Durva túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy tisztán látjuk, mi fog a rali világbajnoki sorozatokban történni. Ami biztos: felkerültek az SWRC, a PWRC és a WRC eddig beérkezett nevezései. Elvileg ezeket véglegesnek tekinthetnénk, ugyanis a nevezési határidő 19-én lejárt.

_AS_9936.jpg

Vannak meglepetések a listán. A legnagyobb éppen az, hogy minden lista végén az FIA nyitva hagyja a kiskaput arra, hogy a listák bővüljenek. Ez már csak azért meglepő, mert a nevezéssel kapcsolatos formai kérdéseket meglehetősen rigorózus gyakorlatot alakított ki a Nemzetközi Automobil Szövetség.

Ogiers0811fintw_486.jpg

A WRC mezőny továbbra is meglehetősen sovány: ugyan neveztek három gyári Citorent, de csak egy nevezett pilóta, Loeb szerepel a listán. A Ford két gyári autóval vesz részt, de az FIA hivatalosan csak Latvaláról tud. Nevezett még a brazil Paulo Nobre is egy brazil csapat színeiben. Az FIA győzködi még a MINI WRC Teamet, és remélik, hogy a sikerül egy "limitált" programra rábeszélni őket jövőre. A gyári csapatok nevezési határidejét 2012. március 27-ig meghosszabbították.

P90081619.jpg

Az SRWC mezőnye teljesen kicserélődni látszik. Maciej Oleksowicz, két Proton, Hayden Paddon, a Yazeed Racing és a JWRC-ből tovább lépő Craig Breen nevezett eddig. A protonos neveket és a Yazeed Racing versenyzőjét még nem ismerjük. Friciékről ugyan semmi hír, de 2012. január 10-éig még nevezhetnek.

FRICI_D_1.jpg

A PWRC mezőnye sem valami huszáros. Eddig Lorenzo Bertelli, Nikita Philippov, Marcos Sebastian Ligato, Louise Cook és Michal Kosciuszko nevezett. A lengyel srácot idén is láttuk - nem is rosszul - menni. 

Címkék: mini ford fiesta wrc latvala ds3 seb loeb mini wrc ds3 wrc

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr723485915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

effendi79 2011.12.22. 22:46:51

Hááát, mondhatnám, WRC évek óta döglődik, kábé mióta a subaru és a mitsu kiszállt, de az olyan lenne, mintha azt mondanám, hogy grönlandon általában hideg van. Nincs hírértéke...
Két gyári csapattal (a Minit hagyjuk), nem valami izgalmas, ritkán vannak meglepetések. A szezon elkezdődik, aztán Loeb a végén nyer. Olyan, mint Schumáker volt a Ferrarival. Ott is csak az volt a kérdés, hogy ki lesz a második.

eszgbr 2011.12.23. 10:39:46

Komolyan kezdem unni, ezt a Schumacheres hasonlatot, akkor ott volt a McLaren, a Williams, a Benetton/Renault stb., csak egyszerűen nem tudták megverni a Ferrarit. Itt meg ha a Ford nem tud labdába rúgni, akkor game over. Szerintem nem ugyanaz a kettő.

eszgbr 2011.12.23. 10:42:09

A poszthoz: talán nem feltétlenül mérvadó a nevezési lista, hiszen tudjuk, hogy Hirvonen, Solberg stb. biztosan indulnak majd. A Protonnál P-G. Anderssont és Bassot hozzák egyes források.

valerossi46 2011.12.23. 11:26:00

ezek a nevezési listák mindig hiányosak. úgy volt, hogy a VW indul és ahogy olvastam és láttam elég komolyan veszik, Ogier is VW-es overálban volt a ROC-on.

a Minit állítólag a RedBull fogja szponzorálni, így el tudnak indulni.

apoa 2011.12.23. 20:40:27

@eszgbr: Egyetértek. Senki nem akadályozta meg sem gazdaságilag, sem jogilag stb. hogy megverjék a Schumit. Csak ő meg a Ferrari volt nagyon jó.

valerossi46 2011.12.23. 22:10:06

@apoa: meg is verték, pontosabban megverte Alonso.
Loeb viszont 8 éve verhetetlen, nyert Xsara WRC-vel, C4 WRC-vel és most a DS3-assal is.
2006-ban meglehetett volna fogni, amikor a Citroen kiszállt egy évre Loeb a Kronos Citroen privát csapattal ment az új fejlesztésű Focussal versenyző Grönholm ellen, de még úgy is behúzta.
6 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása