A svéd rali utolsó napján már nem történt érdemi változás az első négy helyezett sorrendjében. Az ötödiknek viszont újfent elgurult a gyógyszere.

Vasárnap még 6 szakasz, s közel 100km-nyi gyorsasági várt a még versenyben lévő párosokra, de immáron nagyrészt norvég gyorsaságikon. Az utolsó power stage-en 20kilométeren küzdhettek a plusz pontokért. 

11213_10151290212187057_1640622288_n.jpgLoeb kezdett a legjobban, zsinórban 3 gyorsot nyert, majd a szervizparkig hátralévő két szakaszon visszavágott Ogier és Ostberg is villant egyet. Ostberg és Latvala között tovább ment az adok kapok, de 5 másodpercnél egyszer sem tudott közelebb kerülni a finn pilóta a harmadik helyhez.

Három szakasszal a vége előtt Sordo és Novikov is hibázott. A 20. gyorsasági előbbi egy sziklának ment, utóbbi pedig tetőre tette Fiestáját. Sordo ezután végleg kiszállt a versenyből, az orosz fordos Novikov majd' 11 perc hátránnyal ugyan, de tovább folytatta a futamot, hiszen még így is az abszolút 9. helyen tanyázott - s végül itt is zárt.

600778_413244202101948_1902475202_n.jpgDarabszámra nincs hiány a Fordosokból, eredményekből viszont annál inkább. 

Érdekesség, hogy Novikov idén már másodszor rontja el versenyét az utolsó napon. Míg Monte Carloban az abszolút harmadik, most Svédországban az ötödik helyről dobta el. De ezúttal legalább sikerült célba érnie...

VW-WRC13-02-MC-067.jpg

Az utolsó, plusz pontokért zajló szakaszon ("power stage") Ogier diadalmaskodott, elérve ezzel a versenyen szerezhető maximum pontszámot. A másodiknak járó két extra pontot Latvala, egy plusz pontot pedig Ostberg zsebelhetett be.

svéd szakaszonkénti.png

A fenti diagramból jól látszik, milyen simán - mondhatni toronymagasan nyerte meg a svéd ralit Sebastien Ogier. 22 szakaszból tizenegyszer futotta a leggyorsabb időt, megszerezve ezzel a VW Motorsport Polo-R WRC első abszolút győzelmét, mindössze második futamukon!

vw-20130210-1208.jpgOgier az elmúlt 60(!) év második nem skandináv versenyzője, aki nyerni tudott Svédországban. (A másik, 2004-ben Loeb volt)

Csapattársa Latvala viszont - a tavalyi svéd győzelme ellenére - nem hozta a tőle elvárható formáját. Mindössze egyszer tudott szakaszt nyerni, és amint az a következő diagramon is jól látható: az első nap nagy csatában ugyan, de alulmaradt Loebbel szemben a második helyért folyó küzdelemben, majd szombaton Ostberg támadását sem tudta visszaverni és végül csupán a negyedik helyen zárt. De legalább most be tudta fejezni a futamot. 

svéd abszolút.png

Loeb a verseny szombati és vasárnapi szakaszain talált magára (hiszen korábbi választott rajtpozíciója hiányában már nem volt akkora előnyben ezeken a napokon Ogier). Mindkét nap 3-3 szakaszt tudott nyerni a Citroen kilencszeres világbajnoka.

1997_10151287747717057_2145974803_n.jpg

A Ford legkiegyensúlyozottabb és talán legstabilabb pilótája, Mads Ostberg lett a legjobb északi versenyző, ám meglepő, hogy ez jelen esetben nem a - szinte szokásosnak mondható - első helyet jelenti, csupán a dobogó legalsó fokát. Harmadik helyével az éves ponttáblázaton is erre a pozícióra ugrott fel. 

Összességében érdekes futam volt az idei svéd verseny: a helyi (illetve északi) versenyzők jóformán labdába sem tudtak rúgni, és Loebnek is csupán a második hellyel kellett beérnie. Ogier viszont remek formában volt, csont nélkül hozta VW-ék első győzelmét. A két francia Sebastien egyébként teljesen elüt a mezőny összes többi versenyzőjétől, más dimenzióban raliznak. Már csak az a kérdés, hogy ha tényleg visszavonul az egyikük - akkor ki lesz képes megállítani a másikat? 

vw-20130210-1204.jpg

Képek: VW Motorsport, Citroen Räcing, Qatar M-Sport World Rally Team Ford 

Címkék: ford citroen fiesta wrc latvala swedish rally dani sordo seb loeb mads østberg ds3 wrc seb ogier polo r wrc ostberg

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr745073549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszgbr 2013.02.12. 11:09:06

Ha Ogier és a VW havon is ilyen jó, a többiek nem sok sót fognak megenni idén.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2013.02.12. 11:11:45

@eszgbr: esetleg még Mikkelsenbe látnék majd fantáziát, VW-el szintén...

RS4 2013.02.12. 18:03:44

úgy néz ki Loeb után Ogier korszak kezdődik
5 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása