Hétvégén visszatér a rali2 az Oroszlány és Pusztavám közötti aszfaltcsíkra. Ralisprint és a túra verseny gyakran van ezen a részen, de a rali2 mezőnye kb. 10 éve járt erre (akkor még a Capelluti tesók is mentek a kis sárga 106-ossal).

Mondjuk nem jól, sőt inkább sz.rul. Magyarázhatnám, hogy mennyi nyűg volt a kocsival, vagy, hogy biztonsági autózás volt, mert hullottak az ellenfelek, és foghatnám arra, hogy defektet kaptunk, amit a gyorson bent kellett kicserélni. Pedig nagyon vártuk a versenyt, mert nagyon jó gyorsaságik voltak, éjszakai gyors is volt. Ehhez képest sírni tudtunk volna. Mondjuk úgy, hogy bár 5. helyen végeztünk a kategóriánkban, de nem szoktunk ezzel a versennyel dicsekedni. Annyit megjegyeznék, hogy 30 fokban, szárazon is csúsznak ezek a pályák. Ráadásul senki sem tudja, hogy mennyire működnek a gumik ilyen hidegben. - B. Capelluti.

Egy nagyon tempós szakaszról van szó, aminek a nagy részét fehér aszfalt borítja. Ennek az a jó tulajdonsága, hogy csúszik. Nem kicsit, nagyon! Ha nedves, akkor meg egyenesen olyan, mint a korcsolyapálya. Hétvégére hűvös ködös időt jósolnak, tehát látvány lesz gazdagon. 

Szárazon

Vizesen

És a végére jöjjön egy bónusz videó. Ifj. Tóth Janika és Tóth Imi 2000-ben egy Svédországból bérelt Toyotával indultak az Esztergom Rallyn, aminek része volt az oroszlányi szakasz is. A hang förtelmes, de a látvány mindenért kárpótol!

Fotó: totalcar.hu (Esztergom Rallye 2000)

A verseny a ralikettő mellett historic OB futam is, így indul Cigi a zöld M3-as BMW-vel, lesz MKI-es Ford Escort, Ascona B, és Kőváry Barna is ott lesz a Montét megjárt sárga Trabival. A szombati sprintes mezőnyben pedig BMW és Lada hegyek is lesznek. Érdemes lesz kilátogatni.

Címkék: video tatabánya oroszlány rallye2 pusztavám

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr264909353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2012.11.17. 19:13:18

Ott kéne lenni. Kész a Mini, menni akar...

Ad Dio 2012.11.17. 19:24:21

Megnézetem az esős szakaszt. Jól nyomtátok.
2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása