont a lengyel kedvencünk Kajetanowitz fordulta: már a jobb3-ból kiérkezve is, a nagy tempót követő fékezés közben keresztbe tette fekete-fehér dekoros Subaruját és szemre a leggyorsabban teljesítette a visszafordítót is. Nem is csoda, hogy csak úgy ide-oda riszált az autó a kanyart követően. Az már ott is feltűnt, hogy jóval korábban érkezett, mint azt vártuk és utólag kiderült meg is nyerte N-es autójával ezt a szakaszt! Voltak még további szép pillanatok is ebben a kanyarkombinációban, például a hófehér (bár kissé sáros) Evo VI-al versenyző Ondrej eregetett egy hatalmas lángcsóvát, miközben úgy lerajzolta a visszafordítót, hogy az Ken Blocknak is vagy csak 10.-jére sikerülne. 

Alattunk nem sokkal egy balos visszafordító volt, amit ugyan már nem láttunk; de jól hallottuk, ahogy a másodosztályban – addig – 2. helyen álló Ibizának valami nem adta ki. Szegények úgy lementek az útról, hogy több tucat szurkoló sem tudta visszatenni őket a susnyásból, ugyanis a Seat több félméteres farönkre ült fel. Ja igen, a másodosztály megint jött, és újra csak egyszer, így nekik igazából ez már az utolsó szakasz lett volna…

A második körre lejjebb sétáltunk a faluba. A parkolóig már nem jutottunk el, ugyanis találtunk egy olyan lejtős erős jobbost, amit még gyalog is alig tudtunk teljesíteni: csúszott, de rendesen! S, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, az első körben itt elég kemény kerítésbontásoknak lehettek tanúi az itt álló szurkolók: egy Honda jó 10-15 méteren lerombolta a külső íven lévő kerítést, majd egy Skoda – a lebontott résznek „hála” – meg sem állt egy ház sarkáig. Itt találkoztunk idősebb Béres Józseffel is, aki időközben feladni kényszerült a futamot. A nyomokat látva rögtön heves telefonálásba kezdett és már ment is az infó – az egyébként ekkor már élen álló – Joskónak, hogy „figyeljen oda a falu közepén lévő jobbosra, mert sorra a kertben végzik az autók”.  Erre az utolsó szakaszra már alaposan megfogyatkozott – a már másodosztály nélkül érkező – mezőny. Végül kevesebb, mint az indulók fele fejezte be a futamot. 

Nem hiába közönség kedvenc a határon innen és túl is ifjabb Béres József! 3 szakasz alatt (az utolsón már csak két kerékhajtással!) sikerült ledolgozni hátrányát, sőt meg is előzte a lengyel Fiestás Solowowot. Így az első nap összeszedett, közel másfél perc hátránya ellenére a verseny végén mégis a dobogó legfelső fokára állhatott! Nyilván ehhez kellett egy kis szerencse is, de ilyen a rali és nem hiába mondják: a verseny a célban ér véget. Hadik defektje után a legjobb magyar így az abszolút 9. Pethő Tyutyu lett, de azért a miskolci Subarus páros sem adta fel és végül Ők is sikeresen célba értek. Gratulálunk mindkét csapatnak!  

Összességében kifejezetten elégedett vagyok életem első Kassa Ralijával! A mezőnyben a WRC-ktől (C4, S12b, Micsu) kezdve – egészen a 120as Skodáig mindent láthattunk. A kisebb kategóriás C2-esek és Hondák pedig nem csak az összefoglaló videókban, hanem élőkben is elég szépen teljesítettek. 

Kassán jártunk, s nincs miért reklamálnunk!