Igaz, hogy a ralisprint nem rali, de egy jól megszervezett, korrekt verseny esetén bizonyos szempontból koncentráltabban nyújtja a raliélményt, mint a hagyományos versenyek. Azt a vitát, hogy mennyi sportértéke van a sprintversenyeknek, most nem nyitnám meg. Sötét téli estéken majd abból is lesznek jó vitaposztok.

Vitathatatlan előnye a sprinteknek, hogy a rövidebb össztáv, és jellemzően rövidebb gyorsasági szakaszok miatt a versenyzők bevállalósabbak, hiszen nem kell még 30 kilométernyi gyorsot, meg 80 kilométernyi etapot teljesíteni a szervizig. És persze a kamikázék aránya is itt a legmagasabb. Persze a ralisprintesek között mindenhol jelen vannak a jó kezű, tehetséges gyerekek, vagy éppen levezető bácsik, sőt, sok helyütt aktív élversenyzők is eljárogatnak kicsit szórakozni valamilyen buliverdával.

Hogy mennyire olcsó a ralisprint, arról megint csak megoszlanak a vélemények. Nem csak itthon, külföldön is. Egy dologban viszont biztos vagyok: a ralisprintre, mint mozgalomra, illetve mint lehetőségre szükség van.

kép innen

Készül egy sorozatunk a hazai ralisprint-bajnokságokról, de annak érdekében, hogy se a dél-dunántúli sorozatban vitézkedők, se pedig a borsodiak ne sértődjenek meg, szándékosan egy külföldi bajnokság éves összefoglaló videójával vezetjük fel a szériát.

Blogunk szerzői között egyébként van egy feloldhatatlan ellentét. Egyik szerzőnk (edelénybéres) lelkes BAZ Rallyesprint rajongó, én pedig pécsiként - nem beszélve most arról, hogy Markó Tibit közel húsz éve ismerem - a déli végek sorozatát kedvelem jobban.

Sőt, éppen tíz éve egy alkalommal el is indultunk egy Markó Tibi-féle "komlói amatőrön", amiből az MRT sorozata kinőtte magát. Az élmény felejthetetlen volt: a sár alatti jégen megcsúszva elgörbült kicsit az autó eleje, de a Ford Sierra nevű húzatópad megjavította, és az 1500 köbcenti alatti kategóriában csak egy 1,5-ös összkerekes Alfa 33 tudott minket megverni. A verseny után viszont öcsém mellé beült Kőváry Barna, és egymást autóztatták addig, amíg volt nyál az autóban.

Készüljetek! Hamarosan jönnek a posztok a két sorozatról. Ha Markó Tibiék sorozatában vitézkedsz, küldd el nekem az élményeidet, videóidat, hadd építsem be a posztomba. hadd legyen az is egy kicsit belülről.

Címkék: video sprint ralisprint

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr583474996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam-69 2011.12.19. 18:26:23

Ezt a sok starletet honnan szerzik?

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.12.19. 20:47:57

@Adam-69: Azt nem tudom, de nagyon elmebetegen közlekednek vele...

onager73 2011.12.20. 08:05:51

@Adam-69: Na igen sokan szeretnének itthon olyan Starletet. Nekem volt egy rozsdamentes. Egy évig hirdettem és a kutyának sem kellett. Csórókám a méhtelepen végezte. Sajnáltam de mennie kellett. A végén amíg én külföldön melóztam atyám odaadta a vasgyűjtő kissebbseggnek. Már megvolt bele az 1.6 moci is :( majdnem megsirattam.
4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz