Kicsit olyan ez a fesztivál, mint az okos lány, a Mátyás királyról szóló mesében: verseny is meg nem is, a pilóták ügyesek is meg nem is, sztárok is meg nem is. Kétség nem férhet hozzá, hogy vannak rajtszámok, útvonallap, menetlevél, ezért olyan mintha igazi verseny lenne, a szervezők bevallottan sem sporteseményként hirdetik. Az autókra és versenyzőikre is kevés szabály vonatkozik: nincs technikai átvétel, hangnyomás-mérés, de még versenyzői licence sem kell, csak érvényes jogsi. Az autóktól azt várják, hogy legyenek a lehető legeredetibbek, vagy legalább nézzenek ki úgy. 1986 utániak közül viszont csak a gyári versenyautókkal lehet - eredeti dizájnjukkal megegyező megjelenéssel - indulni.
Ott vannak évről-évre a nagyágyúk: Walter Röhrl, Sandro Munari, Stig Blomqvist, Timo Salonen, és Hannu Mikkola mellett eltörpül a hétszeres német bajnok, Matthias Kahle vagy számos nemzeti bajnokság egykori menőinek neve. És vannak akik a "Slowly Sideways" mottóból leginkább az elsőt vállalják be.Bár a lényeg nem a pilótákon, hanem az ikonikus versenyautóikon van. Tekintsük a panoptikum és egy jó közlekedési múzeum kellemes elegyének.
Látvány? Az jutott bőven! (A kalandokból, esésekből is mérhető mennyiség jött össze, nem is tudom, mi lett volna, ha itt tényleg sietni kell?)
