A hétvégén sikerült teljesíteni a tervet, és két futamra is ellátogathattam. Időrendben nem ezzel kellene kezdenem, mégsem tudom megállni, hogy ne ez a futam legyen az első, melyről nektek is beszámolok.

Mint az már a beharangozó posztból is kiderült, a BAZ Megyei Ralisprint 2. fordulójának helyszíne számomra az abszolút hazai pályát jelentette. Én edelényi vagyok, míg anyai nagymamám és dédnagymamám pedig Abodon él. Így nem kicsit megörültem mikor kiderült, hogy az eredetileg tervezett Szemere helyett végül ez a (balajti-elág - Abod) szakasz lesz.

Nem tagadom nagyon be voltam sózva... Vágtam a centit rendesen. 
Egyáltalán nem tartom normálisnak ha egy diák a jól megérdemelt tavaszi szünetének végét várja (max. a nagyon pedálok és társaik), pedig most jóformán ezzel én is így voltam... hiszen a pihenés vége egyben azt is jelentette, végre itt a verseny!


 

Ahogy egyre jobban közeledett a várva - várt nap, én már teljesen kész voltam :)
Voltam "pályátjárni' Borsod Volánnal, autóval és még biciklivel is! 
A nevezési lista láttán már teljesen extázisban voltam: több, mint 80 autó; Ladák és BMW-k tömkelege!!! A versenyt megelőző nap kilátogattam a gépátvétel végére és egy újabb pályabejárást is megejtettünk nagymamáim óriási örömére - hiszen ilyenkor jó unokaként - mindig beugrottam hozzájuk is. Így tettem szombaton is, mikor nagy meglepetésemre egy versenyautót és egy trélert találtam az udvaron :)

 Kiderült, hogy a szomszéd elé tették a rajtot és a célt (oda-vissza) is. Már csak egyet kellett aludnom! Sok cimbora kért tanácsot, hogy hová is érdemes állni majd a versenyen, és még annál is többen próbálták azt kicsikarni belőlem, hogy én hová fogok. 

Egy kört mindenképp szerettem volna a "hírhedt edelényi beesős - kanyarban" eltölteni, továbbá terveim között szerepelt a szakasz másik végén, Abodnak a meglátogatása is, hiszen ott jó ebéddel vártak rám :)
Reggel zempléni ralibarátaimmal vágtunk neki a szakasznak. Ők az első nagyobb kanyarban maradtak, én valamivel fentebb sétáltam. Az első gyors nem tartogatott túl sok látványt számomra, bár panaszra nem lehet okom, hiszen azért voltak olyan versenyzők is, akik nem feledkeztek meg rólunk, nézőkről sem. Azért kicsivel többet vártam attól a jobb3-as kanyartól amit kiszemeltem magamnak. 
Pedig egyáltalán nem spórolták el már az első szakaszt sem, a mellettünk álló rádiósnak köszönhetően folyamatosan hallhattuk mi történik a pályán, s bizony történésből nem volt hiány: az első 15 autóból hárman is hibáztak...

A következő gyors visszafelé jött, ebből az irányból nem lehetett más választásom, csak az A bizonyos kanyar! Nem csak én gondoltam így, rajtam kívül rengeteg néző választotta még ezt a helyet. S bizony nem hiába! A safety után máris az első előfutó Lada forgással nyitott. A mezőny feléig szinte minden második autó keresztben teljesítette a hosszú nyújtott bal34-es kanyar "dobós-törős" kijáratát. Aztán a 39es rajtszámtól beindult a mókuskerék. Egy narancs BMW 325i 'kezdte a táncot', lecsúszott az - egyébként sárral felhordott, csúszós - útról, de másodpercek múlva már újra a kijelölt úton folytatta a versenyzést. A következő, immár fehér színű BMW nem csak típusra egyezett meg elődjével, de ugyanúgy sok volt és már csúszott is le az aszfaltról. Némi háromkerekezés után azonban Ő is visszatalált.

Azonban a néhány autóval később érkező 318 már olyan tempóval érkezett, hogy be sem tudta venni a kanyar végét! Kiegyenesítve az utat, orral egy bokorban landolt. De a lelkes és segítőkész nézők nagyon hamar kimenekítették.

Nem volt már ekkora szerencséje az Opeles Csomós Jánosnak, aki az útról pont úgy esett le, hogy az ott lévő patakba landolt. Esélye sem volt arra, hogy onnan vissza kerüljön a szakaszra. Míg az Ő autóját menteni próbálták megérkezett a másik Opellel Csomós Mixi is, akit innentől kuplunghibája miatt már a nézők toltak tovább... egészen a célig. Pedig az ifjú versenyző kifejezetten jól kezdett, az első gyorson abszolút negyedik időt autózott a kifejezetten tempós pályán, de sajnos a technika ördöge nem hagyta tovább versenyezni.

A két Opelest a "kamikáze-Ladások" követték, szinte mindannyiuk keresztben abszolválta a kanyart. De közülük is volt akinek nem adta ki: akadt aki a BMW-khez hasonlóan lecsúszott az útról, volt aki kiegyenesítve a kanyart kitörte a szomszédos - volt - TSZ tanya kerítésének oszlopait. Aztán érkeztek a Fábián-testvérek: először a VFTS, mely úgy lecsúszott az útról, hogy a közeli mezőn találta magát. De még mindig szerencsésebben megúszta, mint a tetőretett zsiguli... 

 Ugyanis alig hogy újra az úton találta magát a VFTS, hatalmas tempóval már meg is érkezett az út mellé a 2107 és egy leszúrt Rittenbergert követően a tetején állt meg, nem messze a már eleve ott lévő Astrától. Nem kis esés volt, de szerencsére a versenyzők nem sérültek meg, és ez a legfontosabb. 


Innen már nem sok autó volt hátra a szakasz végéig, azért még egy-két lecsúszás belefért a gyorsba. A harmadik szakasz előtt bejött a rescue, hogy kihúzza az ott maradottakat, és vele együtt jött a hír: kiveszik a kanyart a szakaszból! Ez jelen esetben könnyen megoldható volt, ugyanis ez a trükkös hely gyors elején/végén(iránytól függően) található. 
Ennek több oka is volt, s bár a nézők közül volt aki hangos kurvaanyázással fejezte ki nem tetszését a Rendezőség felé, első sorban miattuk hozták meg ezt - a szerintem logikusnak mondható - döntést az illetékesek. a történet ezen része akár külön posztot is érdemelhetne. Sokáig gondolkoztam, hogyan is írhatnám le az itt látottakat... de Tóth István - a Zemplén TV operatőre és szerkesztője szavaitól én sem tudtam volna jobban megfogalmazni, arról nem is beszélve, hogy ezek nem egy taknyos 21 éves lelkes szurkoló (azaz nem az én szavaim), hanem egy tapasztalt, sokat látott és a raliért már nagyon sokat dolgozóé. Ettől függetlenül én is teljesen egyetértek vele:

 

" Döbbenetes az a balhés réteg, aki megjelent a pálya szélén, s reggel 9 órakor már néhányan azt sem tudják hol vannak. Szép dolog a segítség, ám ahogy ezek az emberek tették, az inkább a balhé kedvéért ment, és sokszor csak a szerencsén múlott, hogy mindenki épp bőrrel megúszta! De a legdöbbenetesebb számomra az volt, mikor a 63-as Lada bukásánál senki nem tudta még, hogy van-e esetleg sérülése valamelyik versenyzőnek, akkor voltak olyan emberek, akik itallal a kezükben örömtáncot jártak, és fényképeztették magukat az autó mellett. Sajnos ezt el kellett mondanom, mert emberileg, és mint az autósportot szerető ember is aggódom, s féltem a rendezők munkáját, s aggódom a versenyzők miatt is, akik teljesítménye előtt ezúttal is elismeréssel adózok, s remélem mindenkinek sikerül ott lenni a következő verseny rajtjában. Akikről pedig beszéltem, azok jobb lenne, ha otthon maradnának!!!
Hajrá B-A-Z Megyei Rallysprint!
S jöjjön hozzá a szemléltető videó is, hogy ne csak a levegőben lógjon a fenti pár nagyon igaz sor...


Azt hiszem ehhez sok mindent nem lehet hozzáfűzni, de azért valamit mégiscsak. A következő szakasz előtt Üveges Gábor rendező végigment a pályán, hogy minden rendben van-e, s szerencsémre én is befértem hozzá (eljutva ezáltal oda, ahová sok-sok gyaloglás árán csak jóval később tudtam volna :)
Ekkor tudtam beszélni vele is egy pár szót (melyet bekapcsolt rádiója révén minden rádiós ponton hallani lehetett :D


Kitértünk a kanyar kivételének pontos okára is, ugyanis semmiképp sem szerettem volna valótlan információkat állítani. Ő is megerősítette, hogy első sorban a nézők miatt került át a rajt/cél. Ugyanis a fent említett kanyar elvileg egy kigumizott kanyar lett volna...
S reggel még a helyükön is voltak azok a bizonyos - levágás és ezáltal sár és murva kihordást megelőzendő céllal kitett - gumik a belső íven. De szépen "lassan" eltűntek. 
A viselkedésről és fegyelmezetlenségről nem is beszélve, pedig nem tizenéves sárga mellényeseket állított a kanyarba! 

 

Ezután a közel sem kellemes kitérő után - melyet semmiképp sem szerettem volna kihagyni a beszámolómból - térjünk vissza azért a versenyhez, hiszen szerencsére ezzel a sztorival az még közel sem ért véget, sőt még a táv nagy része hátra volt, hiszen az ötből még csak két gyorsasági ment le, három még hátra volt!
A 3. körben az Abod előtti fenti balos közel derékszögű kanyart választottam, mely előtt jó pár száz méter egyenes volt. Érdekes, hogy ide rali túrában lassítót helyeztek el, míg a sprinteseknek nem, mégis sikerült megállniuk - bevenniük a kanyart...
Egészen sok látvány akadt itt is, és a verseny is kifejezetten pörgős volt, nem kellett kisebb-nagyobb megszakításokat tartani sem. Itt emelném ki a verseny külföldi indulói, egy lengyel Opel Astrás párost, akik megmutatták hogyan lehet elsőkerekessel is kifejezetten látványosan autózni, ami persze az idejük rovására is ment, de szerintem - ránézésre - ez Őket sem annyira izgatta :)
 

Innen jó 3 kilométer sétát követően az utolsó két szakaszra végül csak sikerült Abodra is bejutnom, amit egyáltalán nem bántam meg! És nem csak mamámék húslevese és pörköltje miatt mondom :)
Nagyon szeretem azt a falut, szép és ráadásul látványos is! Van benne hidas "ugrató", elágazás, tempós részek, minden ami kell! Nem is unatkoztam a hátralévő 2 gyorsban sem, melyek egyébként az előzőhöz hasonlóan mindenféle megszakítások nélkül, nagyon pörgősen zajlottak le.

Én szeretem a falun áthaladó részeket is, most sem okozott csalódást számomra. Bár a szervizpark is itt kapott helyet, betérni azonban nem maradt időm, hisz a versenyről nem szerettem volna lemaradni, viszont a szervizeseknek/komálósoknak pont jó volt, hogy láthatták versenyzőiket/családtagjaikat/barátaikat versenyezni is. Jó hangulatú, látványos, üde színfoltja volt ez a kis falu a versenynek.

Összességében remek napot zártam, teljesen elégedett voltam, s örömmel és rengeteg élménnyel indultam haza a verseny vége után. Ahogy úgy általában, egy jó BAZ Sprint után :)

Folytatás május közepén - sajnos Bükfürdővel egy hétvégén - Nagykállón! De előtte egy tucatnyi sprintes, eleget téve egy meghívásnak, részt vesz a román rali bajnokság temesvári futamán is!!! De remélhetőleg erről még később bővebben is beszámolok majd :)

 

 

 

Címkék: lada baz sprint edelény abod

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr274458072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.04.18. 20:55:59

Ja, és ami kimaradt - de már lusta vagyok belenyúlni.
A szurkolós rész természetesen csak a nézők kicsiny részére vonatkozik, akinek nem inge...

1kutya 2012.04.18. 22:27:53

@edeleny beres: nagykállóban hol, mikor?

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2012.04.18. 23:22:34

@1kutya: május 12-13!
A kiírás még nincs meg, de valószínűleg szombaton belvárosi prológ, míg vasárnap a pályaudvar környékétől indul a szakasz :)

barumka 2012.04.19. 11:28:53

Edelénybéres. Igazad van, sok a selejtes ember a baz sprinten, kicsit talán több is mint a többin. Csak gondoljunk az északi nb1 es focicsapat szurkolóira, és én magam is többször láttam, átéltem azt egy rallyn, hogy ittasan belekötnek mindenkibe, direkt szítsák a balhét. Én a helyedben kitenném ide azokat az embereket, akiket ittasan balhézni, fotózkodni láttál. Megérdemelnék. Mára sok régi rallysnak elment a kedve attól, hogy versenyekre járjon nézni, mert nincs biztonságban. Turi is a kazári sprinten volt nézni a hétvégén, nem baz megyében..:-) :-)
4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása