Egy hirtelen jött ötlettől vezetve 2011 januárjában elindítottuk a RallyeDreamBlogot (RD), és rögtön mögénk állt a Totalcar, Magyarország legnépszerűbb autós médiuma. Úgy kezdtünk hárman blogolni, hogy korábban semmilyen médiás tapasztalatunk sem volt, és sem a webkettőről, sem a közösségi médiáról nem tudtuk sokat. Mi csak átlagos ralifanatikusok voltunk, akik évekkel korábban versenyeztünk.

Kezdet_1.jpg

Lelkesedtünk, és elkezdtünk magunkról, valamint rajongott sportunkról írni, majd néhány nap késéssel elindítottuk Facebook oldalunkat. Heti két poszttal kezdtünk, majd egyszer csak azt vettük észre, hogy naponta teszünk közzé hosszabb-rövidebb írásokat, érdekes képeket, vagy látványos videókat. Néhány hét alatt kiderült, hogy tényleg működik a blog, és nem csak olvasóink száma növekedett, hanem csapatunk is: ma már heten szerkesztjük a blogot. Hálásak vagyunk Totalcar szerkesztőségének, akik egy emberként segítenek nekünk abban, hogy jobbak lehessünk írásban, szerkesztésben, vagy éppen ötletben. Ők tették lehetővé azt is, hogy világsztárokkal találkozhassunk a Mecsek Rallyen, vagy egy klubtalálkozón.

Kezdet_4.jpg

2011 szeptemberében, az egyetlen magyarországi IRC futamhoz kapcsolódó fotópályázatot hirdettünk, amely egy 2012-ben a teljes magyar bajnokságot végigkísérő, a Rallye Évkönyvvel közös sorozattá fejlődött. (A pályázatok lebonyolításához a technikai hátteret a kezdetektől a Be Social biztosítja.)

Kezdet_2.jpg

Alig több mint két év alatt közel ezer posztot írtunk, hárommillió látogatónk volt. Facebook oldalunkon 9.600-nál  több követőnk van, az olvasóink aktivitását jellemző mutató messze átlag feletti. Blogposztjainkat átlagosan többen olvassák, mint bármelyik más magyar ralis oldalon megjelenő híreket. Húsz olyan posztunk is volt, amelyet húszezernél, és száz írásunkat pedig tízezernél is többen olvastak.

Lassan egyre több autóra került fel a RD-logó: sprint, ralitúra, ORB és Rali EB résztvevők is viszik a matricánkat.

A Blog.hu csapatának köszönhetően ma megújult az RD, így pedig portálszerű lett a megjelenésünk. Vezető posztunk kiemelten látszik, és valamennyi poszt képes-videós ajánlóval jelenik meg.

redesign_1.jpg

Érdemes az oldal aljára is legörgetni, ott kiemelten és könnyen elérhetően jelennek meg a képben, vagy videóban erős anyagaink.

redesign_2.jpg

És ha már szóba került a Blog.hu-val való együttműködés kérdése, megragadjuk az alkalmat, hogy eloszlassunk egy félreértést: nem a Blog.hu ingyenessége miatt vagyunk itt, hanem mert olyan szakmai támogatást és szolgáltatásokat kapunk a Blog.hu-tól és a cégcsoporttól, amelyről nem is álmodtunk. 

Örülünk az eredményeknek, de nem ülhetünk a babérjainkon.  

Címkék: magazin

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr245184736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz

süti beállítások módosítása