Vasárnap 21:24 Ne haragudjatok, de Nyírádon elment a magentás mobilnetem (a kék nem is működött) és a 14:25-ös frissülést már nem tudtam élesíteni. Szóval nem volt nagy jókedv a táborunkban, nagyon szerettünk volna döntőbe jutni és ez nem sikerült. Kiderült, hogy Orszi, Jani és még két Zsolti igazából feleslegesen dolgozták végig az éjszakát, mert az eredeti váltóáttétel lett volna az igazi. Orszi csak azt érezte, hogy nem megy úgy az autó ahogy szokott és a váltóra gyanakodott, holott ez a motorbaj miatt volt. Nagyon jó döntőket láttunk, remélem lesz sok-sok videó és a jövő heti élménybeszámolós poszthoz majd tudok csatolni néhány jól sikerültet

Vasárnap 14:25 Kicsit el vagyunk keseredve, mert hengerfejes lett a technika, nem a váltóval volt a baj. A S1600-os kategóriában egyetlen magyarnak sikerült döntőbe jutnia, Luigi a C döntőből próbálkozhat. Jövő héten érkezik majd egy összefoglaló írás, addig búcsúzom, mert megyünk versenyt nézni. Köszönjük, hogy figyeltetek ránk ezen a hétvégén!

Vasárnap 11:42 Nem megy a kocsi az új áttétellel sem. Orszi szerint elgyengült a motor, régebben, mikor ugyanez az áttétel volt benne, sokkal fürgébb volt az Ignis. Most volt itt egy MOTEC-hez értő ember, rádugta a laptopját és valamit állítottak. Nemsokára az utolsó előfutam következik, az utolsó lehetőség, hogy teszteljük a kocsit. Ha Orszi az eddigi két futam alapján a tizennyolcadik.

Vasárnap 08:58 Orszi elégedett a váltóval - próbálna csak nem az lenni - most már mind a két fontos ponton tud hatodikat váltani. A rajtprogramot berhelik ezekben a pillanatokban. Gyönyörű idő van, még mindig érdemes elindulni ide. Hamarosan kezdődnek a mai futamok, délután pedig a döntők. Addig is like!

Vasárnap 08:17 Reggel négyig szerelt a csapat, de kész vagyunk. Orszi elgurult a warm up-ra, nemsokára kiderül, hogy jobb lett-e az autó. A depóban már megindult az élet, mindenhonnan a motorok hangja hallatszik, melegítik a versenyautókat. A bemelegítő edzés után kezdődnek a futamok. Rengeteg a néző már most is és folyamatosan érkeznek Nyírádra. Reggeli hangulatjelentés a depóból:

19:59 Féltengelyek kint, váltó is mindjárt...

19:03 Röviden összefoglalva a mai napunkat elmondhatom, hogy jól érezzük magunkat. A legfontosabb, hogy Orszi is jól érzi magát, folyamatosan próbál új dolgokat kitalálni. Ennek eredménye, hogy ezekben a pillanatokban indul útnak valaki Zsámbékról, hogy hozzon egy olyan végáttételt, ami szerinte megfelelő. Remélem nem haragszotok, ha a nem fárasztalak titeket az eredményekkel, úgyis megtaláljátok az interneten. Az azért tisztán látszik, hogy a kategóriánk elejétől technikailag le vagyunk maradva, és mivel Orszinak ez mindössze a harmadik szezonja a rallycrossban, több rutin is kell még. Hamarosan felkerül ide egy interjú Orszival amelyben a mai napot foglalja össze.   

Szombat 18:26 Nagy erőkkel keresünk valakit, aki ma(!) este le tudna hozni Zsámbékról Nyírádra egy végáttételt, mert a nálunk lévő három közül egy sem felel meg a pilótánknak. :D A váltót már elkezdtük levenni, Orszinak az a gondja, hogy a fölfelében nem tud hatodikat váltani, pedig a többi S1600-os ott is hatodikban közlekedik. Nagyon jók voltak a mai futamok, különösen az utolsó Super Touring menet. Holnap iszonyú komoly csaták várnak ránk és a többiekre is...

Nyírád4.jpg

Szombat 15:33 Ma még egy futamunk van, Orszinak tetszik az autó, de kellene még néhány tucat lóerő, hogy az elejével tartani tudjuk a lépést. Egyelőre úgy tűnik, hogy az új végáttétel marad, de végleges döntés csak a mai utolsó futam után születik. Az idő jó, nem esik az eső, hiába ígérték.

Nyírád3.jpg

Szombat 12:49 Elkezdődött a második szabadedzés. Az elsőn végül a huszadik helyen zártunk, de ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Az autó rendben van, a pálya szintén csak az eső szemerkél egy kicsit. Vizes gumink van, nem félünk használni ha kell, de még nem kell. A második szabadedzés előtt a rajtprogramon állítgattak a srácok. a szabadedzések után interjú készül majd Orszival.

Szombat 10:17 Zajlik a versenyzői eligazítás, néhányan az autóra tettük fel a még hiányzó matricákat, néhányan az autó alját védő műanyag borítással szenvednek. A radar szerint eső jön délnyugat felől.

Nyírád2.jpg

Szombat 08:15 A mai napon az előfutamok várnak ránk. A nap legnagyobb kérdése, hogy beválik-e az új végáttétel vagy este vissza kell tennünk a régit. Tudom, hogy régóta ezt mondogatom, de most már tényleg mindjárt kész vagyunk a táborral... Addig is nyomjatok egy tetszik/like gombot a facebook oldalunkon, ha nem nagy kérés.

Szombat 07:05: Lassan ébredezik a depó, mi viszont már régen ébren vagyunk. Mellettünk reggel hat óta már Metallica szól, Mica szerzett egy nagyon részeg osztrákot, aki nem tudott angolul, de németül is alig, viszont közléskényszer gyötörte. Szerencsére már tovább állt. Orszi még alszik, mi most elmegyünk kávézni, de később jelentkezem. 

Péntek 21:03: Jelen pillanatban hatodszor rendezzük át a nekünk kijelölt területet, de nem sokkal ezelőtt Orszi a kamerám elé állt. Íme:

Péntek 19:29: Nagy nehezen ideértünk. Nem, semmi gondunk nem volt, csak tökölődtünk egy kicsit. Orszi és a többi Zsolti (Úgy látszik itt feltétel, hogy valakit Zsoltinak hívjanak) éppen az Ignis futóművét tekergetik. Mi egészen mást tekergetünk, de a hangulat rendben van. Már itt van mindenki, de még nem volt időnk szétnézni. Várjuk, hogy jöjjön a lakókocsink és ki tudjuk alakítani a végleges helyünket. Legnagyobb aggodalmam a mobilnettel volt kapcsolatos, hoztam mind a három szolgáltatótól egyet és a magenta működik, a többi nem.

Nyirád1.jpg

Péntek 15:34 A ma délutáni gépátvételekkel elkezdődik Nyírádon a Rallycross Európa Bajnokság idei negyedik fordulója. Három kategória küzdelmeit láthatja a nagyérdemű közönség, a Super Touring Cars, a S1600 és a Touring Cars versenyzőinek élvonala látogat hazánkba, kiegészülve számos magyar versenyzővel. Ha valaki még nem ismerné ezt a szakágat akkor itt egy videó a 2007-es nyírádi EB fordulóról:

Ma késő délutántól már a helyszínről frissítjük ezt a posztot. Beépülünk az egyik magyar csapatba, toljuk majd a háttérinfókat és az érdekességeket. Addig is nézegessétek az időtervet és nevezési listát!

Nyírád2012Plakát.jpg

Címkék: rallycross nyírád shaperzrally ozsracing ország zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr744558733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

awesomebody 2012.06.03. 17:43:04

Minden évben felhívom a kedves Ebről posztolókat, hogy NYIRÁD és NEM NYÍRÁD:) amúgy fantasztikus volt....üdv.

awesomebody 2012.06.03. 17:44:32

voltam ma NYIRÁDON EB-n de NYÍRÁDON még soha....!!!!!!

1kutya 2012.06.03. 20:06:05

@awesomebody: ezért volt jó a máriapócsi futam, mert ott rögtön mindenkinek feltűnt volna, hogy marijapotsch:-DDD

awesomebody 2012.06.03. 23:40:39

bocs a két kommentért. csak nem láttam az elsőt. mióta EB van sok helyen nem láttam még rendesen leírva és valami megszakadt bennem helyi lakosként:)

shaperzrally 2012.06.04. 20:29:57

@awesomebody: Bárkivel, bármennyiben fogadtam volna, hogy Nyírád... De most egy életre megjegyeztem. :D
6 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (128) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása