Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás lassan kezd hozzászokni a román rallybajnokság bajnoki emelvényéhez. A brassói és a temesvári ezüst után, Bákóban egy bronzéremmel gyarapították az eddigi trófeák számát. A magyar páros a pénteki nap után is az abszolút harmadik pozícióban állt, amit sikerült megtartani a verseny végéig. A szezon harmadik viadalán szombaton két egymásra fűzött, rövidebb murvás szakasz után, egy 26 kilométeres gyorsasági következett, ami szétszedte a mezőnyt. A korábbi vb-menő francia Delecourt és Szabó Gergőt nem tudták tartani Spiciék, de a többi riválist leszakították a hatodik gyorsra. A Bákó Rally utolsó három szakaszán már nem történt érdemi változás. Akkora különbségek alakultak ki a párosok között, amelyek előrevetítették a végeredményt. Spiciék megtartották a harmadik helyezést, amivel összetettben szűkítették a különbséget az élen álló Valentin Porcisteanuval szemben.

spici_bako3.jpg

Folytatás a sajtóközleményes mutációnkon.

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr54548446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz

süti beállítások módosítása