Robert Kubica a végletek embere, s lassan az is kijelenthető róla: egy igazi monte specialista! Nem ritkán előfordul vele, hogy egy versenyen remek részeredményeket produkál, majd esik akkorát, mint az ólajtó. Sőt, ez nem csak versenyenként, de van, hogy egy versenyen többször is előfordul vele. 

10940566_834378739953897_2476346245897136221_n.jpg"Jól tolod Kubica" :)

Jelen esetben sincs ez másképp. A verseny első napján máris bezsebelt 4 perc lemaradást a második szakaszon való megforgásával. Aztán másnap el is dobta a kocsit és megint bezsebelt közel négy percet. Emellett rengeteg büntetést is összeszedett, így gyakorlatilag a pontszerzésre sem sok esélye maradt.

Ennek ellenére nem vett/vesz vissza tempójából a lengyel! Jelenleg már 4 azaz négy szakaszgyőzelemnél tart, holt versenyben az ugyancsak peches Sebastien Loebbel. A versenyben vezető Ogier eddig csupán a maradék két gyorson tudott nyerni.

Két gyorsaságijának belső felvétele máris felkerült a netre. Nézzétek csak hogyan kell a leggyorsabb időt autózni:

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr507104715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sárga Pecsenyekacsa 2015.01.25. 08:52:17

Isten bizony megnézném, ha nem lenne privátra állítva.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2015.01.25. 09:24:21

@Sárga Pecsenyekacsa: pedig elvileg eddig senkinek nem volt gondja a videók megnézésével :/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.28. 06:35:09

Na mi az, meghalt a blog?Egy hónapja semmi?Svéd wrc-ről semmi?
Kár...
4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása