Törtük a fejünket, hogyan köszönhetnénk el az Intercontinental Rally Challenge-től méltóképpen és arra jutottunk, hogy mindannyian felidézünk egy-egy emléket az IRC-vel kapcsolatban.Valami olyat, ami valószínűleg több évtized múlva is eszünkbe fog jutni, ha valaki az IRC-t emlegeti. Ti se fogjátok vissza magatokat és a kommentek közé írjátok meg, hogy nektek mi lesz a legélénkebb emléketek sok-sok év múlva. Alább egy rövid összefoglaló az IRC-ről, utána pedig bloggereink emlékeznek.

IRClogo.png

Az IRC sorozat az Eurosportnak köszönheti, hogy megszületett. Miután a sportcsatorna hosszú évekig szeretett volna a világbajnoki futamokról élő közvetítéseket műsorára tűzni és rendre falakba ütközött, logikus lépésnek tűnt, hogy létrehozzon egy olyan bajnokságot, ahol az összes joggal szabadon rendelkezik. A csatorna a legegyszerűbb és legjárhatóbb utat választotta: Már létező versenyekből állított össze egy versenynaptárat 2006-ban, majd az International Rally Challenge nevet adta az újszülöttnek.

2006 egyfajta „teszt szezon” volt, mindössze négy verseny után hirdették bajnoknak Giandomenico Basso-t és a FIAT Punto S2000-t, mely a raliautók új kategóriájának első hírnöke volt.

2007-től már Intercontinental Rally Challenge néven ismeretes a sorozat, a kilenc fordulóból egyet Afrikában (Safari Rally) és egyet Ázsiában (Kína Rally) rendeztek. A FIAT mellé megérkezett a Peugeot S2000-es versenyautója és már az első évben bajnok is tudott lenni Enrique Garcia Ojeda-val, aki bár egyetlen fordulót sem tudott megnyerni, de kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően a legtöbb pontot szorgoskodta össze. Ebben az évben, az Orosz Rally-n szerezte meg Szabó Gergő az első magyar IRC pontot.

2008-ban megtanultuk Juho Hanninen nevét, aki az akkor még létező VIP autóval megnyerte az oroszországi versenyt. Újabb négy magyar pont születik Janika révén, aki a Barum Rallyn és a Rally du Valais-n is eredményesen versenyzett. A bajnok az ex-mountain bike világbajnok Nicolas Vouilloz lett Peugeot 207-es versenyautójával.

2009 volt az az év amikor a Monte elveszítette helyét a világbajnokság naptárában, az Eurosport pedig pár nap alatt megegyezett a rendezőkkel és immáron az IRC naptárának fényét emelte a patinás verseny, ráadásul nem akármilyen televíziós közvetítést kerekítettek köré. Év végén Kris Meeke lehetett a legboldogabb, hiszen négy győzelmet szerezve meg sem állt a bajnoki címig. Újabb két magyar pont született, ezúttal is Janikának köszönhetően, aki a Barumon a hetedik helyen végzett. Megérkezett a mezőnybe a Skoda Fabia S2000.

A tizenkét versenyből álló 2010-es szezon is a Montéval kezdődött, ahonnan egy kivételével az összes gyorsasági szakaszt élőben közvetítette az Eurosport. Juho Hanninen immár a Skoda gyár pilótájaként három győzelmet szerezve elhódította Meeke-től a bajnoki címet. Ebben az esztendőben egyetlen magyar páros sem szerzett abszolult pontot.

2011-től az IRC is alkalmazni kezdi a legújabb pontszámítást (25-18-15-stb…), másfeles szorzót kap a Rally of Scotland, dupla szorzót a Ciprus Rally, ezzel ösztönözve a csapatokat a szezon végi versenyeken való részvételre. Külön kupát írnak ki a kétkerék-meghajtású autóknak (2WD Cup) és az N csoportos autóknak (Production Cup). Andreas Mikkelsen nyer Skóciában, és megnyeri az idényzáró ciprusi versenyt is, ennek köszönhetően másfél(!) ponttal nyeri a bajnokságot is. Az utolsó versenyre öt pilóta is bajnoki reményekkel érkezett, ilyesmire hosszú ideje nem került sor a nemzetközi porondon. Sikerült bekerülnie a naptárba a Mecsek Rallye-nak, ahol hosszú ideje nem látott nézősereg volt kiváncsi a világ második legjobb bajnokságának versenyzőire. A magyar versenyt Jan Kopecky nyerte, a legjobb magyar Asi a hatodik lett, rajta kívül Bútor Robi (8.) fért a legjobb tíz közé. A kétkerekesek között érdekelt Puskádi – Gódor kettős felálhatott az év végi dobogó harmadik fokára, ezzel nemzetközi szinten régóta nem látott sikert ért el a hazai rali.

2012-re a gazdasági válság erősen rányomta a bélyegét. Az élmezőnyből szinte csak Mikkelsen vette komolyan a bajnokságot, ennek megfelelően sokkal simábban nyert, mint az előző, feszültségekkel teli esztendőben. Az ukrán versenyen Vizin Laci bácsiék az abszolult harmadik helyen végeztek, ezzel övék minden idők legjobb magyar szereplése IRC versenyen. Szabó Gergő (6 pont), Puskádi János (4 pont) és Bujdos Miklós (2 pont) is abszolult pontokat szerzett magyar színekben, elmondhatjuk, hogy hazai szempontból ez volt minden idők legeredményesebb szezonja. A 2WD Cup-ban Krózser Menyhért tizenkét ponttal zárt a Barum Rally-n szerzett negyedik helyének köszönhetően. A szezon közepén az Eurosport bejelentette, hogy 2013-ban már nem rendezi meg az Intercontinental Rally Challenge soron következő, nyolcadik évadát, helyette az Európa Bajnokságra koncentrál, amelynek 2023-ig szerezte meg a promóciós jogait. 

B.Capelluti: Melyik volt a kedvenc futamom, illetve kedvenc emlékem? Adná magát a tavalyi Mecsek, mert az a hazai pálya, szerepeltünk a műsorfüzetben, bandáztunk a gyári versenyzőkkel, és megírtuk mindkét napot. Hatalmas élmény volt, de mégsem ez, hanem egyértelműen a 2011-es Ciprus Rally, illetve az azt követő egynapos őrület. Neuville egy zubbonyba való őrült. Vagy inkább az egyik legnagyobb tehetség? Tűkön ülve néztem végig, teljes extázisban. Volt minden ami kell: leginkább késhegyre menő háború az esélyesek közül.

mekkenagle.jpgKris Meeke és Paul Nagle 2009 bajnokai

G.Capelluti: Sok versenyen voltam már, de sajnos nem adatott meg, hogy IRC futamot a helyszínen követhessek. Egyedül a tavalyi Mecsek Rallye volt ez alól kivétel. Nekem nagy élmény volt. Nem csak azért, mert meghívtak minket a Skoda csapatlátogatásra, a Peugeot sajtótájékoztatójára (finom kaja mindkét helyen), vagy mert szép tűzijáték volt a prológon. Hanem mert a tömegek a pályák szélén a '99-es Mecseket idézték. Utoljára akkor uralkodott el rajtam ugyanez az érzés. Ahogyan az erdő visszhangozva továbbítja az első autó keltette zajt, mintha egyszeriben végtelen csend támadt volna, annyira várta mindenki az érkezését. Ebbe a csendbe csak a motor üvöltése és a durrogások tudtak befurakodni. Az ujjam is szinte remegett az expo gombon. És megjelent, hangosan, szagosan, gyorsan. Valahogy a zárak is vadabbul csattogtak körülöttem, mint egy átlagos OB futamon. Aztán eltűnt az autó a fák mögött, maradt a lúdbőrzés, a halkan erősödő zsivaj, és a "húba" kezdetű mondatok sokasága. OK, minden komolyabb nemzetközi raliversenynek ilyen a hangulata. De ez itt volt. A Mecsekben. Pécsett.

Thierry Neuville nagy mentése a 2011-es Golden Stage Rally-n

edelenyberes: ha IRC, akkor Barum. Szerencsésnek érzem magam, hogy idén immár zsinórban ötödször lehettem kint a cseheknél. Mikor legelőször (2008-ban) kijutottam ÁSÁ barátommal, akkor még csak előfutott Kopecky a zsír új Skoda Fabia S2000-el. Azóta pedig nyomon követhettem azt is, ahogy a cseh márka a csúcsra jutott ebben a sorozatban. Szép emlék még az idei nagyszebeni futam (még ha Mikkelsenen kívül nem is sokan voltak ott), a mecseki verseny pedig csak hab a tortán. 

Meeke bukása a 2010-es Montén élőben volt látható az Eurosporton

T-Maci: az IRC egy kis színt hozott a rali világába. Amikor elindult, akkor a vb-n már Loeb uralkodott és kezdett egy kicsit unalmassá válni. Nagyon örültem az akkor megjelent S2000-es autóknak. Szerintem bitang jó hangjuk van! Jó volt, hogy sok tehetséges versenyzőnek lehetőséget adott a sorozat, hogy elinduljanak a világhírnév felé vezető úton. Én három versenyt emelnék ki: 2007 Barum, mert az volt az első verseny, amin ott lehettem, hatalmas élmény volt a nagymenőket élőben látni! A második a Mecsek Rallye: a rendezési hiányosságok ellenére egy nagyon jó verseny volt: az ismert pályákon megmutatták a gyáriak, hogyan kell autózni. A harmadik, a csúcs, a Monte Carlo Rallye: olyan volt, mint egy álomvilág: szinte egész nap rali ment a tévében. Talán ez volt az a verseny, amely elindította az autóverseny szeretete felé Frau T-Macit!

Rövid összefoglaló a mecseki IRC futamról

Dávid: Két oka volt annak, hogy sokan a világbajnokság alternatívájaként, és nem annak árnyék-szériájaként gondoltak az IRC-re ebben a hét szezonban. Az interkontinentális ralibajnokság (ennek az elnevezésnek ennyi idő alatt sem sikerült elfogadtatnia magát) futamai az Eurosport politikájának hála jól követhetőek voltak. A sokszor egész délelőttöket, vagy délutánokat kitöltő közvetítésekkel sikerült eljuttatni az emberek otthonába egy-egy raliverseny, vagy talán az egész ralisport romantikáját. Ez egy olyan plusz volt, amit a világbajnokságtól már régóta várunk, mégsem kaptuk meg soha. A közvetítések persze messze értéktelenebbek lettek volna, ha nincsenek azok a tizedekre menő szoros csaták, amelyek jellemezték a sorozatot. A technikai sportoktól példátlan egyenlőségpártiság volt az, ami megteremtette a sokszor öt-hatesélyes küzdelmeket, és ami egy Loeb-uralom alatt felnőtt ralifannak  mint nekem sokkoló élmény volt. Mindezért köszönet az Eurosportnak, és Bencének kiváló munkájukért. Bence hangja számomra egybeforrt az IRC-vel, a késő esti összefoglalók alatt nem egyszer az ő felkiáltása riasztott álmomból egy-egy érdekesebb momentumnál. Csak remélni tudom, hogy a hamvaiból feltámasztott Európa-bajnokság méltó lesz a folytatásra, és legalább annyi izgalmat hoz majd, mint ez a szépemlékű sorozat.

Az autosport.cz zenés klippje a 2010-es Montéról

shaperzrally: A világ legnagyobb mázlistájának tartom magam, hogy az elejétől kezdve figyelhettem és egy kicsit talán segíthettem is ennek a bajnokságnak a létrejöttét, mivel az Eurosport a munkaadóm. Azon kívül, hogy az adás képeihez adtam a hangom, elég sok mindenben kikérték a véleményemet a párizsiak, persze nem csak az enyémet, hanem valamennyi ország rali kommentátorának véleményét is. Az elején még kicsit hitetlenkedve, szkeptikusan figyeltem a történéseket, egy idő után meg már jobban tetszett, mint a VB. Mivel egyetlen emléket kell kiválasztanom, a 2011-es Monte Carlo Rallye lesz az, amelynek valamennyi – na jó, egy kivételével valamennyi – gyorsasági szakaszát élőben közvetítette az Eurosport. Ez valami olyan volt, amiről álmodni sem mertem volna pár évvel ezelőtt. Ami még szebbé teszi, hogy az este 11-kor kezdődő adás a Turini gyorsaságiról hipernézett volt Európa szerte, pedig jóval a főműsoridő után kezdődött, erre azóta is nagyon büszkék a főnökök.

zrc: Sajnos nekem is csak egyszer adatott meg, hogy a pálya mellől figyelhessem a nemzetközi mezőnyt. Természetesen a Mecsek Rallye-n éltem át azt az élményt, ami biztosan egy életre elkísér majd. Nagyon személyessé teszi e verseny emlékét, hogy tudósítottunk róla, ott voltunk, láttuk. Ott a szűk aszfaltút mellett kicsit visszatért számomra a hőskor hangulata. Hogy őrültek, vagy hősök jöttek ott le 6. fokozatban, keresztben csúszva? Nekem mindig is ez az emlék marad a nagybetűs IRC.

A kommentek között pedig tőletek várunk néhány emléket az IRC-vel kapcsolatban, legyen az szép vagy akár kevésbé szép.

Címkék: irc

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr654910001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toto92 2012.11.28. 00:08:50

nem vagyok nagy ralifan, de az a bizonyos 2011-es Monte közvetítés az valami olyan volt, amiből sokkal de sokkal több kéne.

vancello · http://vancello.hu 2012.11.28. 01:15:55

Egy pillanat maradt a leginkább emlékezetes: A Montén a célkanyarban este izzó féktárcsákat nézni élőben a TV-n. Volt varázsa, hiányozni fog!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.11.28. 03:16:37

Szerintem összességében jobban jártunk. Az ERC egy méltánytalanul nélkülözött bajnokság, de visszatérhet régi fénye most, rendes médiatámogatással.

Az IRC-nek baromi látványos összefoglalói voltak, a WRC-adások ritmustalan "5 mp száguldó autó, 1 perc izzadt fejes interjú" kollázsaival szemben, az élő közvetítésekről nem is beszélve (sajnos a Montékről mindig sikerült lecsúsznom, ellenben Korzikát néztem többször).

Ami kissé nem tetszett az IRC-ben, hogy a végére szinte kizárólag aszfaltralik alkották, amik kedvenceim, csak amikor egy egész sorozat áll belőle, az számomra annyira nem komolyan vehető, nem "igazi" rali.

Most sokkal változatosabb lesz helyszínileg, a mezőny talán még szorosabb (hiszen két európai sorozat helyett csak egy lesz - másik rákfenéje az IRC-nek, hogy pár kiruccanáson kívül nem sikerült elhagynia öjrópát), ergo nagyobb médiafigyelmet is kap, a közvetítések IRC-színvonalúak lesznekés a bajnok egy igencsak rangos, szép hagyományokat őrző trófeával lesz gazdagabb az év végén.

Csak igazam legyen...

Szkotti 2012.11.28. 12:59:09

"másik rákfenéje az IRC-nek, hogy pár kiruccanáson kívül nem sikerült elhagynia öjrópát"
Hát, létezett a versenynaptárban az említett Kína Rali, meg volt Brazil futam, egy-egy ilyen "kiruccanás" mocsok nagy logisztikai teher még a nagy csapatoknak is, nemhogy a kicsiknek, nem véletlenül nem erőltették ezt szerintem.

Hogy személyes is legyen: 2009 Skócia, csapattagként. Az idő megszépíti a dolgokat, most már csak kellemes emlék az az egyhetes eső, amiben kint voltunk. Azóta ismerjük, szeretjük és időnként fogyasztjuk a Bell's viszkit ;o)))
4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása