Legutóbbi pályázat után a Rallye Évköny szerkesztői lelkesen javasolták, hogy mivel Kassára kevés rajongó megy el a távolság miatt, így a fotópályázataink zsűrijének állandó tagjainak képeiről mondjatok Ti, fotós olvasók véleményt. Lássuk, milyen, amikor a hóhért akasztják!

Szabó-Jilek Ádám: Azt hiszem kicsit megszívtuk.A verseny jó volt, a pályák gyönyörű erdei utakon futottak. Lassító és szalag is csak alig volt, az egyik gyorsasági mellett még egy gyönyörű tó is volt. De ezzel együtt alig volt fényképezhető hely, vagy nagyon szűk volt a pálya és nem volt hely a fotózásra, vagy az erdőben olyan sötét volt, hogy még az ISO 8 millió is kevés lett volna. Ráadásul a pályákon sem volt ugrató, bucka vagy bármi ahol valami is történne. Persze a baleseteket leszámítva. Ami még nagyon fontos, hogy nem szeretek olyan helyen állni ahol több fotós is van, mert akkor az én képem is csak olyanok lesznek, mint az övék, az pedig unalmas a mai netes világban. Általában 10-15 autónkként amúgy is más helyet, látószöget keresek. Beszéltünk a versenyzőkkel hátha mondanak valami tutit és még pénteken végig is mentünk az összes gyorsaságin hogy találjunk fotós helyeket, de ez sem segített. Szóval elég ingerszegény volt ez a hétvége. Nos, akkor lássuk a képeket

_KAS8092.jpgISO 200, blende: f/5, zársebesség: 1/30s, objektív: 17 mm 

Az erdei gyorsaságin egymás után volt 3-4 visszafordító. Az öreg Béresen kívül senki nem rajzolta körbe. Ott álltam és azon szenvedtem, hogy milyen képet csináljak, ha már a pilóták nem mutatnak semmit. A belső ívre álltam és elkezdtem levinni a zársebességet brutálisan. A nagylátószögű objektív, a fák között átszűrődő napfény és az alacsony zársebesség szép íveket rajzolt a képre. Semmi extra nem történik a képen, de legalább mozgalmas.

_KAS8609.jpgISO 400, blende: f/4, zársebesség: 1/500s, objektív: 85 mm

A másnapi körgyorson reggel bevitettem magam a pálya közepére és onnan sétáltam vissza a kocsimhoz (laza hat kilométert), mert nem akartam bent maradni egész napra. Próbáltam szép helyet keresni ahol sima szembölös képet tudok csinálni. Ez a hely nekem tetszett. A nap ellenfényben süti a fák leveleit az autó kicsi port húz maga után. Persze jobb lenne, ha közben két kerékre állna, de az esélytelen volt… Talán lehetne egy kicsit szűkebbre vágni, nem tudom, egyelőre így marad. Majd a könyvbe kiderül, hogy lesz jó.

_KAS8878.jpgISO 4000, blende: f/4, zársebesség: 1/320s, objektív: 22 mm

Ahogy jöttem tovább ki a gyorsaságiról visszaértem a kicsi kápolnához és a hídhoz, amit még a pályabejáráskor kinéztem magamnak. Több helyről is fotóztam, de ez tetszik a legjobban. Bebújtam a híd alá és a korlátok közül kicsit kibújva nyomtam. Kaptam néhány követ és szerintem a versenyzőket is zavartam (bocsánat), de nem is maradtam ott sokáig. Szerencsém volt. A lámpa pont bevilágított az objektívbe és a kocsi kereke is kicsit a levegőben volt, nézők a háttérben és a korlát is szépen keretezi a képet. Az egyetlen extra a képen hogy ISO 4000-t kellett használnom. Igen, tudom, most sokan azt mondjátok, hogy sajna az én gépem nem tudja elfogadható minőségben ezt a magas érzékenységet. Idővel minden gép képes lesz kompromisszum nélküli érzékenység növelésre. Jelenleg az 1Dx az 5D mark III valamint a legújabb 70D-vel nem kell gondolkodni, amikor az érzékenységet növelem.  

Kacsándi Norbert: Vegyes érzelmekkel vártam Kassa Rally-t, mert rettentő messze van Kaposvártól, azonban az új pályák izgalmasnak ígérkeztek. A pályabejárás után rá kellett jönnünk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Szép tájakon keresztül érkeztünk a gyorsasági szakaszokhoz, de a pályák többnyire a sűrű fák közt kanyarogtak. Nézőként nem kívánhattam volna jobb pályát mint a szombati kettes gyors. Kilométereken keresztül lefelé mentek az autók és a hajtűkanyarok szinte egymást érték. Sajnos a fényviszonyok nem fogadtak kegyeikbe minket.

IMG_9330.JPGCanon EOS 30D  ISO 100   1/25s  f4,5

Beálltam egy visszafordító belső ívére nappal szemben, hogy a fák levelein átvilágítson a nap. 10mm-en használtam az objektívet, mert így ívesen mosódik el a háttér svenkelés alatt. 1/25 sec zársebességgel fotóztam, hogy a lehető legjobban visszaadja az autó tempóját a kép. Használtam vakut, mert így a kocsit "stabilizálta" és az árnyékos oldalt is szépen megvilágította. Azt szerettem volna, ha a kocsi alattii rész is elmosódik ezért a vakut is zoomoltam. Központosítva a fényt az autóra.

IMG_1815.JPGCanon EOS 50D ISO 250  1/400s   f5,6

A magyar pályákon nagyon kevés lehetőség van az autókat felülről fotózni. A pályabejárás alatt kerestem egy olyan helyet, ahonnét a tájat összekomponálhatnám a versenyautókkal. Találtam egy hidat melyről mindkét irányba tudtam fotózni. Legalább nem kellett helikoptert bérelnem! :) A híd azonban egy működő vasúti híd volt. Elég félelmetes érzés amikor a híd közepén állva meghallod a vonat kürtjét! Szerencsére gondoltak a mérnökök a fotósokra és volt néhány kiugrás a korlátban, hogy biztonsággal félre lehessen állni. Zabszem nem fért volna sehova amikor elrobogott mellettem 100-al úgy 50-60 vagon kb fél méteres távolságban. A masiniszta mellém érve kb ötmillió decibellel tolt egy dudát, jelezvén, hogy észrevett és szeret!

IMG_9633.JPGCanon EOS 30D ISO 400 1/400s   f2,8 

Az utolsó gyorsaságin figyelnem kellett, hogy odaérjek a céldobogóhoz, ezért egy közeli nézői pontot választottam. A szalagozás és a pálya szélén álló civil kocsik miatt próbáltam valami használható helyet keresni, ahol a nézőket is láttathatom a háttérben. Sajnos a pályabírók más véleménnyel voltak az általam kiválasztott "jó hely"-el kapcsolatban. Gyorsan tovább álltam és improvizáltam. Gyakorlatilag szinte egyenesen mentek át ezen az útszakaszon, de fotón szerintem jól néz ki az út kanyarulata.

Kedves fotós-olvasók! A kommenteket ide, a facebook oldalunkra, vagy a Rallye Évkönyv facebook oldalára várjuk.

Címkék: fotópályázat kassa orb rallye évkönyv

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr75508280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallyheart 2013.09.12. 21:59:41

Sokat gondolkodtam, írjak vagy sem, mert szerintem nektek újat biztosan nem tudok mondani, de mivel mindenki máshogy látja, így nekem is van véleményem...

Ádám első képe két szempontból is tetszik, egyik mert számomra nagy kedvenc a svenkelés, a másik pedig, hogy álló kép. Szerintem ez kicsit merész, nem igazán látni hasonló képeket. Én is sokszor döntögetem a gépet, de ez most nekem egy kicsit túl lett döntve.

A második képet az én veszprémi Hercziges képemhez hasonlítanám, szépek a színek, és a fák mögött beszűrődő fények, de hogy Ádámot idézzem: "Talán ha még történne is valami a képen még jobb lehetne. De azért így is jó :) "

A harmadik képnél igazából nem is a képre figyeltem fel először, hanem az ISO 4000 volt, ami megfogott... Szerencsére számomra hasonló már nem álom. :)

Norbi első képe számomra a nyerő, de hogy ismét Ádám szavaival éljek, az autó kimegy a képből. Szerintem szellemképes is, megnéznék belőle egy eredeti felbontást. De ettől függetlenül elkérném a Rallyheartra. :)

A második kép szövegét olvasva ez biztosan nem vállaltam volna be. Sőt, úgy hogy Norbi járt már pórul a rallyval kapcsolatban. Amúgy a kép érdekes, hasonlót nem láttam még itthon...

Az utolsó kép olyan "kacsándinorbis", sok hasonlót láttam már tőled, viszont szerintem a szalagkorlát és a nézők most kicsit zavarók.
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása