Ford Fiesta RRC -  Pirelli Gumiabroncsokkal

max2.png

A tavalyi WRC-s projekthez képest nagy ugrás volt Kazár Miklós és Szőke Tamás számára az idei szezonnyitó. A Maximmun Racing Team bajnoki címvédő kettőse az esztendő első futamán már egy R5-ös Ford Fiestaval indult Miskolcon. Nem csak indult, hanem nyert is, méghozzá kiváló versenyzéssel. A nagyszerű technikai háttér mellett összehangolt és pontos csapatmunkára volt szükség ahhoz, hogy 2014-ben is győzelemmel induljon a bajnokság. A páros úgy gondolta, hogy az R5-össel is versenyképesek lehetnek, hiszen profi háttér párosult az autóhoz.

kazar_szoke_rrc01.jpg

A több mint kéthónapos szünet azonban arra is lehetőséget kínált, hogy a Maximmun Racing Team tovább építse ezt az esztendőt. A meglévő és az újonnan érkező partnerek segítségével lehetőség nyílt a továbblépésre. Most már kész tényként jelenthető be, hogy Kazár Miklós és Szőke Tamás a magyar rally bajnokság hátralévő öt versenyhétvégéjén egy Ford Fiesta RRC-vel áll rajthoz. Az elmúlt időszakot a kettős arra használta föl, hogy teszteljen. A kezdeti benyomások nagyon kedvezőek voltak, így néhány hónap után ismét éltek a váltás lehetőségével.

kazar_szoke_rrc02.jpg

Kazár Miklós és Szőke Tamás már az első néhány kilométer után érezte a különbséget a meglévő és a jövőbeni technika között, de ezt is még tanulniuk kell, hogy az előttük álló feladatokat sikerrel tudják megoldani. Hosszú út áll előttük, hiszen a magyar bajnokságban felkészült ellenfelekkel kell fölvenniük a harcot. A Maximmun Racing Team azonban a váltás után kész arra, hogy megvalósítsa az álmait és ismét harcban legyen az abszolút értékelés legjobb helyezéseiért.

kazar_szoke_rrc04.jpg

A június közepén esedékes székesfehérvári futam előtt egy egész napos murvás és aszfaltos teszt vár a címvédő párosra, akik ezután ismét egy új úton indulnak el, hogy az év végén ismét a célba érjenek.

max1.png

Címkék: ford orb fiesta rrc szőke tamás Kazár Miklós

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr796268653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása